Miután egyes asztaltársak az index kulonbozo fórumain utolsó érvként azt hozták fel állításaim ellen, hogy nem tudom mindegyiket alátámasztani szakkönyvekkel, elhatároztam, hogy megnyitom ezt a topikot, azért, hogy új érveket tudjanak felhozni, illetve hogy bebizonyítsam, nem légbölkapott dolgokról beszélek.
Egyes könyvek kiadóját és kiadási évét csak jövöhét vasárnap fogom tudni feltÜntetni, mivel addig nem tartózkodom otthon, kérem mindenki szíves tÜrelmét. A lista folytatható, mindenki által bövíthetö. Egyetlen egy kérésem lenne, hogy itt vita ne folyjon a holokausztról, hiszen arra van másik hatszáz topik.
Randolph L. Braham: A magyar holokauszt I-II (Gondolat, 1990, több kiadást is megélt, másik címe: A népírtás politikája. A legelfogadottab könyv, bár a kiadása óta napvilágot látott információk hiányoznak belöle)
Karsai Elek: Az Endre-Baky-Jaross per (valamikor a hatvanas években adták ki, a per jegyzökönyvét tartalmazza illetve egy kb 300 oldal hosszúságú jegyzetelt részt. Szintén alapvetö könyv, hiszen Endre, Baky és Jaross voltak Eichmann mellett a zsidóság deportálásának fö elökészítöi és irányitói)
Horthy Miklós: Emlékirataim (Gesta Hungaricum (?), természetesen mint minden visszaemlékezést, ezt is komoly fenntartásokkal kell kezelni, de mindenképpen érdekes olvasmány)
Gróf Edelsheim-Gyulai Ilona: Emlékirataim I-II (Európa, 2001, ld. Horthy emlékiratait.)
Erényi Tibor: A zsidók története Magyarországon (1996, jó áttekintést ad, így az elözményeket is meg lehet ismerni)
Gonda László: A zsidóság Magyarországon 1526-1945 (Századvég, 1992, szintén jó áttekintést ad)
Holocaust fuzetek (Magyar Auschwitz Alapítvány (?), elég részletes sorozat, minden megyéröl szól egy-egy, igazából akkor érdemes belenézni, ha az ember már `képben van`. )
Deák Anna (?): ... és hol a vidék zsidósága? (mivel a vidéki zsidóság jórészt teljesen odaveszett, ez a téma igen nagy, és a könyv sajnos nem elég részletes, de attól fuggetlenul említésre méltó)
Yad Vashem studies 1-16 (Yad Vashem, a tanulmányok csak angolul vannak kiadva, és szinte csak izraeli kutatók írásait tartalmazza, amik igen részletesek, és kis témákat ölelnek fel, így nem ajánlott kezdö olvasmánynak semmiképpen. Hátrányuk az - ami minden hasonló témájú könyv esetében is hátrányt jelent - hogy nem magyarok írták, és feltehetöleg nem volt rálátásuk a dolgokra. )
Jakov Katz: Kifelé a gettóból ( MTA Judaisztikai Kutatócsoport, érdekes írás)
Magyarország 1944 - uldoztetés, embermentés ( igen érthetö, lényegretörö, `olvasmányos` mu, de amint a címéböl is kiderul, csak az 1944-es eseményekkel foglalkozik, ami természetesen nem elegendö ahhoz, hogy az egész tragédiát megértsuk.)
Szita Szabolcs: Utak a pokolból
Karsai László: Holokauszt (2001, részletes áttekintést ad a magyar holokausztról, nem is nagyon hosszú, talán érdemes ezzel kezdeni, mert a Braham könyv esetleg elrettenthei azokat, akiknek nincs sok idejuk.)
Gyurgyák János: Zsidókérdés Magyarországon (2001, Osiris, bár vannak hibái és hiányosságai - melyik könyvnek nincsenek - szintén nevezhetö alapmunek. Elso könyvnek azonban mégsem ajánlanám.)
Zygmunt Bauman: A modernitás és a holokauszt
Daniel Jonah Goldhagen: Hitler`s willing executioners - ordinary germans and the holocaust (1997, Abacus, sajnos nem tudom, hogy Magyarországon hogy jelent meg, az angol kiadás van meg nekem. Eléggé nagy mu, és -mint ahogy a címböl is kiderul- nem csak a magyar holokauszttal foglalkozik, de vannak magyar vonatkozásai is a könyvnek, nem is kevés. Nagy lélegzetu írás, csak azoknak ajánlom, akik már jártasak a témában és van idejuk.)
Horthy Miklós titkos iratai (Szerk: Karsai Elek, 1962, Kossuth, a könyv a magyar levéltárban 1962-ben fellelheto iratokat tartalmazza, jegyzetekkel kiegészítve. Érdekes dokumentumokat találhat ott az ember, mindenképpen hasznos olvasmány, de antikváriumban sem egyszeru már beszerezni)
Mindenképpen ajánlom azoknak, akik szeretnék komolyan tanulmányozni a magyar holokausztot a nurnbergi per jegyzokonyvét, amely sajnos, számomra érthetetlen okokból hiányzik az OSZKból, de az interneten megtalálható. A címet nem tudom fejböl sajnos, de a Yale egyetem honlapján van, Avalon project alatt kell keresni.
Hát hirtelen ennyi, majd valószinuleg még egy csomó minden eszembe fog jutni, biztos mindent kihagytam, de szerettem volna mindenképpen érdemben válaszolni az alaptalan vádakra.
A lista tehát folytatható, én meg pótlom a hiányosságokat, amint hazaértem.
Léderer