Sziasztok!
Koszi mindenkinek hogy hallatta magat!
Mostanra mar bennem is kialakult a "mit akarok es mit nem" dolog es ebben sokat segitettetek ti is...
Ket hetig szabadsagon voltam, azert nem irtam...
Sok minden tortent, de ami a legfontosabb hogy tenyleg a sajat kapcsolatunkat kell elobb renbe hozni es csak utana gondolni a csaladalapitasra... ES ha mindenki azt latja hogy mi jol vagyunk (megint) talan ok is "folengednek" a fagyos hangulatukbol.
Az eskuvos dolgot pedig el kell fogadnom mint sajat kudarc es nem a szuloket hibaztatni erte, hisz En nem tudtam kezelni a sajat szuleimet.
Igy talan jobban meg tudom magam nyugtatni, mint hogy azert okoljam a szuleimet amiert ok ilyenek.
Tenyleg kosz mindent mindenkinek. Es vigyazzatok ha majd egyszer a gyereketek lakodalmat akar, nehogy olyan helyzet ele allitsatok Ot hogy valasszon a friss parja vagy a szulei kozott mert lehet nem lesz ra felkeszulve, hogy kell egy ilyen problemat megoldani... :)
A babával kapcsolatos félelmeidet nagyon meg tudom érteni, most már....
Erről igazán a férjem tudna mesélni, de azért leírom az én szempontomból:
Szóval mi 8 év után, idén májusban házasodtunk. Én már évek óta vágytam a babára, egy kicsit talán hűbelebalázs módon is. Mi 6 évig csak hétvégente találkoztunk, aztán albérltbe költöztünk össze. Én úgy gondoltam, hogy akár jöhet is az utód, de a párom ezt kerek-perec visszautasította. Nagyon fájdalmas volt számomra, hogy 7 év után ő még nem érzi érettnek a kapcsolatunkat a gyerekvállalásra, de hát kénytelen voltam elfogadni az ő álláspontját. Úgy gondolom, hogy gyereket vállani csak közös, mély elszánással és vággyal lehet.
Aztán végre idén beérett a "gyümölcs". Vettünk egy kis lakást és gondolom, hogy a férjem számára ez a lépés jelentette azt a biztonságot, amit ő a gyerekvállalás döntő mozzanatának tekintett.
Számomra is nehéz volt megérteni, hogy férfifejjel az anyagi biztonság megteremtése milyen nagy súllyal szerepel a családalapítás alapfeltételei között.
Happy end: 2002 januárra várjuk a babánkat. A férjem arcán leírhatatlan az öröm és ez, visszagondolva az előzményekre, engem is óriási boldogsággal tölt el.
Szóval nálunk így esett, talán tudtam a feleségednek segíteni. Sziasztok.
Nem mondom, hogy villámcsapásként fogod érezni, hogy : na, most APA akarok lenni!!....de szerintem tényleg igazad van, picit (pl 1 évet) lehet, hogy jobb lenne várni, amig megint harmónikus lesz minden....Egy gyerek érkezése jól fel tudja boritani a megszokott életritmust....és a rengeteg szépség mellett azért gondokat is hoz..... Ha minden újra elsimul, Te is biztosabb leszel önmagadban az apaság terén ...
Az nyitó hozzászólásból azt hittem, hogy lány vagy...
Érdekes nekem, hogy ennyire érzékenyen állsz hozzá ehhez a témához, a férfiak általában nem szoktak túl nagy jelentőséget tulajdonítani azoknak a dolgoknak, amin Te már egy éve rágod magadat. Mi lehett olyan szörnyű az esküvőben, ami gyomorfekélyt okozott a párodnak?
Baba. Az én párom 27 lesz, mi is sokat beszélünk róla. Hogy őszinte legyek 19 évesen jobban vágytam babára, mint 26 évesen... Úgy érzem, hogy az ember belekényelmesedik az önállóságba, ahhoz, hogy a kedveseden kívül senkihez nem alkalmazkodik. Nehéz kérdés ez, albérlettel meg érzelmileg instabil szülői háttérrel, nem tudom...
Sziasztok!
Koszi a sok biztato szot!
Mar kezdtem attol felni hogy senkit nem erdekel..
DE hogy a dolog ne legyen olyan egyszeru, tovabb irom a sztorit.
A lakodalmas dologban egyertelmuen a felesegem szenvedett nagyobb "fajdalmakat" amitol meg ma is szenved (gyomorfekely), mivel a szuleim minden aron azt akartak bebizonyitani, hogy ok mennyire jobban tudjak a dolgokat, mivel mar egy fiuk kirepult... ES hogy az milyen igenyes meg szep volt, nem pedig olyan amilyet a masik szulok szerettek volna...
De azt, erdekes modon, nem vettek eszre hogy engem is milyen messzire taszitanak maguktol.
Ehhez meg hozzatartozik, hogy a szuloi viszony nagyon szoros volt koztunk, es a jaras alatt a felesegem is nagyon kozel kerult a szuleimhez. Soha nem gondoltam volna hogy igy megszeretik a baratnomet, es hogy ilyen oszinte viszony fog kialakulni koztuk. SZep volt.
Hazassagunk utani napon mar el is koltoztunk mert beindult a melos elet es relativ messze kerultunk = Pest.
A szulokkel nem talalkoztunk surun, de mikor csak alkalom volt elhangzott egy - egy csipos megjegyzes a reszukrol, ami persze nem javitott a helyzeten.
Mostanra azert megis ugy erzem, hogy mindannyiunkban felmerult az igeny hogy megint jo legyen koztunk a viszony. LEhet hogy ebben sokat segitett a szulok kioktatasa reszemrol, ami nalunk egyaltalan nem volt megszokott dolog.
Meg is sertodtek rendesen, de ugy latom hosszutavon hasznalt... :)
Persze testvereim az egesz "haborubol" mit sem lattak, vagy tudtak. SZamukra csak annyi volt hogy mi allandoan ellenkezunk es kiborulunk erthetetlen dolgokonm es hogy oktatjuk a szuloket (hogy is jovunk mi ahhoz)... Persze igy veluk is, akaratlan, de eltavolodtunk, pedig veluk is szoros volt a kapcsolat.
SZoval az eskuvos dolog lassan mogottunk van, es hogy borura deru jon, az is igazolja, hogy a felesegem a csaladalapitasrol gondolkozik. :) Korabban el sem tudtuk kepzelni, a sok problema miatt. O mar ugy latja, a helyzet sokat javult, egy gyermek meg jobban kozelebb hozna a ket csaladot. Es ami a legfontosabb, O mar nagyon vagyik az anyaszerepre. Sokszor almodik a "kisbabankkal", ... hisz tudjatok hogy megy ez! :)
ES itt jovok en a kepbe: NAgyon orulok az elorelepesnek, de az apasagot meg nem mernem vallalni. Hulyen hangzik tudom. Hogy miert? TAlan mert meg nem erett meg bennem a gondolat elegge. TAlan meg nem vagyok felkeszulve, meg egy kicsit felek... Korainak igazan nem mondhatom mivel mind a ketten 25-26 evesek vagyunk... Az ora meg ketyeg. (tudom).
Tudom hogy nem varhatom azt meg mire sajat lakasunk, autonk, hasonlok legyenek... de tenyleg csak egy alberletben tengodunk, honaprol honapra... + mindenkit tavol erzek magamtol (gondolok itt a csaladra). SZoval bennem meg nem allt vissza a harmonia, (tudom hogy ez nem igazan jo indok).
Ja es ami a lenyeg, hogy ez az "eretlenseg" ujbol es ujbol felrantja a sebeket, mivel mindent egy dologra vezetunk vissza... KEzdodik minden elorol, es mar nem tudom megmagyarazni (neha meg magamnak sem) hogy miert nem akarok (neha ennyire gorcsosen) meg gyereket vallalni...
Hm.
Talan ennyi lenne a teljes sztorim.
Es most tehetetlenul varom, hogy belemkoltozzon "AZ" az erzes es meginduljon a csaladunk az egyenes uton.
Sziasztok!
Szeretnék bejelentkezni. Több év együttélés után egy hete házasodtunk össze. Család nálunk sem egyszerű...
Az esküvő és a lagzi nagyon jól sikerült, szerintem kellemes élményként élte meg mindenki. (Bár ilyen-olyan sértődésekre már fény derült :()
Kingosz! Mi azért annyira nem vagyunk fiatal házasok (5 évesek leszünk 7-én), de gondoltam elmondom a mi történetünket. Mi 5 és fél év együtt járás után házasodtunk össze. Csodálatos volt az az 5 év és persze az azóta eltelt másik 5 is. Mivel a lagzinkat mi tartottuk, ezért teljesen mindegy volt, hogy a szülein mit akartak volna. Bár szerencsére nem volt semmi gond, mindenkinek nagyon tetszett minden. Életem legszebb napja volt.
Aztán persze jöttek a problémák, viták, stb.. De ezek azt hiszem hozzátartoznak a mindennapokhoz.
Azért persze a drága családom (szüleim, testvéreim) néha engem is nagyon ki tudnak akasztani, főleg amikor minden apró gondjukat az én nyakamba zúdítják. :( De itt a párom aki nekem segít. :)
Hát igen, a család...
Szerintem a legtöbb házasságot a másik családjára való mutogatás teszi tönkre.
Sajnos sokszor nálunk is téma, hogy ki mennyire támogatja az otthoniakat, én pedig a mai napig nem tudom, hogy hol a határ.
Az biztos, hogy igen ingoványos terület, és rengeteg tolerancia kell hozzá.
Mi pl. beleestünk abba a hibába, hogy a saját bajainkat háttérbe szoritottuk (nincs hosszú i:(), most pedig azt látjuk, hogy totál el vagyunk havazva a dolginkkal...
Szia Kingosz! Mi annyira fiatal házasok vagyunk, hogy idén májusban volt a kézfogónk! :) Én azt mondanám, hogy ne keseregjetek az esküvő miatt, egyrészt már úgysem lehet változtatni rajta, másrészt felesleges emiatt egymásra haragudni. Ne felejtsétek el, hogy miért is házasodtatok össze! :)) Lépjetek túl a dolgon.
Rólunk: mi két éve ismerkedtünk meg személyesen (azelőtt sokat beszélgettünk ircen és itt, a Törzsasztalon), fél év múlva összeköltöztünk, egy év múlva megkérte a kezem, és egy év jegyesség után összeházasodtunk. A nászéjszakánk óta pedig várjuk a babánkat, jövő februárra esedékes! :)
Szeretünk együttlenni (naná!), de az is nagyon jó, hogy mindketten szeretünk magunkban mondjuk egy jó könyvvel elvackolódni. Elég, ha tudjuk, a másik ott van a közelben, ha érezzük a jelenlétét. Szól közöttünk a harmónia. :)
Szia! :o)
Lenne kedvem beszélgetni, de most el kell mennem és csak 9 óra felé tudok visszanézni. Meddig leszel netközelben? Mi egyébként 3 éve (kicsit több)vagyunk házasok,van egy kisfiunk és van egy kis tapasztalatunk már egymásról. Egyébként 1/2 é együttjárás után házasodtunk össze.
SZisztok!
Kicsit el vagyok keseredve, mert most unnepeltuk meg az 1. hazassagi evfordulonkat, es ha visszagondolok a mogottem allo 1 evre a sok jo mellett eszembe jut a sok vita, meg a problemak.
Abban bizok hogy talan itt biztatast kapok, egy kis erot, vagy megertest.
FElek hogy az en csaladomban a normalisnal tobb a veszekedes a buskomor napok szama. Ki tudna megmondani hogy hol a hatar? Mennyi a normalis es mi a "veszelyes" mennyiseg.
5 eves gyoronyu szep jaras ev utan hazasodtunk ossze es minden olyan szepen indult de maga az eskuvo es az 1 eves elokeszulet volt eletem egyik legszornyubb elmenye... A szulok... Eleg durvan beleszoltak a tervezgetesbe es a vegen olyan lakodalmunk lett ami senkinek sem tetszett, Mivel ez volt a kozeput a ket elkepzeles kozott.
Azota nem telt el nap hogy ne gondoltunk volna a keseru emlekekre amit az en szuleim okoztak nekunk..
Es ez az ami elinditotta a lavinat. Azota 1 ev telt el es ugy erzem meg mindig nagy kihatassal van a lelki allapotunkra...
Nem tudjuk megemeszteni, es kozben egymason toltjuk ki a tehetetlen haragunkat.
Olyan (fiatal) hazasok oszinte velemenyet, vagy elmenyeit varom, akik vagy hasonlo vagy igazan szep elemenyekkel indultak kozos utjukra. Es kivancsi volnek Ok hova jutottak, vagy hoyg oldottak meg a problemakat.
