Valami miatt akkor abbahagytam, időm sem volt rá.
Szerettem volna még idézni a pszichológus véleményét Kádár utolsó beszédéről, mert tanulságos.
Nem tudom, kik olvasták, adok utalást: Mohás Lívia: A túlélő.
Érdekes elemzés, illendő újra elolvasni, mert a Kádár által fémjelzett korszak túlélőinek válsága mára lett időszerű.
Tiborc
Kádár Jalta szellemében is gyilkos volt.
A gyilkos az gyilkos, bármilyen történelmi megközelítésből nézzük.
Volt egy forradalom, amit a történelem pozitívnak ítélt meg. Az ellenforradalom leverőit pedig hazaárulóknak és gyilkosoknak.
padlót fogtam! :)
azt most elfeljtettem és meg kell kérdezzem a barátaimat hogy most mi a hejzet mert ha erdélyi akkor komáljuk ha mazsihiszboj akkor nemtejjesen viszont tejesen össze vagyok zavarva - ideológiailag képzetlennek érzem magam a témában... a reformátusok nem nácik? semmit nem értek... áhhh állíccsuk azt a szobrot csak ne kejjen gondolkodnom... :)
"es megformazom a mellszobrat:))" Próbáld meg nyaktól lefelé! Utalásként egy tányér krumplilevest mellé! :-O
Más: Ne keverjük a dolgokat! Kapitalizmus: - gazdasági formáció. Társadalmi: polgári demokrácia! Mivel nem csak ez a társítás létezik, jobb őket külön kezelni.
Az 1, és 2, pontod relatív. Kétségtelenül igazad van, ha elfogadod és magadévá teszed a kapitalizmus logikáját. Ha nem, akkor nem igazak. És ma Magyaro.-on az emberek cc 40%-a nem szereti a kapitalizmust. (Én is rühellem borzalmasan, de ez egy más káposzta:-))))A topicban tárgyalt réteg meg nyilvánvalóan kizárólag az ő halmazuknak egy része. És az alapproblémád - már hogy a hiteleket vissza kell fizetni - megintcsak nincs szoros kapcsolatban azzal, hogy itt kapitalizmus, vagy egyéb társ.-gazdasági rend van.
A 3.ban én úgy tudom, hogy rosszabbak. Persze nyilvánvalóan akkor is, most is "kozmetika" ment keményen. Meg bűncselekmény-fajta is válogatja. Az emberölés pl. secko-jedno 600 körüli. A vagyonellenesek viszont növekedtek szépen, ha az elkövetési értéket nézed. (persze árfolyamon :-))))
A 4. pontban egyetértés van közöttünk.
A 3,6o-ról nem is szóltam,az akkora blődség, hogy nem is érdemes reagálni rá.
1. Munkahelyi érdekvédelem: rajtunk múlik, rajtad, rajtam, ha mi nem tudjuk megszervezni, az állam nem tehet semmit.
2. Létbiztonság, (stabil munkahelyek) : Ez megintcsak rajtunk múlik, kapitalizmus van, az állam nem folyhat bele a gazdaságba, ha megtenné, lenne csak nagy jajveszékelés.
3. Jobb bünözési mutatók: Jobbak
4. Vadkapitalizmus. Hát igen, mintha összebeszéltünk volna. Az Áder topikban pont erről iram. Hát ez igen sajnálatos. Talán mentség lehet a gyakorlatlanság.
"Vajon miért nem magyarázza el valaki azoknak, akik ugy érzik élhetőbb volt, hogy hitelből volt az. Eddig lehetett huzni. Most fizetni kell."
Szóval SzVSz le kellene pattanni a "3,60-as kenyér után ácsingózók" c. urban legendről. Akik úgy érzik, azok nem feltétlenül az árak miatt érzik úgy. Hanem pl. jobb munkahelyi érdekvédelem, létbiztonság (értsd stabil munkahely), jobb bűnözési mutatók, kezelhetőbb közhivatali rendszer, ilyesmi. Ennek meg iszonyúan semmi köze ahhoz, amit említettél.
Ennek ahhoz van köze, hogy az már egy belakott rendszer volt, ebben meg most a konjunktúralovagok és vadkapitalisták tobzódását éljük. Könnyen lehet, hogy egy idő után ezt is belakjuk, meghaladja gyermekbetegségeit, élhetővé válik. Vagy bukik, és jön egy harmadik... Ki tudja...
Szubjektív dolgokban igen nehéz tévedni :-))) Vannak akik a mostani életet tartják élhetőbbnek, vannak akik az akkorit, és vannak akik számára egyforma. És ezt mindenki saját maga érzi...szemben a 2*2-vel, itt objektív igazság nem létezik. Illetve akkor is, most is vannak emberek, akik vindikálják maguknak a jogot, hogy megmondják másnak, mi a "helyes szubjektív vélemény". Őket lehet diktátoroknak hívni.
Kedves Antisystem!
Ha jól emlékszem a nevedre. Te komolyan gondolod, hogy azok, akik a 70-es, 80-as években élhetőbbnek találták az életet itt Magyarországon azok nem tévednek?
Mielőtt valaki topicot nyit, érdemes körülnézni, - hátha már valaki feltalálta a spanyolviaszt.
Mint például ebben az esetben is, így történt... :O))))
Hát ez a topicnyitó bizony nagy 0.
A 3,60-as kenyérben 0-nál alig több ember hisz, ellemben elég sok ember gondolja azt, hogy a 70-es,80-as években az élet itt élhetőbb volt.
Pozsgay Imre
1956-ról, 1989-ről, és a folytatásról..
Nem Kádárnak emelne szobrot...
euroASTRA: Pozsgay úr, Ön az előzetes beszélgetésben érintette az
Internetet, jelesül azt, hogy Karácsonytól a magyar netezők táborát erősíti
Pozsgay Imre is. Ehhez kapcsolódik első kérdésem is. Valamikor 1989
magasságában a felső pártvezetők közül Ön elsőként említette a 168 órában,
hogy úgy néz ki: 1956 népfelkelés volt, nem ellenforradalom. Azóta ez kicsit
elhomályosult. Viszont Ön végigélt egy rendszert, és rendszerváltást is
átélte, több-kevesebb vihar közepette. Az euroASTRA-n van egy olyan
szavazás. Thürmerék Kádár Jánosnak szeretnének szobrot emelni. Jómagam ott
voltam október 23-án a Corvin-közben, ahol bejelentették, hogy a Magyar
Forradalmárnak, a Pesti Srácnak szeretnének egy szobrot emelni. Az
Interneten is megindult egy kezdeményezés, hogy Rejtő Jenőnek szeretnének
szobrot emelni...
Mindez szavazástatás alatt van az euroASTRA-n. Ha Ön Internet-közelbe jutna
Karácsonykor, kire szavazna?
Pozsgay Imre: Mindenekelőtt arra, hogy mi a szobordöntögetők országa
vagyunk. Az én korosztályom megért már néhány rendszerváltást, és azt is
megérte, hogy a szeme elől eltüntettek történelmi emlékeket, azután
megpróbálták azokat visszaállítani a helyükre. Én elhamarkodottnak tartom
Kádár-ügyben a szoboravatásra és a szoboralkotásra való felszólítást. Úgy
hiszem, hogy az első az 56-os Pesti Srác , aki megérdemelné, hogy egy
műalkotás őrizze az emlékét Budapesten. Rejtő Jenő úgyszintén, nemcsak a
tragikus sorsa miatt, hanem azért is, mert egy tragikus sors után életműve a
közönségben tovább él, emlékét csak megerősítené egy szobor.
Kádárról még sokáig fogunk vitatkozni. Én magam ellentmondásos történelmi
személyiségnek látom, megbocsájthatatlan bűnökkel. Úgy hiszem, hogy ezek a
bűnök akkora terhet jelentenek Kádár emlékén, hogy ez a szobor az ország
önismereti zavarához vezetne, és erősítené azokat a nosztalgikus elemeket,
amelyek azon alapulnak, hogy az emberek nagy része ma sem tud tájékozódni,
és visszapillantva saját életében keres olyan mozzanatokat, kapaszkodókat,
amelyekbe kapaszkodva fölemelheti a fejét.
Úgy hiszem, hogy a szitok-átok hadjárat itt nem sokat hozhat. Aki Kádár
szobrot emleget és Kádár szobor emelésre tesz javaslatot, az valójában a
nemzet újabb megosztását szorgalmazza. Én ezzel így vagyok: bízzuk a
történelemre Kádár személyének megítélését azzal, hogy vallom, - aki
személyes konfliktusban is voltam Kádárral '80-tól -, hogy ez az
elletmondásos személyiség megérdemli a magyarság figyelmét. Hosszú
uralkodása a nagy uralkodók idejével egybevethető. Talán Mátyás király és
Ferenc József voltak azok, akik ennél hosszabb ideig az ország vezetői
lehettek. De, megismétlem, olyan bűnök terhelik és olyan döntések, amelyek
alapján nem biztos, hogy tisztára lehet mosni.
euroASTRA: Példákat mondana erre?
Pozsgay Imre: Példaként: a legszemélyesebb vonatkozásokról - mármint
Kádárral kapcsolatban -, az a gyávaság és jellemtelenség, ahogy a
Rajk-ügyet, saját pártján belüli küzdelemeket átélte. Igaz ugyan hogy Rákosi
áldozata lett ő maga is, de nem az életét áldozta a Rákosival való
konfliktusért. A másik: egy intervenciós hadsereg rászabadítása az országra,
amelyben ő persze csak eszköz volt és kényszerek hatására cselekedett, de
gyáva volt. Kétségtelenül gyáva volt, amikor elfogadta azt a
felfoghatatlanul visszataszító szerepet, amelyet a szovjet csapatok
hivatalos beszólítása kapcsa jelentett 1956 november 4-én. Én tudom a
hátterét ennek, ismerem... Tudom, hogy őt kiválasztották, kiszemelték erre a
szerepre, és bizonyos kényszerek hatása alatt cselekedett. Ismerem az
érveket, amelyek szerint még ez volt a legkisebb rossz abban a helyzetben.
Mégis: egy, az ország függetlenségét, az állam szuverenitását megsemmisítő
intervenciós hadsereg behívója volt ez. Ami történelmileg eléggé
visszataszító és megbocsájthatatlan cselekedet. Ezt mondja egy olyan ember,
aki maga is hosszú időn keresztül elfogadta a hivatalos véleményt 1956-ról.
Magam is plebejus sorból fölemelkedve, küzdve az érvényesülés lehetőségéért,
a kommunizmusban, a szocializmusban láttam az ember problémájának megoldási
lehetőségét, és e hosszú időn át elkövetett tévedésem jóvátételére adott
lehetőséget 1956 újraértékelése. Így aztán ez meghatározza Kádárhoz való
viszonyomat is. A személyes természetű konfliktusok ebből a szempontból
elhanyagolhatók. De azért talán az olvasók, nézők számára mégsem érdektelen,
hogy én 1980 óta, - '80-ban művelődési miniszterként - nyílt konfliktusba
kerültem Kádárral és körével. Először Aczéllal és rajta keresztül Kádárral
is.
Erre mondhatná valaki, hogy milyen szelíd diktatúra, hogy ezt a konfliktust
túléltem. Ez igaz. Ez már a másik Kádár, akiről szólni kellene. De én akkor
már elutasítottam azokat a hazug módszereket, amelyekkel Kádár még uralmon
akart maradni és vezetésre hivatottan az országot úgymond irányítani akarta.
A Kádár szoborról tehát ennyit. Véleményem szerint ez a nép megtanulta, hogy
óvatos legyen szoborállítás dolgában, mert elég sok szobordöntögetést élt
meg.
euroASTRA: Pozsgay Úr, amikor 1989-ben ez a bejelentés elhangzott,
valahogy év elején, milyen konfliktushelyzet előzte ezt meg, mert Önnek
nyilvánvalóan kellett tudnia, hogy mi következik ez után.
Pozsgay Imre: Ezt pontosan tudtam, s azt is tudtam, hogy nem a bejelentés
újdonsága az igazán érdekes, hiszen a nép végig úgy gondolta, hogy itt
forradalom volt. Itt a fontos az volt, hogy mindez a hatalom oldaláról
hangozzék el.
euroASTRA: És egy olyan rádióműsorban, amit nagyon sokan hallgatnak...
Pozsgay Imre: Ez volt a 168 óra akkor. Egy szombat délután volt a riport,
'89 január 28-án. Minden percére emlékszem az eseménynek. Előtte az
úgynevezett Történelmi Albizottság elvégezte elemző munkáját 40 évre
visszamenően az előző korszakról. Már ebben az ügyben súlyos konfliktusba
keveredtem Grósz Károllyal, a párt akkori főtitkárával, a Kádár utáni
uralkodóval. Ő szépíteni akarta a helyzetet, megmagyarázni a kortörténetet
és nem visszamenni a bűnök felkutatásában a történet előidézésében '45-ig. Ő
csak pár évre visszamenőleg akart valamilyen szépítő apologetikus szöveget
előadni. Én viszont nem voltam hajlandó ebbe az alkuba belemenni.
Végül is a pártprogram előkészítésének irányítójaként és a Történelmi
Albizottság létrehozójaként, az autentikus történészeket kértem arra, hogy
erről ismerteket, dokumentumokat szolgáltassanak. Nem történelmet akartam
írni - a politika ne írjon soha történelmet - erről nekem ez a véleményem.
Azt mondtam, hogy ennek a negyven éven át uralkodó pártnak szigorú
önvizsgálatot kell tartania.
Már ebben voltak súlyos összeütközési lehetőségek. Össze is ütköztünk,
összekülönböztünk Grósszal, és a hozzá közelálló gondolkodású konzervatív
pártvezetőkkel. Ez volt az oka annak is, hogy nekem alaposan taktikáznom
kellett, kivárni azt a pillanatot, amikor Grósz nincs az országban, és
olyankor közhírré tenni ezt a felismerést, hiszen én akkor olyan helyzetben
voltam, hogy engem egyedül Grósz cenzúrázhatott. Ha itthon van akkor
kiveszik a rádióból, és nem kerül adásra.
euroASTRA: És akkor ez úgy történt, hogy Mester Ákost felhívta, hogy...: "Te
Ákos! A Grósz felült a repülőgépre, elment, most akkor elmondhatom?!"
Pozsgay Imre: Nem, nem úgy volt. Úgy volt, amikor a Grósz elment,
összehívtam a Történelmi Albizottságot. Kétszer halasztottuk el a Történelmi
Albizottság ülését, hiszen pontosan ezt lestem. Mindig olyankorra tűztük ki
amikor Grósz a program szerint külföldön lett volna, de minden alkalommal
lemondta. Ez a harmadik volt a Davos-i világgazdasági értekezlet. A
becsvágya nem engedte, hogy oda ne menjen el. Elment, és erre a pillanatra
hívtam össze a Történelmi Albizottság ülését.
Az albizottsági ülés után mindig sajtókonferencia volt. Így ott volt a 168
óra két tudósítója is, és én nekik adtam interjút. Célzottan kiválasztva ezt
a fórumot, tudván, hogy ez volt a legszélesebb körben ismert műsora a
rádiónak, a legtöbben hallgatják. Szombat délután mindenki odatapasztja a
fülét a rádióhoz...
euroASTRA: Ekkor volt olyan hatalma, hogy csak odaszólt, hogy most
szeretnék nyilatkozni?
Pozsgay Imre: Igen, akkor volt ilyen hatalmam. Én irányítottam az egész
sajtó-rádió-televízió rendszerét államminiszteri posztomon, ami lényegében
miniszterelnök-helyettesi feladatnak felelt meg.
Ráadásul az akkor még uralkodó párt Politikai Bizottságának is tagja voltam,
és ez okozta a legnagyobb botrányt. Természetesen ezt pontosan tudtam előre.
Pontosan tudtam azt is, hogy ebből a botrányból az országnak politikai
haszna lesz. Ugyanis a megfontolás az volt, hogy a párton belül romba kell
dönteni azt a hitet, hogy itt ez a párt megmentette az országot a
restaurációra törő ellenforradalomtól, s mint nemzetmegmentő hivatott még a
továbbiakban is az országot vezetni. Úgy véltem, erről a hivatásáról le kell
szoktatni, abban az identitásában megdönteni, hogy "megmentettük valamitől
az országot" ha a reformokat elnyomjuk.
Ha ez sikerül, akkor a párt meggyengül, és nem tud polgárháborús ellenállást
tanúsítani a változással szemben. Ezt én így gondoltam végig, és bár tele
volt az egész kockázattal, szerencsére ez a következmény bejött. Kezdve
attól, hogy a párt teljesen megrendült ettől a bejelentéstől...
Tízezrével dobták vissza a tankönyveket, s ekkor lendült fel a refomköri
mozgalom a párton belül. Nekem ebben volt egy személyes ügyem is. Ez volt a
legjobb alkalom - bár én már akkor évtizedek óta reformernek tartottam
magam, és állandó belső kritikusa voltam a rendszernek. A rendszerből való
kiválásom ez volt valójában, mondhatnám azt is, hogy az önmagammal való
leszámolás pillanata volt ez, és ez éppen mert óriási volt a kockázat, a
nyakamat veszélyeztettem vele, a fejemet kockáztattam, így hitelesítettem is
ezt a döntést.
És volt még egy harmadik megfontolandó eleme az egésznek, ami nemzetközileg
nem csekélység. Egy ilyen bejelentés megbecstelenítette a szovjet
beavatkozást is. Ettől a pillanattól kezdve nem lehetett testvéri
segítségnek, nem lehetett valamiféle önfeláldozó internacionalista
tüntetésnek feltüntetni, azt amit Moszkva csinált '56-ban. Ettől a
pillanattól ez a hatalom oldaláról hangzott el. Egy leleplező mondat, ami
valójában azt jelenti, hogy nem más volt, mint egy birodalmi intervenció a
birodalmi terjeszkedés határainak a védelmében, amihez sajnos akkor a
nagyhatalmak aszisztáltak. Hiába volt a világközvélemény a magyar forradalom
mellett, az európai nagyhatalmak: Franciaország, Anglia provinciális,
egykori gyarmati emlékei mellé volt lekötve a Szuezi-csatornához, miközben a
világtörténelem itt történt Magyarországon, Közép-Európában. Amerika
viszont - a Jalta-i megfontolásokat is mérlegre téve - úgymond nem
kockáztatván a világháború lehetőségét, valójában rábólintott a szovjet
intervencióra. Ezt inkább később tudtuk meg ennyire nyers formában és
ennyire goromba formában, de akkor is látnivaló volt, hogy a kommunista
országok Magyarország ellen vannak
Kell-e nekünk Kádár-szobor?
Előbb-utóbb az ötágú csillag is újra kivörösödik
2001. október 15. 1:00
Tőkéczki László
A Munkáspárt sok ötlettel megvert vezetőjének legutóbb az jutott eszébe, hogy a háládatlan magyarságot egy Kádár-szobor felállítására buzdítsa, mivel – így az ötletes elnök – Kádár János ezt megérdemli. Nem kétlem, hogy még mindig sokan vannak ebben az országban, akik egyetértenek a kegyeletes indítványban. Hiszen K. J. nagy ember volt, mindenkinek „adott életszínvonalat”, Trabantot, telket, (értelmetlen) munkahelyet, üdülést, alkalmilag ingyen virslit és sört, kacsintást is – az ország és a nép pedig a felelősség terhe nélkül virágzott, mint a szovjet–magyar barátság.
Az adóssághegy pedig nőtt, a cserearányok romlottak, a népesség egyre (szenvedély)betegebb lett, s az infrastruktúra porladt. A szellem immár automatikusan cenzúrázta magát és várt a hivatottak által elindított (ál)vitákra, hogy ott esetleg pesszimistáskodhasson. A kisfalvak iskolátlanodtak, a lakótelepek szlömösödtek, virágzott mindenki, aki a jogkövető magatartást és az erkölcsöt a balekokra hagyta. Magyarország a legvidámabb barakk volt a táborban, végzetes romlása emberarcúvá tette a szocializmust s a nyugati társulatok gratuláltak maguknak s a magyar elvtársaknak, akik csodát téve állandóan reformáltak úgy, hogy mégis mindig ortodoxok maradtak.
Szóval, Kádár János szobrot érdemel, ha már életében szerény maradt, s viaszkos vásznas asztalsarokról kanalazta a krumplis tésztát. Kádár János szobrot érdemel, hiszen életében serényen irtotta és üldözte a nép ellenségeit, bár eközben a nép néha hálátlan volt s börtönbe is vetette, majd muszkavezetőnek tartotta. K. J. tehát egyértelműen a mi emberünk volt, úgy viselkedett és élt, mint egy közülünk, s nem volt bonyolult értelmiségi alkat. A marxizmusból a hatalom fontosságát értette meg csupán, de ez elég is volt ahhoz, hogy mindig jót tegyen, akár a nép ellenére is boldogítsa azt. Például a boldog kolhozparasztok esetében is ő volt a nagy modernizátor, még a korábban hírből sem ismert depressziót is beszerezte a falunak. Elvégre az sem lehet burzsoá kiváltság.
Kiegyenesítette a magyarság torzult történeti tudatát is, sikeresen elfelejtette a kisebbségi magyarokat, önzetlenül növelve ezzel a szlovák, román és délszláv proletárok boldogságát. K. J. tehát nagyvonalúan adakozó ember volt, csekély saját igényekkel, úgyszólván igénytelenül. Az egész népet igyekezett erre tanítani, szilárd ateizmussal és materializmussal, de mindig kiemelve a haladó és rothadó kapitalizmus világnézetileg hasonló cipőben járó reménytelenségét. K. J. ugyanis jól érezte magát s nehezen tudta felfogni, hogy egy ilyen kiváló helyzetben mások elégedetlenkedjenek. Az áruló Nagy Imre szellemét is mélyen elásta s az csak élete végét tudta megkeseríteni.
Szobrot tehát Kádár Jánosnak, aki, mint mélységes internacionalista, élt és szerette a szovjet embereket, s az irántuk érzett szereteten mérte a magyar hazafiságot is. Mert az történelmileg úgy alakult, mint az egypárt s annak rendszere. A népnek ugyanis egykor elege lett a sokba kerülő luxusból, a sok pártból, amelyeknek egyébként sem volt önkritikájuk, nem úgy, mint a különös anyagból gyúrt kommunistáknak. Akik így mindenkinek elegendő alternatívát nyújtottak, kidekázott ifjúsági, fejőnő és értelmiségi arányokkal s kézfelemeléses egyhangú parlamenti felelőséggel. Mint az egységbe forrt tömeg május elsején, s a vörös nyakkendős gyermeksereg ütemes butítására kimódolt nóták szépséges vonulása, olyan volt e szoborérett ember létezése. A szerénység miatt csak máshol harsogott megtestesülése volt ő mindnyájuknak. Nagy hiány az ő mostani nem láthatósága. Erőszakos eltüntetése a nép megcsúfolása, amely vágyik a bátorító kacsintás megörökítésére. Kádár elvtárs a nép embere volt s ezért gyűlölik az értelmiségiek, akiket ő sem szeretett, mivel hogy csak bonyolították a világosan érthető helyzetet: minél kevesebb munkáért minél több bért! Ezt a nép értette, de azt már nem, amikor a rossz tanácsadók hatására azt mondta: csak azt lehet elosztani, amit megtermelünk! Ekkor már látszott, hogy a kapa-, kaszakerülők a nép ellen fordultak s a mi János bátyánk nehéz helyzetben van. De nem engedett, amíg ő volt az élen, még mindig jó volt, minden beszédében hangsúlyozta, hogy itt a munkások az urak s nem az urak az urak.
Kádár elvtárs tudta azt, hogy mi kell a népnek – a 3,60-as kenyér és a 4,20-as sör –, ezért ezek elmaradhatatlanok jövendő szobráról, egy szocialista brigáddal és a hűséges munkásőrökkel együtt. Meg fogják látni, hogy a nyugati haladó erők turistabuszai beiktatják majd városnéző programjukba szobrának koszorúzását. Hogy Kádár elvtárs terrorista lett volna? Hogy akasztatott és sortüzelt az ellenforradalmi burzsoáziára? Hát hiszen azok kezet emeltek a dolgozók hatalmára! Mi mást tehetett volna? Hogyan állíthatnak olyan hazugságot, hogy csak az oroszok miatt lehetett ő a vezető? Hiszen mindig megválasztottuk szabadon! Ő volt a jelölt meg az elvtársak. Jól mutatja a szobrot ellenzők aljasságát, hogy akkor nem szóltak ellene, mert akkor még nem tudták volna megzavarni a nép egységét. Bezzeg most nagy a szájuk, pedig mindegyiküket Kádár elvtárs iskoláztatta ki. Hálátlan ember az mind, aki ellene beszél.
Pedig hiába erőlködnek, nyomába sem léphetnek Neki, aki a legnagyobb dolgozó ember volt. Hogy soha nem dolgozott? Hát kérem, ez hazugság! A neve után mindig ott állt az, hogy munkás, mindig vállalta, nem szégyellte. Nem úgy volt, mint most, hogy a munkásembernek nincs becsülete. Állandóan bántják a szakszervezeteket is, pedig mennyit lehetett üdülni régen s hogyan harcolnak az elvtársak ma is az ingatlanokért, hogy az övék, s rajtuk keresztül a miénk legyen. Kádár elvtárs idején rend volt s adtak azon szemetek pofájának, akik nem nyughattak. Kádár elvtárs még a papokhoz is jó volt, gondoskodott róluk, mindenkor kifejezhették egyetértési jogukat, mint mások is, mert ő a szabad pozitív párbeszéd híve volt s azé, hogy mindenki szerethesse a Szovjetuniót is és minden testvérországot, s azok viszontszerettek minket. Oly nagy volt akkor a szeretet, hogy e népek minőség nélkül is tudtak egymással kereskedni. Csodálta őket a világ. Az áruknak így szinte nem volt értéke, olcsón éltünk s mindenki boldogult. Kádár elvtárs csodát tett, az is jól élt, aki nem dolgozott.
S mindenki egyenlő volt, ugyanazt a kabarét nézhette, ugyanazokért a kocsikért állt sorba, legfeljebb a kiemelkedő elvtársaknak jutott több, de ők azért meg is szolgáltak s népünk őket is szerette, amikor ott álltak szépen sorban a tribünökön, barátságosan visszaintegetve. Minden rendben volt akkor, mindenki harcolt a békéért, segítette a haladásért küzdő népeket. Kádár elvtársat is mindenki tisztelte, ő volt a legnagyobb magyar internacionalista.
Bizony, így volt ez hálátlan magyar urak. A XX. század legnagyobb magyarjának, Ceausescu, Walter Ulbricht, Husak, Mao Ce-tung, Ho Si Minh és más szellemóriások harcostársának nincs ma szobra ebben az országban. Klerikális eszmék képviselői (I. István), feudális urak (Bethlen Gábor), militarista nemes urak (Zrínyi Miklós) szoborral bírnak s ugyanakkor a „tudományos” eszméért honfitársaival is szembeszálló proletár hősnek nincs? Nem becsülik azt az embert, aki szovjet tankokon hozta a szabadságot nekünk, s aztán nem tárgyalt, hanem lövetett az ellenforradalmárrá aljasult, félrevezetett (lumpen)proletariátusra?
Szégyen és gyalázat! A mai munkásáruló burzsoá kurzusra valló sovinizmus és antiszemitizmus fejeződik ki mindebben. De a nép már nem sokáig vár és tűr, a szívünkben élő Kádár-szobor élünkre áll s az ötágú csillag újra kivörösdik, mint mostan a fejünk.
Magyar Nemzet - Nézőpont- LXIV évf. 241. szám, 2001. október 15.
Gyönyörű Clipperem, - te még a hatodik x táján is dögös csaj leszel, - mire te azt megéred, már régen felfedezik az örök élet titkát...
Gondolj majd rám: - "Hej! Annak idején csak meg kellett volna próbálnom egy nagypapával..."
:O))))
