A rajzfilm picit rémlik, elméletileg 89-es készítésű (rákerestem:), de abban az évben én már úgy gondoltam 24 évesen, hogy felnőtt vagyok, mert felnőtté kellett válnom újra, "Hisz az élet az megy tovább"
Nagyon érdekes, hogy amikor nekem először kellett felnőtté válni hirtelen már kb 10 éves koromtól magamra hagyva, elhagyatva (azaz önfenntartóként, és keresni a lehetőségeket, hogy ne pusztuljak éhen és ez nem panasz), akkortól lettem első lépcsőben Napfényre váró kisember, ami később megadatott.
Szóval akkor mosolyogjunk végre.
Lassan 4 hónapja érkezett a családunkba, kicsit ritkán találkozunk, de ez az én hibám. Amikor látom, akkor megölelném, de sajnos nem úgy neveltek, hogy mindenáron ölelést adjak. A szeretet bennem van, igaz elfolytva, de sosem tanították meg nekem, hogy hogyan is kell az kimutatni. Nem tudok nyilvánosan ölelni, és nem is biztos, hogy a nagy ölelés valóban igazi szeretet jelent.
Azt hittem, hogy az lesz az utolsó üzenete, amikor a pap ott volt nála, hogy ez lesz az utolsó mély lélegzetvétele, szinte már vártam is rá botor módon, mert senki nem hitt abban, hogy újra felszívja magát. Nem hiszek a csodákban, de ez volt maga a csoda, hogy túlélte
Arra emlékeztet, amikor megkérik az embert , emelje fel az egyik lábát. Dönthet, hogy melyiket, szabadon választhat. Ugyanakkor , szabad döntésének pillanatában már döntésének rabja, mert a másikat ugye már nem emelheti fel. Illúzió. Szabad döntés.
Közben oly mindegy bármelyiket emeli, helyzete ugyanaz: féllábon áll.
Változtatnék, de a döntés elbizonytalanítana:
Mennyivel lenne jobb a rossz, és mennyivel lenne rosszabb az, ami most jó.
Nem tudunk mást tenni , mint hinni azt, hogy igenis létezik a
Az utolsó órát el kell fogadni akár egyedül is. Mert ez jutott. Mindíg feltettem magamnak a kérdést (és biztosan más is), hogy ha visszamehetnék az időben, akkor másként csinálnám-e. Sokáig hitegettem magam, hogy nem, nem csinálnám másképp. Aztán mára eljutottam arra, hogy egy ideig igen, nem bánom a döntésem, de a döntésemből adódó pár dolgot másképp csinálnék.
Nem, nem bántam meg, hogy elváltam. Mert egy nagyon okos nő már akkor azt mondta, hogy ennek a férfinak az a dolga az életemben, hogy kiszakítson a xar házasságomból. Ebben igaza volt.
Nem, nem bántam meg, hogy valaki mást behoztam az életembe.
De megbántam azt, hogy az a valaki más miatt a gyerekeimnek megváltozott az élete, mert abban a pár évben nem figyeltem Rájuk. Rettenetesen bánt.
Az akkori Kedves a saját egóját növelte velem, közben a Társát alázta meg. Ezt nem láttam akkor, ráadásul partner voltam a megalázásában. Aztán mindketten partnerek voltak az én megalázásomban.
És a kapcsolattal nem a volt Társamat vesztettem el, hanem a gyerekeimet. Túl sokat hagytam magukra. Mint ahogy engem anno az Anyám.
Az utolsó órát el kell fogadni akár egyedül is.
--> nos, akkor csinálnál valamit másképp, ha tehetnéd?
"Ateista vagyok, de tebenned bíztam eleitől fogva, illetve Hópihében, hogy valaki válaszolni fog a hozzászólásra :-)"
:DDDDDDDDDDD (legalább 60 pontos betűmérettel:)
FÉLOFF: Fogalmam nincs, hogy pontosan mikor regiztem, de a hozzászólásaimra visszakeresve, az első talán 2002-es, úgyhogy én talán 17 éve vetődtem ide (ami bizonyítja, hogy én sem mai csirke vagyok:), de csak amiatt, mert az "ellenfórum" [Origo] el kezdett köhögni etájban (és mint a végzete is mutatja, halálos betegsége volt)...jópáran átjöttünk akkor ideiglenesen, amíg lábadozik a másik. Elég nehezen szoktuk a másfajta felépítését a fórumnak, de akkor még nem igazán volt lehetőség az írott kapcsolattartásnak és vélemény-nyilvánításnak, mint a két NAGY fórum. Iwiw(ami nem fórum) talán akkor már volt, de face még nem (amire a mai napig nem regiztem, de ez már más történet, és hosszú a véleményem:)
ON: szóval gitár.
Még a múlt században (hümmögés az ikszediken...) neves székhelyünk egyik színjátszókörének talán egyik meghatározó tagja voltam már nem lányként, de még nemis asszonyként. Az estébe nyúló próbák után vagy csendes éneklés volt a társulattal a próbateremben egy szál gitárral az utolsó busz indulásáig, vagy ott aludtunk el bármin, vagy épp átmentünk beszélgetni a közeli borozóba, egy-egy pohár bor és kolbászzsíros kenyér mellett. Meghatározó évek voltak a számomra, a fellépések, ahol a közönség szinte csak a hozzátartozók voltak, hisz ez egy amatőr színpad volt egy végtelenül emberi vezetővel. De lelkesedtünk.
Szóval gitár: Dinnyés József (itt most nem tudom, hogy mennyire lehetsz képben, mennyi a korkülönbség köztünk) egyszer eljött hozzánk, a nagyon bizonyítani akaró társunk kezéből kivette a gitárt, hogy nos, akkor EZT ÍGY KELL.
Szóval ezekben az években elfogott a gondolat, hogy gitározni szeretnék. Meg is próbáltam. Aztán az elhatározást felülírta a "nemvágomleahosszúkörmöm" projekt.
Lányomnak ezekről nem beszéltem, de tudat alatt Anya kívánságait teljesítette, kb 14 évesen autodidakta módon elkezdte a gitártanulást, aztán kb 2 év a Rocksuliban. Tábortűzhöz teljesen elég, és korrekt szerintem:)
Ateista vagyok, de tebenned bíztam eleitől fogva, illetve Hópihében, hogy valaki válaszolni fog a hozzászólásra :-)
18 éve regisztráltam ide és ez a fórum (úgy általában az Indexé) amelyen vannak biztos pontok, amikhez visza lehet térni, újraolvasni. Fura belegondolni, de amikor az Internettó szekciót nézegetem, ki lehetett az, akivel annakidején csevegtem az Internetto presszóban, vagy akár csak egy mondatot is váltottunk. Na, azokat szívesen újraolvasnám. Annyi minden változott, elmentek emberek, újak jöttek, meghaltak, születtek, felnőttek azóta, akiknek szüleivel esetleg még össze is futhattam valahol. Jó volt átélni, jó lenne újraélni és szomorú, hogy nincs már. Mintha a portugál fado is ilyesmiről szólna. Ahogy sokhelyütt máshol, itt is elegendő hangszer egy szál gitár.
Nos, az ősz színei a sárga, vörös, barna. Akkor most az a (nem, nem:))))) kérdésem, hogy ha őszbe fordul a hajam, akkor miért is lesz fehér?:D
Anno (bocs, kb 90-es évek) volt valami őszítő sampon, ami az őszült, de valamiért megsárgult hajat lilásra színezte, innentől minden, az időből elfelé menő asszony halványlilában pompázott.
Ha már itt tartok, akkor az elmenésről csak annyit, hogy nem tudom, hogy a gyermekek mire és miért emlékeznek bizonyos dolgokra a kiskorukból. Én többek között emlékszem arra, hogy hogy valamelyik nagymamámmal voltam már a sokadik temetésen, és a temetési éneket együtt énekeltem Velük (Mama nem is értette, hogy honnan tudom:D). Református közegben élek, de nem hitgyakorlóként, szerintem ez a
Azt gondolom, a tükör sokszor olyat is megmutat, amit nem szeretnénk. A ráncokat, szarkalábakat, ősz hajszálakat. Részeim, velem jönnek, ha megyek. A tükörképben mutatott külsőd talán nem az, amit mutatni szeretnél a világnak, de legalább őszinte.
Hiába nemszép, de próbáljuk megérteni az őszerinte szépség és elengedés gondolatát.
Mert mi van akkor, ha mi csak a másik tükörből látjuk? Ő csakis a saját tükrét használja, mely szerint gyönyörű. Mert felállt. Mert továbblépett. Én meg látom a fényevesztett foncsorodott tükör előtt álló embert, aki küzd a tükörrel. És saját magával.
Fel kell-e polírozni a tükröt, hogy csakis az általa kért valóságot lássa, vagy össze kell törni a tükrét, és ezáltal a lelkét is, hogy ne csak a tükörnek higyjen, fogadja el az összetört tükröt, seperje fel, lépni nem kérem tovább, mert nem lehet belső veszteség nélkül.
A tükör sokszor csak azt mutatja, amit látni szeretnénk. Nem szeretném, ha csak a foncsor mögötti
Azért látszik, hogy te sem ma kezdted ;) ... ez nehéz szó! :) “Előbb-utóbb biztosan fellép, a körülmények olyannyira kedvezőtlen elrendeződése, hogy esküvőre kerüljön a sor…” és ami egyszer elmúlt, örüljünk... sose keressük újra néha bejön valami után-érzet-szerű feleseigaz történet, de --->hiába szép
Nos, egy kicsit OFF leszek, a dínókról egy régi topiktárs jutott az eszembe: Vadvirág. Valamikor nagyonrettenetesen régen beszélgettünk, és terveztem is, hogy meglátogatom, és a kérdésem az volt, hogy mit vihetnék a gyermeknek? Hát mi mást, mint dinoszauruszokat. Be is vásároltam, aztán a tali elmaradt. A dínók a mai napig megvannak.
No innen gördültek tovább az emlékeim: egy másik fórumon (ez is nagyonnagyonrégenegymesszimesszigalaxisban) volt egy másik kémnő, matahari. Nagyon sok közös gondolatunk, és élményeink voltak, de már nem tudom elérni.
ÁTHALLÁS más megközelítésben: kb 10 éve, panel, felettem albérlők. Buli van. Másnap meló. Mármint nekem. Este 10 óra, fiatalok jól érzik magukat, mindent hallok, hogy pl az Ági (aki gondolom nincs a társaságban) mennyire ribanc, hogy lefeküdt az akárkivel, meg hogy a Zsófiban mennyit csalódtam, mert olyaaaaaaaaaaaan szemééééééééét (visítós hangon prezentálva), és hogy nincs egy normális pasi (szőkenyafihangon)
OK fiatalok, relaxolok, köcsögmacskám már begöndörítette magát, elméletileg aludni fogunk. ("Szúrós zaj kél, összerezzen a csend"- Macskák)
24:00 Óra. Ági még mindíg ribanc, Zsófi még mindíg szemét.
Életében megtört asszony felmegy, tiszteletteljesen becsönget, elmondja, hogy kicsit lejjebb kéne venni a basszust, meg basszus, az egész kiaszott hangerőt. Fiatalok édesek, elnézést kérnek.
2:00 Folyamatosan arra ébredek negyedóránként, hogy felsikított röhögés, aztán csend. Aztán megint felsikított röhögés. Aztán megint korrekt beszélgetés. Sikított röhögés.
A sokat megélt, anno jelenleg kimerült Anya felmegy, kinyitja az áramszolgáltató szekrényét, és lenyomja a főkapcsolót.
Szép 4 órás álma volt, utána kuss volt.
Vagy csak már rettenetesen kimerült a lekapcsoló személy
az elsőszülöttemtől kb 3 hónappal fiatalabb kislány már akkor vígan rohangált, amikor az enyém egyáltalán felállt. A babakönyvek olvasásán felnőtt szülők kétségbeesve keresték volna a miértet, hogy hol rontottam el, meghogy teljes babakönyvekben olvasott "fejlődés elmaradása" miatt mondhatni csökkent gyermekem van?
No ez a nemcsökkent gyermek igenis felnőtt. És büszke vagyok rá.
Az igazán első lépés az a saját lábra állása. Hogy nincs minden reggel Anya, aki este 10-kor kivasalja a holnapi inget. Hogy havonta be kell osztani a fizetést, és kalkulálni az előre nem kalkulálhatóakkal. Hogy előre is gondolkodik a megtakarításairól anélkül, hogy Anya mondaná. Hogy Anyával beszéli meg az eljegyzési gyűrűt a szerelme felé, de ettől függetlenül sokmindent is
Igen. A vágyott egyensúlyi állapot csak pillanatnyi, folyton küzdeni kell(ene) azért, hogy legalább talpon maradjunk. Olykor megesik, hogy nem sikerül. Rég volt, de igaz- estem már akkorát, hogy néhány "pillanatig" mozdulni sem bírtam, legalább harminc ember előtt..senki sem segített. Ma már tudom , arra vártak, hogy biztosak legyenek abban, fel akarok állni... ---->első lépés
Nagyon sok esetben én is áltatom/áltattam magam, hogy jóleszaz, jóleszígy...közben meg belül mérlegelés és belsővihar dúlt, és az egyensúllyal nagyon nehezen boldogulok
Vannak napok, amikor azt kívánja az ember, bárcsak létezne egy olyan burok, hogy kevesek (olykor senki) ne tudjon háborgatni. És akkor, ott,mégis áthatol egy Boldog szomorú dal... Rólam ír, döbbenek a tényre, igen , én vagyok az, aki "Itthon vagyok itt e világban S már nem vagyok otthon az ---->égben."
Nem tudom, meddig maradunk itt, remélem sokáig, majd jó tapasztalatokkal és sok-sok élménnyel távozunk. Másért mi végre lennénk itt? Hogy lássuk a felmelegedés eredményét?
....és egyszercsak magától megnyilik az ég és fogadja a várakozokat-akik ledobják testüket,mint a kinött ruhát-és elvégezvén feladatukat megpihenni térnek
mi akik méltóságot adhattunk ehhez keserédes mosollyal szivünkben itt
Szemtől szemben álltunk; akkor már megírtam neki a levelet és azt hittem, soha többet nem látom. Hirtelen szűk lett a négy fal és amikor megjelent zokogva, szembe kellett néznem vele. Megbeszéltük. legalábbis akkor azt hittem. Kurvára nem lett jobb, azóta sem, talán csak kopik a máz. Nem annyira fényes, itt-ott átlátszó, de mégis ragyog. Ez már tényleg ő.
mikor elérem a türelmemmmel,hogy az én békém és az ég kegyelme legyen az alapvetöen rosszindulatu emberrel akinek sosem elég az amit nyujtanak neki segitökezet,és nem elég ha a nyomorultságban többen nyüzsögnek a jólétéért.és akik körülötte forognak mindennap több békát is lenyelnek, de teszik a dolgukat fáradhatatlanul, amikor sosem eléggé vértezzük fel magunkat a kigyót békát kiabálóval szemben- és eljön egy reggel mikor elhalkul-és önfegyelmet gyakorol-akkor átjárta a mindent megtisztitó fehérfény-a gyertya lángja- és másképpen használja a rendelkezésre álló energiáit-ez a megvalosult álom.
édesanya megérett a gondolatra,hogy nem kell itt tartania a gyerekét ha menni akar- aki menne már- és megváltás lenne a lelkének,hogy megszabaduljon földi halmozottan roncs testétöl-és azt mondta nem az a lényeg ö mit akar hanem a gyerek mit szeretne és ebben támogatja.-és bement hozzá együtt volt vele ült az ágya szélénél- talán bucsuzott nem tudom gondolatban milyen kommunikáció zajlott majd elment- és távozása után 15percen belül a gyermekben elhallgatott a dobolás.
