lehet, hogy érdemes lenne: engedtesd fel őket, és ha még van illatuk, turmixba vele. Legfeljebb nem áll el túl sokáig (a só is tartósítja), és majd csak főtt ételekbe használod el.
15 fej szép nagy, zsenge fokhagyma, 1 l száraz fehérbor, 2 dl 10%-os ecet, 15 dkg kristálycukor, 8 evőkanál olaj, 2 cseresznyepaprika, 3 babérlevél, 2 csokor friss tárkonylevél, 1 púpozott evőkanál só, 1 púpozott teáskanál tört fekete bors.
Igazi különlegesség.
A borba belekeverjük az ecetet, a sót, a cukrot és a fűszereket, majd felforraljuk. Beletesszük a finomra metélt tárkonyt és a cseresznyepaprikát. Közben megtisztítjuk a fokhagymagerezdeket. Apránként a forrásban lévő páclébe tesszük, és az újraforrástól számított 5 percig főzzük. Ezután levével együtt egy nagy befőttesüvegbe töltjük, és másnapig érleljük. Ismét felforraljuk, és további öt percig főzzük. Hagyjuk kihűlni. A leszűrt fokhagymagerezdeket apró üvegekbe töltjük, felöntjük a páclével, végül egy-egy evőkanál olajat csorgatunk a tetejére. Szorosan, légmentesen lekötjük, és hűvös, sötét helyen tároljuk.
Megjegyzés: Felbontás után tartsuk hűtőszekrényben. Szárnyasokhoz vagy sajtokhoz való, rendkívül finom savanyúság, amelyből egy-egy gerezdet vékonyra szelve teszünk a tányérra. A fokhagyma elveszti jellegzetes illatát, az íze viszont páratlan!
Ez Frank Júlia receptje, azért írtam ide, mert én balzsamecettel csináltam (és szárított petrezselyemmel, friss tárkony hiányában). Nagyon gusztán néz ki, isteni az illata, bár fel még nem használtam."
Azóta, hogy beírtam a konyha-trükkökbe, használtam is. Nagyon finom!
kevés olivával és sóval turmixold le (a só azért kell, nehogy túlzottan bebarnuljon), és kész a házi fokhagymakrém. Hűtőben vsz. korlátlan ideig eláll (nekem az előző adag 3 hónap alatt fogyott el). Ezt érdemes akkor, amikor megveszed, mert később gyengül az ízük, de végső esetben fokhagymamentésre is jó. Kiskanállal remekül adagolható, lángoskenegetéshez pl. vízzel kell hígítani.
Mivel nekem is sok a fokhagymám, és lassan már kicsíráznak, keresem a megoldásokat a tartósításra....
Egy adagot lefagyasztottam. Szomorúan olvastam a topikban, hogy abból nem lesz semmi:(
Egy másik részét megszárítottam, vékony szeletekre vágtam, és a radiátoron csontszárazra szárítottam, eltettem aromazáró üvegbe, alkalomadtán mozsárban porítani fogom, aztán valószínűleg sóval keverem.. vagy nem:) még nem tudom:)
A fokhagmyás olajra kerestem recepteket, hát azt is szomoróan olvasom, hogy kétesélyes a sikere.... azért megpróbálom. Megpróbálom így is, úgy is, hátha valami lesz belőle.....
Mivel Bács-kiskunban lakom ez itt a legterméketlenebb föld az orszában, így a konyhakertet nem erőltettem.
De rá jöttem a fűszernövényekkel semmi baj ha el találod a helyét.
A házzal örököltünk egy kútgyűrűt, és csak csunyálkodot ott üresen, hoztam bele erdei főldet, és vettem egy tescogazdaságos bazsalikomot, suty beleültettem. Azután kaptam egy citromfű palántát, azt zumek mellé. Allig fértek el múlt nyáron a kutgyűrűben úgy bebokrosodtak.
És ekkor vérszemet kaptam, hát ha ők ketten így bírják jövöre ültetek többet is. Főleg a tárkony az ami nagyon fejlődik.
De irigyellek a friss fűszernövényekért! Nekem sajnos északi a lakásom, eleve ládákat kellene csináltatni az ablakpárkányba, de nyáron szerintem a melegtől, télen meg a hidegtől pusztulnának meg. A konyhában meg nincs közvetlen természetes fény :(.
A bazsalikom magról kelt, a citromfű 2003 tavaszán ültettem, idén tavasszal újból kihajtott. A lestyánt, tárkonyt, szurokfüvet idén szereztem és ültettem. A menta több éves maradvány mindíg kihajt és bokrosodik.
nem egészen értem, mit akarsz: a receptek itt találhatók, ha fel akarod tenni a honlapodra, akkor szerintem semmi gond, csak az indexes szerzői jogokra ügyelj..
Megtaláltam ezt az érdekes oldalt és lenne egy kérésem mindenkihez.
Én hindú lelkész vagyok és van egy saját honlapom. Itt található egy link a vegetarizmussal kapcsolatban és a természetes élettel kapcsolatban is.
Az lenne a tiszteletteljes kérésem Mindenkihez, ha jónak véli, küldjön olyan hasznos praktikákat, ötleteket, kész eljárásokat, melyek mások számára azon a forumon is hasznosak lehetnek.
Miért ne? Próbáld ki, csak szerintem az ecetnél is arra kell figyelni, mint ha olajba teszel zöld növényeket: ahogy elfogy a növényen a folyadék, gyors ütemben kell fogyasztani, mert a kiálló rész penészedhet.
Olyat már csináltam, amiben a zöldfüszereken kívül fokhagyma is volt, és valóban, még azt az 1-2 gerezdet is lehetett érezni! :) Nem is tudom miért tömtem tele, szerintem összekevertem a mézes fokhagymával...
Köszi a tanácsot! Kipróbálom, de előbb vennem kell fokit, most annyi sincs ithon, ami egy piritóshoz leég lenne.
Bocs, csak most vettem észre, hogy reagáltál :). Sikerült, igen. Én olyan kis Country House-os üvegbe raktam, az aljára pár szemet, nem kell teletömni, tényleg, akkor olajos fokhagyma lesz és nem fokhagymás olaj :). És megpróbálnám a helyedben az olívát. Nem kell sokáig tartogatni, hagyd benne egy hónapig, az bőven elég, hogy átvegye az ízét és használd el.
Sima, hát ja vénusz étolaj... De a fűszereket is abba szoktam, és eddig semmi gáz nem volt, csak egyszer valami mustátmagos cuccal. Lehet , hogy nem voltam elég körültekintő a tisztaságot illetően... Neked sikerült már fokhagymás olaj?
Aztán meg az is lehet, hogy nem kéne belegyömöszkélni félkilót, mert láttam egy boltban, és annak csak az alján úszott pár girizd. De én jóóó fokisat akartam! :)
Nem is olivába tettem, de örülök is neki, mert dobhattam ki az egészet! :( A fokhagyma is gyanús, mert a társai azóta kukacosak lettek a szekrényben. Jobb lessz ha a füszereknél maradok, pedig tuti fincsi lett volna a fokis olaj.
Én szoktam olivaolajban eltenni fűszert, extraszűzben és nem extraszűzben is, hosszú ideig is tárolom őket, de sem az ízük nem lesz rossz, sem nem pezsegtek fel. Úgyhogy tapasztalati alapon rácáfolok Mr. Floydra :)
Tettem olajba fokit, jó nem tudom hány hete. Ma kinyitottam, és mint amikor a kóla felhabzik, úgy pezsgett! Ez nem túll jó jel igaz??? Van egy kis bukéja is, hogy finom legyek, nem vészes, de van.