Mindenki eldöntheti, hogy mannyire képesek maguk az érintettek, a válogatott játékosok reálisan értékelni a saját teljesítményüket:
Hazabeszélő légiósaink
Szokásos heti rovatunkban ezúttal a Grúziától elszenvedett megrázó vereség és a kapitányváltás utáni hírek megvitatására kértük idegenlégiósainkat, azaz a játékosok nem a futball egyéb területeit érintő híreket kommentáltak. A kakukktojás" ezúttal az a Fehér Csaba volt, aki ugyan a válogatottkeret tagja volt, de sérülés miatt csak a televízióban nézte a tbiliszi mérkőzést.
Ön szerint mi az oka annak, hogy a szinte kizárólag légiósokból álló magyar válogatott nemcsak Grúziában, de korábban több alkalommal is képtelen volt az európai középmezőny végéhez tartozó csapatok ellen elfogadható teljesítményt nyújtani?
Horváth Ferenc: - Ha tudnám az okokat, talán én lennék a szövetségi kapitány. Nehezen érthető, hiszen képesek vagyunk az európai élmezőnyhöz tartozó csapatokat, például az angolokat, a románokat vagy az olaszokat megszorítani. Sajnos, most ilyen a magyar futball.
Lisztes Krisztián: - Valóban ez a realitás. A grúzok is külföldön játszanak kivétel nélkül. Lehetne azon elmélkedni, hogy jobb csapatokban játszanak-e, többet játszanak-e, kispadon ülnek vagy állandó kezdők, de az ilyen vitáknak azok után semmi értelme, hogy itthon négy-egyre megvertük őket, Tbilisziben meg kikaptunk három-egyre. A jelenlegi magyar válogatott erre képes. Itthon esélyünk lehet bárki ellen a győzelemre, idegenben meg kikaphatunk bárkitől. Talán Bicskei Bertalannak van igaza, és két év múlva érhet be ez a csapat igazán. Akkor talán szebb lesz egy kicsit a realitás.
Korsós György: - Ennek a csapatnak most az a tragédiája, hogy ért el ugyan jó eredményeket, voltak jó meccsei, de a vereségeink nagyon csúnyára sikeredtek. A mostani tényleg szégyenteljes volt, és ez elhomályosítja az olaszok elleni döntetlent, a Litvániában aratott gólzáporos győzelmet, vagy éppen a grúzok elleni hazai négy-egyes sikert.
Dárdai Pál: - Ennek pszichés okai vannak. A vereség fájó, mert nyerni akartunk, de látni kellett, hogy frissebbek, gyorsabbak, mozgékonyabbak voltak a grúzok. Ha a Cottbus a Freiburggal játszik, nincs ekkora különbség a magyar és a grúz légiósok között. Ennek élettani okai is lehetnek.
Fehér Csaba: - Eljutottunk odáig, hogy játékosaink egyénenként helyt állnak egy erős Bundesliga-csapatban vagy Hollandiában, Portugáliában. De együtt sajnos nem tudunk kiemelkedő eredményeket produkálni. És ehhez hozzáteszem, hogy sok itthon játszó labdarúgó is képes lenne jó teljesítményre Nyugat-Európában.
Mi az oka annak, hogy felszín alatt szunnyadó problémák voltak ugyan az elmúlt évben a válogatottnál, és négyszemközti beszélgetések során több játékos is elégedetlenségének adott hangot, de nyíltan soha senki nem mondta el kritikáját. A külföldi példákkal ellentétben Magyarországon egy válogatott labdarúgó miért nem nyilvánul meg, és mondja el őszintén kritikai észrevételeit válogatottbeli társaival, netán a szövetségi kapitánnyal szemben?
Horváth: - Azért nem, mert ehhez egész egyszerűen Magyarországon nincsenek hozzászokva az emberek. Ha ugyanis őszintén beszélsz, az olvasók hajlamosak olyannak elkönyvelni, mint amilyen egyébként nem vagy. Nagyképűnek, kezelhetetlennek, összeférhetetlennek tartanak, ha elmondod, szerinted mi a rossz. Mivel nem szoktak hozzá nálunk az őszinteséghez, így nehezen kezelik azt.
Lisztes: - Szerintem külföldön is csak az újságíróknak jó az, hogy a játékosok nyíltan kritizálnak edzőt, játékostársat, vezetőt. A jelenlegi válogatott tagjai között olyan a kapcsolat, hogy képesek voltunk és vagyunk mindent megbeszélni egymással, és nincs szükségünk a társalgáshoz újságok közvetítésére.
Korsós: - Külföldön ezek szerint rosszabb a közösség a válogatottnál. Szerintem egy kollektíva erejét mutatja, hogy a problémákat képes öltözőn belül megoldani, és ha a játékosoknak egymással vagy a kapitánnyal van bajuk, akkor előbb azt saját körön belül teszik szóvá.
Dárdai: - Én erről azt gondolom, hogy az edző és a játékos kapcsolata minden esetben az edzőn múlik. Meg is mondom, miért: a játékos ugyanis mindig partner abban, hogy a viszony jó legyen. Mondok erre egy példát. Berlinben az egyik tavaszi szezon két idegenbeli meccsel kezdődött, és a nagy havazás miatt egy reptéri hangárban lefektetett műfüves pályán edzettünk. De ahogy közeledett a meccs, úgy verte meg a kezdőket a B-csapat egyre jobban. Akkor én a kezdők között voltam, és odajött hozzám az edző: mi a baj a csapattal, és miért nem futok én sem úgy, ahogy szoktam? Én akkor elmondtam, hogy a pálya veszélyes, senki nem akar megsérülni, lassan, óvatosan fordulunk, de semmi baj, hét végén robbanunk. Az edző hallgatott rám, és az edzésen mindig vesztőket küldte pályára. Úgy nyertünk Hamburgban, hogy az első félidőben emberhátrányba kerültünk, de még tízen is sokkal jobban futballoztunk. Érezni lehetett, hogy jó erőben vagyunk, csak azon a reptéri pályán nem kockáztattunk. Mindez csak azért jutott eszembe, mert voltam olyan viszonyban az edzővel, hogy nyugodtan elmondhattam a véleményemet, nem kellett attól tartanom, hogy az edző azt mondja: igen, szóval nem akarsz futni, félsz, akkor kihagylak. És a viszony nem rajtam múlt.
Fehér Cs.: - Egy csapat egy család. Ez nem csak szlogen, vagy az, hogy jópofa gyerekek vagyunk, hanem az, amit Gyuriék mondanak, azaz a gondjainkat magunk között oldjuk meg. Ez a normális.
A Bicskei Bertalan leváltásáról döntő elnökségi ülésen több elnökségi tag a válogatott morális válságáról beszélt. Ön szerint valóban szó van-e erről?
Dárdai: - Morális válság nincs. Nem az a baj, hogy a játékosok között valami nem stimmel. A frissesség hiánya volt a baj. Most sincs gond a légkörrel, az új stáb, Gellei Imre és Dajka László edzésein játékos, jó hangulatú gyakorlás folyik.
Korsós: - Ez egy iszonyatos hülyeség. A magam részéről azt tapasztaltam, hogy a válogatotthoz mindig mindenki örömmel jött, és mindig mindenki tudta, hogy mi egy válogatott játékos kötelessége.
Lisztes: - Azoknak a véleményére nem szeretnék reagálni, akik bár vezetői a magyar labdarúgásnak, mégsem veszik maguknak a fáradtságot, hogy a velünk kapcsolatos problémáikat velünk osszák meg először. Szerintem végtelenül szomorú az, hogy homályos és sejtelmes célzásokat tesznek, miközben az edzőtábor közelébe sem jönnek. Ha az előbb a játékosok nyíltságának a hiánya volt a hiba, akkor itt megjegyezném, hogy szebb dolog hallgatni, mint sejtetni.
Horváth: - Szerintem nincs. Tudom, hogy az elnökség egy-két tagja így vélekedik, és én is azt tartanám tisztességesnek, ha eljönnének hozzánk, és a szemünkbe mondanák a véleményüket. Ez egységes csapat, jó közösség, és ha együtt maradunk, a jövőben is az lesz.
Fehér Cs.: - Nem tapasztaltam morális válságot. Hallottam, hogy az elnökség szerint valaki elhagyta a tábort, és bár én nem kapuban aludtam, nem tudok ilyenről. Válság van, de nem morális.
Szükség van-e nemzedékváltásra, és a jelenlegi utánpótlás-válogatott keret tagjainak nagyválogatottként történő menedzselésére, avagy csak egy-két fiatal labdarúgó emelhető át a jelenlegi válogatott kerethez?
Horváth: - Ezt nálam okosabb emberek döntik majd el. Az azonban bizonyos, hogy ez a csapat most van a legjobb korban, a játékosok huszonhat-huszonnyolc évesek, most tudnak a legjobban teljesíteni. Persze, egy kicsit hazabeszélek, mert én is ehhez a korosztályhoz tartozom.
Lisztes: - Ez a kérdés minden sikertelen selejtezősorozat végén felmerül, így nyilván most is téma lesz. A kapitány majd dönt arról, hogy kikkel dolgozik, hiszen ő velünk ellentétben testközelből látja a magyar bajnokikat, és meg tudja ítélni, hogy az itthon játszó fiatalok megütik-e a válogatott szintet. A magam részéről Atlanta után éreztem azt, hogy az akkori olimpiai válogatottat egyben kellett volna tartani, legfeljebb három-négy rutinos játékossal kiegészíteni.
Korsós: - Ez a csapat még nem öreg, legalább egy Eb-selejtező-sorozat bennünk van. Néhány fiatalt be lehet építeni, de nem tartanám jó ötletnek, ha egy csupa fiatalból álló gárda lenne kitéve nagy pofonoknak. Akik ilyesmit tanácsolnak, azok nem tudják, hogy egy fiatal játékosnak milyen trauma lenne elviselni egy olyan verséget, mint a mostani volt. Ezt mi is nehezebben emésztjük, és nekünk is napok kellettek hozzá, míg végre kezdtünk magunkhoz térni.
Dárdai: - A fiatalok önmaguk menedzserei. Ha kijutnak az Eb-re, és elviszik őket a nagy európai klubok, az leginkább nekik, és a magyar futballnak is jó. Igen, vannak tehetségek, de Rivaldót, Ronaldót nem látom, sőt, azt gondolom, olyan kvalitású labdarúgó sincs az utánpótláskorúak között, mint amilyen Lisztes Krisztián volt ennyi idősen.
Fehér Cs.: - Egyetértek Palival. Ha lenne mögöttünk huszonöt fiatal, akik dörömbölnek az ajtón, és lendületből lesöpörnének minket, és kijutnának a vb-re, beláthatnánk, hogy a miénk nem volt jó korosztály. Attól tartok, nem ez a helyzet.
Mit szól Gellei Imre egyik első nyilatkozatához, melyben az ideiglenesen kinevezett kapitány a következőket mondta: Remélem, a játékosok eljutnak odáig, hogy szeretnének válogatottak maradni, és többet tesznek egymásért szerdán, mint tettek Tbilisziben."
Dárdai: - Igaza van. Mindekinek először a saját tükrébe kell belenéznie, a saját feladatára koncentrálni, és ebből kijöhet egy olyan egységes csapatmunka, amelybe lehet kapaszkodni.
Lisztes: - Én ezután is szeretnék válogatott maradni, és ezután is ugyanúgy megteszek mindent a társaimért, mint Tbilisziben, és azt remélem, hogy ők is megtesznek értem ugyanannyit. Szerintem ennek a csapatnak a kollektívájával nem volt, és nincs is semmi gond.
Horváth: - Mindenki szeretne válogatott maradni, ezért az a célunk, hogy sokkal jobb képet fessünk magunkról, mint legutóbb. Lehet, kívülről úgy tűnt, hogy nem teszünk meg mindent egymásért. Több kell, ezen nincs vita, és szeretnénk szerdán jól szerepelni.
Korsós: - Szerintem a csapat összes tagja tudja, hogy mit kellene nyújtanunk a románok ellen, ahhoz, hogy elégedett legyen a közönség, és mi is büszkén jöhessünk le a pályáról. Aki jött már le fütyülő, tüntető, kiabáló, csalódott nézők előtt a pályáról, az soha nem akarja újra átélni azt az élményt. Mivel senki nem ellensége magának, ezért szerintem mindenki tudja, hogy mit kell tennie.
Fehér Cs.: - Bízom benne, csapat bebizonyítja, hogy van tartása. Ez sikerült a bukaresti kudarc után, amikor megvertük a grúzokat. A sérülésem miatt sajnos nem lehetek ott a pályán szerdán sem, sőt, addigra visszautazom Hollandiába, és onnan szurkolok majd.