Keresés

Itthon a közétkeztetés nem túl népszerű, a köztudatban negatív sztereotípiaként él a “menza-kaja”. Ezen is szeretne változtatni az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete és a Nébih közösen meghirdetett versenyében, ahol megadott alapanyagokból mindössze 420 forintból kell kihozniuk a versenyzőknek egy háromfogásos ebédet, ami nem csak finom, de tápláló is. Az alapanyagokat úgy állították össze, hogy ne csak hétköznapi, megszokott ételeket tartalmazzon, hanem többek között például kölest vagy birsalmát is. Az étel minősége mellett a zsűri a tálalásra is figyel.  - See more at: http://neoworldtv.hu/menzaebed-420-ft-bol/#sthash.amLlnfmu.dpuf

Terrormenza

                        Jó szokásomat, hogy nem nézek televíziót, csak időnként szakítom meg egy-egy alkalmi vétkezéssel, de persze általában újfent rájövök, miért is jutottam arra a következtetésre, hogy semmi szükségem rá. A Legutóbbi kivétel Máté Kriszta „Forró Nyomon” című riportja volt a hazai közétkeztetés kapcsán, s mivel szakmabéli vagyok, érdekelt a téma, így hát lehuppantam a doboz elé.

                        Na de kezdjük az elején, mert úgy tűnik a „gonosz” menza téma immár nem fog kimenni a divatból egy darabig, minthogy évek óta szajkózzák is különböző fórumokon. Úgy tűnik, egyszerűen nem akarják békén hagyni, és mint oly sok mindent ebben az országban, a „szakértők” sem hajlandóak csakis kizárólag feketén vagy fehéren látni. Arany középút természetesen nincs, vagy nem lehet. Szakértőből viszont annál inkább és egyre több, ahogy azt már szintén megszokhattuk idehaza. Kezdődött ott, hogy néhány éve közkedvelt sztárséfek súlyos kijelentésekkel kezdtek el dobálózni a vasárnap délelőtti főzőműsorban, miszerint a menza kosztot igenis lehet olcsón, gazdaságosan, egészségesen és még finoman is készíteni. Aha. Mesékben szokott az lenni, hogy végül minden jóra fordul, ám a valóság ennél sötétebb: ezekből a feltételekből tapasztalatom szerint legalább az egyiknek buknia kell a többi rovására. Mondjuk nekem Budai úr kapásból nem hiteles reformkonyha ügyben, véleményem szerint majd akkor beszéljen az egészséges táplálkozásról, ha ő maga is bírja pár évig, és lead vagy negyven kilót, mert rozskenyeret eszik fehér helyett, és xillit-et használ kristálycukor helyett. No de mindegy is, a tárgyhoz ez kevésbé tarozik. Annál inkább, hogy ezek után egyre-másra nyilatkoztak neves konyhafőnökök, sztárgázsiért leigazolt szakácsfenomének, no és persze minden fitnessz guruk atyja, maga Norbi is, nagy „N”-el. Mára pedig már szinte divat lett ilyen „okosokat” mondani. Már akkor sem értettem, mi ez a nagy hajcihő. Apáink, anyáink, sőt mi magunk is túléltük a menzakosztot, s ha nem is mindig a legjobb falatokon, de azért felnőttünk valahogy. De a túlzásba esés mifelénk már-már népbetegség, arról nem is beszélve, mennyire fontoskodóak, túlbuzgóak tudnak lenni egyes szülők, mintha nem emlékeznének a saját iskolás éveikre. Nálunk például igenis finom volt a menza, és még most is az - ezt ki merem jelenteni, és biztos vagyok benne, hogy az ország nagy részén ugyanez a helyzet. Talán csak azt tetszenek elfelejteni a kedves szülők, hogy amennyi száj, annyiféle ízlés, tehát mindenkinek megfelelni nem lehet. A mai szülők felelősségéről meg aztán órákig beszélhetnénk. Tipikus képlet a szürke mindennapokból: anyuka elengedi otthonról a gyermeket egy ezressel, hogy vegyen valamit a büfében, ’oszt jó napot, otthon vacsorára meg felrak neki valami zacskós cuccot, amit épp reklámoznak, mert az gyorsan megvan. Manapság ugyanis ebben a túlhajszolt, rohanó világban már nem érünk rá főzni a gyermekeinknek délutánonként. Itt az étkezési szokások alapvető változásairól beszélünk. A gyermekek legtöbbször nem is ismerik azokat az ételeket, amellyel a menzán szembe kerülnek, aztán elintézik azzal, hogy „nem szeretem”, miközben meg sem kóstolják. Sokuk azt sem tudja mi az, és ne feledkezzünk meg a birka effektusról, mert ugye, ha Pistike azt mondja, hogy nem jó, akkor az összes többi barátja sem eszi meg. Kiválóan ismerik viszont a gyorséttermi ételeket: a hamburgert, a pizzát, de a riportból erre már sajnos nem tért ki. Pedig ha megkérdezték volna a kisfiút miután azt mondta „nem ízlik”, hogy akkor mit enne inkább, akkor tízből nyolcan hot-dogot, gyrost vagy hamburgert mondtak volna, legjobb esetben is bolognai spagettit. És ha már a túl sok tésztát emlegetjük folyton: ha a gyerekeken múlna, minden nap azt ennének, mint ahogy a ’70-es ’80-as évek étlapjait, ha elővesszük, bizony ijesztően sok tésztaételt találunk rajtuk. A minap kezembe került egy aktuális olaszországi általános iskolai menü is, amelyben öt napból négynél tészta van, péntekre azért már becsúsztattak egy rizottót is. Csoda, hogy az olasz kisgyerekek még nem váltak kisgömböccé. Akarhatunk mi itt reformkodni, de ahhoz idő kell. Sok. Félreértés ne essék: alapvetően minden kicsit is tájékozott, jó érzésű ember tisztában van azzal, hogy csökkenteni kell a zsír és sófogyasztást, a rostfogyasztást pedig növelni, hiszen ezt orrba-szájba nyilatkozzák mindenhol, lassan már napi szinten- nekünk, szakmabelieknek viszont még erre sincs szükségünk, munkakörünkből adódóan tudnunk kell. Egy nagyon fontos tényt viszont senki nem szívesen reklámoz: ami egészségesebb, az drágább is. Pont. Ezzel nincs mit vitatkozni, lehet kipróbálni. És akkor még ott van az ízlés is. Máté Kriszta műsorából például ezt is hiányoltam a végén: Jenei Tamás mesterszakács megpróbál a főváros különböző konyháin „csodát tenni” és olcsón, jót, egészségeset főzni máshogy, az ő sajátos módszereivel. Minden tiszteletem ellenére kíváncsi lettem volna, hogy a felvételen látható ételeket hogyan fogadják a gyermekek – sajnos ezt sem láttuk. Mert az ízlés az egy nagyon relatív dolog. Elég egy faluval arrébb menni, és már mást szeretnek, máshogy kérik. Hiába küldi ki az ember az újdonságot, ami egészségesebb, ha egyszer nem eszik. Nem látták véletlenül a gigahíres Jamie Oliver próbálkozását tőlünk nyugatabbra. Nos, neki sem nagyon sikerült, az amit nálunk folyton erőltetnek. Az emberek többsége nagyon nehezen változtatja meg a jól bevált szokásait, és ez érthető. A gyermekétkeztetés esetében ez még hatványozottabb. Ehhez a szülők, az óvónők, tanárok, és a konyhák együttes erőfeszítése szükséges, és akkor máris megérkeztünk az érdekellentétekhez.

Mert mindig lesz olyan, akinek ez vagy az nem tetszik, és legszívesebben kiradírozná az étlapról - mások viszont kedvelik. De manapság már elég egy-két befolyásos szülő finnyásabb gyermekének véleménye, s az óvónő máris odaszól a konyhára (gyakran még év elején), hogy ezt vagy azt ne is küldjenek, mert a „Gyerekek nem szeretik”. Ez a kedvenc mondatom egyébként, amit aztán mindenki kódolhat magának. Ez ugyanis legtöbbször nem jelent mást, mint hogy „Nehéz osztani”- azaz nem lehet belőle másnak hazavinni. Igen, most tessék megsértődni, kedves óvónők és dadusok, de tény, hogy ezen közeg egy része nap, mint nap abból fedezi a saját, esetenként családja étkeztetési szükségleteinek egy részét, tehát abból, amit az oviban „lelop”. Csúnya szó ez kérem, de hát a rendszer sem kevésbé szép, és ha már Máté Krisztáknak nem sikerült minden oldalát bemutatni, akkor tessék:

Kimondva, kimondatlanul, de az óvodai - iskolai személyzet egy része bizony jól lakik a menzakoszttól, s van, olyan, hogy még haza is lehet vinni. A rendszerváltás előtt ez még úgy működött, hogy ezeknek az embereknek ugyanúgy ki kellett fizetniük a napi kosztot, mint bárki másnak, tehát kötelező volt fejenként legalább egy adagra befizetni (igaz, kedvezményes áron). Később az önkormányzatok jó része magára vállalta ezeket a költségeket, és egy ideig teljes, majd aztán részleges támogatásban részesítette a dolgozókat, akik köszönték szépen. Sajnos azonban minden mézesbödön kiürül egyszer, és négy-öt éve már nem divat támogatni a személyzet étkeztetését, szűkös időket élünk, valamiből muszáj vissza venni, ez pedig eddig is luxus volt. Soha nem felejtem el, azt a napot, amikor nálunk az önkormányzat végül meghozta ezt a döntést. Azon a héten izzottak a telefonvonalak, tucatnyi intézményvezető hívott aggódva, remegő hangon, hogy akkor most mi lesz velük. Hogyhogy mi lesz? – kérdeztem vissza – aki szeretne enni, természetesen megkapja az adagját, ha kifizeti. Nade… Nos azóta a dolgok úgy működnek, hogy az adott létszámú személyzet csak a felét adja le rendelésnél, magyarul egymás között hetente összedobják a fele összeget (fél árat fizetnek), az ételük másik felét pedig elveszik az ovisoktól. Így kerülnek fel a kisasztalokra a szétvágott szelet húsok (egy tálba kirakva mindenki annyit szed, amennyit akar, s mivel úgy sem fogy el mind, a maradék máris osztható), a félbevágott banánok és vajas zsemlék, és minden, ami darabolható, s ezáltal jobban elosztható. A gyermekek ízlése sem egyforma, van aki többet eszik, van, aki kevesebbet, ki mit szeret jobban, ám végül mindig megmarad néhány adag, amelyet aztán senki nem fog kidobni. Nem is kell. Bevált szokás még bizonyos ételeknél a 0, azaz nulla felnőtt jelölése a rublikákban, ami elméletileg azt jelentené, hogy senki nincs a gyermekekkel. Valójában annyit jelent, hogy olyan jól osztható étel van, amiért felesleges fizetni (fél árat is), mivel úgyis marad. Ilyenek például a tésztafélék, vagy az olyan ételek, amelyeket a gyerekek kevésbé szeretnek (pl: kelkáposzta főzelék, tökfőzelék, stb) nemegyszer. Ami a pofátlanság netovábbja, az végül az, amikor valamilyen okból elszámolás történik, például kettővel kevesebb zsemle kerül kiküldésre a reggelihez (ez lehet a pékség vagy a konyhai személyzet figyelmetlensége is). Ilyen esetben azonnal csörög a telefon és jön a szemrehányás, ami jogos is lehetne, ha eleve nem fél zsemléket adnának oda a gyermekeknek. Ráadásként elhangzik a „nem először fordul elő” vagy a „mostanában többször előfordult” mondat, ami nagyon jól esik azoknak, akik reggel négytől talpon vannak, hogy a kerület el legyen látva aznap

             A rendszer egyébiránt meglehetősen kuszán és összetetten működik. Az egyik oldalon a szülők állnak, akik nyilván azt szeretnék, ha gyermekük megfelelő ellátásban részesülne, amelyben a fent említett feltételek jó része teljesül. Ez teljességgel érthető, sőt elvárható. A másik oldalon a szolgáltató áll, akinek az is érdeke, hogy a szülő által megfizetett térítési díjból minél több megmaradjon neki, lehetőleg úgy, hogy ugyanazon feltételeken sem esik csorba. Ezzel már bonyolódik a képlet, de még mindig aránylag kivitelezhető lenne, ha nem jönnének közbe a történet igen fontos mellékszereplői: az ilyen-olyan kimondhatatlan nevű hatóságok, akiknek az a feladata, hogy az egész rendszert biztonságossá, átláthatóvá tegyék, no meg persze zsíros összegeket sarcoljanak ki maguknak meg az államnak. Ezt úgy tessék elképzelni, hogy ezek olyan típusú emberek, akik ülnek egy jókora íróasztal mögött egy irodában, és folyton csak azon gondolkoznak, hogy miként lehet gazdaságosabbá, olcsóbbá, vagy költséghatékonyabbá tenni valamit – ám nagy valószínűséggel legtöbbjük jószerivel még egy egyszerű szendvicset sem tudna összerakni magának otthon, nemhogy venné a fáradtságot, hogy kimenjen és megnézze, hogy a gyakorlatban mi az ami ténylegesen megvalósítható. Ezek az emberek találták ki például, hogy mostantól 10 dekagramm ételmintát kell tárolni minden kiadott ételből két napon át. 10 dkg szalámi nagyjából 12 szeletnek felel meg 2,5 milliméteres vágószélességre állított szeletelőgépnél, ártól függetlenül. (Természetesen ugyanúgy el kell rakni a 3000 forintos téliszalámit és a hatszáz forintos szójapárizsit is.). 12 szelet szalámi az 12 óvodás napi reggelijéből van mondjuk elvéve, plusz, ha hozzávesszük, hogy minden intézménybe ki kell küldeni legalább 2-3 szelettel többet ételmintának, no meg azért, hogy a kiosztó személyzet is kapjon némi reggelire valót (hogy ne reklamáljon, ha netán elszámolnak egy zsemlét-azaz felet) , akkor ez havi szinten 4-5 kg –ot jelent, ami nem sok – de valakinek ki kell fizetni. Egyéb hasonló dolgokat is említhetnék, de nem kívánok könyvet írni a témáról, az mindenesetre elgondolkoztató, hogy kimegy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági hivataltól (továbbiakban NEBIH) egy vagy két személy és saját ízlése alapján eldönti az adott kosztról, hogy jó e vagy nem. Ez olyan, mintha az Oscar díjat egy ember osztogatná. E jócskán szubjektív megítélésrendszer hibái pedig rögtön meg is mutatkoznak: Az egyik helyszínen például paradicsomleves zöldbabfőzelék volt a menü, amit KIVÁLÓAN MEGFELELT-nek tituláltak a kedves szakértők, akiknek úgy látszik nem szúrta ki a szemüket az összeállítási hiba, miszerint paradicsomos jellegű ételt nem társítunk tejfölössel, mert a napközisek aztán majd járkálhatnak ötpercenként a klozetra.  Ráadásul a bejelentések egy része helyi kerülőutakon tudomására juthat az érintetteknek, így aztán könnyen lehet ÁTLAGON FELÜLI kategóriába sorolódni is akár. A NEBIH oldalán közétett egyik ilyen például az Alsónémedi Szivárvány Óvoda, akik nem restellték elhitetni velünk, hogy egy ovis megeszik egy 11 x 6,5 x 1 cm-es rántott pulykamellet, ami szerény számítások alapján is legalább 15-20 deka körül mozog, nem beszélve a halom párolt zöldségről meg a rizsről. És még egy mézes-krémesre is futotta ivólével. Ez igen. Csak nekem gyanús, hogy itt minden csak a látszatra ad? Mert itt, ebben az országban amúgy is minden arról szól, hogy a betarthatatlan szabályokat betartsuk, mert ha nem akkor büntetnek. Vagy inkább: hogy tudjanak miért büntetni.

De térjünk vissza riportra, amelyben végül is nem hangzott el semmi komolyabb sületlenség, csak épp a témát még órákig lehetne vesézni, ez a röpke tíz perc semmire nem volt elég, így hát inkább ne is lett volna. A Süllős féle cégnek ugyanis valóban elég rossz híre van a szakmán belül, és számos cég valóban csatlakozott a Mintamenza programhoz, vagy pedig egyéb saját programot hoztak létre. Ez szép és jó, de higgyék el nem azzal van baj, hogy a konyhák nem tudnák, mi lenne az egészségesebb, és hogyan lehetne ezt annyiból megoldani, mint egy átlagos menüt. És akkor megint csak visszatérünk a mocskos anyagiakra. A riportban nyilatkozó dietetikus szerint például hasznos dolog ügyeskedni az alapanyagokkal, van amit olcsóbban meg lehet szerezni itt, míg másutt drágábban, no meg a minőség is számít. Sajnos a helyzet nem ilyen egyszerű. A legtöbb cég minimum fél évre le van szerződve meghatározott partnerekre, akiktől veszi az árut. A konyha tehát onnan, és csakis onnan vehet bármit, legyen az bármilyen árban vagy minőségben. Ilyen apróságokról persze nem tud sem a szülő, sem a NEBIH, sem az ÓÉTI, vagy legalább is hajlamos elsiklani felette. A konyha legtöbbször másfélszeres áron vásárolja meg az alapanyagokat, mint egy átlagember a közértben, noha azt gondolhatnánk, hogy a nagyobb arányú felhasználás elve alapján biztosan jóval olcsóbban szerez be mindent. Pont fordítva. És említhetnék még súlyosabb, mélyebbre ható dolgokat is, de nem célom senki lejáratása, egyszerűen csak a helyzet tisztázása némileg. A legfrekventáltabb helyzet értelemszerűen a fővárosban van, ez már a NEBIH oldaláról is azonnal nyilvánvalóvá válik. Vidéken valahogy türelmesebbek az emberek, és jobban hajlamosak a kompromisszumokra. Ott még emlékeznek néhányan arra, hogy nekünk egy kifli meg egy kakaó volt a reggelink, másnap meg ugyanez csak karamellával. És nem jött be egyikünk apukája vagy anyukája sem másnap reklamálni, soha semmiért.

És lám tegnap megint láttam nyilatkozni Budai urat (aki, mintha fogyott volna az utóbbi hónapokban-hah), aki megpróbálta elhitetni az átlagnézővel, hogy a gyerekeknek adott rántott tök friss salátával mennyire kifizetődő és egészséges. Tapasztalatom szerint a gyermekek alapból gyűlölik a tökből készült ételeket, ámde legyen, gondoltam, azt viszont megnézném, hogy Budai úr miképp lát el egy ilyen menüvel mondjuk egy 1200 adagos konyhát. Vajon mennyir friss saláta kell ahhoz, no és hogyan gondolná mindezek a kiszállítását minőségvesztés nélkül. Ezekről a technikai apróságokról persze nem beszél senki, mert az íróasztal mögött nem is jut eszükbe, és ma reggel a rádióban aztán ismét beszélt valamelyik nálam okosabb ember a háromsoros nevű hivatalból a sós / rostos / zöldséges / zsíros témáról, amely amolyan sablonszöveggé vált már, de összességében számomra úgy fest, hogy a hazai közétkeztetést megreformálni kívánók nem egészen vannak tisztában néhány dologgal. Az akarás persze értékelendő, csakhogy nálunk ez leginkább arról szól, hogy valaki jól akar járni, valakinek jól kell járni, és legtöbbször mindig jön valaki, aki eddig nem járt jól, de most már akar, ezért jól belepiszkál egy amúgy egészen jól működő rendszerbe, még ha az mocskos is. Valaki ki akarja venni a részét. Nem győzik hangsúlyozni, hogy a helyi termelőket kell előtérbe helyezni, a multikat meg kizavarni az országból. Valami ilyesmi a divat épp most, talán ezért a nagy felhajtás. Csak a nagy nemzeti hajszában gyakran későn veszik észre, hogy méhkaptárba nyúltak. A helyi termelők gondolata például nagyon nemes, csakhogy egyetlen helyi termelő sem tud olyan mennyiségben ellátni akár több megyei konyhát is, ami elvárható lenne. Józsi bácsi nem fogja tudni odahozni reggelente az akár több száz kiló árut, bármilyen jó is az. Arról nem is beszélve, hogy egyedül a multik képesek hónapokig csúsztatni a bevételeiket, amelyekkel az önkormányzatok és az intézmények tartoznak nekik. Mert ők legalább tőkeerősek. De Józsi bácsi nem biztos. Erről sem beszél senki. Szóval úgy látszik, minden a politikáról szól, és ki van adva a parancs, hogy „tisztogatni” kell ezen a területen is. Az embereknek meg fogalmuk sincs arról, hogy mindez hogyan működik. Ők csak azt akarják, hogy a gyerekük jól lakjon. Higgyék el mi is. Csak nem hagyják.

Miért? Mert úgy fest, hogy miután a kormány háromfelé szabdalta az évekig csak az ÁNTSZ fennhatósága alá tartozó közétkeztetés felügyeletét, most a három szervezet (NEBIH, OÉTI, ÁNTSZ) azon verseng egymással, hogy ki uralja igazán a terepet, hogy „ki lesz az igazi főnök?”, s ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy ki tud jobban szankcionálni, ki tud több pénzt beszedni, és hasonlók. Köszönjük a betarthatatlan szabályozást, köszönjük a feleslegesen elpocsékolt energiát, időt és javakat, és nem utolsó sorban köszönjük, hogy a mi szféránkon élik ki hatalmi törekvéseiket, aminek köszönhetően divat lett szidni a menzát.

Egy tükörtojás 74 forint.

De néha nincs más választásom.

még gimnázista koromban en rendszeresen jartam henteshez jol szetfott virsliket enni mustarral meg uborkaval, meg jo szelet friss kenyerekkel. kozben meg hallgattam, hogy a hentesek kedelyesen csevegnek a 'torzsekkel'. aztan a hentes bezart, es atalltam ebedjegyre.

valahogy a virslit sosem csiptem otthon, viszont strandon, kocsmaban, palyaudvaron kifejezetten jol esett. amugy meg ahany virsli annyifele. mindig ezt mondom.

kling

De minden megunható amit nem más talál ki.Erre jó lenne a menza, de a cégnél megvalósíthatatlan.

hayloft

mazochista vagyok

az ecseri ut kicsit kiesik nekem. sajnoss :(.

kling

kling: van még egy iylen önkiszolgáló étterem az Ecseri uti metrómegállónála Torony sörözővel egy fedél alatt. Alutálca. aluvilla, kövérnéni fehérköténybe...

rrróka

kling

jo is az, aki szereti - mondjak.

antitopic vagyok mer' eredetileg ez fikazasnak indult, vagymi. en meg itt menzamaniazom. piha.

kling

amúgy nálunk úgy menza van :)) olcsóbb, és jobb is. nagyobb a választék, finom salátákkal...
hurrráááá

e.g. kozepen barackizzel.

kling

kling

"Daráljon le egy kiló bélszínt,a macskámnak viszem."

de megvan. PARADICSOMOSKAPOSZTAHOZ!!! azt az elobbi listabol kifelejtettem. az is jo volt.

amugy amekkora retro volt meg van mostanaban (jonnek elo a kis muanyagflakonos limoporok, meg a turorudi is csak egy-ket eve eli a reneszanszat, egy idoben totalisan halott volt), biztosan a belszinrolo is visszajon, mint a pamutdzsörzé.

kling

-paradicsomszosz husgomboccal es fott krumplival (alt isk)
-zoldbabfozelek
-rizseshus
-BELSZINROLO!!! (persze ezt nem lehet elrontani, csak fontosnak tartom megemliteni)
-takonygomboc reszelt sajttal

(talald meg a kakukktojast)

gimnaziumi menzatortenelmunk resze volt a rakottkaposzta, mint eleinte udito szinfolt. aztan valahogy negyedikre hetente 3szor kaptuk, igy veszitett primer bajabol.

es ami a legkiralyabb: piskotakocka csokival leontve. attol meg a nap is kisutott, kar, hogy ritkan toltak elenk.

summa summarum nekem a menzarol kellemes emlekeim vannak, es most egeszen nosztalgikus lettem az irogatas kozben. beparasodott volna a szemuvegem is, ha volna.

kling

nalunk itt az egyesult csavarba' nagy am a feszultseg, nem lehet orakat szanni az etrend megtervezesere.

kling

Amugy jól leégették magukat mert a cápaleveshez nem passzol az őzpecsenye.

a: spargakremleves, libamajjal toltott tejszines jercemell rizzsel, naranccsal toltott csokoladegolyok.

b: lazac holland feher martasban spargaval es rizzsel, kiwi, maracuja, sargadinnye es szolo.

c: capaleves, ropogos ozpecsenye petrezselymes ujburgonyaval, primor vegyessalata, sacher torta.

d: kaviar, toltott belszintekercsek, zoldsegkoret, pezsgomartas.

kling