Látom alter nagyon nyomaszt valami. És én nem tudok ehhez segitö kezet nyujtani, pedig szivesen tenném... De talán nem is lehet, mert a takaritás a te dolgod. Nem kell neked alkalmazkodni, ne tedd ezt többé, legyél önmagad, mint mindig is voltál! Amit irtam is.. Sokminden van benned, amit vétek lenne kidobni, az igaz, de az is hogy az átalakulás nagy változásokkal jár. A lepke is rusnya hernyo volt egykoron, és nem nektárt ivott, hanem kanibálkodott...
A név sokat elárul, légy ügyes! Kivánom, hogy találd meg végre önmagad, az igazit, aki mindennek a magja! Mert keserüséggel is járnak a változások..
rinpo
azt hiszem megint elértem, hogy keressek egy új nicket
nem érdekel ki mit mond az "egyszerü" szóra ami nem alkalmas annak a gondolatiságnak és "lényiségnek" a kifejezésére amiről beszélünk. egyszerübben arról van szó, hogy ami zaklat azt ki kell pakolni a világomból, mert az van és marad zaklató. szükségtelen, és kimosandó. ami marad az teljesen átitathat, és ilyen értelemben - bár egy roppant bonyolult dinamikus rendszerről van szó - minden mégis egyszerü. a megértettség elfogadássá és befogadottságá változik. ennyi. nem a 98%-nak kell ezt megérteni. aki sejti viszont, hogy miről irok, az nagyon keserüen gúnyolódik ezen.
Meglehetösen érdekes alter, hogy az egyszerüséget emlited, mivel miota itt vagyok a neten ez az, amit meg szeretnék magyarázni a forumlakoknak, teljes sikertelenséggel.. legutobb silantol kaptam érte a fejemre. És ez az, amihez a hozzászolásaimban probálok igazodni.. És az egyszerüség az, amit nem lehet eléggé értékelni, mert tiszta és öszinte.. Én ismertem ilyen embert Sokat tanultam töle...
egy jó alapgondolattal, nyithatnál egy topikot...
többet vagy fönn mint én, pontosabban fogalmazol mint én, és nincsenek elidegenitő gépelési hibáid...tetszene ha vezetnél egy ilyen topikot...azt gondolom ez egy közös sik a viszonylatunkban...
Én is ott szeretnék lenni, hogy végre megtaláljam a helyem! Mert érzem, hogy nem itt van a helyem, pláne nem a multban, talán egy olyan világban, miben szabadon épitkezik a lélek, és megmutathatja magát, és szépnek látják, mit készitett...
Én úgy szoktam nevezni, hogy "Isten lehelete", vagy az "eredeti ember", a "makulátlan ember", "az első közeg". A buddhizmusban ez "a valóság eredeti olyansága". Vagy valami ilyesmi.
A visszalépés az első közegbe a teljes oldás. Ott, az első közegben dől el, hogy milyen valóság épül "újra". Újra önhittséggel és öncélúsággal teli valóság, vagy a Teremtő Forrás életének alázatos teljességben és természetességben való folyton új formákba valósuló kiáradása lesz a lét.
De az önhittség hurokjaitól való megszabadulás csak az első lépés: ott, az első közegben az is eldől, hogy melyik valóság épül fel. A régi, aminek felépítésére való ösztönünk kulturális örökségünk, vagy az új, aminek az ígérete az átlépés egyre fokozódó összemberi rejtett vágyában van. Ahogy a csillagok fordulnak, ahogy a kulturális érettség egyre feszíti az Új Kor tojásának héját, úgy az első közegből tekintve egyre természetesebbnek fog mutatkozni az új valóság felépítése a régi helyett. : )
valószinüleg jobban érdekel,hogy a szemlélődésed miből fakad? az egy "őskép", amiből származol. mindenkiben van egy "őskép" amelyből származik és ami felé tart. ismered azokat a gyökereket, amikről itt haloványan beszélsz?
minden cselekvésünk, gondolatiságunk gyökere ebben az "őskép"-nek való megfelelésben van, amit érzékelsz sem nem szabadság sem nem bátorság hanem annak a szellemiségnek a felismerése ami mindig is voltam. csak annak kell tudatosulnia, mert mindig is létezett, mindig is volt, csak el dobtam tán magamtól, az "elhomályosult" tudatommal. az a szellem amiről beszélek ez szabadnak született és egzisztál is akaratomtól és a felismeréstől függetlenül. a korlátokat csak a tudat hozza létre, de nem a beleegyezésemmel.
az aranykor ilyen értelemben az egyszerüséget hozza, ahol a tudat ki lesz zárva elsődleges szerepköréből. ez nem az értelem kizárása, hanem a tudat jelenlegi müködési szisztémája hal el.
mindazok ami ellen az emberiség most küzd, de amit maga hozott létre, és maga szenved tőle, az fog megszünni. az én létezésemet ez tartja mozgásba.
ha erre az aranykorra gondolsz, akkor egyről beszélünk...ha meg nem elnézést.
alter
az nem érdekel, hogy hányadik létemben élem meg, csak tudom, hogy megélem...
azt a szót, hogy "aranykor" eddig egy valaki mondta nekem, aki aztán tudta is, hogy mit kell érteni alatta, sőt azt is meg tudta mondani, miért egy irányultság az...és miért fontos nekem. ebből a szempontból azt mondom jó elemző vagy valóban, és ezt a math2-vel folytatott vitád is bizonyitja.
valamit ezzel kapcsolatban nem értek, vajon én miért értem be azzal, hogy tudom, mi math2, te vajon miért mentél bele a zavaros és teljesen esztelen vitába, mikor jól láttad, fogy math2 mentális zavarokban szenved.
nagy vonalakban egy tüneteteggyütes fedezhető fel nála,(nem fogom diagnosztizálni) amely folytonosan arra készteti, hogy idióta vitákban, meggyőzödést szerezzen saját normalitását illetően. más nem számit. gyógyászati segédeszköz voltál...
a szemléletiség természete, az egy félbehagyott gondolatsor eleje...vagy egy meg sem kezdetté...talán folytathatnád is...
Nos, érdekes, amit írsz. Van nekem egy olyan fogalmam, hogy "szemléleti szabadság". Ez lényegében nem más, mint a szemléleti rögzültségektől való mentesség, vagyis a megjelenők értelmezés előtti kontinuumára épülő szemléleti rendszerek képzésének és alakításának szabadsága. A rögzültség abból adódik, hogy egy ragaszkodás elveszíti annak eredeti érvényesítőjével való kapcsolatát, és a ragaszkodás öncélúvá válik. Persze ha folyamatosan fennáll egy szemléletiséghez való kizárólagos ragaszkodás lelki érvényessége, akkor a szabadság nem jár valódi fluktuációval, vagy egymásmellettiséggel. A szemléletiség bővítésének és építésének viszont mindig előfeltétele a személeti szabadság. Ebben nem szenvedsz hiányt. Ez nem más, mint bátorság. Engem sokkal kevésbé érdekelnek maguk a szemléletek, mint a szemléletiség természete. Talán azért, mert tudom, hogy a szemléletiség alapvetőbb, mint a szemléletek, és ha a szemléletiség természetileg rendben van egy emberben, akkor magukat a szemléleteket már nem is lehet mi alapján megítélni. Ha jó a mozgatottság, akkor minden mozgás jó lesz. Én azt hiszem, hogy az emberi szemléletiségre a burjánzó terebélyesedés lesz jellemző, ha adjaisten megáld minket a sors egy új aranykorral, és ezt az élő és bátor terebélyesedést érzem a hozzászólásodban is. De hogy konkrétan mi lesz az idő fogalmának sorsa, azt nem tudom. Lehet, hogy ha bizonyos összeegyeztethetetlenségek egységes szemléletekbe olvadnak, akkor egyszerűbb, és kevésbé összetett lesz az időfogalom is. Persze, minden szemléleti szintézist egy divergens szakasz előz meg, és az is igaz, hogy a relativisztikus időfogalmakban éppen az egységes időszemléletet keresi a tudós.
Fedora, ez szerintem is totál hogy körülbelül valahogy így van. Én úgy szoktam fogalmazni ha nagyon meg akarom filozofálni a dolgot, és úgy akarom érezni, hogy átlátom az ilyen dolgokat, hogy az ember valóságszemléletén belül van értelmezve a múlt meg a jövő, vagyis az időbeliség, és amikor azt mondom, hogy csak jelen van, akkor a valóságszemlélet-rendszernél alapvetőbb, az értelmezés előtti puszta létélményről beszélek. Ebben a valóságszemlélet-előttiségben viszont "még" nincsen értelmezve az létige, amivel a valósászemléletemen belül utalok a dolgokra. Tehát nem mondhatom objektív, tárgyi értelemben, hogy "csak jelen van". Ez az objektív létige csak a valóságszemléleten belül van értelmezve, a valóságszemléleten belül meg nagyonis van múlt és jövő. Tehát amikor az ember egymásnak ellentmondó állításoknak hiszi azt, hogy "csak jelen van", meg azt, hogy "a múlt és a jövő éppolyan valós, mint a jelen", akkor el van tévedve, mert a két állításban nem ugyanazt jelenti maga a létige, vagy az, hogy "valós". Nem ugyanarról szól a két állítás. Nem lehet őket ellentmondásba állítani.
Szia!
Érdekes, hogy azt mondod csak az itt és most van. A múlt szerintem létezik, méghozzá te őrzöd meg emlékeidben az örökkévalóság számára, attól függetlenül, hogy persze már nem tudsz változtatni rajta.
Üdv.
Ez a gomb nem csinál semmit. Nincsen valamiféle egymástól elszeparált idő és tudat. Az idő arra jellemző, ahogyan a tudat saját létét megéli. Úgy is mondhatnám, hogy a megélés ugyanabban az időben van, mint a megélt dolog. Mert ha nem, akkor hol a határ tudat és megélt között? A kezem, például, amivel csavarom a gombot, melyiknek része? Akárhol meg lehet önkényesen húzni a határt, de valójában minden -- egy. Csavargathatom azt a gombot akármerre, semmi nem fog változni. Tehát hogy a kérdésedre válaszoljak: a gomb egy dísz, ami nincsen rákötve semmire.
nagyon gyorsan(hirtelen) akorat kell tekerni + iranyba, hogy az ido folyama ne birja ki a hirtelen nyulast , es elszakadjon, igy at lehet teleportalni a fal moge.
na, rágyúrtam a feladatra.
sérülés nélkül, ha az a feladat, hogy azt megúszhatod-e, nemjutsz tovább azon az idő parányon, ami a falig még hátra van. persze hátra felé, ha képes a gép, tudsz menni, de más döntést nem hozhatsz mint eredetileg hoztál.
mert:
ha megváltoztatod a múltat, akkor nem ennek a jelennek lesz a múltja, hanem egy másiknak. ergo, nem a saját multunkba mentünk vissza. de ha megteszi egy másik jelen, akkor meg nem kunszt falnak menni.
meg különben is.
itt az idő gép elöttem, egy kicsit szét szóródott, de meg van. így ni.