Tiszavasváriban élnek az ország legokosabb emberei! Gratulálok innen, Budakalászról a városnak, hogy ott legalább nem ereszkedett le a narancsos köd, és nem ülte meg a hülyeség a fejeket.
A diktatúra nem rossz, ha jó döntéseket hoznak, de egyelőre azért ezt nem látom teljesülni. Szerintem ugyanolyan dilettánsan fognak dolgozni, mint anno gurcsányék...
Soha nem látott lehetőségek reménye adatott meg. A tolvaj maffiától mit lehetett remélni? Talán azt, hogy majd megváltoznak és többé nem lopnak, nem fosztogatnak?
Kádár János is azt mondta, hogy "Elvtársak! Mi a Központi Bizottságba addig vitatkozhatunk, amíg leesünk a székről. De ha egyszer döntést hoztunk, akkor amikor az ülésről kijövünk, mindannyiunknak egységes álláspontot kell képviselnünk!" Úgy látszik ez örök igazság!
Alapvetően, ha már párt, akkor addig rendben van, hogy kifelé egységes a kommunikáció. Szóval más a belső vita, és más kifelé pártálláspontnak ellentmondó infókat közölni. Ez bizony a cégeknél is így van. :)
Az a baj, hogy ebben a pártban a mindenkori pártelnök Orbán Viktor dönti el, hogy egy megyei képviselőnek mit kell képviselnie. Sőt mint látod azt is, hogy mit kell szabad mondania. Apelláta nincs, kuss van!
Mit mondjak, nem sajnálom. Nála csak jobb jöhet, max kisebb figyelemmel, de hátha megei érdekeket néző politikus indul helyette, bár ez párton belül nem divat.
Azért egy értelmes érvet sem láttam (bár ez a médis hibája is lehet), hogy miért ne magántőkéből épüljön a piac. Lényeg a hangulatkeltés, most marad a fos, és újíthatják a mi pénzünkből. Azért gratula a helyi fidesznek. Elérte, hogy az aútópálya hamarabb érjen Debrecenbe, ráadásul még közelebb is legyen Pesthez. Most már rendes Piac sem lesz (igaz, Debrecenben remekül működik az új (Plázával együtt, sokkal kulturáltabb, ingyenes parkolás és nagyobb forgalom), és már Miskolcon is régen megújult. Erre a helyi fideszre nem sok szüség van... Hogy a sávháznál is miért nem lehetett park mélygarázzsal, nos arra sem volt érv, de nem baj, kullogjunk a többi város után.
Pár perce újból hívtak. A szöveg ugyan az volt. Oszkópéterezetk megint! Most sem válaszoltam, hogy egyetértek-e velük. Lehet, hogy addig hívogatnak amíg nem válaszolok? Csak hívjanak. Lepereg rólam amikor a hazug hazugsággal vádolja a másik hazugot, amikor a tolvaj lopással vádolja a másik tolvajt.
Jajjj mán! Te! Egy órája felhívott a FIDESZ telefonon. Há' régen is csináltak mán ilyet, de nem értem, hogy most minek. Szépen bemutatkoztak, hogy mi vagyunk a FIDESZ és hogy ugye hallottam már róla, hogy Oszkó Péter trillió-, billió-, millió-, ciliárd-, milliárd forintos villát épített szabálytalanul és még van pofája elvenni az egészségügytől a pízt! No meg a kormány lopik a FIDESZ meg az erkölcs és a tiszta kéz bajnoka. Erre bizonyíték, hogy Polpott Péter elévülten nyilvánította a Joszip Toth és Kaja Ibrahim ügyeket.
Aha! Ezek szerint már Kampány van! Igaz a nyakunkon a választás! Már csak 6-7 hónapot kell átaludnunk addig. De azt végképpen nem értem, hogy a mostani közvélemény-kutatások szerint erősödőben van a FIDESZ támogatottsága és már mit (illetve ha most lennének a választások) is elérnék a 2/3-ados parlamenti mandátum számot. vagy nekik még ez is kevés? Én két dolgot szeretnék! 1.) Az MSZP-ből senki se jusson be a parlamentbe, mert elcseszték, de nagyon. 2.) A FIDESZ ne érje el a 2/3-adot, mert akkor királyság lesz Magyarországon, vagy legalábbis olyan köztársaság mint Oroszországban vagy vagy Franciaországban, ahol az elnöké minden hatalom a többi csak pántlika az elnök azaz Orbán Nagyúr kalapján!