Keresés

Részletes keresés

Lalo Creative Commons License 2009.07.15 0 0 549
"Az ügyfél elmegy ahhoz a bankhoz, akitől a hitelt felvette."

"A választók elfordulnak attól a párttól, aki a nem áll ki az érdekeikért."

"Melyik felvágottat kéri? Őt vagy őt?" (mutatja)

Egyre gyakoribbak a fentiekhez hasonló szövegek a rádióban, televízióban és az életben. Leírva még nem láttam ilyeneket. (Ettől persze még lehet.)

Mit szóltok hozzá?
m a d c r o w Creative Commons License 2009.06.02 0 0 548
Köszönöm a segítséget!
Előzmény: NevemTeve (546)
Kis Ádám Creative Commons License 2009.06.02 0 0 547
A másik topikban részleteztem. Itt röviden: lehet.
Előzmény: m a d c r o w (545)
NevemTeve Creative Commons License 2009.06.02 0 0 546
Amennyiben valamilyen művelet elvégzését segíti... Példa: 'a tömörített állományok kezelésének egyik hatékony eszköze a rar/far páros'
Előzmény: m a d c r o w (545)
m a d c r o w Creative Commons License 2009.06.01 0 0 545
Hali!

Lenne egy rövidke kérdésem. Szerintetek elektronikus dokumentumra és szoftverre lehet hivatkozni "eszköz"-ként?
Tehát az "eszköz" megnevezés csak kézzelfogható tárgyakra vonatkozik vagy szellemi termékekre is lehet hivatkozni vele?

Előre is köszönöm a segítséget.

Üdv,
Törölt nick Creative Commons License 2009.05.08 0 0 544
Nem akarok belemenni a részletekbe (ld. pl. http://en.wikipedia.org/wiki/Barbarian), de az itteni (korábbi) diskurzus kontextusában az a lényeg, hogy a rómaiak és a görögök egymást (tudtommal) nem tekintették barbároknak, legfeljebb dühükben (mint ahogy pl. Démosthenés filippikáiban a makedónokat barbároknak nevezte).
Előzmény: Kis Ádám (539)
Kvász Ivor Creative Commons License 2009.05.07 0 0 543
Ez az ejtés a német jezsuiták latin ejtését vette át. Ezért van ma is spirituális, stáció, stallum, stigma és stóla.
Előzmény: Kis Ádám (540)
Kvász Ivor Creative Commons License 2009.05.07 0 0 542
Úgy tudom, a katolikus hagyomány a barokk korra megy vissza és az st- ejtése tényleg németes. A protestánsok csak folytatták a korábbi, esező hagyományt.
Előzmény: Kis Ádám (540)
rumci Creative Commons License 2009.05.07 0 0 541
Már hogy ne lenne olyan szó, hogy státusz!
Ez nem helyesírási kérdés. Ha á szerepel a szóban, akkor magyarosan írjuk, tehát az íráskép a kiejtést tükrözi. Ha státuszt mondasz, írd is úgy, ha státust, akkor úgy. Ha sztátuszt mondasz, akkor viszont írd latinosan statusnak.
A helyesírásnak pusztán annyi a szerepe (most leegyszerűsítek, de a lényeg stimmel), hogy az kiejtésből előállítsa az írásképet. Az, hogy melyik alakváltozatot választod, annak lehet stiláris jellege (de még ez sincs feltétlenül).
Az OH.-ban egy kezdődő hasadást próbáltunk bemutatni: bizonyos összetételekben ezért van ingadozás, másokban nincs. Ez a hasadás még nagyon a kezdetén van, és egyáltalán nem biztos, hogy ki fog futni.
Előzmény: Lalo (537)
Kis Ádám Creative Commons License 2009.05.07 0 0 540

Azt hiszem, az okfejtés nem teljes. A státus bizonyosan protestáns ejtés, azonban a státusz-ban az st az inkább német hatás. A szó végi sz viszont valóban latinos. Voltam egy vitán a Károli Egyetemen, ahol a sákrámentum-szakramentum kettősséget hallottam (szerintem katolikusok nem szólaltak meg, csak protestánsok és világiak).

 

Ha a nyelvérékemre támaszkodom, egyenértékűeknek érzem ezeket az alakokat, érzékelve, hogy a státusz van feljövőben. Van egy megalapozatlan felvetésem, hogy a dologban szerepe van a státusszimbólum szónak, amely a 90-es években nagy divatban volt, és nem lehet benne státus-t ejteni.

Előzmény: Kvász Ivor (538)
Kis Ádám Creative Commons License 2009.05.07 0 0 539
Mit is jelentett akkor a barbár szó?
Előzmény: Törölt nick (535)
Kvász Ivor Creative Commons License 2009.05.07 0 0 538
1. A magyar társadalomtudományi szaknyelvben státusz van, de ha vki státust írna, nemhogy le nem vernék a plafont, de észre se vennék.
2. A magyarban két hagyomány létezik a latin s ejtésére, egy protestáns és egy katolikus. Előbbi szerint státus, utóbbi szerint státusz.
3. Ennek teljesen ellentmond, hogy az erdélyi katolikus autonómia neve meg Erdélyi Római Katolikus Státus.
4. Az ilyen alakpároknak (dubletteknek) a fő funkciójuk már komolyan mondom az lett a magyarban, hogy a beszélők egymást bunkózzák le miattuk (ahogyan veled is történt).
Előzmény: Lalo (537)
Lalo Creative Commons License 2009.05.07 0 0 537

Kaptam egy olyan kritikát, hogy:

 

"... olyan szó nincs, hogy státusz. Státus a helyes alak."

 

Mélyen elgondolkoztatott a dolog. Manapság automatikusan írok "sz"-es alakot, nem elmélkedem a helyesírásáról, tehát ez forma már beleívódott a nyelvhasználatomba.

 

Viszont, ahogy most visszaemlékezem, régebben én is a "státus" alakot használtam.

 

Körülnéztem az Interneten és érdekes dolgok derültek ki.

 

Egy fickó a "státusz" mellett tör lándzsát:

 

"StátuS vagy státuSZ? Hol a nyelvtörvény?


Tahókkal teli a magyar közélet.

Magyarságukról ódákat tudnak zengedezni, bezzeg a nyelv ápolásával már nem foglalkoznak.

 

Egy jogi fogalmat akarnak tudatosan, vagy épp tudatlanságból a magyar közéletben meghonosítani.

Ez "státustörvény" néven ismeretes.

Itt most nem a törvényről magáról, hanem az elnevezéséről kívánok vitát nyitni.

 

Itt van például az Index: az ő híranyagukban rendre "státusztörvény"-ként szerepel az adott törvény. Ez ugyanis a grammatikailag helyes formula."

 

Persze, ha valaki ilyen vehemensen letahóz másokat, az már gyanút kelt, hogy nincs is igaza.

 

S valóban, a nyelvművelők épp ellenkezőleg vélekednek, a "státusz"-t tartják kerülendőnek:

 

"De térjünk vissza a státus — státusz szavunkhoz. A magyarban 1572-tôl kimutatható státus szó jelentései: 1. állapot, helyzet, 2. testület (pl. katolikus státus), 3. egy hivatal személyi állománya. A státusszimbólum: az egyén társadalmi rangjának, helyzetének valamely tárgyban, tulajdonban testetöltô jelképe. A státustörvény: egy etnikai népcsoport helyzetét kedvezményekkel segítô törvény. "Az állapotot, fizetett állást, régen államot jelentô latin szónak — írja a Nyelvmûvelô Kézikönyv — általánosan elterjedt és ma egyedül helyes magyar alakja státus." Egy idôben kezdett divatossá válni — különösen ’állás, alkalmazotti állomány szerinti hely’ jelentésben — a státusz alak; ezt ma megint sokan használják. A státusz forma azonban se nem magyar, se nem latin, hanem felemás hangzású. Semmiképpen sem ajánlott.

 

Murádin László"

 

Így vélekedik A Magyar Szó-ban egy újságolvasó is:

 

"EGY MAGYAR ÚJSÁGOLVASÓ (Név és cím a szerkesztőségben). - A fenti - csak a mi védékünkön ismert - szólás jutott eszembe, amikor lapunk január 5-7-i számában a Hétvége V. oldalán ezt olvastam egy cikk alcímében: „Összesen huszonhárom, ebből a tartományban hat község nyerte el a városi státuszt.” Ugyanis a státusz (amely a cikk szövegében még háromszor előfordul) olyan „fele voda, fele víz”. Van tudniillik egy latin szó, status (olv. sztátusz), amely 1. állás, megállás... 2. társadalmi állás, osztályhelyzet, rang; minőség, helyzet, körülmény, állapot (Györkösy) jelentéssel bír. A magyar ezt a statust átvette mint idegen szót, s a következő jelentéseket tulajdonítja neki: 1. állapot, helyzet, 2. a kinevezett alkalmazottak, munkatársak állománya, létszáma, 3. állás, álláshely, 4. (rég) állam (Bakos). S ezt a szót ugyanúgy írjuk, mint a latinban, tehát státus, ám így is ejtjük, sz nélkül a végén. Nemcsak az Idegen szavak és kifejezések szótára írja így, hanem a Magyar helyesírási szótár is (466. o.). Hogy a státusz helytelen, azt megállapítja a Nyelvművelő kézikönyv és a Nyelvművelő kéziszótár is. "

 

Mások megengedőbbek:

 

"Anyanyelvünk

Státus - státusz

Bartha János

 

Latinból átvett jövevényszavaink és neveink egy részében ingadozik nyelvérzékünk a középkori latinság magyarországi változatából hagyományozódott -us szóvég a klasszikus latin kiejtés szerinti -usz szóvég közt.

...

A köznévi használat már néhány közszóban is döntött valamelyik alakváltozat javára; ilyenkor a másiknak sajátos stílusértéke van. A régibb, gyakran használt jövevényszavakban nagyrészt az -us végzôdés általános, az újabbakban, különösen a személynévi eredetûekben és az úgynevezett mûveltségszókban inkább az - usz végzôdés. Az ide tartozó fontosabb szavak a következôk:

 

anapesztus - anapesztusz
...
aspektus - aszpektusz
...
cerberus - Cerberus
..."

 

A két mérvadó helyesírási szógyűjtemény eltér e tekintetben, a Magyar helyesírási szótár (MHSz.) kizárólag a "státus"-t javasolja, míg az Osiris-féle Helyesírás (OH.) mindkettőt elfogadja:

 

"Státustörvény = kedvezménytörvény. E szó kapcsán feltétlen meg kell említeni
a státus szó ejtésének a kettősségét. A Nyelvművel  kéziszótár (1996: 505)
a következőképpen fogalmaz: „Az újabb keletű, fölösen latinoskodó, keverék hangulatú státusz változatot kerüljük!” Az osirises Helyesírás című könyvben viszont
mindkét alakváltozatot megtalálhatjuk: státus ~ státusz."

 

A Wikipédia szerkesztői között eszmecsere folyt a helyes szóhasználatról:

 

"Megnéztem a Magyar Nemzeti Szövegtárat (187,6 millió szavas korpusz):

    * státus: 763 db (+ státusa: 536 db)
    * státusz: 248 db (+ státusza: 97 db)

...


Ha tehát a szövegtípusra is figyelemmel kívánunk lenni, megfigyelhető, hogy a sajtóban és a szépirodalomban gyakoribb a státus, a tudományos, a hivatalos és a személyes nyelvhasználatban pedig a státusz az elterjedtebb (a korpusz többségét kitevő magyarországi nyelvhasználatban legalábbis). Tekintve, hogy a Wikipédia jellegénél fogva inkább közelít a tudományos vagy a hivatalos nyelvváltozathoz, mint a sajtóhoz (vö. Wikinews) vagy a szépirodalomhoz (vö. Wikisource), a fenti adatok alapján ebben a szövegtípusban a státusz mondható szokványosabbnak.

Ezzel együtt nyilván nem szükségszerű ezt választani, hiszen mindkét alak mindegyik szövegtípusban előfordul, és az egységesség is szempont lehet, valamint a hivatalos ajánlás, amely a státus mellett szól. "

 

Ők végül a "státusz"-t választották.

 

Én az Interneten végeztem egy kis szószámlálást.

 

A "státus" (idézőjelekkel!) keresése eredményeképpen 99 600 találatot kaptam. A "státusz"-ra pedig 1 020 000-et.

 

Idézőjelek nélkül, de magyar nyelvű lapokban keresve 1 230 000  : 896 000 az arány.

 

Ebből az derül ki, hogy az Interneten kiegyenlített a két változat használata.

 

Egyszerre mindkét változatra keresve 2 890 találatot kaptam. Ezek között rengeteg olyan volt, ahol ugyanabban a cikkben is mindkét változat szerepelt. Mulatságos volt egy akadémiai kiadvány, ahol ugyanaz a mondat szerepelt két változatban:

 

"A termékenység és a társadalmi státus közötti kapcsolat ...

...

A termékenység és a társadalmi státusz közötti kapcsolat..."

 

Ráadásul egyes nyelvészeti cikkekben, pl.: Sándor Klára: Nyelvtervezés, nyelvpolitika, nyelvművelés következetesen "státusz" szerepel.

 

Egyszóval nem olyan egyszerű dolog a nyelv, folyamatosan változik, átalakul. Erre vezették be a "nyelvi tény" fogalmát, ha egy megváltozott alak túlsúlyba kerül, akkor az lesz a norma.

 

Ezek közül nem mindegyik tetszik nekem, de egyénileg változtatni rajta nem lehet. A "státuszt" momentán elfogadhatónak érzem. Majd az idő eldönti, mi lesz a végkifejlet.

 

A fentebb idézett Bartha Jánossal egyetértve akár mindkét változat fennmaradhat, ugyanis ha a "... köznévi használat már néhány közszóban is döntött valamelyik alakváltozat javára; ilyenkor a másiknak sajátos stílusértéke van."

 

Mások véleménye?

 

scasc Creative Commons License 2008.11.06 0 0 536
De tény, hogy a görög és a latin elég távoli rokonok, a rokonságok nem triviálisan nyilvánvalók. Ilyen erővel azt is kérdezhetnénk, mért nem jöttek rá a görögök, hogy a perzsák szoros rokonaik, úgymond haverok, tehát vagy hagyjanak minket békén, vagy simán váljunk egyik provinciájukká...

(sz'tem több hasonlóság van a görög és a perzsa között, mint a görög és a latin között: elég csak a számneveket megnézni).
Előzmény: Törölt nick (535)
Törölt nick Creative Commons License 2008.11.05 0 0 535

Bevallom, ilyen latin mondást, hogy 'Ez nekem görögül van', én nem ismerek, de nem is tartom valószínűnek, hogy az ókorban ilyen mondás létezett volna. A görög nyelvtudás hiánya a Kr. e. II. szd.-ot követően Rómában, hogy úgy mondjam, nem volt sikk. A "Graeca (sunt,) non leguntur" köztudomásúlag középkori mondás.

 

Véleményem szerint a rómaiak számára a latinnak a görög nyelvvel való (valamilyen szintű) rokonsága magától értetődő volt (erre lényegében rumci is utalt), márpedig magától értetődő dolgok, banalitások iránt a rómaiak nem érdeklődtek (állítólagos trójai eredetük iránt inkább érdeklődtek - tényleg, a trójaiak milyen nyelven beszéltek?). Varro a De lingua Latina c. művében folyton utal a latin szavak görög eredetére vagy legalábbis a görög ekvivalensek hasonlóságára, sőt néha a két nyelv rokonságára is ("societas cum Graeca lingua", ld. Varro, l. L. 6, 5).

Előzmény: NevemTeve (534)
NevemTeve Creative Commons License 2008.11.05 0 0 534
Miért nyilvánvaló? Ha jól tudom, a latinoktól származik az a mondás, hogy 'Ez nekem görögül van', ami ugyanazt jelenti, mint nálunk a 'kínaiul van'. Oké, mindkettő indogermán nyelv, de ettől még nem kell jobban hasonlítsanak egymáshoz, mint mondjuk a magyar meg a finn.
Előzmény: Törölt nick (532)
rumci Creative Commons License 2008.11.05 0 0 533
A paradigmaelmélet alapján erősen feltehető, hogy egyszerűen nem érdekelte őket ez a kérdés. Természetesnek vették, hogy a civilizált világ nyelvei hasonlítanak egymásra, a barbároké más. Nem érdekelte őket nyelvi változás, eredet. Mint ahogy ma sem központi kérdés ez a nyelvészetben. Ez a 18-19. században volt igazán izgalmas, a nemzeti eszme kialakulása miatt.
Előzmény: Törölt nick (532)
Törölt nick Creative Commons License 2008.11.05 0 0 532

Van egy apróság a tudománytörténetben, amit nem értek. A mediterráneum virágzott a római birodalom idején. Rómában létezett egy értelmiségi réteg. Miért nem figyeltek fel a latin és a görög nyelv nyilvánvaló rokonságára? Hiszen rengetegen tanultak görögül! Összevetve a punnal (melyet még Karthágó elpusztítása után is sokáig beszéltek Afrikában), lehetett látni, hogy a latin és a görög nyelv közös eredetű kellett hogy legyen. Vagy írtak ilyesmiről, csak ezeket a szövegeket a középkorban nem tartották másolásra érdemesnek?

spiroslyra Creative Commons License 2008.07.07 0 0 531



Kedves Nyelveszek!

Felician fordult hozzank, hogy segitsunk nevet talalni egy bakteriumfaj elnevezesehez.

''Egy újonnan leírt baktériumfajt kellene elneveznünk tudományosan. Mivel egy áramfejlesztő telep vízvezetékéből izoláltuk, benne kellene legyen a nevében (annak is genus proximumaként), hogy onnan való.
Tudnátok javasolni valamilyen kifejezést, amiben benne van, hogy ermű, vagy áramfejlesztő, vagy ilyesmi, és valamilyen értelmes módon származékoltatni lehet belőle egy ilyen -bacter végű nevet, mint anilyen pl. az Arthrobacter vagy a Mycobacterium?''
spiroslyra Creative Commons License 2008.03.06 0 0 530
Koszonjuk! :)
Előzmény: LvT (529)
LvT Creative Commons License 2008.03.06 0 0 529
Kedves spiroslyra!

> Ha Aesopust mosdatjuk, szerecsent mosdatunk ?

Egyelőre én is csak ezzel az etimológiával találkoztam. Bár nem tudom kritikailag értékelni, de nekem mindenesetre plauzibilisnek tűnik egy [thio] > [sɔ:] hangváltozás.

Nem görögöseknek: latin Aesopus = görög Αἴσωπος (Aisōpos) < ? gör. Αἰθίοψ (Aithiops) ’ fekete-afrikai. etióp’.
Előzmény: spiroslyra (528)
spiroslyra Creative Commons License 2008.03.03 0 0 528
Nereus, kolto baratunk kerdi Aesophus nevenek eredetet. Ha Aesopust mosdatjuk, szerecsent mosdatunk ? :)
spiroslyra Creative Commons License 2008.03.01 0 0 527
Koszonjuk, kedves S.
Előzmény: scasc (526)
scasc Creative Commons License 2008.03.01 0 0 526
Nem vagyok ógörögös, de talán érdekes adalék, hogy a főníciai ábécé átvételekor -- mivel az egész ábécét átvették --, jelen volt az görög írás legarchaikusabb formáiban az ú.n. qoppa betű. (Ez annak a főníciai betűnek az átvétele, amelyből az arab qaf is fejlődött, valamint a latin írás Q-jának). Ez a betű (többek között a sampi, san, digamma* [igazából: wav] stb.-vel egyetemben) nagyon hamar kiveszett.

Ennek két oka lehet: vagy nem is volt ez a hang, ezért előbb utóbb rájöttek, nincs rá szükségük, vagy az átvétel idejében még volt, de aztán kikopott (a digamma esetében egyértelműen ez a helyzet: az átvétel idejében legalább is egyes görög nyelvjárásokban még létezett a bilabiális spiráns, amely később kikopott).

Szóval biztosan nem tudom megmondani, de bizonyos eséllyel a qoppa története azt támogatja, hogy nem volt posztveláris/uvuláris zárhang.**


____________
* A digammát már a görögök maguk így hívták az ókori kritikai kiadások idején, ugyanis csak külseje alapján jellemezték, már teljességgel homályos volt számukra a hangértéke ill. lehetséges hangértéke. Szó elején pl. a görögből teljesen törlődött (arch. görög *Wilion ~ hettita Wilusa > ógr. Ilion; metrumhiányból tudjuk: az anax 'király' eredetileg wanax volt; az ógr. oinos 'bor' eredetileg woinos, a német Wein, latin vinum rokona).

** A Wikipédia szerint "in Greek, which lacked such a sound, it was instead used for /k/ before back vowels (Ο and Υ). As the sound /k/ then had two redundant spellings, qoppa was eventually replaced by kappa (Κ).", ami a feltételezésem támogatja, de ott nem idéz irodalmat.
Előzmény: spiroslyra (524)
spiroslyra Creative Commons License 2008.02.27 0 0 525
Kiegeszites: "Csak hogy ne támadjon zavar: a kérdésem a nagyon hátul képzett k hangra vonatkozott, mint például az arab ﻕ 'qáf'."
spiroslyra Creative Commons License 2008.02.27 0 0 524
"... volt-e az ógörögben bármikor veláris k hang? Én nem hallottam róla, sőt, annak látom nyomát, hogy nem volt."

Kedves Nyelveszek, ha segitenetek Yogi hozzank intezett kerdesere szakszeru valaszt adni, halasak lennenk erte.

Tisztelettel:
Spyros
Lalo Creative Commons License 2008.02.23 0 0 523

Azt hiszem, hogy a szóban forgó kérdéskörben a legfrissebb és legmértékadóbb eredmény Domonkosi Ágnes munkája, amely A Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Intézetének Kiadványai sorozat 79. számaként jelent meg 2002-ben Megszólítások és beszédpartnerre utaló elemek nyelvhasználatunkban címmel, s a MEK-en elektronikus formában hozzáférhető:

 

http://mek.oszk.hu/01700/01715/

 

A szerző áttekinti a tárgykörre vonatkozó külföldi és hazai irodalmat (köztük természetesen Kertész Manó munkáját), saját empírikus kutatást végez és ennek alapján fogalmazza meg következtetéseit. Alapkoncepciója szerint a munkája címében felvetett kérdés szociolingvisztikai jellegű, tehát nem tárgyalható kizárólagosan nyelvészeti alapokon.

 

Az értekezés egésze figyelemreméltó, de a különböző elméletek és vizsgálatok áttekintése és értékelése után a saját felmérés adataiból ("statisztikáiból") levont következtetései különösen érdekesek.

 

Nem az értekezés elolvasásának pótlására, hanem a figyelem felkeltése érdekében idézek néhány bekezdést a mű összefoglalásából. Ezekből kiderül, hogy a tegeződés terjedése mellett megfigyelhető az azon belüli differenciálódás, amellyel a hierarchikus illetve a partneri viszonyokat is ki lehet fejezni.

 

"A családi megszólításokban adataim alapján egyre erőteljesebben érvényesül a szolidaritás, az összetartozás érzésének kifejezése. A tegező formák a családmagon belül, a nagyszülők megszólításában, a távolabbi rokonok körében az azonos generációhoz tartozók között, illetve a fiatalabbakat tekintve már egy generáció különbséggel is általánossá váltak. A nemtegező formáknak elsősorban a házastárs szüleinek, illetve az idősebb generációhoz tartozó távolabbi rokonoknak a megszólításában van szerepe. A nominális megszólítások terén a családi viszonylat jellegét jelölő szerepfőnevek az idősebb generációhoz fordulva érvényesülnek, de bizonyos viszonylatokban már kezdik átadni szerepüket az általánosabb használatú (keresztnév; néni, bácsi) formáknak."

 

"Az oktatás és nevelés színterein a középiskola végéig a grammatikai második és harmadik személy aszimmetriája jelöli a hierarchiát. Ez az egyenlőtlen nyelvi helyzet szintén hatással van a megszólítási rendszer változására. A jelenlegi iskolásoktól gyűjtött adatok arányai, miszerint csaknem 90%-uk csupán a tetszikelést használja a nemtegezés változatai közül, azt igazolják, hogy az iskola által megkövetelt nyelvi formák akadályozzák a nemtegezés változatainak elsajátítását. A felsőoktatásban a személyhasználat szimmetriája érvényesül. Adataim alapján ez az a színtér, amelyen - még a munkahelyek világánál is egyöntetűbben - a névmási és főnévi megszólítások különbsége erőteljesen jelzi alá- és fölérendeltségi viszonyokat.
A bizalmas viszonylatokon belül a kapott adatok alapján el lehet különíteni a barátok között használatos, teljes egyenrangúságot jelző, tegező formához járuló igen széles megszólításrepertoárt, illetve a generációs különbség miatt megteremtődő aszimmetrikus megszólítási helyzetet. Az interjúk anyaga és megfigyeléseim arra hívják fel a figyelmet, hogy a baráti viszonylatokba megszólításátvitel révén bármilyen más viszonylattípus megszólítási módjai használhatók. A bizalmas viszonylatokon kívüli megszólításátvitel - amely eredményeim szerint szintén gyakori jelenség - azonban szinte mindig sértővé, bántóvá válik."

 

"Az utcai kommunikáció, vagyis az ismeretlenekkel teremtett felszínes nyelvi kapcsolat távolságtartó közléshelyzetére 30-35 éves korig a második személyű kapcsolattartás jellemző, ugyanis a 18 és 35 év közötti adatközlők 84%-a tegező formát adott meg a vele egykorúak és fiatalabbak megszólítására. A tegező forma ezekben a helyzetekben a nominális megszólítások hiányával jár együtt, e jelenség alapján vélem úgy, hogy kialakult a tegezésnek egy nem a bizalmasságot, hanem az életkori szolidaritást megjelenítő változata."

 

"A hálózati kommunikációra kezdetben a felhasználók nyelvileg vállalt szolidaritása, az általánosan használt második személyű forma volt jellemző, mára azonban olyan közléshelyzetek sokasága is megjelent a háló világában, amelyek megkövetelik a távolságtartó kapcsolattartást. Az általános tegező formák csak az internetnek azokban a szövegtípusaiban maradt meg, amelyekben a társadalmi paramétereiket nem vállalva kommunikálnak a partnerek (beszélgető-csatornák, fórumok)."

 

"A tegezésen belül három fő változatot különböztettem meg az összegyűlt adatok alapján: egyrészt a keresztnévvel, illetve rokonsági megszólításokkal együtt járó tegező formát, amely bizalmasságot, személyes, közvetlen viszonyt jelenít meg; másrészt a tiszteletadó nominális formákkal együtt járó tegezést, amely a bizalmas viszonyban is meglévő hierarchiát, rangbeli különbséget képes érzékeltetni; harmadrészt a szabad formák nélkül álló tegezést, amely nem bizalmasságot, hanem szolidaritást jelez."

 

"A nemtegező formák változatain belül is eltérő társadalmi jelentésű változatokat különítettem el. A maga nominális megszólítások nélkül általános érvényű megszólításként csak egyes nyelvjárási területeken használható, a beszélőközösség egy része - adataim alapján a fiatalok többsége - azonban az indulatos beszéd jellemzőjének tartja, bántó stílusminőséget tulajdonít neki. A maga névmás nominális formákkal kiegészülve jelölheti egyrészt egyenrangúak bizalmas viszonyát, másrészt aszimmetrikus viszonylatokban a fölérendelt által használható forma. A kérdőívek tanúsága szerint azonban a 35 év alatti korosztály nagy része ezekben a helyzetekben is kerüli. A maga megszólítás szerepfőnevekkel, rangra, pozícióra utaló elemekkel elsősorban vidéki adatközlők nyelvhasználatában, falusi közösségeken belül elfogadott megszólítási formaként mutatható ki.


Az ön névmás használata nominális formák nélkül távolságtartó, és hivatalos jellegű, csak szerepfőnevekkel együtt járva válik egyértelműen tiszteletadóvá. A legfiatalabb korosztályokban keresztnévi elemmel használva is megfigyelhető, enyhítve a névmás hivatalos jellegét.


A névmáshasználat kötöttségei miatt a legudvariasabbnak a szerepfőneveket, illetve névelemű megszólításokat kötött formaként a mondatba építő kapcsolattartási változatok tűnnek. A tetszikelő változatok szintén alkalmasak a névmáshasználat elkerülésére, önmagukban állva általában a nagyfokú udvariasság megjelenítői, nominális megszólításokkal együtt pedig leggyakrabban a társadalmi, életkori különbség ellenére is meglévő bizalmasságot jelezhetik az alárendelt partner részéről."

 

"A megszólítási lehetőségek használatában a korosztályok között meghatározó eltéréseket találunk. A legfiatalabb korosztályok által használt megszólítási módok előre jelezhetik a megszólítási rendszer változásának irányát. Ezek a megszólítási módok olyan szokásrendet mutatnak, amelyben a tegezés változatainak meghatározó szerepük van. "

Törölt nick Creative Commons License 2008.02.22 0 0 522
Köszönöm, sajnos az vagyok :-).
Előzmény: Kis Ádám (521)
Kis Ádám Creative Commons License 2008.02.22 0 0 521

Kedves Malaczky!

 

Nem vagy kicsit telhetetlen?

 

Kertész az önözés kérdésével a következő fejezetben foglalkozik, a kegyedezéssel együtt. Most nem volt időm ennek kivonatolására, röviden csak annyit, hogy az ön valóban Széchenyi tudatos alkotása, 1830 körülről.

Előzmény: Törölt nick (519)
Törölt nick Creative Commons License 2008.02.22 0 0 520
Ja, bocsánat: a német T/3. magazási forma tkp. lehetett az "Önök kérték" típusú magyar T/3 magázás forrása, hacsak ez nem a hazai kifejlesztésű E/3. magázási forma pluralizálódásának eredménye szintén belső fejlődés alapján.
Előzmény: Törölt nick (519)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!