Már tavaly az NB2 kapcsán is rosszallásunkat fejeztük ki Vágó úr vezetőedzővé kinevezése kapcsán(nem csak azért,mert élőben láttuk már Szolnokon "szakértelmét",hanem a többi csapatnál végzett munkája (lásd Diósgyőr) is lehangoló volt), de hogy hogynem, Vágó vagy a MÁV szerencséjére (ezt mindenki döntse el) enbéegyes lett a csapat! Várható volt, hogy Vágó viszi tovább a "megkezdett munkát", csak hát a csapat fikarcnyi előrelépést sem mutatott az "erősitések" ellenére 7 forduló alatt. A Nagyérdemű persze "hőzöngve" is látja ,látta ezt, FG nemtetszése ellenére (persze érthető, FG bízott VA-ban).
DE MOST ELJÖTT AZ IDŐ, ahol el kell dönteni, hogy továbbra is ezen az úton halad a társaság(NB2 Keleti-csoport), vagy pedig menekül előre a győzelem felé (Vágó-mentesen). Hölgyeim és Uraim! Tessék választani!!
Ebből persze vond le a belelkesedett helyi tudósítót, Tchami azért egymaga eldönthette volna a meccset , de hát nem tette! Viszont ha segít a Volán eltünteni Vágót, akkor mégis örülök, hogy szerzett Nektek is valamilyen örömöt! :-)
Mint ahogy a közvetítésből is kiderült, nem volt szép mérkőzés, de összességében elmondható, hogy a Volán teljesen megérdemelten jutott tovább a kupából, egy pillanatig sem játszott alárendelt szerepet az NB I-es Szolnokkal szemben, a védelem magabiztosan zárt hátul, és minden játékrészen kiválóan küzdött a Buchholcz-alakulat.
Ezt az eredményt hogy a falloszba tudja majd kimagyarázni?!?? SEHOGY!!! VÁGÓT NEM SZABAD TOVÁBB ENGEDNI KONTÁRKODNI! A tarcsi verte ezt a szegedi csapatot!!!
Fantasztikus az elemzésed, de realitás talaján áll. Meglátjuk kik fognak játszani, mi lesz végeredmény, és ez hogyan generálja továbbiakban az eseményeket.
A mai kupameccset egyébként én nem is a honlap infói miatt várom kíváncsian ! :-)
Inkább azé' mert vaszeg' a "mesti" is érzi , hogy lassan "xar van a palacsintában"...
Pénteken viszont már a Dózsával játszanak, tehát az "öregek" közül 1-2 stabil
kezdőjátékost - mondjuk pl. Petőt v. Schindlert stb. - pihentetni kéne , hisz a Megyeri
úton nem szabad(na) annyit kapnunk mint a Fradi !!!(állítom 5 kapott gólnál még ezzel is "takaródzna" !) Ha pályára küldené ma őket, vállalnia kell annak kockázatát , hogyha mégiscsak komoly zakóba futunk bele , a fáradtságra nem hívatkozhat a hétközi meccs miatt, hisz' nyugodtan játszathatta volna ma pl. a "mellőzött szolnokiakat" !
Igenám !!!! Ha azonban - és tartok tőle, hogy egy ilyen(!) túlélésre jáccó eddig már sokszor kirúgott(!) "nemedzőnek" még ez is benne motoszkálhat a fejében - a"sértődöttek" lépnek ma pályára és úgymond az "edző ellen" focizva esetleg kiesnek, akkor valóban nem ő ül már a pénteki meccsen a kispadon !
Ezt én fel sem tételezném, de Vágó minden bizonnyal igen ! :-(((
Hisz számára - és ezt már az eddigi "pályafutása" alapján bátran állíthatom is -ismeretlenek ezek a fogalmak,hogy: KLUBHŰSÉG és BETYÁRBECSÜLET !!!
Igen kivételesen a következő meccs ott virul a klub honlapján (de, pl. a szombati meccs tudósítása vagy az előtti meccs összefoglalója sehol sincs) , azért még egy mezei szurkoló is több információt várna a mai kupamérkőzésről. Keret,várható kezdő , esélylatolgatás, távlatok stb.
A szoljon.hu-ról vagy az NSO-ről előbb tudunk meg sajnos infókat! :( A Volánt edző nélkül is illene kiejtni, bár ha jobban belegondolok végülis edző nélkül játszunk.. :)
Akkor engedelmetekkel, "hőzöngök" én is egy picit:
Nem tudom, szoktátok e követni a MÁV FC hivatalos honlapját, nos kérem, a webportálnak látszó tárgy gyenge kezdés után erősen visszaesett!! A nyáron még-még naponta esetleg csöppentek információk, ugye ment az oldal a feljutási lendülettel(más hírportálok onnan vettek infót pl. a játékos jövés-menésről), de alig telt el néhány forduló, s ad-hoc módon talán felkerül egy-egy információ, tudósítás. Az, hogy pl. a galéria még NB2-es videóval van teli, vagy archív hírek csak májusig olvasható csak hab a tortán. Pedig repkedtek az ígéretek az idény előtt, hogy mennyire oda lesz rá figyelve...
Na ácsibácsi!
Nem én mondtam, hogy a tavasz végén, elég 4-5 erősítés és ez a csapat biztosan megmarad az NB1-ben!!
Nem én állítom össze a csapatot úgy, hogy némely játékos nem azon a poszton játszik ahol kellene!!
Nem én vagyok aki mindenáron a béna selejtes igazolásokat erőlteti, hogy bebizonyítsa kellenek!!
Nem én vagyok az, aki a tősgyökeres szolnokiaknak akik "ezer" éve itt játszanak még bizonyítási lehetőséget sem ad!!!
Mindezekért elsősorban VÁGÓ ATTILA a felelős, és azután pedig az, aki engedi még ténykedni!!
Megjegyzés:Koós Gabi évekig igai csatárt játszott pl. a Honvédban ifistaként, csak a vágó vonta vissza a középpálya szélére A kispad:KÖVESFALVI,Hevesi-TÓTH,KALMÁR FERENC,URBÁN-SZABÓ,VÖRÖS,BALOGH PALI,STANISIC,
Szóval nem okoskodni akarok csak játszok a gondolattal!!! Mi lenne ha.....
Ha időarányosan nézzük a "mágikus" 30 pontot ugye 10 forduló alatt kellene tíz pont , nos a 8. fordulóban Újpesten, a 9. fordulóban itthon a Siófok ellen, a 10. fordulóban a Vasas ellen lépünk pályára. Ez azt jelenti, hogy a meglévő öthöz még kell 5 pont azaz ha a Siófokot megverjük (szigorú elmélet csupán) akkor kell még 2 pont (két döntetlen) vagy egy bravúrgyőzelem! Nos, ezeknek jelen pillanatban nincs meg a realitása.
Nincs más hátra mint a vezetőedző leváltása MOST, tisztán látszik , hogy a Vágó-féle szemlélet, elképzelés nem életképes az NB1-ben !!!!
Megint szólok, ha Ferencz úr még mindig nem látja a problémát.
”AZ NB II-es bajnoki cím pillanatában tudtuk, nekünk más célunk nem lehet az elit ligában, mint a bentmaradás. „Öt forduló után van öt pontunk és nem vagyunk kieső helyen. Emiatt nem lehetek elégedetlen.”
A sorsolás következtében úgy adódott, hogy öt meccs öt pont.
A tabella állása a 7. fordulót követően.
14. Szolnok 5
15. Haladás 3
16. KTE 3
Tehát ha úgy vesszük még mindig nincs nagy baj, mert nem vagyunk a kieső helyen. :(
Figyelmeztetés, a Győr elleni mérkőzésen 1000-en voltunk, ami azt mutatja, lassan fogy a nézői létszám, ezért jó lenne már a szurkolókkal is foglalkozni.
A pálya talaja katasztrofális.