Én is kimentem: 0 eredmény. Az alföldi bőgőhelyem új értelmezést nyert, csak én bőgtem ott. Klassz kis fakitermelés zajlik a közelben. Rögtönöztem, egy pici réten a közelemben dámtehenek vacsoráztak, a bikák a közelben barcogtak, de nem jöttek ki sötétedésig. Észrevétlenül, inkább expo nélkül távoztam .
Elég nagy nevek voltak ma is az előadók. Most csak kettőt emelnék ki, akiknél meggyőződésem, hogy nem kérdés a képkészítés öröme. Eifert János és Radisics Milán fotóművészek előadásai erről maradéktalanul meggyőztek. Hallani és látni kellett volna őket, de a tegnapiak is nagy lelkesedéssel és átéléssel, szinte sugárzóan gyermeki arccal beszéltek a munkáikról.
Tényleg élmény volt hallgatni a beszámolójukat.
Igen, bent megmozdul valami, de jó, ha már a kép elkészülte előtt, majd persze közben, ám ennek a lázas állapotnak a lecsengését sem mondanám hirtelennek :)
Felfokozott és kellemes érzésekkel élhet az ember így, ha mindennap művelheti ezt a hobbit, nemde?
Naná, hogy fotós vagy! Aki ilyen gonddal választja ki a felszerelést, helyszíneket eccetera, az az szerintem. vadásznak nem számít a jó fény , előtér, háttér stb.
Azt nem tudom a teljesítmény centrikus pályázatgyőztesek lelkében mi játszódik le ilyenkor, élvezik e minden percét, vagy egyfajta önjelölt hősiesség jelentkezik az egy fotóért való több napos szenvedés okán, de csak bízni tudok benne, hogy a megélt élmény dominál azért. Különben mit sem ér.
Kell, hogy megmozdítson bent valamit egy fotó elkészítése!
A vadfotózás lényege sem más, mint a természettel és a benne élő vaddal való személyes találkozás ígérete ill. lehetősége és minden vonzereje abban rejlik, hogy bizonytalan.
Az ott kapott élmények, várt vagy éppen remélt történésének megélése és maga a természetre csodálkozás képessége a magunkfajta ismérve.
Irtad: "sokkal jobban lenyűgöz az az egész amiben ott és épp akkor benne vagyok"
Magam számára már definiáltam, hogy miért cipelek magammal objektíveket és gépet. Az élmény, amit megélek az reklamál, hogy valami módon azt megörökítsem. Jól vagy rosszul a tudásom szerint, de legyen valami, amit ha akarok, akkor felidézhetek remélve, hogy visszahozza azt a pillanatot.
Nem másnak, hanem magamnak..
" leginkább egyedül lehet csak kihozni a legtöbbet az adott napból, ha az ember eredményes szeretne lenni.."
Két napig tart a Magyarország 365 pályázat vetített képes előadása, mely a Millennium Házában kapott most helyet.
Tegnap P. Imre és D. Csaba voltak e témákban, ma pedig más témák, más fotográfusok osztják meg munkáikról, hogyan is készültek azok. Érdekes, hogy mennyiben lehet más az ő képi ábrázolásukban az a járulékos élmény, hogy a természetben lehetnek. Nyilván nem szétválasztható, hiszen elmondásuk alapján a megélt élmények nélkül nem sokat ér az egész -így élvezik.
Ezt, gondolom mi is így látjuk és talán nem gond a többes szám.
Viszont ők más elgondolások, tervezések mentén, makacs kitartással keresik abban a témában a kép megalkotását, amit elképzeltek akár már évekkel korábban is, csak más módon.
Érdekes látásmódban fotóznak. Úgy, hogy a legtöbb képnél fel lett téve a kérdés, hogy vajon mit látunk. A nagyérdemű mondhatom sokszor csendben volt.
A néha megfejthetetlen fotókon elgondolkodtam, hogy én akarok így, vagy ilyeneket fotózni? A válasz nem!
És most eszembe jut miképp is elmélkedtem korábban: "akkor én most term. fotós vagyok?"- kérdeztem magamtól. A profik képeiket nézegetve, arra jutottam, hogy még mindig nem tudom eldönteni. De az is lehet, hogy sokkal jobban lenyűgöz az az egész amiben ott és épp akkor benne vagyok. Nem akarom ezt az élményt nélkülözni, mindennél jobban vágyom rá. Folyamatosan vizslatni a tájat, figyelni a hangokat és illatokat, történéseket remélni, majd azok közelébe férkőzni. Minden érzékszervem ezekre hangolódtak! Ez lehet a különbség, persze tudom, hogy a vadfotózás csak egy ága a természetfotózásnak.
Hogy kissé visszakanyarodjak miért is írtam ezt? Azért mert az elmondottakból lejött, hogy leginkább egyedül lehet csak kihozni a legtöbbet az adott napból, ha az ember eredményes szeretne lenni.
Mindegy is, hogy ez a fotó egy ellenfényben és porfelhőben játszadozó nyulakról, vagy télen egy drónnal fotózott érdekesre fagyott vízfelületről és az azon árnyékot vetve álldogáló vízimadarak bemutatásáról szól, akkor is koncentrálni kell. Ez csak egyedül megy szerintem.
Akár a holtágakban időnként megjelenő hangos és színes evezőscsoportok is -de bárhol a sok ember -lehetetlenné teszik az eredményes fotózást. Minden elképzelésnek lőttek, viszont maradhatnak a meseszép tájfotózások, akár nagyobb és hasonló érdeklődésű társasággal. Az is természet! :)
Belekotnyeleskedtem :-) Rosszul indult pedig. Erdöben alvásról gyorsan letettünk mivel elözönap igen rossz körülmények voltak a helyszinen. Magasságtól függöen vagy sürü esö vagy hó esett.
Csak linket szúrok be, mivel természetfotós fórumon vagyunk.
Ezekek az uraknak és hölgyeknek a nagyhátizsákja mind tele volt fotós felszereléssel. Annyira sok, hogy nem fért bele egy erdöben alvásra való meleg hátizsák megfelelö (nem rikító) sátorral. Így is olyan hangosak és tarkák voltunk, hogy nulla lehetéség maradt egy hóesésben legelészö szarvasfotóra. Kösödélután ki is jöttünk a nemzeti parkból. Másnap visszamentünk, de a hajnali párás szarvaslesröl lemaradtunk.. Azért baromi érdekes volt, mert rövidítettünk mivel éjszaka a hágók lefagytak és nem volt nálunk hágóvas. Átvágtunk ar orom alatt. Egy barlangrendszert bövitettek ki a 2. világháború alatt, ami átvitt a hegyen. Így azon keresztül vagtunk át a völgybe.
Másik oldalon aztán meleg napsütés várt minket szarvasokkal. Igaz, késö délutánig kellett várni, hogy megjelenjenek. Közben a hó is elolvadt szép nagy sarat hagyva maga mügött, de legalább sütött a nap.
ma reggel csak ennyi
