Mi változott? Az előző két sikertelen ombucmanó választáson is az adatvédelmi biztosi poszt jövőjéről volt szó :(
Az szdsz huszonvalahány mandátuma nem oszt és nem szoroz. Az a kérdés, hogy az mszp mit lép.
A szabad demokraták képviselőcsoportja úgy döntött, hogy támogatja a köztársasági elnök által ajánlott Székely László dunai kormánybiztos jelölését az adatvédelmi ombudsman posztjára. Erről Szent-Iványi István nyilatkozott az MTI-nek miután szerdán délután Mádl Ferenc köztársasági elnök hivatalában rövid megbeszélést folytattak az új ombudsman jelölésének lehetőségéről.
Döntésünkben nagy szerepet játszott az a körülmény, hogy az adatvédelmi biztosi poszt jövőjéről van szó, és mi azt tekintjük elsődlegesnek, hogy ennek az intézménynek működnie kell - hangsúlyozta a szabad demokraták frakcióvezetője. ...
Ha valamiben egyezség születik a FIDESZ és az MSZP között, az nem feltétlenül a nagykoalíció felé mutat.Inkább a normális parlamenti demokrácia felé.
Üdv. mic.
A jelöltekről bepésztelek nektek egy másik hozzászólásomat, az ELTE ÁJK topicból, ha érdekel valakit...
Ésszerű javaslat...
Lenkovics tanár urat tökéletesen alkalmasnak tartom a feladatra, úgy érzem, nagyon korrektül tudná ellátni a feladatot,
méltó utódja lenne a jelenlegi ombudsmannak, ha már ő nem maradhat. :-) Egyébként nagyon meglepődni nem kell,
ismerve az elnök úr személyes kapcsolatrendszerét :-), nyilvánvaló volt, hogy a Polgári Jog Tanszék felé érdemes
figyelni.
Takács Alberten absz. nem vagyok meglepve, hiszen ő amúgy is esélyes lett volna az eredeti javaslat szerint is.
Kaltenbach Jenő ugyancsak reális felvetés, az ő munkájával tudtommal mind a két oldal elégedett volt, szerintem e
nélkül a javaslat nélkül is esélyes lett volna a bent maradásra. :-)
Maczonkai Mihályról nem tudok semmit. Csak egy halk felvetés, és semmilyen szempontból nem kell elfogadni vagy
következtetéseket levonni belőle, de az az adjunktusi cím nem kevés egy picit? Talán itt a legproblémásabb a jelölés
kérdése amúgy is... A jelenlegi adatvédelmi ombudsmann ugye a kormánynak volt elfogadhatatlan, ám én a kormány
utódjelöltjét tökéletesnek éreztem, nem igazán tudom, mi lehetett ellene a kifogás. Hacsak az nem, hogy az egész
egyeztetési vitának ez volt az Achilles-sarka, és bizony meglőtték rendesen...
Na az a véleményem az eredményről, hogy abszolút előre látható volt.
Sajnálom, hogy az MSzP nem fogadta el a kormány eredeti jelöltjét (Dr. Molnár Miklós, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tanszékvezető egyetemi docense illetve az ELTE Jogi Kar docense) az adatvédelmi ombudsmann személyére. Szakmailag egyértelműen a most "megbukott" jelölt felett áll, és személye - még mindig kitartok e véleményem mellett - sokkal elfogadhatóbb lett volna...
Viszont igencsak elkezdek hányni attól, amit a fidesz most elkezd hangoztatni, hogy a rohadt mszp miatt nincs adatvédelmi ombudsmann. Tessék elképzelni, hogy - ha már a köztársasági elnök "hirtelen" megálmodta a jelöltjeit, nyilván nem csak saját kútfőből - és adnak egy napot a választás előtt, akkor nem fog átmenni minden az Országgyűlésen. A pofátlanság teteje ezért a maszopot csesztetni, így is elég jól fogadták az elnöki ajánlást.
Takácsról már régen lehetett tudni, legalább egy éve emlegetik a szocialisták, Kaltenbach ismert, maximum Lenkovics volt "nyuszi a kalapból" az eddigi háromból.
schgy
A kormánypártok azzal érveltek, hogy az ombudsmanok nemzetközi elismerése ellenére új koncepciónak, új "jogfilozófiának" kell teret adni.
/Tehát itt a foci szabálya- miszerint bevált csapaton ne változtass- nem érvényesült. Pedig a korábbi kormány az ellenzékkel egyeztetett- "Miért voltatok ilyen hülyék?" - Viktorék diktáltak./
SZVSz is jobb, ha az intezmények működnek, mintha elsorvadnak./Az adatvédelem pedig a népszámlálás kapcsán különösen kényes témává vált,szerintem ezért lett kormányzati szándék az ombudsmani tisztség felszámolása/
Üdv. mic.
Kedves micacska! (ha már így családiasan :)
Én se értem miért utsó pillanatban, mikor volt rá idejük elég. Főként Lenkovics személyéből úgy tűnik, hogy mindkét új jelölt valóban Mádl találmánya lehetett.
Próbálom objektíven felfogni a dolgot, úgyhogy már annak is örülök, hogy meg lettek egyáltalán választva, azt meg lehetett tudni, hogy ugyanazon személy mögé nagyon nehéz kétszer kétharmadot varázsolni. Mondjuk azt most se tudom, hogy Gönczöllel kinek mi baja volt - vagy ha volt, miért nem mondták ugye - de ez más tészta.
Az adatvédelmi ombudsmant meg senki nem szereti, mert szerepéből következően folyamatosan ütközik a hatalommal. Most persze megy majd az egymásra mutogatás. Ettől függetlenül ez a 3-ből (helyettes nem volt) 1 marad, 4-ből 3 megválasztva, még mindig jobb, mint amire "konszenzusos" demokráciánkban én számítottam volna.
Kedves Second Coming!
Négyből egy: Kaltenbach.
Hogy lehet az, hogy a másik kettőről semmit sem tudtunk eddig?Pletykaszinten annyit, hogy Lenkovics Mádl régi ismerőse, egy folyosón dolgoztak.
Az Info-n hallottam, hogy 1998-tól Széchenyi kutatói ösztöndíjas egyetemi tanár./Polgárjogból több mint 40 publikáció/
Miért nem lehetett ezt előbb megtudni?
Miért nem lehetett megismertetni életpályjukat?
Már csak a a látszat kedvéért is...
Miért nem maradhattak a többiek? Csak nem azért, mert munkájukkal indirecte bírálták a kormányt?
SZVSZ az ombudsmani ajánlásoknak kötelező érvénye úgy sincs.
Az adatvédelmi biztos tevékenységének beolvasztása önmagáért beszél.
Üdv. mic.