Az első szamizdattal nem volt nagy sikerem :(
De azért nem adom fel, talán ez jobban fog tetszeni a törzsközönségnek. Szerzője ugyanaz a személy, aki nem kívánja nick-kel jegyezni írását.
Üdvözlettel
etna
A HAJTÓVADÁSZAT FOLYTATÓDIK
A III. évezred második magyar szamizdatja
Olvasd!!! – (Sokszorosítsd!!!) – Add tovább!!!
Az alábbi írás sehol nem jelen(he)t meg
Figyelmesen olvasd, vesd össze, s gondolkozz el!!!
A
Magyar Fórum ez év május 17-i számának 9. oldalán Győri Bélától egy cikk jelent meg „A törvényen kívüli MVSZ?” címmel. Magával, a hevenyészett, fröcskölődő cikkel egy percig sem lenne érdemes foglalkozni – felfoghatnánk azt az MVSZ ellen indított összehangolt hajtóvadászat részeként –, ha az nem a sokak által olvasott és kedvelt Magyar Fórumban jelenik meg. Így azonban nem szabad szó nélkül elmenni mellette.
H
a nem lenne köztudott, hogy kiváló szerzőnk az alkoholt látni sem bírja, még joggal hihetnénk, hogy eme magas röptű cikket annak hatása alatt diktálta. Így viszont csupán találgatásokra vagyunk utalva. Talán – mint későnérő típus – imígyen akar megfelelni azon belső kényszerének, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Főiskoláján kissé vén fejjel, 43 évesen, „röviddel a kapuzárás előtt”, 1985-ban megszerzett „egyetemi végzettségével” tovább csiszolt osztályharcos indulatait nap mint nap kiélhesse. (Ki kicsoda? – 2000 – BIOGRÁF Kiadó, I. kötet, p. 623.) De persze az is lehet, hogy az indítékokat, eme irracionális, össze-vissza vagdalkozás okait a mentálhigiéné és a pszichológia legmélyebb Freud-i bugyraiban kell keresni.
Felesleges lenne a cikk minden valótlanságára, szamárságára egyenként kitérni, de egyes dolgokat azért érdemes megemlíteni az írásból.
H
ogy a kedves olvasót semmilyen szellemi gyönyörtől ne fosszuk meg, nézzük magát a cikket, „nézzük magát az embert”, a korábbi pártfunkcionáriust, az ő páratlanul emelkedett stílusával, imponáló, széles látókörre valló tárgyszerűségével.
G
yőri azt írja: „egy Patrubány Miklós nevű egyén az MVSZ elnökségéből kirúgatta Fekete Gyulát. Elképesztő! De kirúgatta az európai hírű tudóst, Kellermayer Miklóst is”. Nem tudni, hogy a szerző honnan szerzi információit, mert a „Patrubány Miklós nevű egyén” senkit nem rúgatott ki, minthogy ilyet nem is tehet. Szegény, szánalomra méltó Fekete Gyulát viszont viselkedése, magatartása miatt az MVSZ küldöttgyűlése tisztségéből visszahívta, jóllehet az MVSZ tagja maradt. Őt legfeljebb kizárni lehet, de ez annak a szervezetnek a jogköre, ahová ő tartozik, ez esetben ez a Budapesti Szervezeté. Ilyesmiről a mai napig nem történt híradás. (Kellermayerre még ennyi szót sem érdemes vesztegetni.). A „gátlástalan fiatalember” így azt a 12 elnökségi tagot sem rúgatta ki, akikről a szerző révedezik. A szabotáló bojkottálókat a küldöttgyűlés szabályosan, törvényesen visszahívta posztjukról.
Győri szerint Patrubány „vitatható körülmények között” lett az MVSZ elnöke. Ezzel a kifejezéssel sem volt elég körültekintő cikkében, mivel maguk a munkát nem vállaló, bojkottáló szakadárok is elismerték, hogy „a választások demokratikusan zajlottak le”. Ők – logikai és jogi abszurditással – „a folyamatot és annak eredményét nem tudták elfogadni” csupán!
A
felhevült szerző széleskörű közjogi ismeretekről is tanúbizonyságot tesz, amikor Mircea Valer Pusca-t államtitkárnak nevezi ki, méghozzá Budapestre, akinek még Ceausescu idejében el kell szenvednie „az ideiglenes földönfutást” Patrubány jóvoltából. Ahogy írja: „…Pusca a ceausescui időben államtitkár volt Budapesten”. Vajon ez a derék román állampolgár a Németh kormány, vagy esetleg a Lázár, vagy a Fock kormány államtitkára volt? Szegény, ideiglenesen Budapesten ideiglenesen földönfutó államtitkár. Pusca-t senki nem tette földönfutóvá, ez pontosan olyan kitaláció, mint az államtitkári rangban Budapesten való emigráció. Azon egyszerű oknál fogva, hogy ilyen nevű államtitkár akkor nem is létezett. Ennyit Győri szavahihetőségéről, aki a továbbiakban közli, hogy Patrubány „Tavaly május óta a megfigyelők ( ugye érthető, a megfigyelők!) tanúsága szerint több mint száz alkalommal sértette meg az MVSZ hatályos alapszabályát, illetve követett el törvénysértő cselekedeteket”. A 100 alkalomra taksált törvénysértésekkel szerzőnk már lejjebb vette a lécet, mert volt elvtársai legutóbb több mint 300-ról, sőt volt úgy, hogy 600-ról regéltek (egyeztetni kéne!). Ami viszont tény, hogy a bíróság a szakadárok és „a Világszövetségért aggódók” feljelentései alapján egyetlen egy törvénysértést nem állapított meg.
„Elképesztő a Népszabadság cinikus, támogató eljárása”, ahogy szerzőnk írja, mivel ez az újság „nagyszabású interjúkat közöl vele”. A Népszabadság „nagyszabású” cikkeket már közölt Dobostól, Duraytól, Csoóritól, és még sok mástól is, de a nemrég Patrubánnyal készült interjú – amire itt szerzőnk vádként hivatkozik – igencsak rövid. Na, de ez miért érv, s mit keres itt?
S
em az MVSZ, sem pedig Patrubány sohasem „támadta hátba a magyar kormányt”, ahogy azt a jeles tollforgató itt felrója. Főként nem „a státustörvény kapcsán”, mint azt szavahihető szerzőnk szuggerálni szeretné. Ellenkezőleg! Az MVSZ-nél már a kezdet kezdetén mindenki üdvözölte a státustörvény tervezetét, azt korszakos kezdeményezésnek nevezték. A külhoni állampolgárságot egy reménybeli következő lépésként jelölték meg. A kormányt kijátszani az MVSZ ellen csupán a szerző élénk fantáziájáról vall. Ahogy a tavalyi küldöttgyűlés után a Trianonnal kapcsolatos megfogalmazást ártó szándékkal félremagyarázva szajkózták, úgy most ez az aktuális borzadály, amivel a Világszövetség ellen lehet hergelni a közhangulatot. Ez is csupán része volt az MVSZ ellen indított hajtóvadászatnak. Megjósolható, hogy, ha ez is kipukkan, jön másik részükről.
A
mi szerzőnk más ismeretei is teljesen zavarosak, ugyanis lejjebb azt írja, hogy „célszerű lett volna” Hegedűs Lorántot, vagy Szakály Sándort (Boross Péteren túl) „erre a feladatra jelölni”. (mármint az elnöki posztra). Kérjük szerzőnket, ha éppen nem esik nehezére, lapozza fel a korábbi sajtót – mindkét kiváló embert jelölték erre a posztra! De – ilyen az élet – a küldöttek nem őket választották! Ha pedig „számos törvénysértő cselekedetet kapásból felsorolhatna”, kérjük, ne fogja vissza magát. Inkább segítsen! Annál is inkább, mert aki törvénysértést tudatosan eltitkol, maga is törvénysértést követ el! Győri említést tesz a „A III. évezred első szamizdatja”-ról, anélkül, hogy tudhatná a kedves olvasó, hogy ebben miről is van szó. Valószínűleg azért, mert annak egyetlen mondatát sem tudná megcáfolni. Minden bizonnyal ezért ez a nagy ködösítés ezzel kapcsolatban is. Kicsivel később szerzőnk, hogy népiesch ismereteit fitogtassa, székely nadrágról ír. Ez olyan, mint mikor a városi kislány jól tejelő ökörről beszél. Jobb későn, mint soha megtudnia, a székelyek viselete a székelyharisnya. Persze, azt el kell ismerni, ilyesmi nem volt tananyag a pártfőiskolán, így honnan is tudhatna ő ilyet. Az pedig egyenesen drámai csapás lenne, ha a sarló és kalapács elhajítása után ma átszellemült messianisztikus mosollyal bocskaiban révedező egykori kommunista pártfunkcionárius mosolygógörcsöt kapna („az ember” ugyanis Győri szerint „már attól mosolygógörcsöt kap”, ha Patrubány és Csoóri nevét egy lapon látja). Ilyet senki nem kívánhat a bájos szerzőnek, hiszen akkor meg lenne fosztva a szakma, sőt, a magyar társadalom, de mit beszélek, maga az emberiség, ilyen nagyszerű, magas színvonalú cikkektől. (A cikk ezen részére még visszatérek. A. F.).
A
rról senkinek sincs tudomása, ahogy ezt Győri újfent állítja – legalább is ez ideig –, hogy Csoóri 16 évesen, 1946-ban is írt volna egy verset Rákosihoz, ahogy ezt ideológiailag felsőfokon képzett szerzőnk tudatja. Persze semmi sem kizárt. (Írt ő Fidel Castróról is dicshimnuszt – lásd „Kubai napló” – meg sok mást is, igaz nem 16 évesen, hanem már „kiforrott” fejjel.). Mivel még Győritől is tanulhat az ember, jó lenne ha közkinccsé tenné, hogy milyen Rákosi vers született Csoóritól ekkor. A közismert igazgyöngyszemet tudomásunk szerint Csoóri 1952-ben írta a „Népünk Bölcs Vezérének” 60. születésnapjára. Győri Petőfi V. Ferdinándhoz írt versét állítja párhuzamba „Rákosi elvtárs leghűbb katonájának” versével, ami nem vall túl mély irodalmi ismeretre. (Emlékeztetőül: Petőfi ahhoz a Ferdinándhoz írt – nem hízelgő, hanem szánakozó – verset, aki később a 1848-as törvényeket írta alá, s emiatt menesztették is. Viszont Petőfi a királyok felakasztását követelte, szemben azok népes táborával, akik Rákosi 60. születésnapjára benyalós verseiket kötetben adták ki).
K
edves színfoltja a cikknek, hogy – minden bizonnyal emlékezve a „régi szép bolsevik időkre” – Győri védelmébe veszi az igencsak kompromittált volt elvtársait. Azt Pálfyt G.-t – akit az MVSZ Budapesti Szervezete kizárt soraiból –, aki derék bolsevikhez illően, a proletár internacionalizmus szellemében a legsötétebb ceausescui időket újság cikkekben és könyvben egyaránt a mennyekig magasztalta. Hogy többi harcostársáról most ne essék szó. Vagy azt a Berecz elvtársat, aki, mint köztudott, még pár évvel ezelőtt „tollal és fegyverrel” harcolt „az ellenforradalom” ellen ugyanabban az élcsapatban, aminek ő maga is hosszan tagja volt, sőt vezető „egyénisége”. Hiába, no, a régi szép emlékek nem halványulnak, a régi, a világproletariátus győzelméért a nagy Szovjetunió vezetésével együtt harcoló fegyvertársakat meg kell védeni, s ez valóban dicséretre méltó szerzőnknél. A Sütő András-féle törött lemez, mint mindig, most is előkerült. Eltekintve attól, hogy annak idején Sütő nem vállalta a további jelölést, és helyére Tőkés Lászlót választották meg a küldöttek, Győri nem ad választ arra, hogy Sütő András ugyan miért kerülte éveken keresztül az MVSZ-nek „még a környékét is”, jóllehet ez idő alatt végig Csoóri volt az elnök.
A
z olvasókat minden bizonnyal jobban érdekelné, ha a kiváló tollforgató, az újságírás virtuóza, azokról a dolgokról írna, amik korábban történtek az MVSZ háza táján. Pl. írhatna arról, hogy mi lett annak a látogatásnak az eredménye a pénzkidobáson kívül (hotel, taxi, telephone, télégramme etc. „inclusíve”), amikor az MVSZ emberei évekkel ezelőtt Strasbourgba és Párizsba látogattak, hogy fárasztó munkával az „Európa Tanács tagsági kérelem csomagok összeállításának előkészítése” címen ők is aktívan kivegyék részüket az európai csatlakozásból. Vagy mi lett annak az útnak az eredménye, amikor az MVSZ emberei újfent a festői Strasbourgba utaztak, hogy megtörténjék „Az MVSZ tagfelvételi kérelmének eljuttatása az Európa Tanács Nem Kormányzati Szervezeteket Tömörítő Bizottságába”. (ugyancsak szálloda, s most sem akármilyen, taxi, telephone, télégramme etc., ugyancsak a „haladó hagyományok” szerint.). De a Litvániában „Az OSCE által szervezett capacity building trainingen való részvétel” sem lehetett kutya. (repülőjegy, taxi telephone…, lásd mint fenn.). De jó lenne azt is tudni, hogy mi dolga volt az MVSZ-nek pl. a festői Abháziában, a gyönyörű Szuhumiban. (repülőjegy, etc., lásd feljebb.). De hosszan lehetne beszélni a klientúrának juttatott „ösztöndíjakról”, vagy az egyéb „költségtérítésekről”, „megbízásokról” is.
T
udomásul kell venni, hogy az MVSZ hosszú időn keresztül mint baráti kifizetőhely működött. Ugyanúgy mint a Postabank. (v. ö.: VIP lista, amin ugye Csoóri neve is szerepel.). Princz Gábor is nagyon sikkesen boldog boldogtalannak „szívességet” tett, ezáltal mikor a stiklik kiderültek, nem is lett semmi baj. Ki beszél ma már a Postabankról, vagy Princz elvtársról? Talán Győri Béla? Ezeket a dolgokat kéne ébren tartani, nem a nemzeti oldalt rágalmazni!
Az MVSZ-nek az adófizetők pénzéből korábban évente juttatott százmilliók mintegy 80%-a az indokolatlanul felduzzasztott hivatal fenntartására, a fizetésekre, na, és persze fontoskodásra fordíttatott. (Patrubányt azért kell gyűlölni, azért kell ellene nap mint nap gyűlöletet szítani, mert ő lemondott tiszteletdíjáról – ami a politikából élők számára elképzelhetetlen volt, s elképzelhetetlen mind a mai napig – és azt közcélokra ajánlotta fel!).
G
yőrinek ez a cikke egy minden alapot nélkülöző rosszindulatú, gyűlölködő vagdalkozás, egy tipikus „Torschlusspanik”. Győri pittbullreakciója működésbe lépett, mint egész életében, most is mindenben meg akar felelni az ő általa elképzelt aktuális elvárásoknak, mert érzi, közeleg a vég. Jelenlegi pártja a következő választásokból megerősödve fog kikerülni, és ekkor ezen a poszton már egy szalonképesebb, és főként műveltebb emberre lesz szükség, aki minden bizonnyal nem derék cikkírónk lesz. Most még az utolsó pillanatban homorítani kell, mert ezzel hátha olyan érdemeket lehet szerezni, amivel a konchoz valamilyen módon közelebb lehet kerülni, vagy rosszabb esetben mellette lehet maradni. Hiszen a szakma minden szegletéből „kidolgozta” magát. Ha most ejtik, csak a kegyelemkenyér van már…
A
legkedvesebb részt, a személyeset, a végére hagytam. Nagyon bensőséges, korábbi nosztalgikus emlékeket ébresztett fel bennem az osztályharcos Győri a „báróívadék” kifejezéssel. Legutoljára Kékfényes Szabó foglalkozott ilyen kedvesen családommal, de be kell vallanom, az ő stílusa ehhez képest elegáns, mondhatnám úri volt. Szakmailag pedig Szabó cikkei és Győri jelen kedves írása nem említhető még egy lapon sem. Szabó, Győrihez képest egy angol lord stílusával írt, és ilyen kapitális melléfogásokat ő nem engedett meg magának.
B
efejezésül: Az ilyen cikkek nem, hogy nem használnak „a nemzet egységesülésének”, hanem egyenesen ártanak annak.
Ha a kormány nem csinálna presztízskérdést abból, hogy belássa, netán el is ismerje, hogy hibázott, akkor ehhez a célhoz talán könnyebben lehetne eljutni. Az, ha valaki belátja hibáját, esetleg még tanul is belőle, az nem a gyengeség jele. Sőt, egy ilyen gesztusnak jelentős hozadéka is lenne, az sokak szemében még üzenet értékkel is bírna.
Az idő előrehaladtával egyre nyilvánvalóbb minden gondolkodó főnek, hogy a szakadár „menyasszonyok” nem is olyan szépek, és korántsem olyan kívánatosak, mint amilyennek magukat felkínáló görcsös igyekezetükben önmagukat feltüntetni igyekeznek. (ellenkezőleg: törököt fogtam, de nem ereszt!).
N
em az MVSZ, hanem a kormány kezében van a megoldás kulcsa, mivel neki kell helyrehozni azt, amit elrontott. Tarthatatlan helyzet, hogy a nemzet egységesítését meghirdető nemzeti kormány, kormányunk, melynek a jelek szerint ma még jó esélye van arra hogy megszerzett hatalmát akár több cikluson át is megtarthassa, ellenséges magatartást tanúsítson azzal a legnagyobb magyar civil szervezettel szemben, amely célkitűzéseinek elkötelezett támogatója.
A
z MVSZ vezetősége többször is kinyilvánította együttműködési készségét, de furcsa módon még a párbeszédre sem kapott lehetőséget. Vajon miért? A Világszövetségben pedig még ma is megvan a készség az együttmunkálkodásra. Elsodró erejű, álló vastapssal jutalmazott elnökhelyettesi beszámolójában Király Zoltán (immár sokadszor) kijelentette: "az MVSZ nem akar a kormánnyal szemben menetelni – sőt –, de marionett-figurája sem akar lenni senkinek.. Azt is hangsúlyozta, hogy "az MVSZ újjászületésének csak akkor van esélye, ha nem a hatalom igazsága győzedelmeskedik az igazság hatalma felett".
V
égül, Borbély Zsolt Attila szavaival élve: „A kölcsönös méltányosság és akarat jegyében a nemzetstratégiai szempontból olyannyira kívánatos szerepleosztásos összjáték bármikor megszervezhető.”
A kéznyújtás a Kormány és az MVSZ között azért elengedhetetlenül szükséges, mert ez korparancs a nemzet érdekében!
Atzél Ferenc
