Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2010.10.02 0 0 2636
No Comment! :(((
Törölt nick Creative Commons License 2010.10.02 0 0 2635
Hiába nem futballozott le a Videoton, Győr, Újpest hármas, hiába szereztünk volna pontokat, nem sikerült átlépnünk saját árnyékunkat.

Sovány magyarázat, gólt sem tudunk rúgni, és akcióból nem is tudom mikor sikerült.

 

Az utolsó lehetőséghez érkeztünk, ha nem akarunk leszakadni a középmezőnytől, s meg akarjuk kezdeni a felzárkózást, nyernünk kell szombaton a Balaton-partiak ellen.

Jó reggelt kívánok a 9. fordulóban, mester végre győzelemre akar játszik, és ezzel szeretne felzárkózni.

 

Siófok két fordulóval ezelőtt még nyeretlenül állt a mezőny végén.

Tévedés, sosem álltak a mezőny végén, mert 4 pontjuk volt, a KTE és Haladás zárta sort.

 

A betegségek hiányzók ellenére nekimegyünk ellenfelünknek.

Előre magyarázkodik a mester, mennyi sérült és milyen sok a probléma.

 

Csak nekünk van veszíteni valónk az újoncrangadón.

A különbség csak az, ők képesek voltak bravúrra, mert a csapatuk nem játszik lefojtva.

Amennyiben nem tudunk győzni a csapat, a mesternek ez lesz az utolsó mérkőzése, nagy hadova korszak egyszer és mindenkor lezárul.

 

Törölt nick Creative Commons License 2010.10.01 0 0 2634
Holnap: Szolnok – Siófok, döntő mérkőzés.

CVZ Creative Commons License 2010.09.29 0 0 2633
Megoldjuk!! :))
Előzmény: bboxer (2630)
MÁV_szurkoló Creative Commons License 2010.09.29 0 0 2632

Emberek, asszem  megvan a "edzőeltávolítás" igencsak gazdaságos teóriája  !!!!!

 

http://hu.betclic.com/sport/eventdetail.aspx?id=8835

 

F.G. úr tegye fel rá  az edzőnk(?) még ebben a bajnoki idényben hátralévő esedékes bérének teljes összegét és ............ rúgja ki, de azonnal  !!!!

 

Szvsz ez a lóvé tán' még egy " fél murinnyóra" is fussa  majd ! :-)))))))))

 

 

 

 

MÁV_szurkoló Creative Commons License 2010.09.29 0 0 2631

Az észrevétel jogos ,de sajnos ehhez én nem értek...:-(

 

Talán CVZ meg tudná tenni, Ő a szakember !!

 

Előzmény: bboxer (2630)
bboxer Creative Commons License 2010.09.29 0 0 2630
Helló!

Kikapcsolódásként: nem tudnád a bannert sárga-kékről kék-fehérre változtatni? Nincs sok jelentősége, de mégis...

Köszi!:)
Előzmény: MÁV_szurkoló (2629)
MÁV_szurkoló Creative Commons License 2010.09.29 0 0 2629

Nem értettelek félre ! Én viszont tettem 3-at is ...

Hidd el, hogy csak kínomban röhögök !

Előzmény: Törölt nick (2627)
Törölt nick Creative Commons License 2010.09.29 0 0 2628
Szombaton a mérkőzés után megkapjuk a választ.

Előzmény: Törölt nick (2625)
Törölt nick Creative Commons License 2010.09.28 0 0 2627
Szmájlik jelet nem tettem, ezért lehet, hogy félreérthető voltam.

Az elnöki felfogás téves és nem is tudom elfogadni:-((

5 meccs 5 pont,

nincs nagy baj, mert a csapat nem áll a kieső helyen,

Előzmény: MÁV_szurkoló (2624)
MÁV_szurkoló Creative Commons License 2010.09.28 0 0 2626

Már döntetlennél is el kell zavarni !!!!!!!!

Ki ellen győzzünk itthon, ha nem a "másik" újonc ellen....

 

Jómagam ide se hoztam volna !

Előzmény: Törölt nick (2625)
Törölt nick Creative Commons License 2010.09.28 0 0 2625
Siófok elleni találkozó a csapat, szakvezetők és a szurkolók szempontjából is döntő lesz.

 

Minden eddigi defenzív taktikai megoldásokat mellőzve, győzelmi kényszer hatása alatt kell pályára lépni, és győzelemre kell játszani a gárdának.

Nincs más elfogadható csak a 3 pont.

 

Nem ártana már megtalálni mindenki helyét és posztját, és ott játszatni a játékosokat ahol leghasznosabbak.

 

Vágó felejtse el a Szombathely elleni téves taktikáját, és végre merjenek játszani a fiúk, mégpedig támadó felfogásban.

 

Meglátjuk, mit tud megvalósítani a győzelem reményében Vágó Attila?

Mennyire ért a gyakorlati labdarúgáshoz az elméleten kívül?

 

A vereség után azonnal fel kell menteni. Jómagam a Honvéd, de Haladás után már megtettem volna.

Előzmény: MÁV_szurkoló (2624)
MÁV_szurkoló Creative Commons License 2010.09.28 0 0 2624

Valóban jó lenne ha nem "hőzöngenél" és kövesd csak bátran az elnöki gondolatot ! :-)))

 

A kérdésedre konkrétan nem tudhatom a választ  - hisz' edzésekre nem járok ! - de a honlapunkon elnézve a jelenlegi játékoskeretet, tán' mégis "szakmáznék"(?) egy kicsit.

 

http://www.szolnokimavfc.hu/szezon/jatekoskeret.html

 

Először a száraz adatok: 3 kapus,9 védő, 8 középpályás, 4 csatár

Tehát így rakta össze a "nemedző" a keretet !!!

Hááát, már így első látásra sem igazán a támadásokra akar építeni !!

 

A 9 védőből csak 1, Hevesi-Tóth az aki esetleg támadni is tud(na) ....

A 8 középpályásból 4  inkább védekező tipus, sőt 2 még inkább HÁTVÉD is ...

A 4 csatárból(?) eccere 3 tán'  eddig sohasem volt a pályán és szvsz Marozas meg sem üti az elsőosztályú szintet...

Ő eddig nem sok "bizonyítási lehetőséget" kapott ugyan, de nem véletlenül.

Még az NB III-ban is Bontovics Feri  rendszeresen lecseréli :-((

(

Nemtom' ebből meg  hogy is jöhet(ne) ki az igazi "előrejáték"  a meccseken ??????

 

Hát kb. ennyit a "szakmáról"......:-((

 

 

 

Előzmény: Törölt nick (2612)
MÁV_szurkoló Creative Commons License 2010.09.27 0 0 2623

Remélem , nemsokára !:-)))

 

Az ajtó meg amúgyis "ismerős" már neki.

2002 őszén is ugyanazon távozott....

 

Előzmény: Törölt nick (2622)
Törölt nick Creative Commons License 2010.09.27 0 0 2622

Mikor Vágónak fogják mutatni.

 

Előzmény: MÁV_szurkoló (2616)
MÁV_szurkoló Creative Commons License 2010.09.27 0 0 2621

Nem vak, csak "vakmerő" !

(akárcsak a cigány lova ...)

Előzmény: CVZ (2617)
Törölt nick Creative Commons License 2010.09.27 0 0 2620
Pénteken tetted be a linket, a szombati vereség és a szurkolói tiltakozás meghozta a változást. Urbányi István távozott.

Reméljük, hogy a szolnoki szurkolók hasonlóan fognak tiltakozni az szakvezető ellen.

 

Urbányi távozását követelték a KTE-drukkerek

„A tömeg mintegy 45 percen keresztül skandálta az Urbányi-ellenes rigmusokat, ezt követően békésen távozott a helyszínről.

A helyszínt végig biztosította a rendőrség, de beavatkoznia nem kellett, rendbontás ugyanis nem történt. Nagy kérdés, hogy a KTE történelmében példátlan tüntetést követően továbbra is kitart-e a tulajdonos a szurkolók által távozásra felszólított Urbányi István mellett.

A vezetőedző egyébként a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón kritizálta a szurkolók viselkedését, és úgy fogalmazott, hogy egy tízfős kiabáló társaság miatt nem fog lemondani.”

 

Urbányi István mérkőzés utáni nyilatkozata

"Lemond?

Nem mondok búcsúbeszédet, és nem is fogok azért eltakarodni, mert öt-tíz ember itt üvöltözik a székház előtt.

Elismerem, a hat vereséget nem lehet és nem is kell megmagyarázni. A Paks tud valamit, amit mi nem.

Rózsa Pál mondta: továbbra is bízik önben.

Köszönöm a bizalmát, de értelmetlen ebben a hangulatban a mérkőzésről beszélgetni. Sajnálom, hogy a látottak ilyen reakciókat váltottak ki az emberekből.

Olyan focit szerettünk volna játszani, amellyel örömet szerzünk az embereknek, ennek szellemében igazoltunk a nyáron – igazi sikersztori lehetett volna belőle, és talán még lehet is...

Mit hiányol?

A felelősségvállalást a játékosok részéről. A helyzetek alapján több góllal kellett volna megnyernünk ezt a találkozót is."

 

Előzmény: CVZ (2584)
MÁV_szurkoló Creative Commons License 2010.09.27 0 0 2619

Díjazom az ötleted !!!!!!

 

Ha bejönne, a Vártemplomban azonnal bedobnák egy "huszast" Szent Antalnak....:-))

 

Előzmény: CVZ (2618)
CVZ Creative Commons License 2010.09.27 0 0 2618
MEG VAN A MEGOLDÁS!!! A KTE vásárolja ki tőlünk Vágót, így ott is új impulzust kap a csapat, mi se bánkódnánk..!!Na?? :))
Előzmény: MÁV_szurkoló (2616)
CVZ Creative Commons License 2010.09.27 0 0 2617
No lám, ők nem vártak amíg elmegy a hajó!!! Valami itt Szolnokon nem stimmel, nem hiszem , hogy ennyire "vak" legyen a szakvezetés, az elnökség!!
Előzmény: MÁV_szurkoló (2616)
MÁV_szurkoló Creative Commons License 2010.09.27 0 0 2616

A jelenleg kieső helyen ,de a vesztett pontok tekintetében jobban álló KTE vezetősége nem várt tovább ....

Ők már váltottak !!!!!!

http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/urbanyi-mar-nem-a-kecskemet-vezetoedzoje-2046537/

 

 

 

 

MÁV_szurkoló Creative Commons License 2010.09.27 0 0 2615
Ezekre a kérdésekre talán F.G. úrtól kéne választ kapni ...
Előzmény: Törölt nick (2613)
CVZ Creative Commons License 2010.09.27 0 0 2614
Már elfogyott!A bizalom és a szurkoló is. A múltkor Vágó ilyen szavakat keresett az Idegen szavak és Kifejezések szótárában , mint SZAKMA, MUNKA, TÁMADÓ,FOCI...
Előzmény: Törölt nick (2613)
Törölt nick Creative Commons License 2010.09.27 0 0 2613
Mi lesz azokkal a belelkesített, belelkesült szurkolókkal, akik széket, bérletet vásároltak abban a reményben, hogy jó mérkőzéseket fognak látni?

Mi lesz akkor, ha elfogy a türelem és bizalom?

Előzmény: MÁV_szurkoló (2609)
Törölt nick Creative Commons License 2010.09.27 0 0 2612
Nem akarok ismételten hőzöngőnek tűnni, de megemlítem, hogy a 8. forduló után továbbra is 5 pontja van a csapatnak.

Látva a tabellát, még mindig nincs nagy baj, mert a csapat nem áll a kieső helyen, és követve az elnöki gondolatot, nem lehetünk elégedetlenek.

 

Viszont olvasva a szurkolói nyilatkozatokat, egyre több negatív észrevétel érkezik, ezért felvetődik a kérdés, milyen szakmai munka folyik a ligetben?

Előzmény: Törölt nick (2538)
CVZ Creative Commons License 2010.09.27 0 0 2611
"Szerencsés" Sevilla szurkolók:

Utolsó öt mérkőzése közül mindössze egyet tudott megnyerni a Sevilla labdarúgócsapata, amely vasárnap az újonc Herculestől szenvedett sima, 2-0-s vereséget. Az összecsapás után a klub menesztette Antonio Alvarez vezetőedzőt, s helyére Gregorio Manzanót nevezte ki.
MÁV_szurkoló Creative Commons License 2010.09.27 0 0 2610

Nem a szöveg "ugrott össze", hanem a gyomrom wazze ...

 

Ezekután  még azt se szabad elhinni ennek a képmutatónak, amit kérdez ! :-((((

Előzmény: Törölt nick (2607)
MÁV_szurkoló Creative Commons License 2010.09.27 0 0 2609
A magam részéről egy szóval azé' kommentálnám: PARASZTVAKÍTÁS ! :-((((
Előzmény: Törölt nick (2606)
CVZ Creative Commons License 2010.09.27 0 0 2608
Nem futballozott le minket senki???Bazdmeg gólt nem rúgott a MÁV 5 mérkőzésen!!!Mi ez, ha le nem futballozás!!!ELÉG EBBŐL A FOGALMATLAN,SZÁNALMAS MAGYARÁZKODÁSBÓL!! VÁGÓ TAKARODJ,VIDD AZ ÖSSZES HAVEROD!!
Előzmény: Törölt nick (2606)
Törölt nick Creative Commons License 2010.09.27 0 0 2607
Összeugrott a szöveg, remélem azért így is átlátható.

Előzmény: Törölt nick (2606)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!