Orbán a globáltőke zsoldosa. Hogy is hívják gyerekeit.
Az új szánalmas messiásnak, a becsületrendesnek és Viktornak céljai azonosak.
NINCS NÁLA JOBB a gátlástalanságban, a hazudozásban, az osztogatásban, fosztogatásban, a gondok elkendőzésében.
A státustörvény semmit nem old meg, csak nemzetközi feszültséget kelt, no meg lenyomja a hazai béreket.
Panaszkodunk az agyelszívásra, de mi ugyanezt tesszük. Orbánnak elképzelése sincs a gondok megoldására, saját zsebének szolgája nem az országé.
Képmutató, pusztulásba rohanó világ ébredj!
Már a kérdésfeltevés is amolyan gyerekes !
Mikor növünk már ki abból, hogy egy politikai kurzust egy névvel azonosítsunk ? (vesszen tiszapista, vesszen XY - ez nevetséges)
A másik gyerekessség ez a csodaváró szimptóma. 'Ha XY lenne a m.elnök akkor itten kánaán lenne !' Baromság !
Itt egy 50--100 éve elcseszett (geo)politikai helyzet van, ezt kell megoldani valahogy. A baloldal erre képtelen, ezt már számtalanszor bebizonyította, mivel ateista, materialista szegényember (proli) nem tud másból kiindulni, csak abból, hogy együnk-igyunk-üzekedjünk, hiszen mi másból is áll az élet, mint SZERZÉSből... Ez megakadályozza őket abban, hogy valóban a népért tegyenek valamit.
A fidesz ebben tér el NÉMILEG az elmúlt rezsimektől, s egyelőre NINCS NÁLA JOBB. S amig nincs, addig csak maradjanak - tőlem akár 30 évig is. Ha jön egy valóban JOBB, akkor arra fogok szavazni. De addig:
HAJRÁ VIKI !!!!!
Lehet, hogy nem fogalmaztam pontosan, de mi a bajod az "általam megkeresett adó" fogalmával?
Ha, mondjuk, 25%-os a szja-terhelésem, akkor naponta 6 órát dolgozom maggamnak és 2 órát az apehnak. Megkeresem azt az összeget, amit adóként fizetek ki.
Piaci árak fontosságával tisztában vagyok, mindenhatóságukban erősen kételkedem. Azt tettem szóvá, hogy a piaci szempontokat nemigen hangsúlyoztad a munkavállaló versenyképességénél, de a gázárnál igen. Azt az előnyt is megadtam neked, hogy az általad hozott kohómérnöki példát fejtegettem tovább.
Érvelés szempontjából mellékes, hogy ki milyen idős és kinek hány tanítványa volt: jónéhány évet én is letapostam és tanítványaim száma is meghaladja az ezret. Ide is írogatnak közülük néhányan. Hidd el, hogy az én koromban te se voltál idősebb nálam.
Utolsó bekezdésed alátámasztására, légy szíves, hozz példát arra, hogy a megosztás helyett az mszp az árkok betemetésére focizik! Ha a fidesz megosztásra játszik, akkor az egyetlen hasonló súlycsoportú ellenfelének az árkok betömése volna a legfontosabb feladata.
Politológus "szakértőket" olvasgatva egyre inkább kérdésként merül fel bennem, hogy tudomány-e egyáltalán a politológia? Vagy az nem is az, amit a különböző újságokban politológusok írnak?
Az egyetemeken es foiskolakon egyik penteken meg "tudomanyos szocializmus tanszek" felirat diszelgett az egyik ajto mellett, rakovetkezo hetfon meg mar "politologiai intezet" vagy "politikatudomanyi tanszek" es hasonlok.
A topictemahoz: a fidesznek van meg legalabb 8 eve, az MSZP a legjobb uton van az onkihereles fele. Illetve most mar mindegy mit csinalnak. Nem kellett volna eddig elnyomni az uj generaciot.
A fiatalokat es noket beemelo kvotarendszer butasag -- ha valaki sajat erejebol egy part elnoksegebe sem tud bekerulni, akkor hogy kepzeli, hogy az orszagos valasztasokon jol szerepel...?
Csak a tények kedvéért:
A Sulinet költsége iskolánként havi 95.000 Ft+ÁFA
Abban, hogy másként kellett volna létrehozni igazad van. De a szerződés betartatásáért ki a felelős? Mert például a sávszélesítés nem valósult meg, oszt mégis kifizetik a számlát...
Van itt sara mindkét kormánynak.
Engedd meg, hogy vitázzam gondolataiddal.
Ezt a társadalmat nem a jelenlegi hatalom osztotta meg, hanem az a párt amelyet, ugy hivnak, hogy SZDSZ.
Ha belegondolsz, hogy már az MDF kormányzat elsö napjaiban is nyilt támadást inditottak Antall ellen a taxisblokád idején, majd ehhez csatlakozott a levitézlett ujságirók hada és azok a kommunisták, akik kétkézzel kapaszkodtak a minisztériumokban az iróasztalukhoz, a jól fizetö állásaikhoz és a poziciójukhoz.
Az SZDSZ-hez csatlakozott a Demokratikus Charta szervezésében a szocialisták tömege a Munkáspárttal együtt.
Ök osztották megtársadalmat.
Emlékszem, hogy milyen televiziós vitát csiholtak, hogy miért kell elvinni a Kun Bála szobrot a Vérmezöröl és az mennyi pénzbe kerül.
És jöttek a független szakértök és politologusok akik hangosan kijelentették, hogy milyen rossz irányba megy az ország.
Késöbb ezen független szakértök megjelentek a következö választásokra felkészülés során az MSZP és SZDSZ soraiban.
Ekkor még 1991-94 közötti idöket irtunk.
Megjelentek a sajtóhazudozok és soha sehol el nem hangzó kijelentéseket próbáltak a közvéleménybe sulykolni.
Az MSZP kurzus során a társadalom ugyanolyan megosztott volt és csalodott mert nem következett be az igazi rendszerváltás.
Nem következett be, mert a rendszerváltó pártok egyike - SZDSZ- elárulta azt a következetes magatartást, amely végsösoron az 1990-es rendszerváltáshoz vezetett.
Lepaktált a régi kommunisták által alkotott MSZP-vel :s ey ay amit a syavay=k soha nem bocs'tanak meg nekik.
A jelenlegi negosztottság viszont nem politikai megosztottság hanem inkább gazdasági illetve megélhetési megosztottság.
Sokan a társadalom szélére kerültek és napi megélhetési gondjaik vannak.
A rendszerváltáskor vagy az azután következö idöszakokban elfelejtették megmagyarázni az embereknek, hogy a változások milyen kemény idöket fog jelenteni az embereknek és évtizedekbe fog kerülni mig egy jól müködö társadalom fog Magyarországon müködni.
Ma lehet globalizáció ellenes jelszavakkal embereket az utcára küldeni és lehet bevásárlócentrumok ellen propagandát folytatni.
De kérdezem, hová lenne az ország ha nem jönnek be Magyarországra a multinacionális cégek és hozzák a fejlett technológiát és tanitják meg az embereket magas szinten dolgozni.
Az igaz, hogy alacsonyszinten fizetik meg öket de munkát is adnak nekik.
Ha nincs rendszerváltás nimncs fejlödés sem és ma nem taretanénk olyan szinten, aminek az lett a követrkezménye, hogy ott állunk az Európai Uniós csatlakozás lehetösége elött.
Ez azt jelenti, hogy a társadalmi, gazdasági,kulturális,politikai szintünk már megfelel annak a szintnek, amely jellemzi Európa nagyobb és gazdagabb részét. Ez nem jelenti, hogy nincsenek gondjaink és feladataink, amelyket meg kell oldanunk.
De a nyugati társadalmak is küzdenek hatalma gondokkal és feladatokkal.
Nos ezeket a gondokat igyekszik a jelenlegi hatalom megoldani.
A gondokat és a megosztottságot kérem nem ennek a mai hatalomnak a nyakába varrni.
Egyébként pedig a jelenlegi hatalom ellen fellépö pártok is megosztottak és saját belsö gondjaikkal küzködnek, amelyeket igyekszenek a szönyeg alá söpörni.
Nos ezek a pártok nyujtanak ma alternativát nekünk.
Volt rá idejük, akkor nem sikerült.
A magyar politikai pártok közül eddig mindegyik volt hatalmon. És a FIDESZ az egyetlen, amely képes volt a gazdaság egészét olyan pontra juttani, amely töretlen fejlödést is képes biztositani hosszú távon.
Mielőtt még soha nem látott magasságokba emelkedik a vita színvonala, engedtessék meg nekem néhány megjegyzés, és a magam részéről az ügyet lezárom:
-igen hízelgő volt Rémkirály (Erlkönig, (76)) koromra való célzása. Bár az életkor nem érdem, de nem tartom kizártnak, hogy még legkisebb fiam is idősebb nála, azt meg különösen nem, hogy esetleg közel ötezer volt tanítványom valamelyike. Bár ezt nem tartom valószínűnek, sőt kifejezetten szégyellnivaló dolognak tartanám, mert tanári pályám során néhány alapelvet mindig betartottam és ezek betartására neveltem tanítványaimat is. A visszajelzések alapján nem is egészen eredménytelenül! Mégpedig a türelemre, a megértésre, az udvariasságra, a tények, a másik ember tiszteletére. Tudom, hogy manapság ezek nem mindig követendő tulajdonságok, de mit csináljak, én már csak ilyen "konzervatív" vagyok.
- tökéletesen beigazolódott a (68)-ban említett pszichológiai törvény, a vitában hiába használ bárki észérveket, az elfogult, érzelmekre épülő döntésekkel szemben ezek teljesen hatástalanok.
- az én tényszerű érvelésemre is tökéletes hozzá nem értésről, alapvetően érzelmek által vezett döntésekről tanuskodó reflexiók érkeztek ((pl. "általunk megkeresett ADÓ" ???, miért fontosak a piaci árak (erre csak annyit, hogy csupáncsak azért, mert ebbe bukott bele az előző rendszer, ezért nincs most 3,60-as kenyér!), ifjú és törekvő, aki Medgyessy új csapatának tagja, agymosott stb., stb.) Vagyis aki esetleg nyitott szemmel jár, és idősödő ember létére nyitottan is gondolkozik, egyáltalán gondolkozik, az már bizonyára valami olyan brancsba tartozik, akire rögtön köpködni kell, az AGYMOSÁSON esett át! Pedig esetleg csak arról van szó, hogy másképp, talán kicsit mélyebben, talán kicsit bölcsebben látja a dolgokat.
Ismétlem: tudom, hogy az általam képviselt elvek manapság nem igazán divatosak, most az agresszivitás, a nyomulás, a másik mindenáron legyűrése a módi, de remélem, hogy a nem túl távoli jövőben ez változni fog!
Persze ez a kormány erre, a társadalom megosztására játszik, mindent el is követ ennek érdekében, hiszen nyilvánvaló, hogy csak így nyerhet 2002-ben. De, hogy a mondanivalóm a témáról is szóljon, én mindenesetre abban bizom, hogy ezt egyre többen felismerik és a FIDESZ-MPP veszíteni fog 2002-ben, leginkább mindannyiunk, azaz az egész ország érdekében.
Na ennyi!
Tényleg felháborító!
Mit sértegeti azt a kedves kis állatot?
És különben is, -abból lett, hogy Micsurin keresztezte a hörcsögöt a szarkával, - hol itten a görény?
Hacsak nem a Kövér...
:O)))))
"Bocsánat, nem is az ország volt buta,"
Szvsz sem buta volt az ország, hanem feledékeny.
Az akkori legnézettebb sorozat mintájára ment az egész.
Igaz, hogy a joki mindíg kibabrált a nejével, de ő rendre megbocsátotta.
Remélem most már nem ez a legnézettebb műsor.
Hogy most a dáridó.
AJJAJ!
Üdv:
A kérdésre válaszolva, remélem sokáig Orbán Viktor lesz a miniszterelnök. Azt is remélem, hogy nem lesz még egyszer olyan buta az ország, mint 1994-ben. Bocsánat, nem is az ország volt buta, hanem az a "néhány" ember, aki hatalomra segítette azt a borzalmat, aminek az elmúlását vártuk...hiszen elég csak Medgyessy elvtársra ránézni. Köszönjük, elég volt Elvtársak!