Most túlagyalom, vagy nem olvasom el rendesen? ..:-)
Nem ,nem agyalom túl, hidd el. Egyszerűen korrekt megoldást szeretnék építeni. Olcsóbban és jobbat mint amit alapkészletként 80e magasságában be lehet szerezni. Le is írtam, hogy hogyan valósítom meg, és így is fogom megpróbálni. Egy szabályzást adok a pupának, így változik a nyomás. Változó nyomással változik a fúvóka tömegárama, vagyis megvalósítható vele egy egyszerű szabályzás mindenféle bonyolult elektronika nélkül. Annyit nem ér nekem egy kísérlet hogy ECU-t építsek hozzá, nomeg az nem az én asztalom. Ti azt mondjátok nem számít annyira a pontosság, hát nem is törekszem a full korrekt érzékelők által szabályozott rendszerre, de attól még megpróbálom úgy összerakni a cuccot, hogy adott tartományban működjön, és pontosan tudjam, hogy mikor mit csinál. Ehhez azonban nagyon szükséges az, hogy a fúvóka paraméterei ismertek legyenek.
A pumpa kérdésben meg nem is nyilatkoztam hogy Shurflo-t akarok használni...No mindegy, a kérdés számomra még mindíg a fúvóka, egy már van ami egész jónak tűnik és csak 5e-rel drágább mint egy "super atomizer". Rozsdamentes, mikroszűrővel együtt.
Szerintem Te túlagyalod ezt a dolgot. Másrészt pedig nem olvasod el a rendelkezésedre álló információkat sem rendesen. Pl a Shurflo membránszivattyú egy önszabályozó nyomáskapcsolóval van felszerelve, ami azt csinálja, hogy egy elég széles mennyiségtartományban állandóan tartja a szivattyú nyomását úgy, hogy a beállított nyomásérték elérésekor lekapcsolja a szivattyú motorját. Vagyis magának a szivattyú jelleggörbének itt nincs jelentősége. Egy bizonyos mennyiségig.
A fúvóka mennyisége pedig ezen a nyomáson értendő. Ha precízkedni akarsz, akkor ezen a nyomáson dolgozol. Ha nem elég a mennyiség, akkor többszörözni szokás a szivattyút.
Vagy olyan szabályzási paramétert kell választani - pl EGT, MAF - amik megnyugtatnak, hogy rendesen be tudod állítani a mennyiségi arányokat.
Én eddig egyetlen szabályzási módszert láttam, ami valamilyen szinten biztosította a precíz víz - üzemanyag arányt, mégpedig csak benzines injektoros autóra az Aquamist rendszerét, ami a benzinfúvóka nyitásidejét nézte és ez alapján adagolta a vizet. Persze ehhez az kellett, hogy a benzin nyomása állandó legyen. Ez sajna nem megy a dízeleknél.
A gond ott keletkezik, hogy a pumpa max nyomása nulla tömegáramnál van :-) Max tömegárama pedig nulla túlnyomásnál. Vagyis ha full lezárod a pumpát,a akkor ad max nyomást, ha teljesen szabadon folyik a víz belőle, akkor ad max ccm/min-t. Tehát egy korrekt rendszerhez tudni kell a pumpa karakterisztikáját, vagyis milyen tömegáramnál mekkora nyomást produkál. Ha ez megvan, kell tudni a választott fúvóka karakterisztikáját, vagyis tömegáramát nyomás függvényében. Na ebből a kettőből már kijön, hogy mekkora nyomás mellett mennyi víz fog bemenni a motorba. És ami számomra szomorú, hogy csak és kizárólag ipari fúvókákra találok normális adatlapot.
Persze megoldás ha átfolyásmérő van a vízkörben, és az ECU mennyiség és fordulatjelével is dolgozik. Ami ezt tudja, az már korrekt megoldásnak nevezhető, és egy univerzális gyártónak nagyjából nincs is más választása ha korrekt rendszert akar árulni. De egy DIY felhasználónak a saját autójára kell szabni csak, ami leegyszerűsíti a dolgokat, legalábbis sok bonyolult elektronika megspórolható jó méretezéssel.
No ezért kéne nekem a fúvókákról valami infó, nem feltétlen ipari fúvókával állnék neki a dolognak, főleg az ára miatt. Bár porlasztásban biztosan verhetetlenek, kevéssé érzékenyek pl a csökkenő nyomásra.
Igazad van, azok a mennyiségek a pumpa max nyomásánál értendőek. A gond mostanában keletkezett, amikor a régi pumpa mellé hoztak egy nagyobb nyomásút is, így már számomra nem egyértelmű, hogy melyik szivattyú nyomásánál kell nézni a mennyiségeket. Viszont, az új kontrollert már össze lehet kapcsolni mennyiségmérővel, így vége a találgatásoknak - már aki megveszi az új kütyüket.
Én azt gondolom, hogy ezek a saját (kit-ben lévő, általános pumpa) nyomásánál értelmezhető mennyiségek. A 90 és 120 kicsit kicsi, de hát fene tudja. :)
Én csak a Coolingmistet ismerem. Ott vagy M1...10 méretet adnak meg, vagy ccm/perc adatot.
Ha elegendő nyomás van, akkor egy fúvókacsere mindíg kiút. És pont itt járok most, nem találok egy értelmes megfizethető fúvókát. Amik a kitekben vannak azokról lehet bármi adatot tudni azon túl hogy 90-es vagy 120-as? Egyáltalán mi ez a 90 és 120? cm3/perc volna? Ha igen, mekkora nyomáson? Már ezzel is előrébb volnék. Ha valakinek van konkrét infója, netán adatlapja fúvókákról, ossza meg plz!
Ha csak fogyasztáscsökkentés a cél, akkor tisztán vízzel kellene próbálkozni. Lehetőleg a befecskendezett üzemanyag 10-15%-a közé kell belőni a mennyiséget, nem csak találomra. Erre vonatkozóan találtam jó cikket, konkrétan komphajókról szólt a tanulmány. 20% körül már nincs üzemanyag megtakarítás, még fentebb pedig akár növekedés is lehet. Vízről van szó tisztán, tehát ez nyilván nem így igaz Methanolra. A kimutatható üa. megtakarítás 5% körül mozgott, ami viszont éves szinten szép summa a komptársaságnak :-)
Osztom BarG véleményét, nem lehet vele megtakarítani, én többször is teszteltem úgy h vag-commal néztem a pillanatnyi bef mennyiséget és tempomatnál kapcsolgattam a cuccot és talán 0.1-0.2 dl/h amivel kevesebbet mutatott ha be volt kapcsolva. De az is csak sztem üzemállapottól függött, mert volt , h ugyanannyit mutatott. Az az 1-2 dl meg nem mérvadó, mert ugye a metanol és a deszt víz sincsen ingyen :-)
Én úgy tudtam, hogy a 205-ökben 1,8-as a dízel, legalábbis akkoriban a PUG szerelőm egy ilyennel járta be a versenypályákat, mert rallyzott. Azt mondta, megszámlálhatatlan km van benne. Viszont az én akkori 309GTI-m egy átok volt, igaz, hogy élményautó volt, de mindene elromlott.
A víz/metanol befecskendezést fogyasztás csökkentésre - felejtsd el. Ha fogyasztást akarsz csökkenteni, akkor menj lassabban, nyomd kevésbé a gázt. A befecskendezés csak akkor működik nálam, amikor nyomom neki a gázolajat, az meg nem a fogyasztási minimumnál van. Én még soha nem tudtam kimutatni semmilyen fogyi csökkenést, pedig néhány m3 metanol már elégett a hengerekben.
Én két évig jártam PUG 1900cm3-es GTI benzines motorral szerelt autóval, majd ezek alapján megfogadtam, hogy a csigazabálóktól soha többet semmit sem veszek.
A problémát én abban látom, hogyha csak egyszer is csinálsz az elhanyagolt védelmek miatt folyadékütést, akkor galyra megy a motor.
Szia!Tisztán fogyasztáscsökkentés irányából szeretnék foglalkozni az üggyel.Szerinted lehet megtakarítani? Erre a célra Pug 205 ös, 1905 ccm-es motorral állna a rendelkezésemre...majd. Ez jó lehet?Köszönöm
Mondjuk az gyakoribb (sokat olvasgattam róla), hogy "0 hatás", mint hogy gondot okozzon. Ergó én inkább olyan rendszert terveznék, aminél felfelé könnyebben tudsz elmozdulni, ha kevés.
Nem feltétlen problémázás, csak szeretem tudni mit is csinálok. Azt sem szeretném, hogy megépítem és 0 hatás, de azt se, hogy hengerfejesre vágjam a gépet, mert legutóbb már ilyenről is hallottam.
Szóval most azon vagyok, hogy 15-20% közé beállítom amenyire tudom, kérdés, hogy ennek így lesz e érezhető hatása. Nem sima nyomáskapcsolós lesz, már asztalon összedobtam egy próba vezérlést. 0.3Bar körül nyomáskapcsoló bekapcsolja, onnantól 1.1Bar max töltőnyomásig vezérelve lesz pont azért amit te is leírtál.
Hát innentől nem értem, mit is problémázol. Egyrészt ezek szerint tudasz élőadatokat olvasni, amitől tisztában leszel a pontos üzemanyag mennyiségeddel, másrészt Krézi leírta itt, hogy probléma mentesen fecskendezett 50% felett, mistermekkmester is 30% fölé megy, én is néha 20% fölött nyomom, 20%-os célértékkel és sok egyéb helyen is olvasni a 15-20%-os célt. Ezekből már össze lahet állítani a képet. Vagyis nagyon szájbarágósan: nem túl kritikus a pontos mennyiség, azt kell elkerülni, hogy az öngyulladást meggátolja a befecskendezés.
A kérdés inkább az, hogy ha nyomáskapcsolós megoldást csinálsz, melyik pont legyen a belépő érték, ahonnan fecskendezel. Mert ha alacsonyan kezdel, akkor csak keveset tudsz, annak nagyobb teljesítményen nem sok értelme lesz, ha magasan kezdesz benyomni, akkor meg csak jó nagy gázas gyorsításoknál fog múködni, ami normális embernél azért nem olyan gyakori.
Élőadatos kiolvasás megmondja mg/i értékben, emellé ha a fordulatszámot is olvasom, meg is van az időegység alatt fecskendezett gázolaj. Manapság ez már nem nagy csoda. Ehhez elég precízen be lehet lőni a vízbefecsit, csak tudni kéne, hogy ténylegesen hány %-ot kell beállítani.
Oszt honnan lehet tudni, hogy mennyi a valós, időegységre vonatkozó befecskendezés?! Hát persze, hogy sehonnan. Legalábbis mezei polgár nemigen jut ilyen infó birtokába. Lehet persze mérnöki becsléssel valahogy megközelíteni a valóságot. Én pont ezért vettem kontrollert, hogy hozzáidomítsam a rendszert az autóhoz.
Igen, csúcsban valószínüleg többet fecskendezek, mint 20%, pedig relatíve kicsi a fej, ismerek olyan kollegát, aki 2/3-os motorba a többszörösét nyomja be.
Ezekszerint akkor nálad csúcsban jóval 20% fölött fecskendez be. Ezzel szembesülök bármilyen fórumot olvasok a vízbefecsiről, hogy javasolnak egy %-ot, ami hol 10, hol 15 hol 20, aztán senki nem is tudja pontosan hogy a sajátja valójában mennyit nyom be. Nem kötözködni akarok, nehogy félre értsd, de egyszerűen nem találok erre vonatkozó támpontot. Ha mást nem találok, akkor megfogadom a 20%-ot, és összerakok egy vezérlést ami ezt viszonylag elfogadható pontossággal tartja.
Vagy van erre nézve tapasztalat, hogy mondjuk a max turbonyomás 90%-ától lehet emelni monjuk 25-30%-ra? Mert a nyomulósabb pályázáskor fogyó több lötyi ilyesmire utal, nagyobb terhelésnél akár 30% fölött is lehet nálad az arány.
Hát a fúvóka sugárképe elég erőteljesen attól függ, hogy milyen típusú fúvókát veszel. Nekem csak Coolingmist fúvókához volt szerencsém, az kúpban fúj tökéletes ködöt. Volt olyan, aki azt gondolta, hogy jó lesz neki a benzines fúvóka, de amikor megmutattam neki a Coolingmist fej szórási képét, akkor átgondolta a dolgot.
Elvileg 20%-ig biztosan nem lesz problémád. Velem megesett már, hogy 30 l gázolaj mellé elment 8 liter 50/50 elegy egy nyomulósabb Pest-Miskolc autópályázás során. Nyomáskapcsolt rendszert bizony a legkisebb teljesítményre kell méretezni, amikor eléred a beállított turbónyomást.
Sziasztok. JTD Alfámban tervezgetem, hogy kipróbálom a vízbefecskendezést. Egyelőre teljesen alap nyomáskapcsolásos megoldással, hogy lássam van e tényleg értelme vele foglalkozni. Elolvastam pár háttér infót, egy igazán nagy kérdésem maradt. A porlasztófúvóka kiválasztása.
Igazán azt nem tudom, hogy mennyi víz+methanol mennyiséget illik befecskendezni (50/50% vol.). Nem egy nagy étvágyú a verda, valahol 400g/m a max gázolajmennyiség amit egy padlógáz-végigforgat közben benyom.
Ahova a kapcsolási nyomást szánom, ott 110g/min körül ha jól kalkuláltam.
A fúvóka kiválasztásánál az a nem mindegy, hogy 10% vagy 15% vagy 20% az ideális mennyiség. Nyilván egy ilyen egylépcsős rendszer vagy lent, vagy fent lesz jó,de nem bíznám a véletlenre.. ha van infótok, plz help!
Nem egyszerű eset a menet, mert a 3/8" -os NPT menet az ugye kúpos, én egy közdarabbal teszem fel a szívócsőre, oda M16 (?) metrikus menetes sárgarézből esztergált nagy csavar megy be, szintén teflonszalaggal a meneten, de inkább a spéci fluorgumis olaj és hőálló tömítés tömít. Amíg nem ez az egyedi gyártású tömítés volt fenn, addig mindig volt egy kis olajpára a csatlakozó környékén.
Akkor lehet, hogy mégiscsak egy nyűves super atomizing fejért fogok rendelni az USA-ból?
Azt észre vettem nem mindig ott akar szét jönni ahol kéne :S De akkor óvatos leszek :) A csonk kész slégan van benne az 500-as a két 180-as meg a 2-2 hengerre van osztva