Keresés

Részletes keresés

zeuszka Creative Commons License 2016.01.13 0 0 7905

Én meg biztos vagyok benne, hogy a Bournemouth bent fog maradni, a Palace-ban pedig minimálisan sem volt benne "a kiesés faktor", tavaly is jók voltak, és még jól is erősítettek a nyáron, és mindenkit megtartottak.

Ha van isten, akkor a Swansea, Sunderland, Newcastle trió két tagja esik ki még a Villa mellett: a két északkeleti riválisnak már évek óta kijár, a Swansea pedig botrányosan elbaszta az átigazolási szezont a gagyi igazolásaival, megtévesztette őket a kifutott előző szezon. A Villának meg végképp kijár a kiesés, Lerner évek óta nem tett semmit ezért a csapatért, remélhetőleg jön egy új tulajdonos is a kiesés után.

Előzmény: Beaverfieldmarketplace (7903)
__Feyd Creative Commons License 2016.01.13 0 0 7904

Nem is elsősorban a hátrány nagyság a baj - bár nyilván az sem nagy öröm -, hanem az, hogy se játékosállománya, se játéka nincs a Villának. A Championshippel meg az a probléma, hogy a csapat nyakán marad egy halom spanyol-francia, meg egyéb selejt, PL-es fizetéssel, akik a kutyának nem fognak kelleni, és ez a játék a másodosztályban is nagyon vékony lesz. Jó, mondjuk, ha a Villa bennmarad valami csoda folytán, ezeket a fostarisznyákat akkor is nehéz lesz világgá kergetni. Ebben a formában sehogy sem látom a letisztulás és újrakezdés lehetőségét. Évekig tartó kemény, módszeres munkával sikerült leépíteni a csapatot egy szedett-vedett csürhe szintjére. 

Előzmény: Beaverfieldmarketplace (7903)
Beaverfieldmarketplace Creative Commons License 2016.01.13 0 0 7903

Belepofázok.
Elkéstetek.
Akikben benne volt a kiesés faktor, azok egész jól szerepelnek ( Norwich, CP, Watford ), és már nagy a hátrány.
Ettől függetlenül szerintem leveritek a Leicestert is a következő fordulóban.
Akiben biztos vagyok, hogy kiesik a végére, az a Sunderland és a Bournemouth.
A Newcastle szerintem valahogy megoldja, a Swansea pedig nem olyan szar mint ahogy a tabella mutatja.
Nem maradt más, sajnos.
A Norwich is 12 ponttal megy, azaz 5 győzelem kellene zsinórban, úgy, hogy ők ötöt veszítsenek.
Bár, szerintem egy év Championship még lehet jót is fog tenni.

Előzmény: __Feyd (7902)
__Feyd Creative Commons License 2016.01.13 0 0 7902

Egyelőre nem tudok reménykedni, ez a győzelem is röfögött rendesen...

Előzmény: Pretorious (7901)
Pretorious Creative Commons License 2016.01.13 0 0 7901

Az összeállítással már úgyse lehet mit kezdeni, nem is hiszem nagyon hogy januárban őrült erősítést vinne véghez a tulaj, amúgy is ilyen kiesési oddsok mellett kurva szar szerződéseket lehet csak kötni. Persze az hogy mindenki temetni a Villát egyebekben nem kell hogy zavarja a csapatszellemet, tavaly a Leicester hasonló hátrányból kezdte el a nagy menekülést az utsó helyről, fordulókkal később.

Előzmény: __Feyd (7900)
__Feyd Creative Commons License 2016.01.13 0 1 7900

Alig húsz fordulót kellett várni, és máris hipp-hopp, itt a következő győzelem. Ránézek viszont a csapat összeállítására, és sírni támad kedvem.

Törölt nick Creative Commons License 2015.12.30 0 0 7899

Sőt, Stieber Zoltánról is pletykálnak!

Előzmény: Törölt nick (7898)
Törölt nick Creative Commons License 2015.12.28 0 0 7898

Szalai Ádám az Aston Villában?

Törölt nick Creative Commons License 2015.12.27 0 0 7897

Ez egy nagyon flash szép banner! Bár minden topiknak ilyene lenne! :)

Pretorious Creative Commons License 2015.12.27 0 0 7896

Ja, ja. én is a jelenlegire szavazok, bár már nem volt alkalmam a törölt fórumtárs javaslatát megtekinteni. Valamelyik modi végül megunta a hiperaktivitását.

Előzmény: __Feyd (7895)
__Feyd Creative Commons License 2015.12.27 0 0 7895

Köszi, nagyon kedves tőled, de a banner marad. Bocsi.

Előzmény: Törölt nick (7894)
Pretorious Creative Commons License 2015.12.23 0 1 7893

Az Ekstraklasa topic-ban már leírtam hogy ez az opció miért kizárt a januári ablakban. A tavalyi szopás után nincs az a reális pénz, amiért a Legiának megint megérné megkockáztatnia a bajnokság elvesztését.
A Villa meg már azzal is beljebb lenne ha egy Adebayort, vagy valami hasonló tapasztalt zsoldosbetyárt szerződtetnének fél évre minden-mindegy alapon.

Előzmény: Törölt nick (7892)
Törölt nick Creative Commons License 2015.12.23 -2 0 7892

Nikolics leigazolását tervezi az Aston Villa

 

Infó Rádió

 

http://inforadio.hu/hir/sport/nikolics-leigazolasat-tervezi-az-aston-villa-784989

Időkapszula Creative Commons License 2015.12.15 0 0 7891

Esélyünk sincs. White sérült, Mortimer begyűjtötte második sárgáját az Ipswich ellen. Rimmer sérült, a cserekapusunk meg valami taknyos kölyök.

Előzmény: __Feyd (7889)
givons2 Creative Commons License 2015.12.15 0 0 7890

Kicsit későn fedeztem fel, de tetszik.

 

Szerinted mikor kapott léket a Villa hajója ? Mi volt az a folyamat, ami idejuttatott benneteket ?

2007-től még hatodikok voltatok 3 éven keresztül és azután jött a fokozatos visszaesés, egyre lejjebb és lejjebb.

 

Nekem is van valami halvány elméletem erről az egészről, de az annyira nem lehet érdekes.

Azt látom, hogy a külső finanszírozás gyakorlatilag megszűnt.

Előzmény: __Feyd (7889)
__Feyd Creative Commons License 2015.12.12 0 1 7889

No, advent alkalmából elkezdjük a felzárkózást, és holnap szétcsapjuk az Arsenalt. Tény. A livescore-os várható (tehát nyilvánvalóan be nem következő) kezdőcsapatok alapján egy kis posztonkénti (vagy valami) összehasonlítás:

Brad Guzan vs Petr Cech - valamikor ez a kelet-európai portás javra dőlt volna el, azonban ma már nyilván a feltörekvő amerikai csapat őre a jobb, a megrottyant vén csehszlovákot már a kiesés ellen küzdő Chelsea sem tartotta elég jónak. a kapusposzton mindig is párhuzamos univerzumokban garázdálkodó ágyúsoknak persze még így is jó.

 

Jores Okore vs Per Mertesacker - a helyzet ugyanaz. egy ambíciózus, tehetséges viking sztárjátékos a fiatalság szemtelenségével radírozza majd le ellenfeleit, míg a vén német leginkább csak szemmel követi majd támadóink cikázását.

 

Leandro Bacuna vs Laurent Koscielny legyen döntetlen, hogy valami kis izgalom is megjelenjen a pályán. Bacuna gyors, erőteljes, jól passzol, bejátssza az egész pályát, a franciának meg hülye neve van.

 

Joleon Lescott vs Nacho Monreal - ki a faszom az a Monreal? Nyilván Lescott, ez esetben nincs is értelme az összehasonlításnak.

 

Alan Hutton vs Hector Bellerin - de most komolyan, Wenger honnan szerzi ezeket a noname figurákat? Már nekem kínos, hogy a dörzsölt, rutinos, sokszoros skót válogatott védőt egy ilyen külső katalóniai ministráns fiúval kellene összevetni.

 

Idrissa Gana Gueye vs Mesut Özil - Gana a Villa motorja, az őserő, a fekete démon, a munka hőse, úgy irányítja a csapatot, ahogy Zidane is csak szerette volna. Özil német. Vagy török. Jó, mondjuk focizni tud, bár Londont nem érzi. Birminghamet főleg nem. Jó, egyezünk ki döntetlenben, csak a helyi arsenalos spanok kedvéért.

 

Jordan Veretout vs Theo Walcott - Ez simán Veretout, mert Walcott lesérül a huszadik percben.

 

Carlos Sanchez vs Aaron Ramsey - Sanchez nemrég Messit vette le a pályáról, Ramsey meg csak a walesi válogatottba fér be. 

 

Scott Sinclair vs Mathieu Flamini - Sinclair az egyik legjobb szélső a világon: erre bizonyíték a CM 2010. Flaminivel rendes volt az Arsenal, mert teljes kudarca ellenére visszavették. De ettől még Sinclair jobb.

 

Jordan Ayew vs Joel Campbell - Ayew egy Pelé fia. Az Ayew-k a futball Kennedy-jei, és mit akar egy Joel Campbell, vagy ki egy Kennedy ellen?!

 

Rudy Gestede vs Olivier Giroud - Igaz, hogy Giroud mesterhármat rúgott az athéni kiscsapat ellen, de Gestede meg tök magasra tud ugrani. Döntetlen.

 

 

Valóságos csoda kellene, hogy a Villa elveszítse ezt a meccset. Különben is mi nyertünk BEK-et.

 

Pretorious Creative Commons License 2015.10.25 0 0 7888

Egyetértek, Benteke eladásával ment el a hajó, ha már el kellett engedni, akkor ennyi pénzből illett volna jól pótolni. Mondjuk azért még mindig lehet a tabella alsó feléből 3 csapatot találni, akiket a jelenlegi Villa simán meg tud előzni, de ehhez persze el kell kezdeni nyerni végre. 

Előzmény: __Feyd (7887)
__Feyd Creative Commons License 2015.10.25 0 0 7887

Késő. Ebből a szarból nemigen lehet várat építeni. Így jár, aki a minőséget mennyiségre cseréli. Ezek a spanyol és francia bajnokságból érkezett középszerű játékosok még a Championshipben is nehezen boldogulnának.

Előzmény: Pretorious (7886)
Pretorious Creative Commons License 2015.10.25 0 0 7886

Sherwood ment, Moyes jön? Mondjuk én is egyből rá gondoltam, nem brit edzőnek való a baszkvidék.

Pretorious Creative Commons License 2015.09.23 0 0 7885

Sima volt ;-)

Előzmény: __Feyd (7884)
__Feyd Creative Commons License 2015.09.22 0 0 7884

Pedig nem valószínű, hogy behúzza. A neten is nagy a csend, alábbhagyott végre a hurráoptimizmus a katasztrofális átigazolási időszak után.

Előzmény: Pretorious (7883)
Pretorious Creative Commons License 2015.09.22 0 0 7883

Ma is derby, ezúttal Second City. Sherwood-nak ajánlatos lesz ezt behúzni, különben...  

(Digisport leadja, de sajna csak felvételről.)

Törölt nick Creative Commons License 2015.08.22 0 0 7882

A sok szarnak még össze kell érni, akkor még fos lehet belőle! Na jó, nem akarok beléd rúgni, mert nálunk is van mit bőven szégyellni! Lamela és társai...

Előzmény: __Feyd (7881)
__Feyd Creative Commons License 2015.08.22 0 0 7881

Nu, ez volt az a mérkőzés, ami után az angol fórumok eltévedt közönsége visszaszédeleghet a földre a "Benteke és Delph helyett Gueye, Amavi, ... Traore, éljen Tim, az isten, top 6-ban leszünk" amfetamin mámorból. 

 

Egy rakás szar a Villa, egy rakás gyenge középszerű játékossal, és ha nem történik valami éles váltás a játékban, akkor kurva nagy bajban lesz a csapat.

Törölt nick Creative Commons License 2015.08.14 0 0 7878

a világban az a csodálatos (nekem), hogy nem vagyunk (vagyok) egyformák (veletek)

Előzmény: Törölt nick (7876)
zeuszka Creative Commons License 2015.08.14 0 0 7877

Undorító alak vagy.

Előzmény: Törölt nick (7876)
Törölt nick Creative Commons License 2015.08.11 0 0 7875

hulladékokra. Brit edző latin vonulattal, meg francia és afrika vonulattal. 

Előzmény: __Feyd (7874)
__Feyd Creative Commons License 2015.08.11 0 0 7874

Hát ja. De mire...?

Előzmény: Törölt nick (7873)
Törölt nick Creative Commons License 2015.08.11 0 0 7873

12 millió...

Vazze vagy 60-at költöttek. 

Előzmény: __Feyd (7872)
__Feyd Creative Commons License 2015.08.11 0 0 7872

Ráadásul ez a srác a tarcsiból érkezik.

Előzmény: Törölt nick (7871)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!