Tavaly, 2021. 09. 18-án tartottunk osztálytalálkozót, amelyen egyetlen volt tanárunkként Magyar György tanár úr vett részt. Az előző évi, 50 éves jubileumi találkozónkra is meghívtuk, de akkor egy kisebb baleset megakadályta őt abban hogy eljöjjön. Így nagy-nagy örömmel, szeretettel fogadtuk. Fiatalos, aktív, még mindig dolgozik, a Variplast Magyarország ügyvezető igazgatója. Hát nem semmi!!! Nagyon remélem, hogy ez továbbra is így van.
80-as években jártam a Petrikbe. Sajnos nem tudtam elvégezni "köszönet" az osztályfőnökömnek. Azt mondta a labortanárom, hogy belőlem jó vegyész lett volna. Fogarasi József utált és azt mondta, hogy, amíg ő ott van én nem érettségizhettem volna le. Sok tanárt szerettem de akire visszaemlékezem Uhlár Zoltán volt. Tanár volt és igazi ember. Mindig vegyész szerettem volna lenni, de sajnos nem sikerült.
Másodikos (?), szerves labor (?), munkavédelem: Golopenza Pálné
Fizika: Kiss Jolán
Angol: Hardyné Mészáros Ágnes (1-2.év)
Magyar/művészettörténet: Nagy Károly (1-2.évben), Veres Márton (3-4.évben)
Technológia: Balogh Sándorné, 5. évben: Kőmívesné Tamás Ibolya
Oszt.fő., 5. évben Kőmívesné Tamás Ibolya
Torna: Tóth Béla
Számítástechnika/"műszaki alapismeretek" tantárgy: Fogarasi József
A többiek nevét sajnos már elfelejtettem.
A Petrik honlapjára rápillantva a Bertalan Zsolt név ismerősnek tűnik, de hogy tartott-e nekünk órát? Szerintem nem.
Valószínűleg csak a neve miatt emlékszem Ungár Gaszton tanár úrra, matektanár volt, de hozzánk csak nagy ritkán, helyettesíteni jött.
Emlékszem egy már akkor is öreg műhelyes tanárra (a nevet sajna, már elfelejtettem), aki volt, hogy a tananyag helyett a Fradi focimeccseit elemezgette.
Örülök, hogy végül azért nem egyedül kellett tartanod az osztálytalálkozót! Magyar Gyurka hozzánk is eljött 2017-ben. Remélem nem volt komoly a balesete és azóta meggyógyult!
Lacika egyik kedvencünk volt, már a fiatalsága miatt is!
Nekünk az idei találkánk elmaradt a virus miatt. Nem tudom, hogy valóban megalapozott-e a félelem, de sajnos a kórházi kezelés errefelé halálos!
Várjuk a helyzet jobbra fordulását, mert mindenkinek hiányzik a társadalmi élet!
Minden jót Neked és a megtalált osztálytársaknak is!
Boldog karácsonyt, boldog új évet és semmi virust kívánok!
akkor utánatok Pufi néni minket kapott meg osztályának. Mi nagyon szerettük, kedveltük őt. Időközben 2020. szept. 19-én sikerült megtartani az 50 éves osztálytalálkozót. Végül elég jól sikerült a régi társakat felkutatni: a 33-as osztálylétszámból csak 4 ember az, akikről semmi hírünk nincs (Romeisz Ildikó, Molnár Éva, Tóth János, Tóth Judit). Sajnos 7-en már meghaltak, ez is kiderült. A megtalált 22 emberből azonban csak 50% jött el a találkozóra, mert a többiek betegség, vagy a vírustól való félelem miatt nem merték felvállalni, hogy eljöjjenek.
Tanáraink közül Szabó László (géptan), Magyar György (szerves labor) és Imrényi Béla (matek) azok, akiket még meg tudtunk hívni, de a vírushelyzet, betegség vagy mint ahogy Magyar Gy-rel történt az utolsó pillanatban baleset miatt nem jöttek el a találkozóra. A fellelt tárasakkal azóta is intenzív a kapcsolat (Face book, messenger, e-mail) és jövőre is tervezünk póttalálkozót, hogy azok is eljöhessenek, akiknek idén nem sikerült.
Köszönöm, hogy írtál és próbáltál segíteni. Nektek mikor lesz a következő találkozótok?
Minden jót, főleg jó egészséget. Nekünk már az a legfontosabb.
Mi is 4.b. néven végeztük a Petriket, nekünk is a Pufi néni volt az osztályfönökünk, de mindez még 1965-ben történt.
Mi is rendeztünk osztálytalálkozót az 50. évfordulóra, de többen voltunk az 50 %-nál!
A google jó arra is, hogy a fiúk nevét beütve esetleg megtalálod öket! Hátha sportoltak, hires emberek lettek, tudományos munkát végeztek és megtalálod nevüket egy folyóiratban megjelent cikkhez kapcsolódva, vagy valami más nyomot hagytak magukról a múltban.
Sajnos a lányokkal ez nem müködik, mert ebben a "macho" társadalomban a lányok elvesztik személyiségüket abban a pillanatban, amikor férjhez mennek. Lesz belölül "Kovács Jánosné" vagy hasonló.
Viszont általában jobban tartják a kapcsolatot a többiekkel, mint a fiúk. Tehát van remény, hogy mindenkit mozgósitva néhányukra még rátaláljatok!
Ehhez kivánok sok szerencsét - meg a Covid túléléséhez!
mi 1970-ben érettségiztünk a Petrikben, a 4.b osztály voltunk. Az osztályfőnökünk dr. Horváth Gyuláné "Pufi néni" volt. Az 50 éves jubileumi találkozót az ősszel szeretnénk megtartani, a tavaszi terv ugyanis ugrott a vírus miatt.
A 33-as létszámból vagyunk már úgy 15-en, sajnos 4 fő elhunytról is tudunk. A face book volt a fő kereső eszköz, de most ott már megállt a tudomány. Ha van valami hasznos tanácsod a régiek összehozására, kérlek oszd meg, segíts. Előre is köszönöm.
márciusban feltettem ide a tablóképet és a felhívást, aztán nem egy sűrűn néztem vissza rá. Igaz, időközben már a fb-on összejöttünk, azért jó volt látni, hogy valaki ezen a fórumon is reagált. Bár mások is járnának erre, hogy még többen legyünk!
Az idén, 2020. májusában lesz 50 éve hogy érettségiztünk a Petrikben. Mi voltunk a 4b. osztály. Szeretnénk egy nagyobb szabású találkozót összehívni, de sajnos elég kevesen vagyunk (9-10-en), a többiekről semmi információnk. Már a Facebook kimerítve, arra gondoltunk talán a Petrikben kaphatnánk adatokat a volt osztálytársakról, ami alapján a kormányhivatalokban kerestethetnénk az aktuális lakcímeket. Nem tudom, működik-e ez az elképzelés. Van valakinek tapasztalata, esetleg valami tanácsa?
Az idén, 2020. májusában lesz 50 éve hogy érettségiztünk a Petrikben. Mi voltunk a 4b. osztály. Szeretnénk egy nagyobb szabású találkozót összehívni, de sajnos elég kevesen vagyunk (9-10-en), a többiekről semmi információnk. Már a Facebook kimerítve, arra gondoltunk talán a Petrikben kaphatnánk adatokat a volt osztálytársakról, ami alapján a kormányhivatalokban kerestethetnénk az aktuális lakcímeket. Nem tudom, működik-e ez az elképzelés. Van valakinek tapasztalata, esetleg valami tanácsa?
Én 1970-ben érettségiztem a IV. B osztályban. Egy kedves tanárunk lemaradt az érettségi tablónkról. Matekot tanított nekünk, nem végig, azt hiszem az I-II. osztályban. Imrényi Bélának hívták. Titeket taníttott, rajta van a tablótokon a fényképe?
Ha igen és megvan még a tablód kérlek töltsd fel ide a fórumra.
Lehet, hogy Molnár József matematika tanár lenne a keresett személy? A kép 1960-ból való. Tudtunkkal lánya, Ildikó, aki velünk járt egy osztályba (IV.b 1965) szintén matematika tanár lett.
1961-ben nekem még pajzs alakú jelvényem volt kék sapkával, ami már nem volt kötelezö, de az elözö évben növérem kapott olyat, én meg hordtam helyette. Büszkén!