Belébotlottam egy szövegbe, amiben pont azt az élményt írja le valaki, mikor meglátta, mi van abban a "varázsképben".
"...lelkem tétova pillantása észrevett önmaga fölött valami örökké változatlan világosságot. Nem olyan volt, mint a testi szemmel is meglátható közönséges fény...nem olyan volt, hanem más, minden földi fénytöl igen különbözö. Nem is ugy borult értelmem fölé, mint olaj a vízre, vagy ég a földre- hanem sokkal magasabbról-, hisz ö az én teremtöm; - s én sokkal mélyebben álltam, hisz teremtménye vagyok! Akik az igazságot megismerték, ismerik ezt; s akik ezt ismerik, megismerték az örökkévalóságot...
Mikor elöször megláttalak (Istenem), felkaroltál, hogy megértsem, mennyire valóság az, amit megláttam, s mennyire méltatlan vagyok én arra, hogy rád tekintsek. Rám estek hatalmas sugaraid, s le kellett sütnöm gyönge szemeimet. A szeretet és borzalom remegése futott végig rajtam, mert megértettem, mily roppant messze estem hasonlatosságodtól!
De azért mintha hallottalak volna a magasból: Én a felnöttek eledele vagyok! Növekedjél s részed lesz bennem. Nem te változtatsz át engem magaddá, mint valami testi eledelt, hanem én változtatlak át téged magammá!
S mikor tépelödtem, hogy talán nem is létezik az Igazság, mert sem a véges, sem a végtelen térségekben nincs kiterjedése,- messziröl kiáltottad felém: Én vagyok, aki vagyok!
Meghallottam, de úgy, hogy a szívemmel hallottam meg, s többé nyoma sem volt bennem a kétkedésnek; söt könnyebben kétségbe vontam volna saját eleven létezésemet, mint az Igazságét..." (Ágoston vallomásai)
Itt nem a hatékonyságon van a hangsúly. Legalábbis nálam nem. Pont a harmonikusságról. Tehát a biztos érzésröl, ami benned van.
Ha az ember pusztítani akar, ahhoz sem nem harmonikusság, sem nem biztos lelkiállapot nem társul. Amikor fegyver van a kezemben, soha, de soha eszembe sem jut, hogy azzal ölni lehet.
Tehát a lövészetben is megvan az, ami a Zen íjászatban.
Pár hete volt szerencsém kipróbálni az íjászatot (no nem a Zent :-), és van varázsa rendesen.
szia musztafa! lőttem .357-sel. állat valóban. olyan érzése van az embernek tőle, hogy nagy baj nem lehet egy ilyennel a kézben. a zen íjászat tényleg nagyon harmonikus látvány de valljuk be nem túl hatékony. felsőbbrendű hozzáállás ide vagy oda. de teljesen korrekt volt a válasz. köszönöm.
"na szóval ez nem ollan.
bakker! nekem most sivár a lelkem?:))"
:-) Látod, pont ezért ollan!
"nekem mindegy a hit tárgya, az érzést keresem".
Ezt télleg nem értem. Valahogy ugy kezdted a témát, hogy mi az, amit ti láttok, én meg nem. És hogy kiváncsi vagy. Most akkó mi van?
De ha boldog vagy, "söt", akkor minden rendben van.
(Nem tudom, mi az, hogy CLÖ, én azt írtam, hogy ÉLÖ, csak forditott ékezettel, és nálam ugy is jelenik meg).
Asszem, felesleges Istenröl beszélni.
Engem ha megkérdeznek, hogy hiszek-e Istenben, azt mondom, igen, mert ezzel a kérdezö megkapta a neki fontos (?) információt, és nekem sem kell kifejtenem aszt, amit nem tudok szavakkal rendesen elmondani.
De szerintem a hit nem hit, mert hinni valamiben az elfogadni valamit, amiröl nincs biztos tudásunk. Inkább dunsztunk sincs.
Amit itt hitnek neveznek, az optimális esetben biztos tudás, aminek a forrását nem tudjuk megnevezni. Biztos volt veled is, blekpúder, hogy valamit gerincvelöböl tudtál, és nem szorult magyarázatra.
És Istent is teljesen felesleges így nevezni; egyszerü konvenció, hogy mindenki tudja, hogy most arról beszélünk, amiröl nem tudunk beszélni.
De érezni úgyis érzed, ha a tudás (hit) állapotában vagy, mert teljesen biztos vagy magadban, és nem igényelsz megtámogatást kívülröl.
És ez egy magát teljesen ateistának valló emberben is tökéletesen müködik.
Egy példa, ami talán érthetö számodra:
Imának nevezett dolog. Számomra tökéletes, ha beleküldök ötven skulót légpisztollyal egy céltáblába. Közben elönt az a hüvös nyugalom, tökéletes béke, a biztos tudása, hogy amit csinálok, jól csinálom, nem erölködöm, nem kételkedem. Mindegyik lövedék célba talál, szinte céloznom sem kell. Agyam szinte teljesen kikapcsol, a mozdulat automatikus.
Gondolom, a Zen íjászat lehet valami hasonló.
És ha nem légpisztollyal csinálod, hanem monnyuk egy .357-essel (nem 50-et, mert nagyon drága :-), akkor az élmény még intenzívebb. Bár ott már az adrenalint el kell tudni különíteni. Ha el tudod, és hideg fejjel lössz, akkor van valami hatalmas erö erzet benend, amit nem a fegyver okoz, csak fókuszál.
ez a fránya enter gomb......
na szóval ez nem ollan.
bakker! nekem most sivár a lelkem?:))
nekem mindegy a hit tárgya, az érzést keresem.
mi az a CLÖ?
hát ilyen érzékszervem nincs. nagyon szeret? úgy vettem észre, hogy a megtértek vadiúj túlvilági mosollyal az arcukon járnak kelnek. ez a dísz.
meg bizonyos dolgokat egyformán látnak. tökegyformán. ez az öntő forma.
nagyon örülök, hogy a hit nem valami bizonyíték nélküli meggyőződés. muti.
boldogtalan vagyok.
boldogtalan vagyok.
boldogtalan vagyok.
boldog vagy.
boldog vagy.
boldog vagy.
nem is lehetek?
...nem hasonlít ez egy kicsit arra a Feanor-féle "milyen a tej?"-leírásra?
Legjobban az teccik, hogy "lélek sivárságának seprüje"! :-) Ez télleg nagyon stimmel!
De télleg nem akarlak frusztrálni, kedves Blekpúder, szóval mit lehet ehhez még szólni?
Na nekem az jut eszembe az elsö ponthoz, hogy a hit valami más, mint bizonyíték nélküli meggyözödés, mert mindenkinek vannak bizonyíték nélküli meggyözödései, de ettöl még nem hivö. De ezt még asszem nem is tisztáztuk, hogy milyen hitröl is beszélünk itt...
Ha a keresztények Isten-hitéröl, akkor az sokkal több, mert ez a fajta hit az olyasvalami, ami által egy mások számára láthatatlan dimenziót ismer meg az ember, amit "örök életnek" nevez a biblia. Valahol aszongya hogy, "aki hisz, örök élete van annak". Azt is lehetne mondani, hogy a hit az valami nemtudomhányadik érzékszerv, ami által felfogja, "meglátja" Istent az ember, megtapasztalja pl. azt a leírhatatlan (már megint itt vagyunk, leírhatatlan :-)) szeretetet, amivel öt szereti.
Tehát azért is nem elég az a definíció, hogy "bizonyíték nélküli meggyözödés", mert az csak valami kognitív dologra utal, bizonyos hittételeknek az elfogadása pl., a hit viszont az Istennel való személyes KAPCSOLAT, ami azt jelenti, hogy valami nagyon komplex, dinamikus, ČLÖ dolog, ami változik, amiben vannak mélypontok és fantasztikus csúcspontok, vannak olyan semmilyen fázisok, amikor semmise történik, máskor meg történik egy csomó meglepö dolog is, az ember fejlödik a hitben, egyre nagyobb lesz a vágya, hogy még jobban megismerje Istent, és igy tovább...
Hogy a "boldogság alapja", azt is aláirom.
De mi az, hogy "dísze" meg "öntöformája"?
hát ezt meg.
mondhatjuk akkor, hogy a hit bizonyíték nélküli meggyőződés?
leírhatatlan jó?
biztonság érzés?
út és iránytű?
a boldogság alapja?
az etika csúcsa?
oltalmazó misztikum?
lélek sivárságának seprűje?
dísze?
öntőformája?
start és cél?
mit hagytam ki?
hát sajnálom.
alkotás teremtés.
én technika (jól írtam?) rajongó vagyok.
meglévő dolgokból ujat készíteni: alkotás. nem meg lévőböl:teremtés. fügetlenül attól ki csinálta.
"én remélem az a szó:kifejezhetetlen, csak átmeneti. ugye naponta teremtünk olyat ami tegnap még nem volt."
Félek, ez a remény hiúnak bizonyul. Ahogy írtam korábban: az emberi kifejezőkészség messze elmarad az emberi érzelmek gazdagságától. És akkor Istenről még nincs is szó: én a kedvesemmel kapcsolatban érzem, hogy annyi mindent mondanék neki, annyi szépet és jót - és egyszerűen a nyelv primitív ehhez. Pedig a szerelem elég evilági érzés, szemben az Isten megtapasztalásával.
Nem, nem teremtünk naponta olyat, ami tegnap még nem volt. Nem teremtünk, hanem alkotunk. Legalábbis, ha Istennel kapcsolatban merül fel ez a kifejezés, akkor ez az árnyalatnyi különbségtétel hirtelen fontossá válik: a lényegileg új létrehozása (a teremtés) egyedül Isten képessége. Az emberi alkotás (egy kicsit sem leértékelve az emberi szellem szárnyalását, az intelligenciát és a kreativitást!!) mindig nyersanyagot használ. Fából készül a deszka, deszkából a ház, házból a falu - dedukcióval minden "új" alkotás visszavezethető valami korábbira, még akkor is, ha a meglévő puzzle-elemekből nem mindenki képes az "újnak" az induktív létrehozására.
És ha mindezek ellenére mégis valami teljesen újat tapasztal az ember, valami olyat, ami nem vezethető vissza más, előzetes ismeretekre, fogalmakra - akkor ugyanúgy tehetetlen a szóbeli kifejezés terén, mint amikor pl. az Istent akarja szavakba foglalni.
A katolikus egyház kifejezett hittételként állítja, hogy Isten (akinek léte egyébként a természetes ész fényénél felismerhető) a maga teljességében felfoghatatlan és kimondhatatlan.
Néhány ezer kilométerrel arrébb egy másik vallás alapkönyve, a Tao Te King e szavakkal indul:
Az út, mely szóba-fogható,
nem az öröktől-való,
a szó, mely rája-mondható,
nem az örök szó.
A halnak nem lehet elmagyarázni, mi az óceán. Én a helyedben óvatosan bánnék azokkal, akik rámutatnak egy tetszetős definícióra, egy leírásra, képre, hogy "na, ez az Isten".
De borítékolhatom neked: ha felteszed magadban, hogy azért is mások megfogalmazásain keresztül akarod megtalálni Istent, akkor záros időn belül arra a szilárd meggyőződésre fogsz eljutni, hogy Isten nem létezik. Hiszen te az ilyen esetekben nem Istent látod, hanem egyes emberek istenképét. Az istenkép pedig nem Isten. Neked a kedvesed fényképe felidézheti a kedvesedet. És meg is mutathatod nekem a fényképet: "Nézd, ez a kedvesem!" Amire én azt fogom mondani: "Ez? De hiszen ez egy papírdarab!"
És legalább annyira igazam lesz, mint amikor te azt írod: "öregem, ez nekem kevés. erröl egy cuccos orgazmus jut az eszembe. :("
az a baj ezekkel az analógiákkal, hogy nem passzolnak. ha figyelmesen elolvasod a vakos sztorit rájössz hogy nem jó. én remélem az a szó:kifejezhetetlen, csak átmeneti. ugye naponta teremtünk olyat ami tegnap még nem volt.
Senki nem fog olyan választ adni számodra, amely kielégítene. Szavakat fogsz kapni. Olyan szavakat, amelyeket már ismersz, és amelyek bizonyos dolgokat jelentenek számodra. Azt a bizonyos többletjelentést nem fogod tudni kihallani a szavakból. Aki a medence szélén állva kérdezgeti a vízben lubickolókat, hogy milyen érzés fürdeni, az akkor sem fogja megtudni, hogy milyen érzés fürdeni, ha amazok minden beszélőkéjüket latba vetik. Akkor fogja megtudni, ha leküzdi a félelmét, hogy nevetségessé válhat mások előtt, fogja magát, és belecsobban a vízbe.
Megkérdezték az egyszeri vaktól:
- Kérsz tejet?
- Milyen az a tej?
- Fehér.
- Mi az, hogy fehér?
- Hát mint például a liba.
- Mi az a liba?
- Madár; olyan görbe nyaka van neki.
- De mi az a görbe?
- Ööö... Na add ide a karodat, megmutatom... Érzed? Na ez a görbe.
- Aha. Akkor most már tudom, milyen az a tej.
aranyosak vagytok hogy a hit csíráját látjátok bennem. nem szeretném ha megsértődnétek. egy olyan jelenséggel szeretnék megismerkedni, ami körülveszi a világomat. akárhogy is de része az életemnek. mindenki elhajt mint a magzatot ha erről kérdezem. ez titok, vagy megfogalmazhatatlan? még káin ordító ellent mondásairól is ötször tovább vitatkoztak jehova komoly térítő szándékú tanui.
Szerintem amíg csak a kiváncsiságod hajt, addig nem találsz magyarázatot.
Viszont ha ennél mélyebb a hiányérzet, akkor nem maradsz válasz nélkül.
Ez nem keresztrejtvény, amit meg kell tudni fejteni.
Ha viszont komolyan szükségét érzed, mint pl. amikor a saját léteddel való összefüggéseket akarod megismerni és ez fontosabb számodra sok hétköznapi dolognál... akkor szerintem remélhetsz.
Bár szerintem a szimpla igazságkeresés, a jószándék és a békességre való törekvés magától is hozhat eredményt, minden határozott cél nélkül.
Nézd, valaki ajánlotta itt, hogy Te sajátmagad próbáld meg, kérd meg Istent, hogy segítsen, "nyilatkozza ki magát" Neked. Hiszem azt, hogyha tényleg őszintén, tiszta szívből vágysz az Igazság után, választ fogsz kapni Istentől. Lehet, hogy nem azonnal lehet, hogy nem hallható, látható módon, de olyan választ fogsz kapni, amelyből tudni fogod, hogy ez csak Istentől van.
hát nem lettem beljebb az biztos. valahogy csak meglehet ezt fogalmazni. ha távolrol is, mutassatok valami érzést amit én nem élek meg. egy foszlányát csak a különbségnek.
Erre szvsz azért nem fogsz számodra elfogadható választ kapni, mert az emberi kifejezőkészség sokkal-sokkal szegényesebb, mint az emberi érzések és érzelmek. Tízezer különböző árnyalatú, mélységű, intenzitású érzelmet lekenünk egyetlen "szeretet" vagy "félelem" vagy "harag" szóval; egy Gyertyafénykeringőre és egy Mozart G-moll szimfóniára egyaránt azt mondjuk, hogy "szép zene". Egy ízletes ebéd és a kedvessel eltöltött órák után egyaránt azt mondjuk, hogy "nagyon jó" volt.
Akik Istent valaha meg akarták fogalmazni, talán akkor jártak a legközelebb az igazsághoz, amikor azt mondták, hogy Isten "az Egészen Más". De ezzel sok mindent nem lehet kezdeni.
Amúgy nem baj az, ha más életében keresed Istent; érdekes időtöltés. De megtalálni őt csak a saját életedben tudod.
bocs, hogy beleszólok, de ha télleg kíváncsi vagy, légy egy kicsit türelmesebb és fogadd el, hogy Istent senki sem tudja neked egy hozzászólással "megmutatni". Álomhajósnak igaza van, hogy nem lehet azt szavakkal leírni, ugyhogy eleve minden próbálkozás vagy teljesen kudarcra ítélve vagy csak egy iciripicirit képes érinteni a témát.
Ha belenézel a különbözö topicokba, találsz egy csomó mindent arról, hogy mások hogy tapasztalják meg Istent. Látni asszem nem látja senki, de ha megmutatja magát, valahol átélés-, megtapasztalás-szinten annyira világossá válik az embernek, hogy ez Ö, hogy végül már majdnem "látásról" is beszélhetünk. A hit már nem csak azt jelenti, hogy ugy gondolom, sejtem, azt hiszem, hanem azt hogy "tudom, hogy van Isten".
Én is tudom most, hogy ezzel nem segítettem sokat neked abban, hogy "lássad, amit mi látunk", de ha télleg keresed, hogy mi van abban a varázsképben, talán indulj ki csak egy pillanatig abból, hogy van valami/valaki mögötte és mondd meg Neki személyesen, hogy mutassa meg magát neked. Ö mondta, hogy "kérjetek és megadatik nektek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik nektek".
Nehéz erről beszélni, hisz vannak az életnek pillanatai amiket alig lehet szavakkal leírni, visszaadni. Az az érzés amikor Isten Lelke megérinti az embert, semmihez sem hasonlítható, de emellett olyan szeretet-boldogságérzés önti el, hogy könnyek szöknek a szemébe...
