Rámoljad csak. Akár magánban is. Úgyis gondolkodtam már rajta, hogy amatőr agysebész- nőgyógyászi praxisom mellé nyitnék egy amatőr lélekbirizgátorit is (cihalógus). Hiába no, nehéz a megélhetés.
Főállásban egyébként kazánkovács és lópatkoló vagyok, csak hát kell a változatosság.
Egyébként való igaz, én pl. ezért nem járok találkozókra. Személyes ismerőssel már nem oszt meg mindent az ember, amit egy arctalan valakivel - aki talán a világ másik végén él, de még jobb, ha annál is messzebb - sokszor igen, másrészt az embernek jó magából (meg a pici lelkéből) kibeszélni/kiírni a dolgokat.
Hát igen, a sekélyesség. Mert ugye akkor nem csak az tűnt volna fel, hogy mióta látogatom a topicot,hanem az is, hogy milyen rendszerességgel, illetve miért is. Annak a topicnak megvan (ill. volt) a maga helye a rendszeremben. Jó volt annak idején a dombtetőre való kiállás és fájdalmam világgá ordítása helyett
csak írni kicsit. De a személyes találkozás után a dolog elveszíti arctalan jellegét és ismeretlen ismerősnek már nem beszél az ember.
Milyen jó, hogy Titeket nem ismerlek! :-) Illetve dehogy jó, még a végén kirámolom kicsiny lelkem lompadlását :-)
Ne tűnj el, ha kérhetem. Érted haragszom, nem rád.
Egyébként az a topic annyira gyorsan nő, hogy valóban csak bele-beleolvasgatok, nincs türelmem végigböngészni egyébként (más topicokban) normálisnak tűnő emberek (pl. Pali bá) sirámait, de ez csak az én sekélyességem és keményszívűségem számlájára írható.
A fenékenbillentés, ha volt, nem volt szándékos. Szeretünk téged (is).
Hááát, kicsit alaposabb embernek gondoltalak, mint ez a véleményalkotás. Sebaj. Asszem, ha bármit is reagálnék az mosakodásnak tűnne, így inkább én tűnök el.
Kezd az lenni a gyanúm, hogy legjobb lenne mindenhol más néven bejelentkezni, hogy az ember pillanatnyi felindulásaiból ne vonjanak le messzemenő következtetéseket.
Valahogy én nem vagyok szomorkodós fajta, de jól elvagyok.
Sőt néha szomorú dolgokkor is hülyeség jut eszembe.
Volt, aki azért nem ült mellém a moziba, mert a legtragikusabb helyzetben beszóltam és fel röhögött.
off
Na jó, de hát már vagy fél éve rágódsz rajta (vagy több?), közben meg utánad pisil az ottani fiúk 53,7%-a (minimum), és biztos vannak olyan fickók is az IRL környezetedben, akik nem írnak oda (a topicba).
Persze van, aki szeret szenvedni (nekem is volt ilyen korszakom, mikor mindig csak azt néztem az életben, mit találok, amitől jó szomorú lehetek - persze nem tudatosan, de ez volt a végeredmény). De mi értelme?
off vége
A fenéken billentést feltételes módban írtam. Azaz csak ha nagyon ragaszkodsz hozzá.
Ha nem, akkor maradjunk a többi felajánlásnál.
Szeretnék úgy bekerülni a világtörténelembe, mint Géniusz Lóci, a világból kiszállni akaró nők megmentője.
(Egyébként meg nem tudom, miért akarsz kiszállni, a kapcsolatvégésben olvastam, mekkora rajongótáborod van... Vagy nem bírod a népszerűséget?)
Hol írtam én szado-mazót? Ami engem illet, maradnék a hagyományos verziónál, tudom, hogy ez nem trendi, de öreg vagyok én már az ilyesmihez, meg nem is áll jól a fekete latexruha.
Annak viszont örülök, hogy maradsz. És fel a tejjel! ;-)
Én szívesen benntartanálak. Lásd KisHercegnőnek tett felajánlásaimat, mostantól rád is érvényesek :-)
Persze a fenéken billentést akkor is prezentálhatom, ha bennmaradsz, ezen ne vesszünk össze.
Lenne olyan kedves valaki és egy jól irányzott fenéken billentéssel megadná nekem a kezdő lökést, hogy sikerüljön kiszállnom? Így menet közben is menni fog, nem kell megállni sem...