Lánzsér tényleg hatalmas élményt nyújt a várbarátnak, mind méretei, mind sok évszázados históriájának átböngészése miatt. Kösz szépen az élménybeszámolót.
A középkori várral szemközti Heidriegel nevezetű erődítményről Dénes József várkutató oldalán olvastam:
"Korábban ebbe a csoportba soroltuk irodalmi adatok alapján Lánzsér-Heidriegel várát is, de kiderült róla terepbejárásunkkor, hogy őskori."
A 4. kapun belépve a felső udvar területén egy XVII. században épült többszintes épület maradványaival találkozunk. Ez volt az úgynevezett új várrész, amelyet építőjük Pietro Antonio Conti rendezett be. Az épület bal szárnyán helyezkedett el az Eszterházy Pál által építtetett Szent Miklós kápolna.
Tőlünk közvetlenül balra magasodik az öregtorony, amelynek bejárását egy képsorozattal illusztrálnám.
Információs táblákat minden jelentősebb várszakasznál helyeztek ki. Az információs tábla német, magyar, és angol nyelvű. A táblákon a taglalt részletet sárga színnel kiemelik, így elősegítve az értelmezést. A várrom belépőjegy ellenében látogatható, ára 3.50 Euro. A tájékoztatófüzeteket én is keresem minden esetben, itt ilyet nem találtam, ellenben a pénztár mellett kisebb büfé üzemel… Panoptikum nincsen :)))
Lánzsér vára szintén hatalmas élménnyel kecsegtet mindenki számára, aki rászánja magát a felkeresésére.
nagyon varbarat: some time ago, you gived here the drawings of Sarosi Var from Myskovsky author. Do you have them in good big quality? thank you. Snurka.
A középkori Torna egyike volt a történelmi Magyarország legkisebb vármegyéinek. Ha fellapozzuk a történészek adattárait, akkor a területén 3 várat soroltak fel. Míg Szádvár és Torna megérte a a XVII. század végét, addig Sólyomkőt már a XIV. században elhagyták birtokosai. De akad negyedik erődítmény is a környéken! Szögligeti tartózkodásam alatt lehetőségem nyílt egy kirándulás keretein belül felkapaszkodnom az oklevelekben nem említett objektum, Kecskevár omladékához.
Megközelítése:
Tornanádaska községet elhagyva autózzunk egészen addig, amíg a használaton kívüli vasútvonalat jobbkéz felől nem keresztezi egy átjáró. Itt leparkolva a túloldalt egy B.A.Z.-megyei tábla mentén haladjunk a réten felfelé, amíg az erdőben nem lelünk rá egy kitaposott ösvényre. Ez vezet tovább egy kövekkel kirakott csapáson felfelé. Amikor szétágazik a nyom, a jobb kézre eső vízmosáson haladjunk tovább. Ha elérünk egy szétrohadt drótkerítésig, akkor már közel a sziklagerinc. Erre felérve megszűnik az erdő, mivel a gerincen végighúzódó határsáv miatt itt kiirtották a fákat. Napjainkra megszűnt a szigorúan őrzött országhatár, így nyugodtan ballaghatunk kelet felé, a gerincen felfelé. Alig 200 méter után meredekebben emelkedik a gerinc. Itt balra nézve a fák takarásában bújik meg Kecskevár tornya. A köveket mészhabarccsal falazták fel, ez középkori eredetre utal. Míg a gerinc tetején körbe csak egymásra rakott köveket láthatunk, minden kötőanyag nélkül. Ennek építési ideje még ismeretlen. Nem tudok róla, hogy megkutatták volna az objektumot eddig, aminek felkeresését az államhatár régebben lehetetlenné tette.
Története:
A történészek adattáraiban nem szerepel, mivel nem maradt fenn róla korabeli oklevél.
Egyedül csak Sárközy Sebestyén könyvébenakadtam egy közvetett adatra. A tőle északra lévő Méhész falu kapcsán annyit írt, hogy az Árpád-házi uralkodók alatt szolgáltató várnépek {méhészek} lakták. Amikor a terepet bejártam, akkor az északi oldalról felvezető út nyomait észleltem. Tehát lehetséges, hogy az erődítményt kiszolgáló birtok az északi oldalt feküdt. Méhész falut először 1345-ben említették iratok, amikor Nagy Lajos király Méhészi Péter fia János földjét, ami Noghwarad hegy alatt feküdt, visszaadatta az azt bitorló görgői népektől. Ez a Nagyvárad elnevezés arra utalhat, hogy akkor már létezett a hegyi sasfészek. De további részleteket csak a terület régészeti feltárásától lehetne várni. Igazi "elfeledett vár", aminek felfedezése erősen megdobogtatja a várbarát szívét {már csak a meredeksége miatt is!}
A várvidéki Lánzsér erődítményében sok esztendővel ezelőtt jártam, amikor egy barátom társaságában kerékpárral kapaszkodtunk fel hozzá. Az építőmunkások a grandiózus lakótorony omladékát igyekeztek kijavítani. Szépen megvártuk, hogy leteljen a műszakjuk és kisteherautóikon elhajtsanak. Akkor betoltuk a drótszamarainkat a várudvarra, majd lefürödtünk a betonkeverő mellett hagyott vízcsőnél. Mivel akkoriban már megépült a fedett színpad, nem is vertünk fel sátrat, hanem annak védelmében vackoltuk el. Természetesen csak akkor, miután alaposan bebarangoltuk a hatalmas várromot. Összehasonlítva a te fotóiddal, csak kevés változást látok. Rendbe rakták a hatalmas lakótornyot, így oda már nem az állványzaton ügyeskedve, hanem falépcsőn lehet feljutni. Jó dolognak tartom az egyes várrészeket ismertető információs táblát is, bár nem írtad, hogy magyarul akad-e rajta szöveg? Esetleg a pénztárnál tudtál venni valamilyen ismertető füzetet?
Íme a régi fotóim, amiket még hagyományos géppel készítettem:
Léka után a 27 km-re levő Lánzsér várromját szemeltük ki magunknak. A vár megtekintése maga volt a katarzis. A falut átszelő főútról bal kézre ki van írva(Landsee-Burgruine), hogy merre kell tartanunk a várromok területe felé. Kiépített út vezet a várhoz, ez sima ügy. A belépődíj 3.50 Euro.
Talán mindenkinek megvolt anno, Sergio Leone a Jó, a rossz és a csúf című filmje. Ott a végső leszámolás után, a mi derék Tuco barátunk lihegve-zihálva rohangált ide oda, forgatta a szemeit, mindenhol az aranyat kereste a temetőben…Nos, valahogy így voltam, én is Lánzsér várának romjai között… Minden négyzetméteren van valami érdekesség, amin el lehet filozofálgatni. A turisták számára a várrom minden jelentősebb részleténél információs tábla van kihelyezve több nyelven.
Érdekes adat, amit egy német oldalon olvastam, hogy Felix Tobler szerint 1707-ben lehetett tűzeset, de nem lőporrobbanás. A július 11.-én 10-11 óra körül keletkezett tűz körülményeiről 55 embert hallgattak ki a július 22-i vizsgálat során. A tanúk a felsővár és a tetőzetre kiterjedő tűzről számoltak be. Egy halálos áldozat volt csupán egy ács, vagy asztalos, aki a tűz központját próbálta lokalizálni.
1772-ben semmiféle tűzesetről nem tesz említést az Esterházy levéltár. Sőt az 1790-es is erősen megkérdőjelezhető, legalábbis az akkoriban erősen romos épületben jelentősebb kár nem tett…Az viszont biztos hogy Esterházy Miklós herceg 1790 szeptember 28-án meghal Bécsben, fia és utóda Anton herceg takarékossági programja pecsételi meg a vár sorsát. Az akkorra haszontalanná vált vár költséges rekonstrukcióját már nem vállalta.
Elgondolkodtató, hogy az osztrák történetírók mennyire másképpen ismerik ugyanazon történetet, mint mi magyarok. És ezt nem csak ebben az esetben tapasztaltam…
Az alábbiakban a várat szeretném bemutatni néhány képben. Tekintve a vár hatalmas területét a képes beszámolót holnap is folytatnám:
A lánzséri vár egykor Nyugat-Magyarország leghatalmasabb erődítménye volt, ma Közép-Európa egyik legnagyobb várromja. A 310 méter kiterjedésű várfal még ma is érezteti egykori erejét, romjaiban is impozáns. Az épület magját képező lakótorony még a 13. század elején épült. A tornyot és az ahhoz csatlakozó késő gótikus udvart négy falgyűrű veszi körül. A külső védőfalat sokszögletű és kerek bástyákkal erősítették meg, a falak között árkok húzódnak. Az első várkapun az 1668-as évszám olvasható, a második és a harmadik kapu fölött torony emelkedik, a negyediknél pedig a rusztikus díszítésű fülke látható. A sokszögletű lakótorony (donjon) nyugati fala 10 m vastag, keletről egy gótikus lakószárny (15. sz.) csatlakozott hozzá. Itt még ma is felismerhető a falon az egykori boltozat nyoma, valamint a harmadik emeleten a lakótoronyba átvezető ajtónyílás. Figyelmet érdemelnek a középkori kéménykürtők is. A belső udvarról nyíló lépcsőház már a barokk korban épült.
Története:
A vár neve a német Landesehre („az ország becsülete”) átvétele.
Bár a göttweigi apátság egyik oklevele alapján már 1158-ban lehet legalább egy lakótorony létére következtetni, egyes vélemények szerint a várat 1173-ban építtette az Erchinger család. Más vélemény szerint II.András király egyik szentföldi kísérője, majd az ország nádora a Szák nembeli Bárcz fia Miklós építtette a szentföldi lovagvárak mintájára. 1222-ben már Baroch fia Miklós tulajdona, majd miután ennek a családnak magva szakadt, a vár és a birtok a királyra szállt. IV. Béla 1263-ban örökös joggal (jure perpetuo) Lőrinc soproni főispánnak, az Athinaiak ősének adományozta Lánzsér várát. Lőrinc fia Lőrinc 1290-ben nem volt hajlandó az osztrák herceghez pártolni, aki elfoglalta a várat. A 15. század elején Garai Miklós nádor birtokába került. 1435-ben azonban már a Fraknóiak ültek a várban, akik tíz évvel később elzálogosították a birtokot Albert osztrák hercegnek. Mátyás király 1482-ben Grafeneek Ulrichnak ajándékozta a várat, akik 1495-ben Weispriach Ulrich követett a tulajdonosok sorában. Halála után özvegye, Gertraud von Hohenwart, nem volt hajlandó átadni II. Ulászló királynak a megürült uradalmat.
A vár 1508 és 1524 közötti történetéhez tartozik az ún. „lánzséri viszály”. Weißpriach Ulrich halála után özvegye Gertraud ugyanis nem engedelmeskedett II.Ulászló parancsának a vár átadására, hanem rablóvezéreket fogadott a szolgálatába. A rablások és zsarolások fő elszenvedője Sopron városa volt, melynek kereskedőit a rablók rendszeresen megkárosították. A király erre Sopron városkapitányát Trenka Györgyöt bízta meg soproni fegyveresekkel a vár bevételével. Az ostromra végül nem került sor, mert a viszálynak Gertraud asszony fogságba ejtése, majd három éves fogva tartása véget vetett. II. Lajos király és Ferdinánd főherceg pedig megállapodtak abban, hogy vegyes bizottság vizsgálja ki és kezelje a határ mindkét oldalán elterjedt erőszakoskodásokat. Lánzsér végül Weißpriach János tulajdonába került.
1553-ban a birtokot Oláh Miklós esztergomi érsek vásárolta meg. 1561-ben unokaöccse Császár Miklós kapta ajándékba, azután pedig házasság révén Dersffy Ferenc lett a birtokosa. Miután 1612-ben Dersffy Orsolya Esterházy Miklós felesége lett 1624-ben a vár is Esterházy birtok lett, akik ezzel a házassággal alapozták meg későbbi nagy vagyonukat. Ő volt az, aki megvetette családja hatalmas vagyonának alapjait (1625-1645 között nádor). A viszonylag kicsiny várból Esterházy építtetett egész erődítményrendszert, falak és árkok egész rendszerével véve körül a belső magot. Hat kapun át vezetett az út a palotához. Az öt külső udvarban laktanyákat, gazdasági épületeket (raktárakat) emeltek. Bethlen Gábor támadása idején az idemenekített Esterházy-kincsek (a falak erejének és az őrség kitartásának köszönhetően) megmaradtak.
1707-ben német őrség került a várba, hogy a kurucoktól megvédje. Ám ekkor nagy szerencsétlenség történt: július 12.-én fölrobbant a lőportorony, s az épületek jelentős része súlyosan megrongálódott. Az Esterházyak azonban ekkor még (legalábbis részben) helyreállították.
Az uradalmi központot áttették Lakompakra, ahol pompás várkastélyuk állt.
Még helyreállították, Lánzsér sorsa végül is tűzvész által pecsételődött meg 1772-ben. Ez a tűz a jelek szerint sokkal nagyobb pusztítást végzett, olyannyira, hogy a tulajdonos számára – hozzá értve a már említett okokat – nem volt kifizetődő az újabb helyreállítás, s ezért feladta a várat, aminek töménytelen köve és téglája áhított építkezési anyagul szolgált a környék jobbágyházainak építéséhez. Az uradalmi központot áttették Lakompakra, ahol pompás várkastélyuk állt.
Egyhetes szögligeti {szádvári} tartózkodás után hazatérve, a szennyes kipakolása és rövidke pihenés után szeretném veletek megosztani az élményeimet. Múlt péntek délután B.A.Z.-megye felé autózva nem fogadott barátságosan azon vidék. Szendrőtől kezdve meg-megújuló erővel rákezdett az eső. Szombat reggel, amikor fűkaszákkal felfegyverkezve nekivágtunk a Várhegynek, a párás felhők látványa vett körbe minket. Barátaim kitanítottak a fűkaszálás tudományára, így hát közös monkánk eredményeként újra rendezett gyep borítja a várromot. Ahol meg nem sikerült a vastagabb bokrokat megritkítani, arra kis fűrészkémnek lesz gondja októberben. Miután csapatunk megerősödött a miskolci múzeumosokkal, nekiláttunk a kitűzött célunk végrehajtásához: a középsővár déli oldalán rogyadozó "árnyékszék falának" régészeti kutatásához. Mind a belső, mind a külső oldalán húzott kutatóárkokkal igyekeztük feltárni a fal szerkezetét, felépítését. A kutatás csak megerősítette a feltevésünket, ha nem részesül állagmegóvásban, rövidesen ledőlhet ez a falszakasz is. Hiszen az 1960-as években készült archív fotón még 2 gyámkővel oldalában és sokkal hosszabb volt ez a kőfal. A régészeti leletek közül megemlítendők a cserépkályha darabok, egy törött pipa és szakállas vasgolyó. A talaj nehezen adta meg magát, hiszen a hatalmas kövekkel és gyökerekkel kemény viaskodást vívtunk mindennap. Általában éjszaka esett az eső, míg nappal néha erős szél, vagy éppen arcpirító verőfény izzasztott minket. Még röviden a szállásról: a Holló Vendégház tulajdonosainak nagy-nagy köszönettel tartozunk a kényelmes szobákért + bőséges ellátásért. Gyanúm szerint a kemény fizikai munka ellenére híztam.
A kialakult gyakorlat szerint az üdvlövöldözés N. Várbarát dolga, ám ő most most munkálkodásban van, visszatérte talán - én nem tudok róla közelebbit - hét végén várható.
Nem terveztem,mégis... Vajon hogyan fordulhat elő,hogy a kéktúra útvonalán található Vitány vára kimaradt a mai Másfél millió lépés...Vértesről szóló adásából? Talán a vár felé gyalogolva még a Rockenbauer-emlékfát is megmutathatták volna...
NON NOBIS DOMINE, NON NOBIS, SED NOMINI TUO DA GLORIAM
Nem magamért uram, nem magamért, hanem a te dicsőségedre.
Léka vára mellett nem lehet elmenni, úgy hogy a templomos lovagokról szót ne ejtsünk. A hazai szakirodalom minden alapot nélkülözőnek tartja - valószínűleg jogosan – Léka vára és a templomos lovagrend közötti manapság divatos történeti összefüggéseket.
Viszont az Alsó vár területéről nyíló folyosón egész takaros kiállítást rendeztek be a templomos lovagokról, a lovagrend történetéről. Ez egy plusz attrakció, mellyel egész jól el lehet adni a várat a turistáknak. A kultuszterem Dénes József szerint a belsővár ciszternája…Ellentmondás hogy tőle pár méterre a földfelszín felett szintén van egy ciszterna…
A várban lehet kapni egy Gerhard Volfing és Radnóti István által írt könyvet 4.50 Euro-s áron, amely a Lovagrend és a Vár közötti kapcsolatot taglalja.
Egyébként a vár kiváló kirándulóhely: a várkertben padok és bowling lehetőség az idelátogatóknak,
a kisebbeknek pedig mini játszótér. Egy gyakorló bábun egy kard segítségével kiélheti kardforgató vágyait azon várbarát is, akit áthatott a középkori lovagvár lenyűgöző atmoszférája.
Középkori konyha berendezve, a falak füstösek, magát a füst szagot is érezni, ergo a konyhát manapság is használhatják talán… Középkori ivó koszos falakkal, kínzókamra vasszűzzel és erényövvel… Gyerekeknek mozi, és egy sötét denevérszoba hogy a vár kis lakóival jobban megbarátkozzanak. Berendezett várúri szoba, lovagterem…Nem csoda, ha a máshoz szokott honi várbarátnak berepül a muslica eltátott szájába…
A belépő 6.50 Euro egy felnőttnek.
A várat bátran ajánlom egy félnapos időtöltésnek bárki számára, garantáltan nem fog unatkozni.
Végezetül a Lékai vár hangversenytermében rögtönzött koncerttel búcsúztunk a Lékai vártól:
Igaz a határ mára csak képletes, de a valóságban még mindig megvan, és a valóságban ahogy látom meg is lesz. Ott még a fű is másképp nő, és az ember igencsak azt kívánja, hogy ez a labanc szellő csapkodjon át gyakrabban a Lajtán túlra. Nincsenek kátyus utak; nyugodtság, tisztaság fejlettség. Itt van mentális erő a másikra odafigyelni, és ez az atmoszféra a Burgenlandi várak látogatásához egy kellő alapot adott…
Az első cél Léka vára volt, a történetét nézzük meg röviden:
Története:
Az 1200-as évek elején a Herény-nemzetségből származó Bana soproni ispán, majd a Csákiak ugodi ágának tulajdonában volt a lékai-birtok. A helység neve először 1254-ben, IV. Béla nyugati hadakozása idején merült fel az oklevelekben, amikor Győr fia Torda hősiesen védte Leuka várát. Moór Elemér a német helységnevet a magyarra vezeti vissza (Leuka, Leukenhaus, Lockenhaus). 1270-ben a Németújváriak tulajdonába került. Miután a család többször is az osztrák hercegek oldalára állott, Károly Róbert elkobozta a birtokaikat, így Lékát is.
A monda szerint, a lékai vár a 14. században véres összecsapás színhelye volt a templomos szerzetesek és a királyi csapatok között. Ez az esemény arra az időre eshetett, amikor Károly Róbert haragja elől a Németújváriak Ausztriába menekültek és elképzelhető, hogy a vár védelmét erre a harcias szerzetesrendre bízták. Valótlan azonban az a feltevés, hogy valaha is a templomosok tulajdonában volt. Mivel a néphagyomány vörös papokról (Rote Plaffen) beszél, így az is lehetséges, hogy nem templomosok, hanem johanniták voltak Lékán. A monda szerint, a barátok elsáncolták magukat a várban és megesküdtek, hogy élve nem adják meg magukat. Az ostromló királyi csapatok egy titkos alagúton bejutottak a bástyák mögé és a hősiesen védekező szerzeteseket beszorították a lovagterembe. A boltíves falak között csak akkor csitult el a csatazaj, amikor az utolsó barát is halva terült el a kövön. A lovagterem padlójáról sokáig nem tudták lemosni a barátok vérét., akik hosszú évekig kísértettek éjfél táján a lékai várkápolnában. Az idegenvezető szerint, a lovagterem bejáratánál még ma is látni időnként egy tenyérnyi vörös foltot a földön…
A lékai vár 1390-ben került az Osli-nemzetségből származó Kanizsai-család birtokába. 1406-ban az osztrák herceg több más várral együtt elfoglalta, 1409-ban azonban már ismét a Kanizsai-zászló lengett a tornyán. 1513-ban II. Ulászló monyorókeréki Erdődy Péternek adományozta Lékát, két évvel később azonban a Kanizsaiaknak sikerült megerősíteniük birtokjogukat. Kőszeg török ostroma idején Léka is sokat szenvedett, ekkor tűnt el a föld színéről a ferencesek kolostora. Nádasdy Tamás 1535-ben, amikor Zápolyától visszapártolt Ferdinándhoz, felesége, Kanizsai Orsolya hozományaként, a többi birtokkal együtt Lékát is megkapta. Ezt követően, közel másfél évszázadon keresztül a Nádasdyak tulajdonában maradt. Nádasdy Tamás 1537-ben horvát bán, 1540-ben országbíró, 1552-ben hadvezér, 1554-ben nádor. Ő telepítette birtokára a törökök elől menekülő horvátokat (1533). Mint a kultúra és az oktatás nagy pártfogója, iskolákat, nyomdákat alapított és segítette a tehetséges fiatalok külföldi tanulmányait. A magyar protestantizmus támogatója volt. Személyét, humanista gondolkodása, műveltsége és áldozatkészsége alapján sokan Széchenyi Istvánhoz hasonlítják. Nádasdy Tamás 1562.július 2-án, 64 éves korában halt meg Egerváron, ahonnan holttestét Lékára szállították és 1669-ben, amikor elkészült a templom, az új családi kriptában helyezték örök nyugalomra.
A török 1605-ben eredménytelen kísérletet tett a lékai vár bevételére. Nádasdy Pál (1598-1633) tizenkét éves volt, amikor anyját, az őrült Báthory Erzsébet Thurzó György nádor elfogatta és fiatal lányokon elkövetett kéjgyilkosság vádjával előbb halálra, majd életfogytiglan börtönre ítélte. Báthori Erzsébet a csejtei és a sárvári várban követte el vérfürdőit és minden alapot nélkülöz a feltevés, hogy a lékai vár is színhelye volt rémtetteink. Az ő unokája volt Nádasdy ferenc (1622-1671), aki elfordult a család protestáns tradícióitól és katolizált. 1643-ban elvette feleségül Esterházy Júliát. A gazdag főurat, aki rangban az országbírói méltóságig emelkedett, 1671-ben hűtlenség vádjával fejvesztésre ítélték és kivégezték. A Nádasdy-vagyon nagy részét elkobozták, az árvák gyámja az elhunyt veje, Draskovich Niklós lett. Átmenetileg ő irányította a lékai birtokot (1672-76). Ez alatt a rövid idő alatt szegényházat alapított Lékán és nagy gondot fordított a templom szépítésére. Az Esterházyak 1676-ban szerezték meg a lékai-birtokot a kincstártól.A 19.század elején jelentős posztóipara volt a községnek és még az ötvenes években is 250 külföldi posztómunkás dolgozott a helyi üzemekben. Velikei Gergely ferences szerzetes 1522-ben Lékán másolta a híres Keszthelyi Kódexet, Roznak Márton pedig itt örökítette meg 1789-ben német nyelven Kőszeg ostromát.
A vár a XIX. században elég romos állapotban volt, egy részét 1902-1906 között Esterházy Miklós herceg javíttatta ki. A helyreállítási munkálatokat a vajdahunyadi várat is kutató Möller István vezette. A vár 1921-ben került Ausztriához, de a tulajdonviszonyok változatlanok maradtak. Végül 1969-ben Paul Anton Keller osztrák költő és felesége, Margarethe Keller vásárolták meg az Esterházy családtól. Az új tulajdonos szinte minden vagyonát a vár helyreállítására fordította. A vár 1980 óta a Prof. Paul Anton Keller Alapítvány tulajdona, egyben 1981-től a felsőpulyai járás kulturális központja. A felújítási munkák eddig mintegy 15 millió eurót emésztettek fel.
A műemlék történetét illetően ismét a Dénes József által írt Vasi Várak című kiadványt hívtam segítségül:
Az idézet kiegészítéseként megjegyezném, hogy az épület 1832-ben gróf Althanné kolerában történt elhalálozását követően vált lakatlanná, 1841-ben pedig villámcsapás következtében kialakult tűzvészben leégett. 1860-ban a Batthyány család eladta, állagvédelmét elhanyagolták.
Az idetévedő vándort sűrű bozóterdő fogadja, megközelíteni balesetveszélyes.
A sűrű növényzet miatt az év ezen szakaszában a műemlék még álló maradványai fotózhatatlanok.
A kastély eklatáns példája annak, hogy műemléki védettség miatt nem engedik hasznosítani, eladni,
de a megmentésére nem fordítanak, így valószínűleg ez az épület a végső enyészeté lesz.
A település északi végében találjuk egy takaros kis park közepén a Sibrik Várkastélyt.
Története röviden:
A település nevével első ízben 1024-ben találkozunk, amikor „Bozuk”-ot, valószínűleg mint földterületet, I. István király a zalavári egyháznak adományozta. A helység „villa Bosuk” alakban az 1277-ben oklevélben fordul elő először, amikor Ompud alországbíró „Datum apud villa Bosuk” írja levelét. 1279.március 4-én a Héder nembeli II. Henrik fia I. Miklós kapta meg. Károly róbert király 1337. évi oklevele szerint „possessione Bosuk” a Szalók család birtoka, majd amikor 1374.december 31-én a vasvári káptalan előtt Németújvári Henrik bán utódai, Henrik és az Ő unokaöccse László, Rohonc és Kemend várakat és az azokhoz tartozó falvakat egymás között felosztják, „poss. Bosuk” Lászlóé lett. A vasvári káptalan 1405. április 4-én viszont már azt bizonyítja, hogy Zsigmond király parancsára Garai Miklós nádort és testvérét János mestert iktatták be a Rohonc vár birtokába és uradalmába, köztük Bozsuk faluba.
Az
egykor szabályos, négy saroktornyos, árkádos udvarú, zsindely tetejû, vizesárokkal körülvett várkastély állítólag Mátyás király vadászkastélyának épült 1470 körül. Feltehetõen Ő adományozta a Sibrik családnak. A XV: századi udvarházat a XVI-XVII. sz.-ban bõvítették emeletesre. A kastély bejárati kapuja feletti címeren Sibrik Ostát és felesége gersei Pethő Éva monogramját látjuk (OS PE), felirata: „ CUSTODI DOMINE INTROITUM ET EXITUM TUUVM A 1614” (Őrizd Uram az itt be- és kilépő tieidet).
Az épület magja ennél régebbi. Árkai a nyugati oldalt kivéve három oldalról is jól láthatók. 1983-ban Bakay Kornél feltárta a DK-i saroktornyot, mely a 17. században épült. Vitatott, hogy az épület legkorábbi magja pontosan mikor épült, talán még a 15. században.
A szarvaskendi és óvári Sibrik család kapcsolata Bozsokkal 1906 augusztus 31.-én ért véget, amikor is Sibrik Kálmán, az akkori tulajdonos a kastélyt és a birtokot verebi Végh Gyula és feleségének Wimpfenn Mária grófnőnek adta el, 52 000 koronáért. Dr. Végh Gyula művészeti író, az Iparművészeti Múzeum igazgatója, majd főigazgatója volt. A kastélyt feleségével rendbe hozatták, bővítették, a park felőli részen az emelethez teraszt, és ehhez feljárót építettek. A belső berendezés is egyre tökéletesebbé és gazdagabbá vált az évek folyamán. A bútorok zöme külföldről, Franciaországból, Németországból, Olaszországból, Ausztriából, és Kínából származott. Bozsokúj tudós földesurának ugyan másutt is voltak birtokai, a kastély azonban e faluhoz kötötte, s a harmincas évektől ez lett állandó lakhelye. A fővárosból ide költöztette értékes könyveit és műtárgyait is. Dr. Végh Gyula tudós volta, szakállas ábrázata, zárkózott magatartása miatt nem volt népszerű ember Bozsokon, a tragédiája mégis megrendítette a falu lakóit. A pártállam idején ugyanis neki is, mint minden földbirtokosnak, a feleségének pedig arisztokrata származása miatt, sok kellemetlenségben, zaklatásban, majd meghurcolásban volt részük. Végül is a kilakoltatás elől a halálba menekült, önkezével vetett véget életének 1951-ben.
A kastélyt az OMF az 1959 - 1960-as években állította helyre Vas megye támogatásával, Sedlmayr János építész tervei alapján.
Sedlmayr János: A bozsoki Sibrik kastély (Műemlékvédelem 4./1960.)
Jelenleg a várban panzió üzemel étteremmel, de turisták is megtekinthetik a kastélyt.
Szép napot mindenkinek! Nos én tulajdonosa lettem ennek a területnek ahol ez a bizonyos Őcsényi oltovány vára elhelyezkedik. Volna néhány kérdésem ezzel kapcsolatban de nem ezen a fórumon, hanem privátban ha lehetséges. az Email címem simonr@tolna.net Köszönettel: Simon Róbert.
Maga a kirándulás semmi másról nem szólt, mint Kerekiről. Így viszonylag türelmesen viseltem el a cammogó vasárnapi autósokat - a sebességkorlátozásról amúgy is külön véleményem van, de azokat tényleg nem tudom hová rakni, akik nyolcvannal vagy még lassabban tötyögnek, nem törődve a mögöttük feltorlódó sorral - és az a szerencsétlen fácán sem ijesztett meg nagyon, amely majdnem kiütötte a jobboldali A-oszlopot a helyéről.
Megközelítés a "vaddisznóösvényen" történt, azaz Dunaföldvár illetve visszafelé Dunaújváros érintésével, valahogy nem bíztam benne, hogy az autópákyán délután gyorsan lehetne haladni. A kifejezésért elnézést kérek, a seregben anno egyszerűen a kerülő utat neveztük így. Oda-vissza így nyolc óra volt, a rövid megállásokkal együtt.
Mivel már hallottam beszámolókat a vár megközelítésének lehetőségeiről, eszem ágában sem volt a legmeredekebbet választani. (A tájékoztató táblát valaki megpiszkálta egyébként.)
Maradt hát a leghosszabb, melyet a domb lábáig autóval tettük meg (N. Várbarát biztosan ráncolná a homlokát, ha a héten nem más elfoglatsága lenne), onnan viszont nem lehetséges szériautóval tovább menni. Egyrészt, mert vizes volt, másrészt feljebb a csapadékvíz kimélyítette a keréknyomot, simán felfeküdne még egy japán autónál magasabb felépítésű, így a miénk is. Ettől még autóval koppanásig fel lehet menni a várig, de másfelől, mert volt fenn autó.
Maga a vár szerelem első látásra. Igaz, kissé felnőtt az aljnövényzet, de nem kéne hozzá egy teljes nap kigazolni motoros bozótvágókkal. A kis alapterületű romegyüttes elsőre átlátható, még egy régészeti képzettséggel nem rendelkező ember is nagyjából felfogja az alaprajzot. Szinte ásóért kiált a terület :). Nagyon gyönyörűen meg lehetne csinálni, minden adva van: megközelíthető, mindeféle szerszámokat anyagokat könnyen fel lehet juttatni, kis területű, kialakítása után látogatók is tömegelhetnének, mert nem csak az M7-hez van közel, hanem a faluhoz még az általam oly annyira utált "attrakció" is megvalósítható lenne.
Szóval eszembe jutott, mikor korábban egyesületi körben arról beszélgettünk, vajon nem a legmesszebb, lévő legnehezebben megközelíthető, legmagasabban lévő, legnagyobb területű, etc. , etc. vára választottuk-e néhány éve? :) Azt hiszem, igen. Sajnálom, hogy a helyi kezdeményezés - a jelek szerint - megfenekleni látszik
Voltak más látogatók is, például egy pár két szép és szép nevű kislánnyal. A legmeredekebben jöttek fel, megpróbáltuk eligazítani őket, hol próbálkozzanak visszafelé, mert azt mondták, ott le nem mennek a gyerekekkel. Remélem, megtalálták a középnehéz utat.
