Elnézést kérek a kései válaszért! A Morus nigra magok csírázási erélye 1–2%. Két hónapig ajánlatos +4–5 °C-on a hűtőben nedves közegben sztratifikálni, rétegezni, majd szobahőmérsékleten elvetni, kb. két hét után várható kelése. Ebben az időszakban alba alanyra a chip szemzést, a rügylapozást (Forkert-féle) lehetne megejteni, amit télen takarni kellene. Ugyan ezen eljárást ill. az angol nyelves párosítást, eredményesebben – tavasszal, az alba rügypattanása idején (április) végezhetjük el. A gyökereztetéssel nem sokra jutottam... Többen bújtás, döntés alkalmazásával nyertek szaporítóanyagot.
Szlovák nyelven, bővebben, a következő oldalon található pdf anyagban találhatunk ismertetőt:
Szert tettem pár Morus nigra termésre (félig szárazon, a fa alól) és két kb. 20 cm körüli vékonyabb ágra. Az lenne a kérdésem, hogy a termésekből nyert magokat mikor és milyen módon érdemes elvetni, illetve milyen közegbe? Az ágakkal nagyobb gondban vagyok. Jelenleg vízben állnak, a leveleket a szemzőhajtások vételezésének megfelelően vágtam le, tehát csak a levélnyelek vannak meg. Érdemes esetleg gyökereztetni, vagy erre ilyenkor már nincs sok esély? A fa, ahonnan szedtem egyébként Bécsben van. Előre is köszönöm!
Gratulálok az nigra oltási eredményéhez! Egy dologra érdemes odafigyelni: az oltás helyén a kötözőagyagot csak jövőre vedd le, mivel az "összenövés" vontatott, a korai eltávolításkor – egy kisebb szél kitörheti a nemest! A nigra levélzete (rövid nyél, durva szerkezet, vastag levéllemez) kevésbé alkalmazkodik a szélirányhoz, mint az alba.
A morus alba bármilyen visszavágást kibír, ha nagyon megnő, akár földig vághatod, újra fog nőni. Ennél talán praktikusabb az, ha mondjuk 2 méter magasan néhány éves korában visszavágod teljesen (alatta minden ágat megszüntetsz, és ott nem is engeded nőni), és ezt néhány évente megismétled: tehát egy bizonyos magasság fölött mindent levágsz! Nem kell félni, nem lesz baja, teremni is fog valamennyit, és a magassági/szélességi növekedése is korlátozott lesz. Amikor visszavágod akkor úgy fog kinézni mint egy kis villanypózna, de nem kell félni, újrahajt. Télen érdemes visszavágni.
Ha valaki tudna segíteni nekem, nagyon megköszönném. 🙏
Szemben az út túloldalán tarvágást csinálnak a héten és ezért gyorsan kiemeltem egy kis eperfát (azt hittem, mogyoró, de ebbe ne menjünk bele 🫣😅). Azóta meghatároztam, Morus alba. Ez reális is, mert kb 100 méterre van egy fekete termésű (de Morus alba) jó nagyra nőtt példány, arról származhat. Kb két méteres, egyetlen kis szál, még az alsó 50 centin is hozza a levélrügyeket.
Nagyon tanácstalan vagyok, hogy hova ültessem a telken, mert félek az erős sarjadzás miatt is, félek, hogy erős lesz a gyökere, illetve hogy minden csupa szeder folt lesz. A napelemet sem szabad leárnyékolnia, így nagyon szeretném, ha nem nőne meg 4-5 méternél magasabbra. De nem értek hozzá, hogyan kell koronát kialakítani, még csak most kezdtem el kertészkedni, fát még soha nem ültettem és nem is gondoztam.
Akinek van türelme nekem tanácsot írni, nagyon megköszönném, ha felvenné velem a kapcsolatot: hegylako86@gmail.com
Hétfőn este emeltem ki, azóta egy vízzel teli kaspóban áll, de nem tudom, hova ássak neki gödröt. Hány méterre tegyem a kerítéstől? És a térköves járdától? És a háztól?
Más fám egyenlőre nincs még és viszonylag nagy területünk van, de a négy gyerek labdázik, szaladgál, azt is figyelembe kell vennem.
Olvastam olyat, hogy valaki meg tudta metszeni úgy, hogy bokor termetű maradjon.. azt hogyan kell?
A Felvidéken többen szaporítanak Morus nigrat (főként a Morusa cierna Trnavska-t) in vitro módszerrel, ára 10 Euro körüli. A vásárolt eperfa rügykülleme elárulja azt, hogy a nigraval avagy az alba fekete termésű változatával találkoztunk. Ha lefényképezed a vásárolt szederfa csemetét és mellékelve elküldöd az elérhető e-mail címemre esetleg segíthetek az azonosításban, ezen alkalommal írd meg a címed. Az oltóvessző szedése e hónap végén esedékes, az oltási április közepén ajánlott.
Ahogy nézegetem a fekete eper (szeder)-nek vett- cimkéje szerint az lenne, ugyanolyan a vesszeje s nyáron a levele is, mint a fehér (morus alba)-nak (cimke szerint Szlovákia a származási hely, de nem onnan rendeltem, hanem innen:www.sweetgarden.hu mást is tobbszor is, a tobbiben nem tévedtek)... Oltanék idén, van két egészen elfogadható méretű magról kelt albám- madár hozta s onnan kelt. Abba oltanék.... Oltóvesszőt szeretnék, ha nem nagy gond... A továbbiakat emailban, enyém nyilvános
Szerezz be legalább 10 db fejlett gyökérzetű albat és a korábban leírt (Szederfa, 2., 3. 4. stb. oldal) időszakban, módon, technikával készítsd el az oltványokat. Ezeket gyakran ildomos meglocsolni nyáron...Idei szabadföldi oltásom: 8 alany – 7 sikeres oltvány, nem kábítok. Az alany erőnléte, fejlettsége igen fontos a remélt eredményességhez.
Eddig 3 nigrát oltottam, Körtvélyesitől kaptam az oltóvesszőket. Sajnos az eredményes kezdés után évközben különféle okok miatt mind a 3 elhalálozott. Jelenleg csak albáim vannak.
Legbiztosabb a saját oltás, dugványozás, döntéses gyökereztetés – hazai pályán nem valószínű a keresett gyümölcsfa megléte. A Felvidéken található néhány árus pl. https://morus.webnode.sk/cennik/ , ahol az albák mellett a moruša trnavskát (kyslá, vinička), azaz a savanyú-, boreperfát is forgalmazzák. Annak ellenére, hogy az említett területen kb. 1000 példány található M. nigraból, a faiskolások ott is gyakran összekeverik az alba sötétszínű termést bíró változatával. De van olyan szlovák oldal is, ahol a leírás megfelel a fajtára vonatkozólag, míg a képen egy sima albat láthatunk: https://stromcekovo.sk/obchod/ovocne-stromy/ostatne-ovocne-stromy/morusa-velkoploda-trnavska-15-20-cm-kont-1-l/
A sok "tanulópénz" megfizetése után – saját, albaalanyú oltványokat telepítettem, ezek második vagy harmadik évben, a magoncok hetedik-nyolcadik évben teremnek.
Nigra oltás elmúlt két évben nem sikerült. Próbálkozok tovább, de szeretnék biztzosra menni- Tud valaki olyan kertészetet, ahonnan lehet rendelni és biztosan nigrát küldenek?
Köszönöm! Ha a hajtás vékony és nyurga – az alba felé billen a mérleg. A nigra zömök, vaskos, rövid ízközű hajtással bír. Bár a magoncok között találkoztam már nyurgább savanyú eperfával is...Tavasszal, nyár elején – talpig vegetációban, majd "kiugratjuk a nyulat a bokorból".
Készíts egy képet a rügyről avagy levélről! Ez alapján megmondhatom M. nigra vagy sem...Több helyről származó M. nigra oltványom és magoncom van, lényegileg a termésben nem különböznek, köszönve, a tudományos forrásokban leírt 308-as kromoszómaszámnak.
Nálam biztos nem. A pontos dátumot nem tudom tudom megmondani meddig terem. Azt tudom hogy a Szicíliait követi a földieper, ami május közepén kezd érni, és követi a fán termő epret. Nálam az Eldorádónak elhúzódó az érése. Júliusban is lehet még csipegetni.
Majd megtudjátok, ha elkezd teremni. Az előző tudományos fejtegetés alapján annyi látszik (és hasznosnak tűnik a magyarázat), hogy valamilyen fekete gyümölcsű fajta.
Nekem is Morus Alba Szicíliai van, nagyon potyogós, alig eszünk róla, de már szemeztem bele a Morusz Alba Eldorádó fehérből 3 ágat ami már terem is.
Férje rendelt egy akármilyet csak nagy szemű fekete legyen, vele semmit nem lehet megbeszélni,
mindenben egyedül dönt. Így lett nekik egy alig 30cm-es valamilyen oltványuk. Barátnőm csak próbálja megtudni milyen lesz. Egyenlőre csak fotót láttunk, remélem olyan lesz mert az szép nagy szemű.
Ha csak arra vágyik, hogy nagy szemű fekete epre legyen, arra tökéletes lehet egy fekete termésű Morus alba is. Én például teljesen elégedett lennék vele, az is nagyon finom, savanykásabb, mint a fehér. A környéken vannak olyanok, finomabbak, mint az én fehérem.
A leírtak alapján ez valami fekete termésű eper. Ha azt kapták, amit rendeltek, akkor szerintem jó lesz az. A nigrának árult fák gyakran albák, de a célnak megfelelnek.
A tudományos megközelítés nem annyira érdekel, mint hogy megtudjuk van-e itt valakinek, és mi a véleménye róla. A lényeg hogy nagy szemű fekete eper legyen barátnőmnek. Ha már látnánk a termést az számunkra is megnyugtató lenne és nem tennék fel kérdést.
Ha én rendeltem volna barátnőmnek, biztos utána nézek mit veszek. De ő engem is akkor kérdezett mikor beültette az idei oltványt a kertbe tegnap.
A feltehetően román megnevezés még nem jelenti azt, hogy M. nigraról van szó. Az eperfára dud elnevezés szintén megtalálható a szerb nyelv szókészletében, mely fekete termésű alba esetén crni dud formában jelenik meg. A dud a perzsa tutból kerülhetet át a törökök jóvoltáből (kara dut) az említett két nyelvbe. A perzsák és a törökök azonban az M. nigrat külön megnevezéssel illetik, mint Sah-tut ill. eksi kara dut, a szerbek (már nem igen ismerik) Sham-dudnak hívták a savanyú szederfát. Megnyugtató az lenne, ha a kérdéses fa termését, rügyét avagy levelét láthatnánk...