A szavak önállóságának felvetése során kérdés, hogy a szófajváltozás esetén ne tekintsük a megegyező alakokat homonímáknak, még akkor is, a a jelentés igen közeli.
A táv esetében három alak is van:
távmérés - főnév, tárgyas összettétel
távfutó - ez is lehet tárgyas összetétel, de ez inkább egyfajta rövidülés, így a hosszútávfutó rövidítése
távbeszélő - a táv a távoli szó rövidülése
távvezérlés - távolról történő...
ebben a két utolsó példában a táv már nem tekeinthető önállóan is használt szónak.
Ugyanez illik a nem-re is, amelyik előképző jellege még erősebb: egyszerűen a komplemes képzője.
Kis Ádám
Bocsánat, tegnap elfelejtettem, hogy feltétel a produktivitás.
A passzív igetövek (tám- stb.) ált. nem azok; talán a pót- a kivétel. Azóta eszembe jutottak még: menhely, becsérték, vegyipar, "össz-vissz", forrpont, tévhit, fekhely, teljhatalom, orvtámadás, légzsák – hogy azért bôvüljön a lista. Ide tartozik a raklap is, annak ellenére, hogy van rak igénk, merthogy e szó a rakodólap-ból keletkezett. (Vö. hordtáska, fedlap.) A levlap uígy keletkezett, csak "lev" szavunk nincs.
A tan, táv és táp, mint írtam, eredetileg uolyan tô volt csupán, mint a nyug- vagy a gyógy-. Alapjuk a tanít/tanul, távol és táplál szavak. Ezekbôl vonták el késôbb a meglévô vagy csak képzelt tan-, táv- és táp- töveket (mint ahogy a pót- a pótol, a lend- a lendít/lendül stb. "gyereke".) Ezután e szavak, pont a sok tan-, táv- és táp- elôtagú összetétel hatására, önállósították magukat, így lett tan, táv és táp szavunk. Szerintem erre a sorsra jut elôbb-utóbb a pót is: "ô nem az igazi apukám, hanem a pót" – ezt már (nyelvileg) hajlandók vagyunk elfogadni.
E szavak kettôs szerepébôl adódik a helyes észrevételed, hogy ti. sok összetételük kétértelmű.
Egyébként képzelt képzôk lehántásával tele van az egész nyelvtörténet (elvonási tünetei vannak :-) ), pl. a szláv eredetű kapál-ból ered a kapa (s nem fordítva!, mert az -l-et képzônek érezték). Uígy, a cigány kajál-ból ered a kaja, stb. stb.
A fel- csak igekötôként produktív, elôtagként nem.
Az össz-re rá lehet fogni némi produktivitást.
A lég- nyelvújítási lelemény: levegô + ég.
Ádámnak csak annyiban mondanék ellent, hogy nem szerencsés a nem-et és a táv-ot egy kalap alá venni. Az utóbbit már láttuk, a "nem" pedig mindig is önálló szó volt.
Ide lehetne sorolni a négyzet- és a már megmagyarosodott köb- elôtagokat, melyek is fôleg a mértékegységek és matematikai fogalmak elôtt állnak (+köbüki).
Jobban megnézve a listát észrevettem, hogy a tan-, a táv- és a táp- nem lehetnek jók, hiszen ezek a szavak önmagukban is léteznek.
Vajon miért tartottam őket mégis felsorolandónak?
Ekkor sejlett fel bennem, hogy talán létezik a nyelvünkben egy szó- vagy morfémaosztály amelynek tagjai előtagként szerepelve módosítják az utótag jelentését, de az így kapott összetételek nem "hagyományos" értelemben vett összetett szavak.
Ez azért lehet érdekes mert a magyar nyelvről úgy tartjuk, hogy az igekötőket leszámítva, nem nagyon ragaszt semmit a szavak elejére.
Hadd mutassak néhány példát:
1. A "tangyűjtemény" szót a szövegkörnyezettől függően kétféleképpen is érthetjük.
a. hagyományos összetett szóként: tanok gyűjteménye (mondjuk egy könyv).
b. jelentésmódosító előtaggal bővített szóként, azaz olyan gyűjteményként amely tanulási vagy tanítási célokat szolgál (mondjuk a kezdő muzeológusok először egy tangyűjteményen gyakorolnak).
2. A "távmérés" lehet
a. egy táv lemérése (hagyományos)
b. távolról elvégzett mérés (jelentésmódosító előtag)
3. A "tápkeverék" lehet
a. kétféle csirketáp keveréke (hagyományos)
b. valaminek a táplálására szolgáló keverék (jelentésmódosító előtag)
Szívesen venném ha írnátok a fentieket alátámasztó, vagy cáfoló további példákat, és azt is ha megírjátok a véleményeteket a fent leírtakról.
Van néhány. Elôször is, hogy stílusos legyek, a NULL- . Nem túl finnugor, de elôtag. Néhány még (szintén példákkal): nyugágy, támpillér, hordszék, gördeszka, lend- és pótkerék, dörzshajtás. Persze sokkal több van, most ennyi jutott az eszembe. Az al- párjaként a fel- is az, pl. felszín. A tanműhely, táptalaj stb. elôtagjai késôbb váltak önálló szavakká.
Végül a két rovatod ihletésére: elô- és utó-.
