Pető Zoli valami olyasmit mondott a Sport tv NB1-s összefoglaló műsorában, hogy Simon Anti amikor először megjelent az öltözőben mint újdonsült szolnoki vezetőedző csak annyit mondott,hogy ..."több mint egy éve itt vagyok veletek", azaz (gondolom én )a Cegléd edzőjeként amikor tehette megnézte a MÁV meccseit, pontosan tudta,ismerte a játékosokat, a játékstílust a lehetőségeket, korlátokat. Kimaradt egy-két játékos a kezdőből, van belőle sértődés is, de tecccetek volna előbb bizonyítani...!
Szerencsére Simonnak nem kell szem előtt tartania az eddig tapasztalt és igen eredményes(...) magasfokú szakmaiságot, amikor a nyáron választott játékosok mellőzése mellett kell döntenie. Ő valszeg kevésbé magasfokú szakmai alapon döntött, mondjuk, hogy ki hajlandó hajtani, meg hasonlók...
Csattanós választ adott Botond Vágó "mesternek"!! El lehet játszani a gondolattal, mi lett volna ha...persze semmi értelme.Marad a "Na ugye, mi megmondtuk!". :)))) Gyerünk Boti , még vagy 150 ilyen sikeres meccsig az NB1-ben!!
A tavaszi fordulóból előrehoztak még 2 fordulót idénre, tehát ezekkel a játékosokkal muszáj lesz legalább 10 pontot összeszedni még 2010-ben, hanem sikrül , akkor az egészet megette a fene!!
A Nemzeti Sport információi szerint két szakemberre szükült a kör, már csak Dajka László és Supka Attila neve szerepel a lehetséges jelöltek között a Szolnoki Máv edzői posztjára. Én azt mondom bármelyik jelölt is lesz a befutó biztos jelentős változás következik be a csapat életében, mind játékbelileg, mind összeállítás tekintetében és remélem hozzáállásban is! Úgy legyen !Ámen! HAJRÁ SZOLNOK!!
"Hétfőn közös megegyezéssel szerződést bontott Vágó Attila vezetőedző, akinek helyét ideiglenesen Tóth Dénes vette át. A régi-új tréner napi két edzéssel dolgoztatta meg a héten játékosokat, még péntek délután egy edzőmérkőzés szerepelt a programban. A találkozóra a Tiszaligetben került sor, melyen az NB III-as csapatunk volt a "vendég". A mérkőzésen az eddigiektől eltérő stílusban próbált játszani csapatunk. Ami örömteli volt, hogy a tartalékcsapat is jól "pörgött", ezáltal remek ellenfélnek bizonyult. Az eredmény - mely ezúttal másodlagos - 4-0 lett. A gólokat Remili, Pisanjuk, Ngalle és Mile szerezte. A héten elvégzett munkát így értékelte a tréner: - Csak jót tudok mondani a csapat egész heti edzésmunkájáról, valamint a játékosok hozzáállásáról. Maximálisan elégedett lehetek. Kihasználva a válogatott miatti szünetet, "megnyomtuk" a hetet, nyilván el is fáradt mindenki a hétvégére, de nagyon jól dolgoztak a srácok. Ha ugyanezt át tudjuk menteni a mérkőzésre is, sokkal több sikerélményben lesz részünk."
Úgy legyen !
HAJRÁ MÁV !!!
Hétfőn közös megegyezéssel szerződést bontott Vágó Attila vezetőedző, akinek helyét ideiglenesen Tóth Dénes vette át. A régi-új tréner napi két edzéssel dolgoztatta meg a héten játékosokat, még péntek délután egy edzőmérkőzés szerepelt a programban. A találkozóra a Tiszaligetben került sor, melyen az NB III-as csapatunk volt a "vendég". A mérkőzésen az eddigiektől eltérő stílusban próbált játszani csapatunk. Ami örömteli volt, hogy a tartalékcsapat is jól "pörgött", ezáltal remek ellenfélnek bizonyult. Az eredmény - mely ezúttal másodlagos - 4-0 lett. A gólokat Remili, Pisanjuk, Ngalle és Mile szerezte. A héten elvégzett munkát így értékelte a tréner: - Csak jót tudok mondani a csapat egész heti edzésmunkájáról, valamint a játékosok hozzáállásáról. Maximálisan elégedett lehetek. Kihasználva a válogatott miatti szünetet, "megnyomtuk" a hetet, nyilván el is fáradt mindenki a hétvégére, de nagyon jól dolgoztak a srácok. Ha ugyanezt át tudjuk menteni a mérkőzésre is, sokkal több sikerélményben lesz részünk.

NS cikk - Kis magyar edzőkeringő Szolnokon elsősorban rutinos – Glázer Róbert, Gálhidi György, Keszei Ferenc, Dajka László – edzőben gondolkodnak, de Zsivóczky Gyula személyében képben van a fiatalos lendület is. A válogatott mérkőzés miatti kéthetes szünet lehetőséget adott a klubvezetőknek arra, hogy kellő alapossággal járják körbe a kérdést, sokáig azonban nem halogathatják tovább a döntést, már csak azért sem, hogy az edzőkeringő tovább folytatódhasson.
Ellenben Kecskeméten (ahol Urbányit előbb elzavarták mint Vágót) sincs még új vezetőedző, hanem csak megbízott. Nálunk is három ember trenírozza a csapatot (Pető, Romanek, Tóth D.) , információim szerint ettől a csapat is felpörgött (a mellőzött játékosok is látnak esélyt a csapatba kerüléshez), lehet, hogy nem kellene elkapkodni az új vezetőedző személyét?!? :)
Október 9-én játszák le az elmaradt mérkőzéseket, így a KTE - Szombathely meccsen bármilyen eredmény születik, a MÁV a 15. helyre, azaz kieső helyre fog kerülni.
9 mérkőzésből 27 pontot lehet begyűjteni egy csapatnak, a MÁV 22 pontot veszített.
Mint ismert, a napokban Vágó Attila, és a Szolnok közös megegyezéssel szerződést bontott, így egy sikeres időszak lezárult, a csapatot az élvonalba jutató tréner elköszönt az egyesülettől.
- Hogyan élte meg a távozást? - Sokkal inkább fájdalom van bennem, mint keserűség. Két évvel ezelőtt kerültem Szolnokra, akkor a csapat a kiesőhely környékén tanyázott, még a kiesés is benne volt, de én ezt a csapatot a hatodik helyig vittem fel. Tavaly az NB II-es bajnokság előtt Ferencz Gábor, a klub tulajdonosa úgy döntött, hogy nem lehet más célkitűzés, mint a feljutást. Ez olyan magabiztosan sikerült, hogy még engem is meglepett. A REAC előtt tíz, a DVSC II előtt nyolc, a Vác előtt öt ponttal végeztünk az élen.
- Jöhetett az NB I-es bajnokság... - A nyáron - most már így utólag mondom -, nagyot hibáztam, mert nem az eszemre, hanem a szívemre hallgattam. Sok barátom mondta, Attila, ha ez a társaság nem lesz megerősítve, akkor nem érett arra, hogy az NB I-ben maradandót alkosson. A tavalyi keretből tizenkét játékos maradt, és tizenkét játékost igazoltunk. Sajnos nem tizenkét játékosnak, hanem maximum hatnak szabadott volna maradnia, de az anyagiak behatárolták a lehetőségeinket. És ez sem mentegetőzés, hanem tény, hogy az NB I-es csapatok akkor kezdték a felkészülést, amikor mi pihenőre vonultunk. Az átigazolási időszakban a legjobb játékosokról lemaradtunk, de az igazán jó labdarúgókat nem is tudtuk volna megvenni, tehát minőségileg nem tudtunk megerősödni. Ami fontos, hogy Ferencz Gábor remek tulajdonosa a klubnak, eddig is mindent megtett, és ezt követően is mindent megtesz a klubért, de az ő munkáját nem segítették megfelelő módon a megyei vállalatok. A tavalyi csapatunk kiváló emberekből állnak, megérdemelnék, hogy Szolnok díszpolgárai legyenek, mivel hatvankét év után harcolták ki ismét a városnak az élvonalat, de az tény, hogy az NB I, és az NB II között nagy különbség van. Ráadásul a tizenkét, új játékos közül nem mindenki váltotta be a reményeket. Volt, akivel már megegyeztünk, de végül nem minket választott. Bíró Péterrel megegyeztünk, másnap aláírt a Lombardhoz, de ugyanez volt a helyzet Mohl Dáviddal is, csak ő a KTE-t választotta. Hommával is közel álltunk a megegyezéshez, de ő a Siófokhoz írt alá.
- Jól kezdték a bajnokságot, de aztán látható volt a visszaesés. Van ennek köze a sérülésekhez? - Hegedűs a negyedik mérkőzésen megsérült, Cornaci a másodikon, Tarczy három bajnokin nem tudott védeni, Molnár négy meccsen nem játszott, míg Pisanjuk a negyedik, Stanisic pedig az ötödik fordulóban érkezett meg. Arról nem beszélve, hogy Schindler és Vörös az utolsó pillanatban, Remili pedig az első bajnoki előtt egy nappal érkezett meg. Nem bűvész, hanem edző vagyok. Volt olyan meccs, hogy a kezdőben nyolc új igazolás kapott helyet, a szakmabeliek tudják, hogy ez mit jelent. Nem lettem rosszabb edző egy hónap alatt, nem érzem magam hibásnak, kudarcról pedig nem is akarok hallani.
- A játékosok mit szóltak a távozásához? - Két rutinos, volt válogatott futballista bejött hozzám, azt mondták, hogy mester, nem a maga hibája volt, a játékosok is vastagon benne vannak. Sokat tanultunk öntől, ezt köszönjük, és reméljük, még dolgozunk együtt. De szakmabeliek is biztattak, dr. Mezey György, vagy éppen Szentes Lázár telefonon hívtak fel, ezek a dolgok megerősítik az embert.
- Tegyük fel, hogy nem vállnak el az útjaik a Szolnokkal. Hogyan oldotta volna meg a problémákat? - Ferencz Gábornak jeleztem, ha télen nem igazolunk hét-nyolc minőségi játékost, akkor ez az állomány nem képes a bennmaradásra. Ez egyébként még véletlenül sem kritika a játékosok felé. Sok sikert kívánok a Szolnoknak, ezek a tények, de ezen kívül is csak jókat tudok elmondani a klubról. Európai módon váltunk el a tulajdonostól, úgy fogtunk kezet, hogy reméljük, még dolgozunk egyet. (czp) nb1.hu
Szolnok, 2002.november 19., 13.10 Tóth Dénes klubigazgatóból edző lett.Mint arról beszámoltunk, a Bük elleni hazai vereség után "megmozdult" a kispad Szolnokon. Amit már korábban rebesgettek, az bekövetkezett, Vágó Attila vezetőedzőnek mennie kellett, és helyét a klubigazgató, Tóth Dénes vette át. Tóth számára nem ismeretlen az edzői munka, hiszen korábban szép sikereket ért el Hatvanban, majd később az élvonalban, Vácon is dolgozott. Ferencz Gábor ügyvezető a váltással kapcsolatban azt nyilatkozta a megyei napilapnak, hogy Vágó Attila szerződésében benne van, hogy ha a csapat a szezon végeztével nem áll az első hat hely valamelyikén, akkor bármelyik fél kezdeményezheti a kontraktus felbontását. Mivel két fordulóval az őszi zárás előtt már eldőlt, hogy a Szolnok nem kerül be az első hatba, Ferencz Gábor élt a szerződés szerinti jogával. Vágó Attila kedden köszönt el a csapattól.