Keresés

Részletes keresés

emts Creative Commons License 2017.08.14 0 0 32297

Sziasztok, lenne két kezdő kérdésem. Forint pénzrendszer érméit gyűjtöm. Első zsebes érmengyűjtőben néhány érme egészen csúnyán oxidálódott az évek során. Ez persze lehet a tapogatástól meg valahol olvastam, hogy a lágyítószer is okozhat ilyet. Van esetleg valakinek tippje, hogy melyik érmetartót érdemes beszerezni, elkerülendő az ilyen helyzeket?

A másik kérdés a csoportosítás. Annak idején én nem korszakok szerint tettem be az érmeket, hanem névérték szerint (azaz 1 forint Kossuth címertől napjainkig). Ez nem túl szerencsés beosztás. Gondoltam arra is, hogy külön kellene a köztársasági vereteket tenni, aztán népköztársaság stb. Ez esetben viszont méret problémák lehetnek, hiszen  egy régi ezüst 5 forint nagyon nagy, mellette a filléresek ugyanolyan méretű zsebben elvesznek. És akkor még ott vannak az emlékveretek is, meg a hibás veretek. Erre van valamilyen jó, általánosan elfogadott csoportosítási mód?

Köszönöm szépen előre is.

Malik Pufi Ádám Creative Commons License 2017.08.13 0 0 32296

Köszönöm válaszod.

 

Amit linkeltem 100 Ft-ost az emlékérmének számít? Te megvásárolnád arról az oldalról?

Előzmény: JLaudio (32294)
IsiKuzmi Creative Commons License 2017.08.13 0 0 32295

Sziasztok!

 

Nemrégen, az angol E-bay-en vettem pár régi római érmét. Főleg a kíváncsiságtól hajtva, milyen érzés kézben tartani a múlt ezen apró darabkáit. Belegondolni, hogy ezek a pici fémdarabok több mint 1500 évesek, és hogy amióta kitalálták ugyanarra használták őket, mint napjainkban a moden megfelelőjüket. Szeretném tudni, ezek milyen fizetőeszközök voltak, milyen értékkel bírhattak..

Valyon mennyi ilyen érme kellett ahhoz, hogy például valaki vehessen egy kupa bort, vagy egy kenyeret...

 

Tudnátok segíteni beazonosítani ezeket az érméket?

 

 

JLaudio Creative Commons License 2017.08.12 0 3 32294

Hát én nem adnék érte pénzt, ez nem hivatalos nyomat, nem a Pénzverőnél készült és akár több milliót is gyárthatnak belőle... Ebből kikövetkeztetheted a numizmatikai értékét ami 0.

Egy baráti tanács: ha csak amiatt vennél érméket, papirpénzeket, hogy majd felmegy az értékük akkor inkább az emlékérmék felé nézzél szét, ezek értéke idővel felmegy mivel korlátozott darabszámban készülnek. Például az új megjelenésű emlékérmék a megjelenéstől számitva 3 hónapig névértéken kaphatóak.

A forgalmi érmék értéke szinte jelentéktelen mértékben változik, ezekből a régiek az értékesek mivel kevés maradt fenn belőlük persze itt is nagy külömbségek lehetnek, értékük rengeteg mindentől függ: kiadási év, tartásfok, ritkaság.

Kezdetnek szerintem próbálj beszerezni valami katalógust attól függően, hogy milyen időszakot akarsz gyűjteni.

 

Előzmény: Malik Pufi Ádám (32292)
Malik Pufi Ádám Creative Commons License 2017.08.12 0 0 32293

Lenne még egy kérdésem. Mit gondoltok befektetés céljából érdemes venni, dísz csomagolt 1. napi veretet? Mint Pl.: http://www.magyarermebolt.hu/catalog/product_info.php?cPath=97&products_id=824 Ezt!

Előzmény: Malik Pufi Ádám (32292)
Malik Pufi Ádám Creative Commons License 2017.08.12 0 0 32292

Szervusztok!

 

Nem értek a numizmatikához, viszont nagyon érdekelne, hogy mi a véleményetek az alábbi pénzről.

 

http://www.magyarermebolt.hu/catalog/product_info.php?manufacturers_id=16&products_id=1198

 

Megéri megvenni? Fog ennek az ára nőni? Nekem laikus ként nem túl biztató, egy plexi lap lefújva, viszont nagyon tetszik.

 

 

Tudnátok szakirodalmat ajánlani, ami kezdőknek, általános dolgokról szól?

 

Válaszaitokat előre is köszönöm.

gtb222 Creative Commons License 2017.08.11 0 1 32291

Miket nem lehet találni/látni a neten...

 

Mi a kakukktojás?

expert1 Creative Commons License 2017.08.06 0 0 32290

Engem a magyar vonatkozású 1 koronások érdekelnének. Ha jól számoltam 9db. Így egyben sokkal nehezebb eladni, mint szétszedve. ( seipai6x3@gmail.com )

Előzmény: zolivari (32283)
odiham Creative Commons License 2017.08.01 0 0 32289

Az a helyzet hogy a kommersz évszámokat 1000-1500/db-ért lehet eladni, az osztrák 1897 - 1500-2000ft, 1904  2000-2500ft, 1905 3000-4000 Ft

Én reálisan 35-40 ezerre tenném a gyűjtemény árat, de ha lefotoznád egyesével a jobb évszámokat, akkor lehet valamivel több is, de 60ezer Ft-ért ez így jelenleg, Magyarországon szerintem  nem eladható (sajnos).

Előzmény: zolivari (32285)
korovjov_100 Creative Commons License 2017.07.29 0 0 32288
Előzmény: bino60 (32287)
bino60 Creative Commons License 2017.07.29 0 0 32287

Sziasztok! Találtam anyukám kertjében egy jó állapotú érmét ami valószínű valamijen játékpénz lehet.Az írás oldalon egy kettes látható koszorúkban,a fej oldalon egy egyfejű sas kitárt szárnyakkal és spiel munz felirat. Évszám nincs. Tudtok róla valamit?

W_B Creative Commons License 2017.07.27 0 0 32286

Hallott valaki arról, hogy a régebbi (1996 előtti) USA dollár bankjegyeket nem fogadják el az USÁ-n kívül?

zolivari Creative Commons License 2017.07.25 0 0 32285

Köszönöm a segítséget.

Ha nincs más ötlet,akkor megfogadom a tanácsod.

Az öreg rókák,nem írnak...

Előzmény: PXG (32284)
PXG Creative Commons License 2017.07.24 0 0 32284

Első blikkre olyan 55-60 ezret érhet. Vagyis szerintem ennyi lenne az az összesített ár, amennyit hajlandóak lennének adni érte a mai magyar vásárlók. (Vaterás jutalékkal együtt.)

De ezt még +- befolyásolhatja a meglévő ritkább darabok pontos tartásfoka. (1895 1896 1897 1904 1905 osztrák 1 korona, 1892 1896 magyar 1 korona)
Érdemes lenne kivenni őket a tálcáról és szép tömötten egymás mellé rakni őket, és készíteni róluk jó pár tűéles fotót.
Aztán a másik oldalukról is.

Aztán felrakni Vaterára 55 000 Ft kikiáltási áron 500 Ft licitlépcsővel. És várni esetleg 1-2 hónapot is.
Vagy itt kihirdetni fixen  55 000 Ft-ért.

Az egybe való eladással sokszor az a baj, hogy csak nehezen talál vevőre reális áron. Inkább csak jóval ár alatt.

De azért várd még meg mások véleményét is, nehogy tévedjek. Kérdezz meg egy öregebb rókát is erről!

Előzmény: zolivari (32283)
zolivari Creative Commons License 2017.07.23 0 0 32283

Üdv,mindenkinek.

Felszámolnám az ezüst 1 korona gyűjteményem.

Valaki legyen szíves segíteni ,hogy mennyit kérhetek érte.Csak egyben adom.

 

osztrák magyar  osztrák tipus 2 korona-
1893    1892        1912
1894    1893        1913
1895    1894        
1896    1895        
1897    1896        
1898    1912        
1899    1914        
1900    1915        
1901    1916        
1902            
1903            
1904            
1905            
1908            
1912            
1913            
1914            
1915            
1916

 

1896 jubileumi 1 korona

 

http://indafoto.hu/zolivari

kargosa Creative Commons License 2017.07.20 0 0 32282

A kukába ilyen rendszert..  hogy netudjam feltolteni egy-két képet! 

Háromszor próbálkozom, úgyhogy koszi, tovább nem fog idegesíteni.

kargosa Creative Commons License 2017.07.20 0 0 32281

..a képek..

Előzmény: odiham (32260)
kargosa Creative Commons License 2017.07.20 0 0 32280

Udvozlom!  Tudnék felkínálni a teljes magyar évsorozatból majdnem tokéletes gyujtoi tartásfokban gEF-aUNC.  Korrekt áron, személyes átadással Bpesten. Csatolom a képeket egy konkrét darabról.  A tobbiek is hasonlóak.    Tisztelettel..  R.E.

Előzmény: odiham (32260)
korovjov_100 Creative Commons License 2017.07.20 0 0 32279

egy ezresért megy általában. tükörveret meg kb háromezerért.

Előzmény: bandolesa (32278)
bandolesa Creative Commons License 2017.07.18 0 0 32278

+1992 ezüst 200 Ft-os 8500-ért.

 

Ez komolyan ennyit ér??

Előzmény: korovjov_100 (32268)
ml.Bruna Creative Commons License 2017.07.18 0 0 32277
W_B Creative Commons License 2017.07.17 0 0 32276

Kemény azért belegondolni.

 

Veszel államkötvényt, az eleve egy jófej dolog az Állammal szemben, és mellé egy arany érmét.

 

Aztán három év múlva be kell szolgáltatnod, gondolom mélyen a piaci ár alatt.

Ha nem, akkor 5-25 év börtönt kockáztatsz.. 5-25 év!

Manapság gyilkosságért adnak annyit.

 

Van esetleg még infód erről az érméről / korszakról?

 

Pl. a háború alatt/után Romániában is használták az arany érméket, ékszereket a (fekete)piacon?

 

Előzmény: JLaudio (32275)
JLaudio Creative Commons License 2017.07.16 0 0 32275

Nem tudni mi történt a begyűjtött érmékkel (nem csak ezt hanem minden aranyérmét kötelező volt leadni, gondolom nagyon örültek az éremgyüjtők) de nem ritka darab, szóval valószinüleg rengeteg fenmaradt.

Előzmény: W_B (32274)
W_B Creative Commons License 2017.07.16 0 0 32274

Köszi mindkettőtöknek az infót!

Egy román nyelvű Wiki szócikket találtam, abban is ezt írták.

A beszolgáltatott darabokat beolvasztották? Vagy mi lett a sorsuk?

Elvileg 1 millió darabot vertek. (?)

Elég soknak tűnik.

 

Előzmény: JLaudio (32273)
JLaudio Creative Commons License 2017.07.16 0 1 32273

15 000 lej-ért lehetett megvásárolni ha előtte 50 000 lej-ért vásároltál államkötvényt, tehát csak az tudott venni aki államkötvényt is vásárolt. Ja hogy megkértél valakit aki vásárolt államkötvényt és nem volt szüksége az éremre? Hát akkor az aki beválalta, hogy másnak megveszi az keményen megszivta, mert 1947-ben egy kormányrendelet szerint kötelező volt beszolgáltatni a nemzeti banknak, természetesen adtak érte valami papirpénzt, ha elfelejtetted beszolgáltatni 5-25 év börtön, elkobzás és pénzbüntetés volt a jutalmad.

Előzmény: GB_77 (32272)
GB_77 Creative Commons License 2017.07.15 0 1 32272

 

Nekem mindig az a része volt leginkább érthetetlen a dolognak, hogy a második világháború végefelé hogyan bocsáthatott ki Románia egymilliós példányszámban 20 lejes forgalmi aranyérmét, amikor mindenhol meredeken emelkedett az infláció. Utánaolvasva, a megoldás az, hogy ez nem volt valódi 20 lejes, valószínűleg ezért nem is volt teljesen összehangolva a korábbi latin éremunióval. Hivatalosan ez egy emlékveret, amit Észak-Erdély visszaszerzése után adtak ki, de sem ráírva, sem egyébként sincs hivatalos névértéke. Kibocsátási árat nem találtam, de ha jól számoltam, az érme aranytartalma már a kibocsátáskor több mint 1100 lejt ért, a 20 lejes csak közkeletű elnevezés az aranystandard rendszer majdnem hasonló súlyú régi érméje után. 

Előzmény: W_B (32256)
takats34 Creative Commons License 2017.07.13 0 0 32271

Az elözö vagyok a képek lemaradtak.

W_B Creative Commons License 2017.07.13 0 0 32270

Tegyél fel képeket.

Előzmény: takats34 (32269)
takats34 Creative Commons License 2017.07.13 0 0 32269

Tisztelt fórumozok.Segitséget szeretnék kérni hozzáértöktöl.

Nagyszülök padlásán lomtalanitáskor találtunk néhány régi ezüst érmét-ameriaki és egyéb...

Abban kérném a segitséget,hogy valaki irna ezekröl többet illetve van-e különösebb értékük?

Képeket fektöltöttem..Köszi elöre is a választ.

korovjov_100 Creative Commons License 2017.07.12 0 0 32268

Kihagyhatatlan ajánlat:

Egy marék alupénz

+1992 ezüst 200 Ft-os 8500-ért

A múltkor még kiborított, hogy valaki 100 db ezüst 200-ast árult 3000,- darabáron, de ezen már csak keserűen mosolyogni se..

Legyetek éberek!

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!