Keresés

Részletes keresés

Huggy Bear Creative Commons License 2005.03.10 0 0 1425
DVTK-FTC: hétfőtől elővétel

Bár az időjárás bármikor közbeszólhat, jelen állás szerint jövő szerdán, 18 órától a Ferencváros lép pályára Diósgyőrben, az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság tavaszi szezonjának második fordulójában.

A találkozó iránt óriási az érdeklődés, ezért a DVTK hétfőtől megkezdi a jegyek árusítását. Farkas Gábor, a piros-fehérek technikai vezetője lapunknak elmondta: március 14-én és 15-én délelőtt 10 órától, délután 5 óráig lesz lehetőség biléták váltására a tribün mellett található 1-es számú pénztárban. Az összecsapás napján ugyanitt, illetve a ,,gombánál" ugyancsak ebben az időpontban kezdődik a jegyárusítás, míg a többi ,,hazai pénztár" 16 órakor nyit ki.

Fontos tudnivaló, a szurkolóknak lehetőségük nyílik majd arra is, hogy a hét itthoni mérkőzésre bérletet váltsanak, de szerdán - a nagy tumultus elkerülése miatt - mindezt csak 15 óráig tehetik meg. Farkas Gábor hozzátette, elővételben ferencvárosi szimpatizánsok is vásárolhatnak belépőt, 1400 forintos egységáron. Megtudtuk továbbá, hogy a diósgyőri klub 500 jegyet küldött Budapestre, a zöld-fehéreknek.

A DVTK vezetősége felhívja a drukkerek figyelmét, hogy időben induljanak el az összecsapásra, mert a fokozott biztonsági intézkedések miatt hosszabb ideig tart majd a bejutás a stadionba.

MI

Jegyárak

páholy: 1400 forint
tribün: 1200 forint
korzó (a harmadik hazai mérkőzéstől): 1000 forint
álló: 800 forint
Bérletárak
páholy: 7000 forint
tribün: 6000 forint
álló: 4500 forint

Huggy Bear Creative Commons License 2005.03.09 0 0 1424
Volt gond, nincs gond

Gondok voltak az elektromos hálózattal és a tűzcsappal a diósgyőri stadionban. Azonban most már nincs akadálya hogy bajnoki mérkőzéseket rendezzenek ott.

A bejárások időszakát élte a Diósgyőri stadion az elmúlt napokban, ahol különböző szervek munkatársai vizsgálódtak azon célból, vajon megfelel-e minden, elsőosztályú mérkőzés lebonyolításához szükséges előírásnak az ódon betonteknő. Kedden például a rendőrség képviselői tettek sétát az intézményben, mindent rendben találtak, vagyis részükről "zöld utat" kapott a létesítmény, jöhet a Ferencváros, a Kispest, az Újpest...

Ellenben: körülbelül három hete hasonlóan cselekedett a városi tűzoltóság szakembere is, aki viszont feltárt jópár hiányosságot. Pontosan mik voltak ezek? Felmerült-e komolyan, hogy a DVTK-stadionban esetleg nem lehetnek találkozók a tavasszal? Ezekkel a kérdésekkel fordultunk Szaszkó Zoltán alezredeshez, miskolci tűzoltóparancsnokhoz.

Két területen

- Kollégám az elektromos hálózatnál talált hiányosságokat, illetve a tűzcsappal volt gond - nyilatkozta lapunknak Szaszkó Zoltán. - Miután ezeket a dolgokat jeleztük, a szakemberek elkezdték elhárítani a problémát. Már csupán arra várunk, hogy a DSM Kht. részéről érkezzen részünkre egy olyan dokumentum, melyben leírják: megtörtént a hiánypótlás.

Mindehhez Nagy Béla, a Diósgyőri Sportlétesítményeket Működtető Kht. ügyvezetője csupán annyit fűzött hozzá: Minden rendben van, nincs akadálya annak, hogy Diósgyőrben mérkőzéseket rendezzenek.

MI

Huggy Bear Creative Commons License 2005.03.08 0 0 1423
Nem "kapnak ki" a Ligától

Ebedli Ferenc sportigazgató szerint napokon belül megkapják elmaradt járandóságaikat a diósgyőri labdarúgók.

Szó sincs arról, hogy a futballisták sztrájkolnának, s hogy ne utaznának el a szombati, Pápa elleni mérkőzésre - nyilatkozta kedden délelőtt az Észak-Magyarországnak Ebedli Ferenc, a Diósgyőri VTK sportigazgatója. - Hadd tegyem hozzá, amennyiben március 5-én bajnokit játszott volna az együttes, s nem előkészületi meccset, nem került volna sor a játékosok figyelemfelhívó "megmozdulására".

A klub tisztségviselőjétől megtudtuk: Vitelki Zoltán csapatkapitány, Gálhidi György vezetőedző, Veréb György kapusedző és Farkas Gábor technikai vezető pár napja Orosz Lajos alpolgármesternél jártak, aki ígéretet tett arra, hogy a "város változatlanul segítséget nyújt".

- Mindez azt jelenti, hogy napokon belül megkapják elmaradt járandóságaikat a játékosok - értelmezte a Városházán történteket Ebedli Ferenc. - Megjegyezném, nagyon megérezzük, hogy nincs 2-3 állandó szponzorunk, akik a stabilitást biztosítanák... Úgy gondoljuk, s ebben semmi meglepő nincs, hogy aki a pénzt adja, bármikor számonkérhet, s megnézheti mire megy el az általa adott összeg.

APEH-tartozás: rendezve

Az MLL nem is oly régen felhívta a labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaság vezetőinek figyelmét, hogy rendezzék APEH-tartozásukat, ellenben veszélybe kerülhet a gárda elsőosztályú tagsága... Ennek rendezésére március 8-ig kaptak haladékot a DVTK irányítói.

- Mindez benne van a versenyszabályzatban, tehát a Liga csak azt tette, ami a dolga - folytatta Ebedli Ferenc, aki hozzáfűzte: a Siófok FC kft. és az adóhivatal "rendezte az ügyet", s az erről szóló iratot személyesen vitte be a Magyar Labdarúgó Ligába.

MI

Huggy Bear Creative Commons License 2005.03.08 0 0 1422
Pápa-pálya: takarítják

A közelgő bajnoki rajt kapcsán a pápai klubnál arról érdeklődtünk, vajon tudják-e biztosítani a hétvégi Pápa - Diósgyőri VTK mérkőzés feltételeit.

A titkárságon elmondták, a pályát folyamatosan takarítják, azon dolgoznak, hogy fogadni tudják a Diósgyőrt.

A piros-fehérek egyébként - a jelenlegi állás szerint - már egy nappal korábban, pénteken délelőtt nekivágnak a Dunántúlnak.

MI

Huggy Bear Creative Commons License 2005.03.07 0 0 1421
"Egyszeri volt…”

A diósgyőri labdarúgócsapat a hét végén nem játszott edzőmérkőzést Újpesten (a játékosok ebben a formában kívánták jelezni a klub vezetése felé, hogy várják elmaradt járandóságaik rendezését).

Néhány perccel ezelőtt Gálhidi György vezetőedzőnél arról érdeklődtünk, vajon lesz-e ma délután edzés, s azon részt vesz-e mindenki?

- Délután három órakor kezdődik a foglalkozás, a hátsó salakos pályán – mondta érdeklődésünkre a tréner. – Biztos vagyok benne, hogy a játékosok ott lesznek, hiszen a hétvégi ,,tiltakozás” egyszeri volt.

A szakvezetőtől megtudtuk, Egressy Gábor vasárnap este nem érkezett haza a kínai próbajátékról: a támadót az ázsiai gárda még egy edzőmeccsen szeretné megnézni, így csak csütörtökön este vagy pénteken reggel várható haza. Bár a hosszabb tartózkodásra Gálhidi György nem adott engedélyt, Egressyék jelezték, hogy a későbbre "átíratott jegyüket” már nem tudják ,,visszaíratni”…

MI

Huggy Bear Creative Commons License 2005.03.05 0 0 1420
Elmarad a DVTK főpróbája

Nem lép pályára a DVTK-BFC labdarúgócsapata Újpesten, a szombaton délelőttre tervezett edzőmeccsen.

Ha az időjárás engedi, akkor a jövő héten megkezdődik a labdarúgó NB I-ben a tavaszi szezon. A kiírás szerint a Diósgyőri VTK-BFC-nek március 12-én Pápán kellene bajnokit játszania, amennyiben a Veszprém megyei csapat pályája alkalmas lesz a játékra.

A piros-fehérek szombaton délelőtt a fővárosban, az Újpest FC vendégeként, a műfüves pályán tartották volna bajnoki főpróbájukat. Azonban ebből semmi sem lesz, ugyanis a csapat lemondta a budapesti mérkőzést. A miértről Gálhidi Györgyöt, a DVTK-BFC vezetőedzőjét kérdeztük, aki annyit mondott, hogy ez a döntést nem az ő szintjén született.

- Természetesen tudok róla, hogy nem kel útra a csapat - mondta Kuti István, a diósgyőri labdarúgócsapatot működtető kft tulajdonosa. - Ennek az oka az anyagiakban keresendő, egészen pontosan abban, hogy akiktől segítséget kértünk a problémánk megoldására, az még nem jutott el a teljesítés szintjéig.

Mivel Kuti István erről az ügyről többet egyelőre nem volt hajlandó mondani, az anyagiakról a játékosoknál tudakozódtunk, azonban nyilatkozatra egyiküket sem sikerült rábírnunk. Azt viszont megtudtuk, hogy van olyan diósgyőri játékos, aki a decemberi és a januári fizetéséből is csak a minimálbérnek megfelelő összeget kapta meg. Lapunkhoz eljutottak olyan információk is, hogy a játékosok azért nem keltek útra, mert ezzel akarták jelezni a klub vezetése felé, hogy várják az elmaradt járandóságaik rendezését.

B.Cs.

 

Vasárnap jön

A múlt héten Kínába utazott diósgyőri csatár, Egressy Gábor még nem érkezett vissza. Mint azt Kuti Istvántól, a DVTK-BFC-t működtető gazdasági társaság tulajdonosától megtudtuk: a labdarúgó jelezte, hogy az egyhetesre tervezett próbajáték néhány nappal meghosszabbodott, így a csatár csütörtök helyett csak vasárnap indul vissza Magyarországra.

HT Miskolc Creative Commons License 2005.03.05 0 0 1419
Gépek hiányában álom lenne a rajt

Pápa, március 4., 19.45 Hóesés tette tönkre a pápai drukkerek munkáját.



Pápán tegnap a szurkolók lelkes összefogással és tenniakarással elkezdték takarítani a pályát, amit 25-30 cm hó borított. Munkájuk gyümölcse azonban mégsem látszik, és ez már a legújabb téli "áldásnak" köszönhető, ami pontosan megduplázta a kisalföldi hóréteget: a Lombard pályáját jelenleg majdnem félméteres hó borítja. A helyzet egyelőre reménytelennek tűnik, mivel fagyra számíthatunk a jövő héten is.
- Sajnos nem tudtunk edzést sem tartani, a játékosaim elbújhattak volna a hóban, akkora mennyiség esett a pályára, és szakad most is - nyilatkozott honlapunknak a havazás újabb hátrányairól Tóth Bálint, a Lombard Pápa vezetőedzője. - Számos jogtalan bírálat éri a csapatokat, hogy nem tudják használhatóvá tenni a pályáikat. Nos, el kell jönni Pápára körülnézni, ha útközben esetleg elakad az autó a hóban, majd mi segítünk kihúzni.
A Lombard hétvégi edzőmeccse az időjárásnak megfelelően változott meg: a csapat a Diósgyőr helyett utazik a fővárosba, hogy az Újpestnek "végszavazzon" szombat délelőtt.
(i. d.)


Huggy Bear Creative Commons License 2005.03.03 0 0 1418
Edzés közben takarítás

A DVTK csapata ma délelőtt a Diósgyőri stadionban tartott edzést. Igaz, még csak a rekortán futópályán, de jó hír, hogy a tréning közben a munkagépek is dolgoztak.

Így lassan megszabadul a gyepszőnyeget a hótól.

Huggy Bear Creative Commons License 2005.03.03 0 0 1417
DVTK - FTC: 18 órakor!

Ha az időjárás nem szól közbe, akkor biztos, hogy a Diósgyőri VTK - FTC meccset március 16-án 18 órától játsszák.

Nyolc nappal ezelőtt arról tájékoztattuk olvasóinkat, hogy az akkor még március 9-re kiírt Diósgyőri VTK-BFC - Ferencvárosi TC NB I-es bajnoki labdarúgó mérkőzésnek nincs pontos kezdési időpontja. Ugyanis a Magyar Labdarúgó Liga 18 órás kezdési időpontot jelölt meg, amelyet a Sport2 televízió élőben kíván-, de csak ebben az idősávban tud közvetíteni, azonban a miskolci rendőrkapitányság biztonsági okokból (hogy a vendégszurkolók elérhessék az aznap Budapestre induló utolsó vonatot) a 17 órás kezdést preferálta.

Mint arról beszámoltunk: a bajnokság rajtját egy héttel elhalasztották, így a Diósgyőr első hazai meccse - az FTC elleni - egy újabb szerdai napra, március 16-ra tolódott. A sportcsatorna részéről azonban nem változott semmi: Máté Pál főszerkesztő elmondása szerint vagy 18 órakor kezdődik a meccs és közvetítik, vagy nem, de akkor nem tűzik műsorra.

Találkozó

A DVTK szurkolóinak képviselői szerdán délután a rendőrség, a klub, és a miskolci önkormányzat képviselőivel találkoztak a szezon előtti ilyenkor szokásos ki mit vár a másiktól témájú beszélgetésen.

- A találkozón a drukkerek annak adtak hangot, hogy 18 órakor kellene kezdődnie a meccsnek, hiszen munkanap lévén, a legtöbb embernek 16 és 17 óra között ér véget a munkaideje, és erre az időpontra kényelmesen ki tudnak érni a stadionba - tudtuk meg Kuti Marianntól, a DVTK-BFC csapatát működtető gazdasági társaság ügyvezetőjétől, aki jelen volt a megbeszélésén. - Örömteli, hogy a kérésük meghallgatásra talált, köszönhetően Orosz Lajos alpolgármester felvetésének, és a rendőrség kompromisszumkészségének.

A megoldás

Mint azt Vincze Csabától, a miskolci rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályvezetőjétől megtudtuk: azért változtatták meg korábbi véleményüket, mert a város alpolgármestere tett egy mindenki számára elfogadható javaslatot az ügy megoldására.

- A megoldás: a meccs után egy mentesítő vonat indítása Budapestre abban az esetben, ha megfelelő számú vendégszurkoló érkezne a mérkőzésre - mondta Orosz Lajos. - Ennek a lebonyolításából annyit vállaltam magamra, hogy segítek a MÁV és az FTC között a kapcsolatfelvételben. A zöld-fehérek technikai vezetőjét, Haáz Ferencet már tájékoztattam arról, hogy kit kell keresnie a szurkolóik utaztatása ügyében, ugyanis azt gondolom erről, hogy ennek a megszervezése nem a vendéglátók feladata.

BCs

Huggy Bear Creative Commons License 2005.03.03 0 0 1416
A DVTK stadion rekonstrukciójáról

A három részre bontott felújítás első fordulójában kiépítették a világítást és felújították a tetőszerkezetet.

Dr. Simon Gábor (MSZP) a diósgyőri stadion rekonstrukciójáról adott felvilágosítást. A három részre bontott felújítás első fordulójában kiépítették a világítást és felújították a tetőszerkezetet. A második ütem kivitelezési tervei novemberre készültek el és kiírták a közbeszerzési eljárást a kivitelezésre is, amelynek határideje március 21.

Szinte csak a meglévő falak maradnak meg. Megújulnak az öltözők, a tribün és a büfé is. A képviselő arra kérte a miskolci vállalkozókat, cégeket, hogy pályázzanak a kivitelezésre hiszen egy jelentős munkához juthatnak ezáltal.

HSz

Huggy Bear Creative Commons License 2005.03.02 0 0 1415
DIÓSGYÔR. Gáspár József lehet a tavasz egyik felfedezettje Kincsre leltek Miskolcon DOROS LÁSZLÓ NS, 2005-03-01 "Gáspár József rutinos labdarúgó, különösen erős a párharcokban - mondta még Gálhidi György. - A földön és a levegőben is labdabiztos, sőt a légtérben korlátlan úr. Határozott, erőteljes belső védő. Technikailag is képzett, az ellenfél sohasem lehet nyugodt, ha a szöglet-, avagy szabadrúgások során feltűnik a vetélytárs kapuja előtt, ugyanis roppant gólveszélyes. Óriási nyereség, hogy hozzánk került! Természetesen kezdőként számítok rá, úgy gondolom, a tavaszi idény egyik nagy felfedezettje lehet."

 

A Diósgyőr vezetőedzője, Gálhidi György nem szokott a levegőbe beszélni. Amit mond, azt megfontoltan teszi. Sohasem nyilatkozik öncélúan, a véleményét rendre mértékadónak lehet tekinteni. Most valami más történt… Gálhidi György az egyik játékosának, mégpedig a Szlová-
kiából érkezett Gáspár Józsefnek a futballját látva belelkesedett.
Gáspár Józsefről tudni kell: az átigazolási időszak utolsó pillanataiban bólintott rá a diósgyőriek ajánlatára, és fogadta el a felkínált szerződést. A Szlovákiából érkezett 27 esztendős játékos Rozsnyón kezdett, később megfordult a Licartovce csapatánál, legnagyobb sikereit azonban az Inter Bratislava labdarúgójaként érte el: kétszeres szlovák bajnoknak, illetve kupagyőztesnek mondhatja magát, mi több, fél évet szerepelt a japán második vonalban is.

A neve miatt nem lehetett válogatott

Gáspár József az elmúlt fél évben a Slovan Bratislava játékosa volt, mert egy próbajáték során elszenvedett orrtörést követően ott akart játékba lendülni. Megfordult valamennyi korosztályos szlovák válogatottban - kivételt az A-csapat jelent, amelynek vezetői megorroltak rá, mert kérte, hogy magyarosan ejtsék a nevét.

- Ami azt illeti, kivárta az átigazolási időszak végét, hiszen szinte a huszonnegyedik órában szignálta a diósgyőriek által kínált szerződést. Miért döntött ilyen nehezen?
- Nem szándékosan történt így, egyszerűen arról volt szó, hogy a diósgyőri vezetőkkel az utolsó pillanatig finomítottuk a részleteket. Mielőtt bárki arra gondolna, hogy a járandóságomat igyekeztem feljebb tornázni, elmondom: nem erről volt szó. A szerződést magyarul fogalmazták, nekem viszont szlovák menedzserem van, aki áthidaló megoldásként az angolt ajánlotta. Teltek a napok a fordítások miatt, és csaknem kifutottunk az időből. Egy hónapja vagyok Diósgyőrött, s már az elején eldöntöttem, hogy aláírok, pedig akkor még szó sem esett az anyagiakról.

A zűrzavar előszörmegijesztette

- Egyáltalán hogyan került a képbe a Diósgyőr?
- Tavaly nyáron már megfordultam itt, de annyira kuszának tűnt a jövő, hogy elmaradt a kézfogó. A viszonyok teljesen rendezetlenek voltak, zűrzavaros helyre pedig senki nem ír alá szívesen. Ráadásul Kiprich József mást akart, s mivel tulajdonosa sem akadt a klubnak, jobbnak láttam, ha nem erőltetem a dolgot. Amúgy az egyesületről már sokat hallottam, amikor pedig itt szerepelt Frantisek Kunzo, megkülönböztetett figyelemmel kísértem a mérkőzéseket. Akkor ment is nagyon a szekér, harmadikok voltak a diósgyőriek.
- Elárulná, mi a vonzó egy szlovákiai labdarúgó számára a gazdaságilag széteső, nívójában gyenge magyar futballban?

- Amikor bajnokok lettünk az Interrel, akkor is csak lézengtek a nézők a lelátókon. Diósgyőrről tudom, hogy ha jönnek az eredmények, akkor nagyon sok szurkoló buzdítja a csapatot. Tisztában vagyok azzal, hogy Magyarországon korántsem gondtalan a játékosok élete, de Szlovákiában sem jobb semmivel. Aki teheti, az elindul külföldre szerencsét próbálni.

- Mit gondol, megállja majd a helyét az Arany Ászok Ligában?
- Nem kenyerem a fogadkozás, minden a meccseken derül majd ki. Ígérhetek bármit, mondhatom, hogy harcos leszek, a tétmérkőzés jelenti az igazi vizsgát. Az előkészületi találkozók aligha adhatnak valós képet, mivel alacsonyabb osztályú csapatokkal találkoztunk.

- Milyen tapasztalatokat szerzett az edzéseken?
- Gálhidi György nem kímélt bennünket, nagyon keményen meghajtotta a csapatot. Azért is maradtam, mert tetszett a munkája. Rengeteget futottunk, erősítettünk, ezen nem múlhat a siker. A mai labdarúgás meglehetősen erőszakos, sokat és sokszor kell ütközni. Az erőnléttel nem lehet gond, a többi pedig jön magától.

Az edzőmeccsenlehet villogni

- Belülről hogyan látja: milyen csapat lesz a tavasszal a Diósgyőr?
- Szerintem szerzünk majd néhány nagy meglepetést. Sok a fiatal tehetség, de akadnak idősebbek is, akik az észt adják a játékhoz. Senkitől sem félünk. Egyelőre még az ismerkedésnél tartok, erre jó lehetőséget kínált volna egy edzőtábor, de az elmaradt. A magyar mezőnyt nem nagyon ismerem, de abban teljesen biztos vagyok, hogy nekünk nem lesznek kiesési gondjaink. Fontos, hogyan rajtolunk, mert a kezdés meghatározhatja az alaphangulatot. A hátsó alakzatban lesz néhány új ember, szerintem gyorsan összecsiszolódunk.

Nos, az elhalasztott bajnoki folytatás miatt szombaton Újpesten szerepelnek a diósgyőriek edzőmeccs keretében, s egy héttel a nyitány előtt ott már azért valami kiderülhet abból, mit tud a csapat, és persze az is, hogy mit tud a labdával Gáspár József…

Huggy Bear Creative Commons License 2005.03.02 0 0 1414
Vádemelés várható a rendőrdobálás ügyében

Befejeződött a nyomozás a tavaly szeptemberi diósgyőri rangadó után történt rendbontás és atrocitás ügyében. Vádemelés várható.

 

 

Mint arról a kilenc rendőr sérülésével végződő stadionon kívül történt "csata" utáni napon beszámoltunk, a Diósgyőr - Győr rangadó lefújását követően a stadionból távozó vereséget szenvedett hazai csapat szurkolói a vendég szurkolókra és az őket védelmező rendőrökre kőzáport zúdítottak.

Vincze Csaba alezredes, a Miskolci Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályvezetője annak idején arról tájékoztatott, hogy a mérkőzés végén a főépület melletti kapun távozók közül akarták megleckéztetni a Győrből érkezetteket. Ütlegekkel és kővel támadtak a vendégekre.

Hat előállított

A rendőrök ekkor avatkoztak be. Pajzsokkal és könnygázzal felszerelve próbálták meg visszatartani a feldühödött szurkolókat. A rendőrök közül kilencen szenvedtek el nyolc napon belül gyógyuló sérülést. Az eset után három rendőr jelentkezett sérüléssel, de később még hatan jelentették be a rendőrök közül: megsérültek a szurkolókkal vívott küzdelem során. A rendőrség hat diósgyőri férfit állított elő, akik ellen kényszerítő eszközt is alkalmaztak. A csoportos garázdaság miatt eljárás alá vont szurkolókat a kihallgatás után szabadon engedték. Szabadlábon védekezhettek.

A B.-A.-Z. Megyei Ügyészségi Nyomozóhivatal nyomozóügyésze dr. Boholy Zsolt lapunk kérdésére tegnap annyit mondott el, hogy az ügyben indult nyomozás befejeződött. Két személy ellen csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt várható vádemelés a közeljövőben.

P.T.

Huggy Bear Creative Commons License 2005.03.01 0 0 1413
A baráti viszony múlt időben értendő

Váltó ügyben a dzsentri világból hozott példát dr. Szieben László, az MLL elnöke. A felügyelő bizottság jelentése [PDF 393 KB]

Dr. Szieben László, a Magyar Labdarúgó Liga elnöke meglepődésének adott hangot annak kapcsán, hogy a Football Duó Kft. felügyelő bizottságának jelentése a sajtón keresztül a nyilvánosság elé került. A nevezett kft-nél - amelynek a három tulajdonosa van, a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga (54 %), a Profi Liga Kft. (36%) és a Magyar Labdarúgó Szövetség (10%) személyében -, Puhl Sándorral együtt ügyvezetői teendőket ellátó ligaelnök szerint a felügyelő bizottság jelentésének tartalma csak a Football Duó Kft. taggyűlésén résztvevő képviselőkre tartozik, a benne szereplő állításokra a taggyűlésen kell a válaszokat megadni. Így arra is, hogy az fb által összegzett, 14 tételből álló, összesen közel 140 millió forintos átutalás mögött miért nincs elfogadott, érvényes szerződés.

- Minden vitatott átutalást megelőzött az éppen illetékes helyen megadott felhatalmazás - válaszolta lapunknak dr. Szieben László, Football Duó Kft. ügyvezetője, az MLL elnöke.

- Éppen ezért nyugodtan állok a vizsgálat elé, és kész vagyok arra, hogy bizonyos személyek által nagyon keménynek tartott kérdésekre is választ adjak. A minősítést pedig meg kell hagyni az fb jelentés tárgyalása utáni időszakra, és a sportdiplomácia nyelvén kell tájékoztatni azokat, akik érdeklődést mutatnak ezzel a témával kapcsolatban, nem a kampányolni kellene a jelentéssel.
A Football Duó Kft. ügyvezetője arra a kérdésre, hogy milyen kampányra gondol, röviden csak azt válaszolta, hogy lejáratóra, ami ellene irányul.

"Barátok voltunk"

 

Néhány héttel ezelőtt a profi futballcsapatokat működtető személyek egy csoportja több vizsgálat elindítását is kezdeményezte az őket tömörítő Magyar Labdarúgó Ligánál és társzervezeteinél, illetve azoknál a cégeknél, amelyekben tulajdonrészük van. A ,,kíváncsiak" közé tartozik a diósgyőri klub tulajdonosa, Kuti István is, akivel néhány hónapja még együtt bábáskodott a liga elnöke a Diósgyőri VTK csapatának újjászületésekor, a Siófok FC Kft. testében való életre kelés idején. Ezért kérdeztük arról dr. Szieben Lászlót, hogy megítélése szerint milyen a viszonya Kuti Istvánnal.

- Barátiban voltunk - válaszolta a liga elnöke. - Mivel most a liga és tagszervezetei közötti kapcsolat feszültség forrása, így a mai nexusunk nem jellemezhető az előbb említett jelzővel. Itt van például ez a váltó ügy. Hiába kísérelte meg ezt beváltani a Profi Liga Kft. a kézfizető kezességet vállaló, Kuti István nevével fémjelzett Balaton Média Kft.-nél annak apropóján, hogy a Siófok FC Kft. a felvett 20 millió forintos hitelt nem fizette, nem volt meg rá a fedezet. Ez pedig a rendőrségi feljelentést vonja maga után, bárkinél is fordul elő.

A Magyar Labdarúgó Liga elnöke arra a kérdésre, hogy a korábbi években a csapatokhoz kihelyezett, és a tavalyi év során lejárt hitelek kb. 600 millió forint vissza nem fizetése ügyében mindenkinél hasonlóképpen jártak-e el, azt válaszolta, hogy fedezetlen váltó esetében így kell tennie a hitelt nyújtó Profi Liga Kft.-nek.

- A fedezetlen váltó súlyáról még az jut eszembe, hogy emiatt a dzsentri világban sokan lőtték főbe magukat… - mondta dr. Szieben László, aki így folytatta: - Aki vét a törvények, szabályok ellen, annak vállalnia kell a felelősséget. De nem szeretném, ha a miskolci futball barátai félre értenék a helyzetet. A váltó ügy a Balaton Média Kft. ügye, és nem a diósgyőri focié, aminek a talpra állításáért én is sokat tettem néhány hónapja, és nevelt gyermekemet nem akarom bántani.

BCs

 

Március 11?

A ligatanács múlt csütörtöki ülésén többek között arról is döntött, hogy a Magyar Labdarúgó Ligánál rendkívüli taggyűlést, a Magyar Hivatásos Labdarúgó Ligánál pedig rendkívüli közgyűlést kell összehívni, és mindkét szervezet vezetőjének, dr. Szieben Lászlónak az MLL és az MHLL gyűlésére is fel kell vennie a napirendi pontok közé a tisztújítást.
- Március 11-ét jelölte meg a köz-, illetve a taggyűlés napjául a ligatanács, és várhatóan ezen a napon meg is tartjuk - mondta az elnök. Azon dolgozunk, hogy ezt a dátumot tartani tudjuk, mert nem szeretném ha bárki is azt gondolná, hogy tartok ettől a találkozástól.

Huggy Bear Creative Commons License 2005.02.28 0 0 1412
DVTK - FTC: március 16-án

Amint az várható volt, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) ma felállt új elnöksége - a zord időjárási viszonyok miatt - elhalasztotta a tavaszi szezon rajtját. A 16-19. forduló órarendje [XLS 20 KB]

A pontvadászat eszerint március 12-én, a 16. fordulóval folytatódik (a Diósgyőr Pápán vendégszerepel), majd 16-án, szerdán a 17. fordulóra kerül sor (DVTK - FTC), 19-én pedig a 18. forduló összecsapásait rendezik meg (Debrecen - Diósgyőr) - tudatta portálunkkal Margitai Zoltán a Magyar Labdarúgó Liga szervezési osztályának vezetője.

Egy korábbi változat szerint 16-án a Magyar Kupa küzdelmei folytatódtak volna, ám a kupameccseket végül április 6-án bonyolítják majd le.

Huggy Bear Creative Commons License 2005.02.28 0 0 1411
Csúszik az NB I-es bajnoki rajt

A DSM Kht. új, március elsején munkába álló ügyvezetője szerint alkalmas lehetett volna játékra a pálya a Fradi ellen.

Amint az várható volt, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) ma felállt új elnöksége - a zord időjárási viszonyok miatt - elhalasztotta a tavaszi szezon rajtját. A pontvadászat eszerint március 12-én, a 16. fordulóval (Pápa - Diósgyőri VTK-BFC) folytatódik, majd 16-án, szerdán (DVTK-BFC - Ferencváros) a 17. fordulóra kerül sor, 19-én pedig a 18. forduló (Debrecen - DVTK) összecsapásait rendezik meg. Egy korábbi változat szerint 16-án a Magyar Kupa küzdelmei folytatódtak volna, ám a kupameccseket végül április 6-án bonyolítják majd le.

A kialakult helyzetre való tekintettel a Magyar Labdarúgó Liga (MLL) valószínűleg eláll attól a szándékától, hogy már idén tavasszal megrendezze a Ligakupát.

- Erről a liga elnöksége hivatott dönteni, hiszen ők hozták meg a döntést a kupasorozatról - nyilatkozta Margitai Zoltán, az MLL szervezési osztályának vezetője.

Azzal kapcsolatban, hogy ha az eredeti időpontban, vagyis jövő hét szerdán kellett volna fogadnia a jelenleg hóval fedett Andrássy úton a Diósgyőrnek a Ferencvárost megkérdeztük Pelcz Gábort, a Diósgyőri Sportlétesítményeket Működtető Közhasznú Társaság (DSM Kht.) ügyvezetőjét, aki ma az utolsó munkanapját töltötte a társaság élén.

Alkalmas lehetett volna

- Nem kívánok már az ügyben nyilatkozni... - mondta tömören az Észak-Magyarország érdeklődésére Pelcz Gábor.

Nagy Béla, aki hivatalosan holnaptól tekinthető Diósgyőrött létesítményvezetőnek ugyanakkor ma már szemrevételezte a centerpályát.

- A munkatársakkal konzultálva kijelenthetem, hogy játékra alkalmassá tehető lett volna a Fradi elleni meccsre a centerpálya - jelentette ki a DSM Kht. új vezetője. - Az viszont kérdéses, hogy miként "viselkedett" volna a pálya felületet, hiszen más és más a helyzet enyhe idő, és kemény mínuszok esetén is. A végső szót a találkozó játékvezetője mondta volna ki.

A március 1-től munkába álló ügyvezetőtől megtudtuk azt is, hogy a napokban a füves edzőpályát is tréningre alkalmassá teszik.

JLI

Huggy Bear Creative Commons License 2005.02.28 0 0 1410
Bajnoki rajt március 12-én!

Budapest, február 28., 14.55 Idén elmarad a Ligakupa.

Mint az várható volt, az MLSZ új elnöksége - a zord időjárási viszonyok miatt - elhalasztotta a tavaszi szezon rajtját. A pontvadászat eszerint március 12-én, a 16. fordulóval folytatódik, ezt követően 16-án kerül sor a Magyar Kupa meccseire, 19-én pedig a 17. forduló összecsapásait rendezik meg. A kialakult helyzetre való tekintettel az MLL elállt attól a szándékától, hogy már idén tavasszal megrendezze a Ligakupát.

 
Huggy Bear Creative Commons License 2005.02.27 0 0 1409
A Pápa mondta fel a "remek szerződést"

Budapest, február 26., 22.30 A Diósgyőr tulajdonosa nem tud a Liga feljelentéséről.

Óriási vihart kavart a honlapunkon tegnap közétett feljelentés (amelyet egyébként szokásához híven forrásmegjelölés nélkül "lopott el" a sportnapilap), amelyben a Profi Liga Kft. ügyvezetője, dr. Mohácsi László fordult a rendőrséghez a diósgyőri futballklub vezetője által kiállított fedezetlen váltó miatt.
Kuti István, a Siófok FC Kft. tulajdonosa - ez a cég üzemelteti a diósgyőri csapatot - a helyi napilapban azt állította, hogy nem tudott a liga feljelentéséről, de "örül" az ügy kipattanásának.

Kuti nem hall, de máshova lát
- Nem hallottam a feljelentésről, de ha a ligában mindenkit egy mércével mérnek, akkor nem csak nekem lesz ügyem a ligahitel vissza nem fizetése miatt - mondta az Észak-Magyarországnak Kuti. - Alig van olyan klub, amelyik fizet, és ennek az az oka, hogy a csapatok marketing jogait értékesítő liga semmit nem oszt vissza a kluboknak. Kezdeményeztük, hogy a kihelyezett hiteleket minősítsék át a marketing bevétel előlegének, de eddig nem jártunk eredménnyel.
Kuti arra a kérdésre, hogy az MLL elnökével, dr. Szieben Lászlóval milyen a viszonya, a következőket válaszolta:
- A nyáron úgy volt, hogy Pápára költöztetem a klubot, azonban a liga elnökének kérésére végül Diósgyőrben kötöttem ki. Otthagytam egy nagyon előnyös szerződést Pápán, amihez hasonlót Diósgyőrben az idő rövidsége miatt nem sikerül kötni. Ismert, hogy két napunk volt arra a bajnoki rajt előtt, hogy csapatot csináljunk - jelzem sikerült -, de amikor az első meccsre személyesen ellátogató elnököt egy apró kéréssel "zavartuk", a válasz az volt, hogy ügyesek vagytok, megoldjátok magatoktól. Igaza volt, de nem kis energiánkba került... Azt máig sem tudom, hogy amikor kizárták a Diósgyőrt a bajnokságból ki kit akart megrettenteni, de lehet, hogy volt, akit meglepetésként ért, hogy ebben az ügyben a miskolci önkormányzat mellett álltam. Szóbeli ígéreteket soha nem kértem számon Szieben Lászlótól, a mellett viszont már nem tudunk elmenni szó nélkül, ami mostanában a ligában történik.

Ismerkedés után szerződésbontás
Dr. Szieben László, az MLL elnöke természetesen reagált a Kuti által elmondottakra.
- Ami a csapatokhoz kihelyezett hitelekre vonatkozó megállapítást illeti, én nem a szomszéd OTP kölcsönszerződését szoktam figyelni, hanem fizetem a sajátomat - kezdte Szieben. - Ami pedig a "remek pápai szerződést" illeti, a Kuti úr által elmondott mondatból csak néhány szó hiányzott, így ugyanis pontosabb lett volna: " város által pár nap ismerkedés után azonnal felbontani kívánt remek pápai szerződés".
Informátorunk szerint egyébként - még a felbontás előtt - Kuti "nagy ügyesen" 20 milliós kölcsönt vett fel a Profi Ligától, ebből fedezte a Csankékkal és néhány siófoki játékossal szemben fennálló adósságának egy részét, amiből - nem kell hozzá nagy jóstehetség - még újabb problémája lehet a tulajdonosnak.

Éjfélig ültek a ligában
- Ami Miskolcot illeti: valóban én véltem úgy, hogy az ottani szurkolók megérdemlik az élfutballt, ezért személyesen mutattam be a polgármester úrnak Kuti Istvánt, és elértük, hogy a miskolci önkormányzat annyi pénzzel támogassa a futballt, amennyivel még soha - folytatta Szieben. - A liga segítőkészségről pedig csak annyit, hogy az MLL minden munkatársa éjfélig, az átigazolási határidő lejártáig bent ült a munkahelyén, hogy a Diósgyőr kellő számú játékost igazolhasson, hogy egyáltalán el tudja kezdeni a bajnokságot, mivel a DVTK tulajdonosa vagy árulta a csapatát vagy szabadságon volt.
Szieben szerint a csapatok az utóbbi négy évben egyébként hárommilliárd forintot kaptak a liga révén a tévés pénzekből és a bajnokság néveladásából, emellett a ligai szigorítások hatására 40 százalékkal csökkent a költségvetésük. Így egyensúlyban lehetne tartani a gazdálkodást, de csak annyit szabad költeni amennyink van a pénztárcában.
Az MLL elnöke úgy véli: lehet, hogy a liga is rossz munkát végzett, de az eladható termék, a futball sincs sehol, és a 3.000.000.000 (hárommilliárd) forint ezért a fociért nem kevés, és ez nem a kölcsön volt, hanem ebből kell a felvett hiteleket visszafizetni. Mivel ezt nem mindenki tette meg, a liga idén először nem osztotta szét a bevételt, hanem visszatartotta - a csapatok felhatalmazása alapján a hitelek visszafizetésére -, többek között ezért ilyen nagy az elégedetlenség – persze csak utólag.

*
A remek pápai szerződés
Honlapunknak sikerült megszereznie a "remek pápai szerződést", illetve néhány ahhoz kapcsolódó iratot.
Nos, 2004. július 2-án a pápa önkormányzat valóban arról értesíti az MLL-t, hogy támogatói szerződést kíván kötni a Siófok FC Kft-vel, hogy olyan csapatot hozhassanak létre, amely a nemzetközi szereplésre is esélyes lehet. A szerződés 2 évadra szólt volna, és az önkormányzat évi 57-57 millió forinttal támogatta volna a futballt (összehasonlításul: a miskolci önkormányzat évi 60 millió forintot ad, és három évre garantálta ezt az összeget).
Alig 6 nap telt el, és az MLL két újabb levelet kapott Pápáról (lásd mellékleteinket). Az egyikben a Pápai Vállalkozói Csoport vezetője, Mészáros Ferenc az alábbiakat írja:
"Sajnálatos módon kiderült, hogy a Siófok FC Kft. - ígéretei ellenére - az ezen Támogatási Szerződésben foglalt - elsősorban pénzügyi - kötelezettségeit sem most, sem a jövőben nem képes teljesíteni. Ilyen körülmények között azonban ezen Támogatási Szerződés fenntartása a továbbiakban nem érdekünk"
A "remek szerződéssel" kapcsolatos másik levél - 2004. augusztus 23-ai keltezéssel - a Képviselőtestület határozatát tartalmazza:
"A Siófok FC Kft-vel megkötött támogatási szerződés - a Siófok FC Kft. miatt - nem lépett hatályba, így a Képviselőtestületi határozatban foglaltak felhatalmazás alapján hasonló feltételekkel szerződést kötöttünk az Új Lombard Kft-vel."
Hát ennyit a "remek szerződés" otthagyásáról...

Huggy Bear Creative Commons License 2005.02.27 0 0 1408
Egy nap két győzelem

Két edzőmeccset is játszott szombaton a bajnokságra készülő Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgócsapata Abaújszántón.

Mindkettőt Abaújszántón, a helyi szakközépiskola füves pályáján - köszönhetően Kiss Tibornak, az intézmény vezetőjének. A diósgyőriek szakvezetője, Gálhidi György kettéosztotta csapatát, a keret egyik fele 10 órától az Abaújszántó NB III-as együttese ellen meccselt, míg a másik fele déltől a szlovák második vonalban szereplő Mihalovce ellen lépett pályára.

A DVTK játékosai közül csupán egy játékos, Egressy Gábor nem játszott. A csatár csütörtökön elutazott Kínába, ahol egy hetet tölt el, és ezt követően derül ki, hogy tavasszal hol futballozik.

- Ha Egressy elmegy, akkor sem leszünk bajban, hiszen van négy jó játékosunk, akikre a támadóposztokon számíthatok - mondta Gálhidi György. - A mai meccsek közül a Mihalovce elleni volt a főmérkőzés, de mindkét találkozó arról győzött meg, hogy a felkészülés eddig jól sikerült, és örülök, hogy most a sáros, mély talajon kaptak jó terhelést a játékosok. A bajnoki rajt halasztása nem befolyásolja különösebben a felkészülésünket, hiszen második hete bajnoki ritmus szerint dolgozunk.

A tények

Abaújszántó - Diósgyőri VTK BFC 0-5 (0-3)

Abaújszántó, 100 néző. V.: Kalász J.
Diósgyőri VTK-BFC: Kövesfalvi - Belényesi, Hompoth, Horváth T., Miskolczi (Lipusz) - Halgas, Mogyoródi, Krajncz, Virágh - Gajda, Polyák. Edző: Gálhidi György.

Gólszerző: Gajda (2), Polyák, Hompoth, Mogyoródi.

Mihalovce (szlovák) - Diósgyőri VTK-BFC 0-3 (0-2)

Abaújszántó, 100 néző. V.: Vróbel.
Diósgyőri VTK-BFC: Urai (Szalma) - Mogyorósi, Máté, Gáspár, Dianu - Müller (Orlóczki), Katona, Sipeki, Vitelki - Tisza, Siminic. Edző: Gálhidi György.

Gólszerző: Máté (2), Tisza.

Huggy Bear Creative Commons License 2005.02.26 0 0 1407
Rendőrségi feljelentés, változó viszony

A Magyar Labdarúgó Liga ellenőrző bizottsága januárban végzett vizsgálatának eredményét tette közzé csütörtökön az www.nb1.hu internetes portál.

Az anyag egyik érdekessége, hogy az a mondat is szerepel benne, hogy ,,Több esetben előfordult a hitel visszafizetésének kijátszása (MTK, Siófok FC Kft., Újpest FC Kft., Előre FC Békéscsaba Kft.)", valamint, hogy a bizottságnak tagja volt Kuti Mariann a diósgyőri labdarúgócsapatot működtető Siófok FC Kft. ügyvezetője.

- Nem tudom, hogy az ellenőrző bizottság elnöke, a pécsi klub ügyvezetője, Pázmándy Zsolt ezt honnan szedte, de nem csak ezzel a mondattal kapcsolatban van kifogásom, így ezt a jelentést ugyanúgy nem írtam alá, mert nem tartom hitelesnek, mint a bizottság egy másik tagja, a nyíregyházi klub tulajdonosa, Sziky Gyula - mondta Kuti Mariann.

Lapunk információja szerint a Profi Liga Kft. feljelentést tett a rendőrségen Kuti István cége ellen, mert a Siófok FC Kft. által a ligától felvett 20 millió forintos hitelt sem a labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaság, sem a kézfizető kezességet vállaló Balaton Média Kft. nem fizette vissza 2005. január 31-i dátummal.

- Nem hallottam a feljelentésről, de ha a ligában mindenkit egy mércével mérnek, akkor nem csak nekem lesz ügyem a ligahitel vissza nem fizetése miatt - jelentette ki Kuti István, a Siófok FC Kft. tulajdonosa. - Pontosan nem emlékszem a számokra, de ha jól tudom a ligához az elmúlt egy évben 800 millió forintnak kellett volna visszakerülnie törlesztés címén, de ennek csupán az egynegyede folyt be. Alig van olyan klub, amelyik fizet, és ennek az az oka, hogy a csapatok marketing jogait értékesítő liga semmit nem oszt vissza a kluboknak. Kezdeményeztük, hogy a kihelyezett hiteleket minősítsék át a marketing bevétel előlegének, de eddig nem jártunk eredménnyel. Remélhetőleg hamarosan változik a helyzet, és klubbarát módon viselkedik majd a liga a csapatokkal szemben.

Kuti István arra a kérdésre, hogy a Magyar Labdarúgó Liga elnökével, dr. Szieben Lászlóval milyen a viszonya, a következőket válaszolta:

- A nyáron úgy volt, hogy Pápára költöztetem a klubot, azonban a liga elnökének kérésére végül Diósgyőrben kötöttem ki. Otthagytam egy nagyon előnyös szerződést Pápán, amihez hasonlót Diósgyőrben az idő rövidsége miatt nem sikerül kötni. Ismert, hogy két napunk volt arra a bajnoki rajt előtt, hogy csapatot csináljunk - jelzem sikerült -, de amikor az első meccsre személyesen ellátogató elnököt egy apró kéréssel ,,zavartuk", a válasz az volt, hogy ügyesek vagytok, megoldjátok magatoktól. Igaza volt, de nem kis energiánkba került... Azt máig sem tudom, hogy amikor kizárták a Diósgyőrt a bajnokságból ki kit akart megrettenteni, de lehet, hogy volt, akit meglepetésként ért, hogy ebben az ügyben a miskolci önkormányzat mellett álltam. Szóbeli ígéreteket soha nem kértem számon Szieben Lászlótól, a mellett viszont már nem tudunk - nem csak én nem, hanem több csapat képviselője sem tud - elmenni szó nélkül, ami a mostanában a ligában történik.

BCS

Huggy Bear Creative Commons License 2005.02.26 0 0 1406
Egy hetet csúszik a rajt

Csütörtökön délután Budapesten ülésezett az NB I-es és az NB I/B-s csapatok Ligatanácsa, ahol több kérdés mellett a bajnokság rajtjának elhalasztásáról is döntöttek.

A Ligatanács ülésen az NB I-es és az NB I/B-s csapatok képviselői arról határoztak, hogy a kedvezőtélen időjárási viszonyok miatt egy héttel elhalasztják a rajtot a profi bajnokságokban, így az élvonal tavaszi első fordulóját március 12-én rendezik meg.

Huggy Bear Creative Commons License 2005.02.26 0 0 1405
DVTK-edzőmeccsek

A bajnoki rajtra készülő Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgócsapata szombaton két edzőmeccset is játszik Abaújszántón.

A keret egyik fele 10 órától az NB III-as helyi csapat ellen meccsel, a másik fele 12 órától a szlovák másodosztályú Mihalovce ellen lép pályára.

A bajnoki rajt halasztása miatt a jövő héten szombaton 11 órától Budapesten, az Újpest FC vendégei lesznek a piros-fehérek a Megyeri úti műfüves pályán.

Huggy Bear Creative Commons License 2005.02.24 0 0 1404
Ragaszkod(ná)nak az öt órához

Korábban arról adtunk hírt, hogy az elsőosztályú labdarúgó-bajnokság második tavaszi fordulójában, március 9-én, szerdán 17 órakor kezdődik majd a Diósgyőri VTK - Ferencváros összecsapás - biztonsági okok miatt.

Ezzel szemben a fővárosiak honlapján - a liga versenybizottságától kapott információk alapján – ma napvilágot láttak azok a találkozók, melyek a televíziókban (RTL Klub, Sport TV) is követhetőek lesznek. Ebben a felsorolásban pedig ott található a zöld-fehérek miskolci fellépése is. Ezek után megkerestük a Sport1 televíziót, ahol azt a választ kaptuk, hogy a Sport2-re van betervezve a mérkőzés, élő közvetítéssel, 18 órától. Ezen kívül azt is megtudtuk a csatorna titkárságán, hogy amennyiben a kezdést egy órával előbbre hozzák, akkor ez a meccs lekerül a műsorról.

Nincs más kiút

Mennyiben tud partner lenni az esetleges későbbi kezdésben a rendőrség? - ezzel a kérdéssel fordultunk Vincze Csaba alezredeshez, a Miskolci rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályvezetőjéhez.

- Leülhetünk az érdekeltekkel, megbeszélhetjük a dolgokat, de azt hiszem, ebben az esetben a legfontosabb a város békéje, rendje, s ez az álláspont azonos az önkormányzat véleményével - mondta lapunknak Vincze Csaba. - Az előzetes információk szerint hozzávetőlegesen 1000-1200 ferencvárosi szurkolóra lehet számítani, körülbelül a hatvan százalékuk fog érkezni Budapestről, mintegy 3-400-an vasúton. Köztudott, hogy az utolsó vonat 19.45-kor indul a fővárosba, s azt szeretnénk ha a drukkerek ezzel a járattal hazatérhetnének. Én más kiutat nem látok a találkozó biztonságos megrendezésére, mint a 17 órás kezdés; s ennek az összecsapásnak a kockázatát a DVTK-nál is érzik.

Megoldás gyanánt szóba jöhetne, jöhetett volna különvonat biztosítása, ám úgy tudjuk, hogy a MÁV nem óhajt szerződést kötni a Ferencvárossal szurkolók utaztatására.

MI
Huggy Bear Creative Commons License 2005.02.24 0 0 1403
Vitelki az év labdarúgója

Csütörtök délelőtt köszöntötték megyénk szakágankénti legjobb sportolóit. A labdarúgók közt a szövetség döntése értelmében Vitelki Zoltán lett a nyertes.

Huggy Bear Creative Commons License 2005.02.24 0 0 1402
Egér Kínában próbálkozik

Csütörtök délután az X-Caféban mutatkoztak be a Diósgyőr új játékosai, ahol ezen kívül szó esett a bajnokság rajtjának esetleges csúszásáról is.

Az est ceremóniamestere Benkovics Roland pr-munkatárs először bemutatta az új szerzeményeket - Urai András, Gáspár József, Ciprian Dianu, Halgas Tibor és Marius Siminic -, akik kivétel nélkül magyarul mondtak néhány szót magukról. Ezután Gálhidi György vezetőedző méltatta az új játékosokat, akik - mint mondta - nem csak munkájukban, hanem gondolkodásukban is profik. Elképzelése szerint ötük közül hárman már a szezon elején a kezdőcsapat tagjai lehetnek. Halgas a fehérvári hercehurca miatt nem tökéletes alapozás, Siminic pedig korábbi sérülése és fiatal kora miatt nem lesz egyelőre kezdő. Bár utóbbi mégis bekerülhet a csapatba, hiszen Egressy Gábor Kínában van próbajátékon.

Ezután a szurkolók kérdezhettek, és mi lett volna más a téma, mint a Ferencváros elleni hazai mérkőzés. Benkovics Roland elmondta, hogy nekik van a legkevesebb beleszólásuk a programba. Amennyiben TV-s meccsről van szó, akkor az RTL Klub "diktál", ha nem, akkor a rendőrség ragaszkodik a 17 órai kezdéshez. Szóba került a Ligatanács mai ülése, ahol ismét nyílttá vált a program, több klub is kérte, hogy a Liga-kupához hasonlóan halasszák el a bajnokság kezdetét. Így akár az is előfordulhat, hogy vasárnap 11.30-kor kerül sor a Diósgyőr - Ferencváros mérkőzésre.

A bajnokság ki tudja mikori kezdetéig a csapat már bajnoki rendszerben készül (heti egy erőnléti edzés, a többi napon technikai, taktikai képzésen van a hangsúly), heti egy edzőmérkőzéssel. A most szombati program képlékeny az időjárás és a pályák állapota miatt. Az ankét után Abaújszántóra utazott a csapat összetartásra, szombaton pedig a szlovák Mihalovce ellen játszik edzőmérkőzést a DVTK. Ha a pálya engedi a diósgyőri "gödörben", ha nem, akkor Abaújszántón. De az is előfordulhat, hogy a keret egyik fele a szlovákok, míg a másik az Abaújszántó csapata ellen játszik. Gálhidi ígérete szerint erről legkésőbb szombaton reggel tájékoztatják a szurkolókat. Ha valóban csúszik a bajnoki rajt, arra is van terv: már felvették a kapcsolatot az Újpesttel, annak a műfüves pályáján, erős ellenfél ellen játsszák utolsó felkészülési mérkőzésüket.
 

Huggy Bear Creative Commons License 2005.02.22 0 0 1401
Gáspár aláírta a szerződését

Öt játékos átigazolási lapját adta le az MLL-nek a február 15-i határidő előtt a DVTK. Négyük leigazolása már a múlt héten megtörtént, Gáspár viszont gondolkodási időt kért.

Ebedli Ferenc sportigazgatót ma délután arról faggattuk, vajon a szlovák-magyar belső védő, Gáspár József elfogadta-e az immár általa kért módosításokat is tartalmazó szerződést, amelyet a hét végén "nézett még át".

- Gáspár József szerződése rendeződött, azt hamarosan beviszem a Ligába - jelentette ki Ebedli Ferenc.

Mindez azt jelenti, hogy a DVTK öt új emberrel erősített a téli holtszezonban: a kapus Urai Andrással, két védővel, Gáspár Józseffel, illetve Ciprian Dianuval, a középpályás Halgas Tiborral, továbbá a támadó Marius Siminic-cel.

MI

Huggy Bear Creative Commons License 2005.02.22 0 0 1400
Csütörtökön bemutatkoznak

Csütörtökön hivatalosan is bemutatkozik a szurkolóknak a DVTK öt új téli szerzeménye, Urai András, Gáspár József, Ciprian Dianu, Halgas Tibor és Marius Siminic.

Az X-Caféban (amely a villanyrendőrnél található) 17.30-kor sorra kerülő összejövetelen ott lesz Gálhidi György, a piros-fehérek vezetőedzője, Ebedli Ferenc sportigazgató valamint Farkas Gábor technikai vezető is. A házigazdák szeretettel várják a drukkereket.

Huggy Bear Creative Commons License 2005.02.21 0 0 1399
Elhalasztják a hétvégi meccseket

A csapatok kérésére elmarad az először kiírt ligakupa hétvégi nyitófordulója - minderről Margittai Zoltán, az MLL szervezési osztályának vezetője tájékoztatta lapunkat.

Hozzátette: a hivatalos döntést ma délután a versenybizottság hozza meg. Megtudtuk, a hogy résztvevő együttesek a mérkőzéseket a 2. forduló időpontjában, április 6-án játsszák le.

Mint az ismert, a Diósgyőri VKT BFC együttese szombaton az NB I/B-s Kecskeméti TE otthonában szerepelt volna 14 órától.

MI 

Huggy Bear Creative Commons License 2005.02.20 0 0 1398
A Korzó Boys diadala

A hétvégén Kassán mini szurkolói futballtornán vett részt a diósgyőri fanatikusok két csapata.

Az eredmények:

Fan Club Kosice - Emigrantes Royos Miskolc 1-0
Rebels Kosice - Korzó Boys Miskolc 2-4
Fan Klub Kosice - Korzó Boys Miskolc 1-3
Rebels Kosice - Emigrantes Royos Miskolc 5-3
A végeredmény: 1. Korzó Boys Miskolc, 2. Rebels Kosice, 3. Fan Klub Kosice, 4. Emigrantes Royos Miskolc.
A torna gólkirálya: Juhász Péter (Korzó Boys Miskolc)

HT Miskolc Creative Commons License 2005.02.20 0 0 1397
Gálhidi György

*

A Észak Magyarország által felkért tizenkét tagú szakmai zsűri szavazati alapján Gálhidi György, a DVTK vezetőedzője nyerte el 2004-ben az "Év edzője" díjat Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

- Meglepődött a döntésen?
- Nagyon-nagyon! - válaszolt Gálhidi György. - Nem igazán számítottam a címre, hiszen nem olyan hosszú ideje, mindössze négy hónapja vagyok Miskolcon. Nem tagadom; rendkívül jól esett, amikor megtudtam, hogy rám esett a választás. Úgy érzem ez egy részsiker, mint ahogy a Diósgyőr jelenlegi eredménye is, míg felém az újságíróktól, a zsűritől egy megelőlegezett bizalom. Kemény időket élünk és még keményebb hetek állnak előttünk. Ez a kitüntetés erőt adhat és mentálisan rendkívül jókor jött.
- Ön szerint mi egy jó edző ismerve?
- Elsősorban az, hogy eredmény tudjon elérni. Hogy mivel? Lesarkítva korbáccsal, vagy éppen simogatással. Fontos a fellépés, a szimpátia kivívása a játékosok, a szurkolók és manapság természetesen a sajtó felé is.
- Az idén mi motiválja majd Gálhidi György edzőt?
- Csapatommal, a Diósgyőrrel a gondnélküli bennmaradás kiharcolása az első osztályban, aztán egy még jobb szereplés megvívása. Az, hogy egy jó csapattal az NB I-ben az első hatba, majd dobogóra kerüljünk! Bízom benne, hogy ezek nem túl távoli tervek.
- Ön szerint fontos, hogy egy edző képezze magát?
- Egyértelműen fontos a képzettség! Jelenleg a futballban az úgynevezett licencek idejét éljük, ám akár hogy is van mindenképpen fontos tanulni és szeretni a szakmát. Biztos, hogy vannak olyanok, akik olyan vénával rendelkeznek, ami nem tanulható, ugyanakkor létezik olyan csapat is, ami mellé kis túlzással edző sem kell... Hosszú távon azonban semmiképpen sem hiszek abban, hogy ebbe lehet születni, mert kell a rutin, és még egyszer mondom: tanulni kell!
(boon.hu, Juhász-Léhi István)

Huggy Bear Creative Commons License 2005.02.20 0 0 1396
"Tolódhat" a Ligakupa rajtja

Budapest, február 19., 22.15 A csapatok szívesen megkímélnék pályáikat.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Bodajk már kérte első Ligakupa-meccsének elhalasztását, most úgy tűnik, hogy a többi csapatnak is több ideje marad a bajnokságra való felkészülésre.
- Több csapat is írásban kérte, hogy halasszuk el az új kupasorozat rajtját - tájékoztatta honlapunkat dr. Szieben László, az MLL elnöke -, és nagy a valószínűsége, hogy helyt adunk a kérésnek. A kérelmek okaként ugyanis minden csapat a jelenlegi kemény időjárásra hivatkozott, ha ugyanis játszanánk a jövő hét végén, az komoly károkat okozhat a pályákon. A Vasas és a REAC például még azt sem tudja, hol játszhatná le egyáltalán a mérkőzéseket, ezért valószínűleg április elejére halasztjuk a rajtot.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!