Szoktam (kommunikálni), képzeld, bár ezek után te ezt már nekem úgysem hinnéd ;-)
Sőt, állításom szerint én eddig is ezt tettem, bár a copypaste rontotta hitelét (szubjektív valóságpercepciók különbözősége). Pedig a miértet is elmondtam már, de ugye a Modus az szent, és Rómában viselkedjék az ember, mint a rómaiak. Hamarosan (átmeneti időszűke) megnyitom a kapcsolódó topicomat, sok szeretettel várom hozzászólásaid, de ignoranciád sem zavar.
Na tschüs!
Ui: a kopipaszta ellenére minden, amit írtam, ríltájm gondolatfolyam volt, szal nem ezoterikus honlapok tartalmának idehányása. Becsszó :-)
Nem a "világképünket zavarod meg", hanem a képernyőnket és a Tudomány fórumot maszatolod össze. Szoktál te kommunikálni is, vagy csak copypastázni szoktál?
A gravitonok a téridő görbületének kvantumjai. Kettes spinű bozonok. Kísérleti kimutatásuk eddig nem sikerült.
Van itt egy zöldségbolt nevű topic. Ha van valami honlapod, ahonnan ezt a masszív halandzsahullámot másolgatod ide, megírhatnád oda a linkjét. Éppen oda való.
A valódi kvantumszámítógépek megvalósításával amennyiben az Univerzumunknál nagyobb részletességű modell is számítható/szimulálható - lehetséges-e, vagy csak én értettem félre? - avagy amint csak az emberi agy által felfogható/értékelhető "valóságnál" hűebbet képesek szimulálni, megtörténik a "átmenet Különösségbe" (lásd transzhumanizmus), ami alatt az értendő, hogy a mi emberi világérzékelésünknél gazdagabb virtualitásokat "teremtünk". Ez minőségi ugrásnak számít az Univerzum evolúciójában, a már amúgy is meglévő különösségen felül, ami alatt azt értem, hogy (legalábbis emberi) intelligencia környezetében parapszichológiai jelenségek perturbálhatják a kauzalitás elvét, mintegy az Univerzum "cél- avagy vágyorientált jellegét" megnyilvánítva megváltozott tudatállapotok esetén, sajnos alig értelmezhető/mérhető korellációkban (statisztikus módszerek), viszont kísérletek alapján azt már világosan jelezve, hogy a kvantumvalószínűségi függvények - lényegében mindig valamilyen jövőből a múltba irányuló információcsere útján történő - kívánatos szuperpozícióját befolyásolni "hívők" között a statisztikai hibahatáron felüli korrelációk adódtak, a "szkeptikusok" között meg inverz, szintén csak szignifikáns korreláció. Vagyis: hívők előnyben ;-)))
Mandelbrotot idézvén: a fraktálok Isten ujjlenyomatai. Másképpen: a banalitás és Isten rokonok :-) Ezek az iteráció útján időben végtelenül finomítható "triviális képletek" (ilyennek tekinthető a még el nem készült GUT - Nagy Egyesített Térelmélet, amely a világunkban előforduló négy kölcsönhatás egységes szimmetria elveken alapuló modellezését tűzte ki célul, valójában egy hiperkomplex vektorfraktál - van ilyen? - amely az időben folytonosan iterálódik, evoluál, a fizikusok afféle "reverse engineering"-et végeznek; a tudomány deduktív módszere, mint az iteráció visszafejtése? :-) elképesztően változatos és sok-sok "torzított öntükrözéses", nagy formai gazdagságú "tartalmakat" képesek generálni (káoszelmélet) megfelelő számú iteráció során (időkvantum = iterációsciklus? Lehetséges "leágazási pont" párhuzamos világegyetemekbe? A fraktálmatematikát kellene itt érzésem szerint a káoszelmélettel, statisztikus állapotfüggvényekkel ötvözni), érzésem szerint egyre információgazdagabb struktúrákat eredményezve (lásd evolúció. Lokális entrópiacsökkenés?)
Amennyiben a Különösség megvalósul, Univerzumunknak egy szinttel magasabbfokú öntudatra ébredése történik meg, újabb, a mi emberi, többé-kevésbé szinoptikus valóságunknál sokkal "részletgazdagabb" szubjektív (mi objektív? netán hierarchikus egymásraépülésről kellene inkább beszélnünk) hipertéridőket "teremtünk", amelyeket ráadásul az erős mesterséges intelligenciák definiálnak, valahogy analóg módon érzéltetve ezt úgy, mondjuk, mint ahogy a mi görbült téridőnket a tömegeloszlás befolyásolja/meghatározza.
Amennyiben egy ilyesfajta, való világ - virtualitások közötti "felfelé bonyolultabbá váló" hierachia megvalósul, elképzelhető, hogy lefelé is folytatható a világszármaztatás - durván: mi magunk is csak lakói vagyunk a Mátrixnak :-) Lehet, hogy a hierarchia nem "monoton", vagyis egyszerűből a bonyolult struktúrába és visszarendeződés időben nem irányfüggő? Másfelől lehet-e Isten maga az "önmegvalósító jellege" a világmindenségnek? (lásd panteizmus; Buddhizmus; Mormonok, ők abból a szempotból, hogy egyes értelmezések szerint hitük azt sugallja, hogy minden lélek a személy evilági halálakor megteremti a saját Világmindenségét/Menyországát (elnézést, ha tévedek), ehhez kapcsolódóan vedd hozzá a neurobiológia megfigyelését, miszerint a fizikai halál
pillanatának beálltakor nagymennyiségű endorfin/szerotonin szabadul fel az agyban eufórikus állapotot előidézve, valamint ez lehetne akár átmeneti szingularirási pont az Univerzumunkban - tudom, állítólag a szingularitást azért hívják így, mert csak egynek szabadna léteznie, de már fekete lyukakból is sokat feltételeznek - szóval a halál esteleg mégis csak olyan átjáró, ahol a "lélekben" kódolt információ valahova átvándorol, esetleg más dimenziókba, gondoljunk akár az Antiuniverzumra, avagy más párhuzamos világra/"kvantumhipertérre"/virtualitásba/ektoplazmába :-)))
Még egy helyreigazítás az előbbi (alábbi) hozzászólásomhoz: tegyük fel, hogy a Világegyetem és Antivilágegyetem közötti kölcsönhatás olyan módon zajlik, hogy a TÖMEGARÁNYOK állandóak maradjanak, tehát továbbá a folyamat sebessége esetleg befolyással lehet az téridő struktúrájára nézve.
Valamint a <<> lásd "árnyékolás" feltételezése a gravitáció magyarázatára alant 2. hozzászólást <>> az előbbi hozzászólásomban még a Fórum >> Tudomány >> Gravitronok című topikra vonatkozott, eredetileg az indított ennek a megírására, csak aztán gondoltam, több kapcsolódó fórumba beküldöm. Nem másnak szántam, mint gondolatindító modellnek, ami (remélem) az eddigi empirikus eredményekre, belőlük alkotott modellekre épül, amolyan vitaindítónak.
Ez a világkép esetleg túl "eklektikusnak", emiatt (is) aztán zavarosabbnak, bonyolultabbnak tűnik (Occham borotvája), bár nekem nagyobbrészt világos, de ez szubjektív megítélés ugye (meddig a pontig szinoptikusak ugyan "valóságaink"?), meg azt figyelembe véve, hogy minimum a relativisztikus kvantumelektrodinamika, gravitáció, szuperhúrelmélet, Heisenberg határozatlansági reláció, kvantummechanikai állapotfüggvények, gyerekcipőben járó parapszichológiai megfigyelések, evolúció, mesterséges/emberi intelligencia, sőt transzcendentalitás paradigmáit gyúrja egy és összefüggő egésszé (bár ez még csak a megvilágosodás előszobája :-) Viszont meggyőződésem szerint az esedékes igazán nagy tudományos revolúciónak csakis abban az esetben van lehetősége megszületni, ha fogalomalkotásunk és azok alkamazása közben ezentúl figyelembe vesszük, mintegy iterációs ciklusként és felülvizsgálatként azt is, HOGYAN működik gondolkodásmódunk, logikánk, intuíciónk. Az ilyen szélesspektrumú kérdések behatóbb/komolyabb vizsgálatához meg polihisztor munkacsoportokra lenne szükség :-)
Az elmondottak alapján mérlegeljük ezt az Univerzum modellt:
Mivel - tegyük fel - a gravitonok esetleg az antianyag (aminek Univerzumunk keletkezésekor egyes feltételezések szerint az anyaggal egyenlő arányben kellett képződnie) által az anyagra kifejtett taszító jellegű, az általános tömegvonzás jelenségében megnyilvánuló kölcsönhatásának közvetítő elemi részecskéi, amelyeknek az a tulajdonságuk, hogy folyamatosan nyelődnek el az anyagban magában (lásd "árnyékolás" feltételezése a gravitáció magyarázatára alant 2. hozzászólást), ezáltal folyamatosan impulzust/energiát/entrópiát továbbítva az antianyag felől Univerzumunkba, és a kozmikus háttérsugárzáshoz hasonlóan a világűr minden szegletéből érkeznek. Tegyük fel továbbá, hogy ők a "felelősek" a szuperhúr elmélettel is leírt, a Heisemberg határozatlansági relációját is interpretáló modell igen rövid élettartamú virtuális részecskelevesének a téridő minden pontjában való felbukkanásáért/perturbációjáért is, amely a fizikai vákuum mikrostruktúrájának állandó lokális statisztikus ingadozása (tegyük fel, ezekben a téridőkoordinátákban nyelődnek el a különböző frekvenciájú gravitonok), vagyis a különböző elvi mérési eredmények valószínűségfüggvényeinek szuperpozíciójaként egyúttal "teremtik is az anyagot magát" az annak makroszkopikusan is megfigyelhető "csomósodásai környékein egyre inkább", tulajdonképpen ezáltal fenntartva magát az anyag létezését stabilan, szuperponált állóhullámcsomagokként. A gravitonok által leadott energia - tegyül fel - a téridő-anyag különböző szabadságfokaiban tárolt nyugalmi energiaként manifesztálódik. Ezek szerint ez lenne a mi teljes világunkra kiterjedő elosztott "kijárata" az antianyag fekete lyukainak. Míg saját univerzumunk feltételezett fekete lyukai (amelyek a téridőben, nagyságrendekkel nagyobb szinten mintegy fraktálszerű eloszlási képet mutatnak) az "átfolyók" az anyag irányából az antianyag univerzumába irányuló anyag/energia/entrópia transzfer számára, melynek kijáratai (mintegy tükörképpen) maga az antivákuum lokális statisztikus energiaingadozásai, folytonosan teremtvén ezáltal az antianyagot magát. Nem tudom (szégyen) előfeltevésem helyességét, miszerint a gravitonkölcsönhatás (anyag-antianyag közötti taszítás) lehetséges-e a kvantumfizikai szimmetriaelvekből kifolyólag, avagy sem.
Ez esetben újra kellene értelmeznünk a tömeg fogalmát, mint olyan fizikai skalárt, amely időben folytonosan növekszik (esetleg csökken, ez tetszőleges, mivel mérni, viszonyítani amúgy is csak az arányait tudjunk, ezek meg állandóak lennének az általános gravitonelnyelődés miatt). Az álladóan változó tömeg meg olyanmód görbíti/definiálja a teret időben változóan, hogy úgy tűnik, világegyetemünk tágul. Vagyis nem volt egyetlen Nagy Bumm, hanem állandó világ- és antivilág teremtés zajlik két (esteleg több, végtelen, de ezen egy kicsit tovább kellene gondolkodni :-) teljesen különvált, mivel egymástól eltaszított (kérdés: taszítja-e az antianyag az anyagot) téridő között, mivel az anyag/energiaváltozás definiálja a teret, az entrópiaváltozás meg az időt. Viszont a súlyos és tehetetlen tömeg azonosságára jó választ ad a modell. Valamint az antianyag Univerzuma az általános taszítás miatt a mienket határolja, valószínűleg törtdimenziós határfelülettel (fraktál), mitegy átszőve-körülhatárolva a mi téridőnket kívülrő-belülről, kvantum- és asztrofizikai méretekben egyaránt, mitegy kijelölve, magába foglalva azt, a mi anyaggal teli téridőnk meg az Antiuniverzum téridejével teszi ugyanezt. Valahogy úgy, ahogy a "kísérteties távolhatás" (Einsten) teszi azt a kvantumpárokkal, viszont a téridő-anyag-antianyag/téridő tükrözéses transzformáció, mint egyes feltevések szerint az antianyag úgymont "visszafelé mozog az időben" (lásd még a Maxwell elektrodinamikai, esetleg elektrokvantumdinamikai egyenletek negatív idejét, a benne szereplő komplex mennyiségek matematikai tulajdonságai eredményeképpen: retardált és avanzsált elektromágneses kölcsönhatások). A két téridő közötti átjárás miatt pedig nem tekinthetjük világegyetemünket zártnak, így a hőhalál (az univerzum maximális entrópiaszintjének elérése) nem fenyeget a távoljövőben :-)
De akkor (régi bölcseleti kérdés) mi okozza az anyag-antianyag hasadáson keresztül a világ létét, "miért inkább ami van, az létezik és nem a semmi"? (Heidegger szerint, szabadon)
Elnézést, ha nagyon nagy hülyeségeket vizionáltam ;-)
Örülök, ha valaki hozzáértő finomítaná a felvetést, esetleg cáfolná, tévedéseire (akárcsak hibás előfeltevéseire) rámutatna. Válaszokat emailben is szívesen fogadok: koan.z@gmx.net
Az elmondottak alapján mérlegeljük ezt az Univerzum modellt:
Mivel - tegyük fel - a gravitonok esetleg az antianyag (aminek Univerzumunk keletkezésekor egyes feltételezések szerint az anyaggal egyenlő arányben kellett képződnie) által az anyagra kifejtett taszító jellegű, az általános tömegvonzás jelenségében megnyilvánuló kölcsönhatásának közvetítő elemi részecskéi, amelyeknek az a tulajdonságuk, hogy folyamatosan nyelődnek el az anyagban magában (lásd "árnyékolás" feltételezése a gravitáció magyarázatára alant 2. hozzászólást), ezáltal folyamatosan impulzust/energiát/entrópiát továbbítva az antianyag felől Univerzumunkba, és a kozmikus háttérsugárzáshoz hasonlóan a világűr minden szegletéből érkeznek. Tegyük fel továbbá, hogy ők a "felelősek" a szuperhúr elmélettel is leírt, a Heisemberg határozatlansági relációját is interpretáló modell igen rövid élettartamú virtuális részecskelevesének a téridő minden pontjában való felbukkanásáért/perturbációjáért is, amely a fizikai vákuum mikrostruktúrájának állandó lokális statisztikus ingadozása (tegyük fel, ezekben a téridőkoordinátákban nyelődnek el a különböző frekvenciájú gravitonok), vagyis a különböző elvi mérési eredmények valószínűségfüggvényeinek szuperpozíciójaként egyúttal "teremtik is az anyagot magát" az annak makroszkopikusan is megfigyelhető "csomósodásai környékein egyre inkább", tulajdonképpen ezáltal fenntartva magát az anyag létezését stabilan, szuperponált állóhullámcsomagokként. A gravitonok által leadott energia - tegyül fel - a téridő-anyag különböző szabadságfokaiban tárolt nyugalmi energiaként manifesztálódik. Ezek szerint ez lenne a mi teljes világunkra kiterjedő elosztott "kijárata" az antianyag fekete lyukainak. Míg saját univerzumunk feltételezett fekete lyukai (amelyek a téridőben, nagyságrendekkel nagyobb szinten mintegy fraktálszerű eloszlási képet mutatnak) az "átfolyók" az anyag irányából az antianyag univerzumába irányuló anyag/energia/entrópia transzfer számára, melynek kijáratai (mintegy tükörképpen) maga az antivákuum lokális statisztikus energiaingadozásai, folytonosan teremtvén ezáltal az antianyagot magát. Nem tudom (szégyen) előfeltevésem helyességét, miszerint a gravitonkölcsönhatás (anyag-antianyag közötti taszítás) lehetséges-e a kvantumfizikai szimmetriaelvekből kifolyólag, avagy sem.
Ez esetben újra kellene értelmeznünk a tömeg fogalmát, mint olyan fizikai skalárt, amely időben folytonosan növekszik (esetleg csökken, ez tetszőleges, mivel mérni, viszonyítani amúgy is csak az arányait tudjunk, ezek meg állandóak lennének az általános gravitonelnyelődés miatt). Az álladóan változó tömeg meg olyanmód görbíti/definiálja a teret időben változóan, hogy úgy tűnik, világegyetemünk tágul. Vagyis nem volt egyetlen Nagy Bumm, hanem állandó világ- és antivilág teremtés zajlik két (esteleg több, végtelen, de ezen egy kicsit tovább kellene gondolkodni :-) teljesen különvált, mivel egymástól eltaszított (kérdés: taszítja-e az antianyag az anyagot) téridő között, mivel az anyag/energiaváltozás definiálja a teret, az entrópiaváltozás meg az időt. Viszont a súlyos és tehetetlen tömeg azonosságára jó választ ad a modell. Valamint az antianyag Univerzuma az általános taszítás miatt a mienket határolja, valószínűleg törtdimenziós határfelülettel (fraktál), mitegy átszőve-körülhatárolva a mi téridőnket kívülrő-belülről, kvantum- és asztrofizikai méretekben egyaránt, mitegy kijelölve, magába foglalva azt, a mi anyaggal teli téridőnk meg az Antiuniverzum téridejével teszi ugyanezt. Valahogy úgy, ahogy a "kísérteties távolhatás" (Einsten) teszi azt a kvantumpárokkal, viszont a téridő-anyag-antianyag/téridő tükrözéses transzformáció, mint egyes feltevések szerint az antianyag úgymont "visszafelé mozog az időben" (lásd még a Maxwell elektrodinamikai, esetleg elektrokvantumdinamikai egyenletek negatív idejét, a benne szereplő komplex mennyiségek matematikai tulajdonságai eredményeképpen: retardált és avanzsált elektromágneses kölcsönhatások). A két téridő közötti átjárás miatt pedig nem tekinthetjük világegyetemünket zártnak, így a hőhalál (az univerzum maximális entrópiaszintjének elérése) nem fenyeget a távoljövőben :-)
De akkor (régi bölcseleti kérdés) mi okozza az anyag-antianyag hasadáson keresztül a világ létét, "miért inkább ami van, az létezik és nem a semmi"? (Heidegger szerint, szabadon)
Elnézést, ha nagyon nagy hülyeségeket vizionáltam ;-)
Örülök, ha valaki hozzáértő finomítaná a felvetést, esetleg cáfolná, tévedéseire (akárcsak hibás előfeltevéseire) rámutatna. Válaszokat emailben is szívesen fogadok: koan.z@gmx.net
Olyan kettőscsillagoknál, amelyek egyik tagja pulzár, a pálya paraméterei igen pontosan meghatározhatóak. A pálya a gravitációs sugárzás miatt egyre szűkül, ezt egyfajta csillapodásként lehet értelmezni. A csillapodás nagysága szorosan összefügg a gravitáció terjedési sebességével. Nos, ilyen kettőscsillagoknál mérték meg a pályának ezt a bizonyos csillapodását, és ebből vissza lehet számolni a gravitáció terjedési sebességét. Ez 1%-os hibán belül megegyezett a fénysebességgel.
Azt hittem, ez a grvitron valami újdonság, bár sejtettem, hogy lehet elítás is. Ha csak gravitont ír, lehet, hogy nem nyitom ki. Nem szándékos, de ügyes.
Igy első nekifutásra jónak látom a gravitonárnyékolós elméletet is. Meg érdekesnek. De egy kicsit bele kéne gondolni. Persze ebben az esetben pont taszitóerőt közvetitő részecskék lennének.
A gravitonok 2-es spinű bozonok, amelyek vonzó kölcsönhatást közvetítenek. A leárnyékolásos elképzelés ezért nem stimmel, vagy legalábbis nem a gravitonokról szól. Kb. ugyanaz, mint amikor valaki aszongya, hogy nem a testek vonzzák egymást, hanem a tér taszítja őket. Végülis tök mindegy, a lényeg, hogy a modell matematikailag jól leírja a testek mozgását.
De hát a világon nem csak 2 test van. Honnan tudhatnánk, hogy mi lenne, ha csak kettő lenne? Bár pillanatnyi elméleteink szerint ugyanúgy vonzanák egymást, mintha a világűrben lennének más testektől relatív távol.
De mondok egy jobb tippet :) Mi van, ha a világot egy végeláthatatlan gravitontenger tölti ki, ami mindenhonnan "jön" (valahogy úgy, mint a neutrinók vagy Dirac elektrontengere) - és a testek ezt a "tengert" árnyékolják?
Egyszerűen csak minden hullámjelenséget le lehet írni részecskékkel is. Az általános relativitáselmélet egy klasszikus térelmélet, ami azt mondja (durván fogalmazva), hogy a tömeggel rendelkező objektumok begörbítik a téridőt. Ha most ezt átalakítjuk kvantumtérelméletté, akkor kvantálni kell a térgörbületet, és ekkor jönnek be a gravitonok, mint a gravitációs mező, vagyis a térgörbület kvantumai. (De ma még nincsen tökéletes kvantumgravitációs elméletünk.)
Ezt a leárnyékolásos dolgot hol hallottad? Szerintem tévedés. Ha ez igaz lenne, akkor ha a világon csak két test lenne, akkor nem vonzanák egymást, mert a környező térből nem jönnének gravitonok. A gravitonok a gravitációs kölcsönhatás hordozórészecskéi, ami azt jelenti, hogy két egymást vonzó test gravitonokat cserél egymással.
a gravitacios hullamhoz miert van szukseg virtualis reszecskekre? van, amit a terhullamokkal nem lehet megmagyarazni?
btw, ugylaccik, nem kerulhetem el felmuveltsegem csillogtatasat, naszoval, amit en hallottam a gravitonokrol, az ugy szol, h minden reszecske bocsat ki magabol gravitonokat, amelyek mozgasi energiat tudnak atadni az oket elnyelo objektumoknak, az elnyeles mertekeben. a nagyobb tomegsurusegu objektumok tobbet nyelnek el, es a tomegvonzas jelensege valojaban abbol szarmazik, h a nagytomegu cuccok (pl bolygok) learnyekoljak a mo:gu:lu:k a vilagurbol erkezo gravitonokat, igy az ellenkezo iranybol erkezok a bolygohoz taszajtjak a pacienst. ez igy oke?
valóban graviton és nem gravitron.
A gravitonok és a térgörbület nem egymást kizáró modellek, sőt, együtt értelmesek.
A gravitonokra a gravitációs hullámok miatt van szükség, amikor a téridő görbülete hullámzik. E hullámok virtuális részecskéi a gravitonok.
vki hozzaerto majd meselje el a lenyeget helyettem, mert nem akarom egetni magam a pontatlan fogalmazassal, szal a kerdesre szoritkoznek: ha elfogadjuk a gravitronok letezeset, akkor baszhatjuk-e a szep tergorbulet elmeletet, ami nekem speciel sokkal jobban tetszik?
