Nem olvastam el a fórumot végig csak láttam hogy Ózd a téma. Az érdekelne hogy nem tudna-e valaki szerezni nekem képet az ottani gyárakról, üzemekről? Vagy valami internet címet ahol találok ilyet?
Na, jól leírtam itt mindenféllét bejelentkezés nélkül, annak annyi is.
Szóval, vagyunk itt egypáran, akik komolyan gondoljuk ezt az ózdi online megjelenést, sajnos sem a helyi hetilap+tévé, sem más, aki megtehetné, nem partner hozzá. De hát, így szoktak indulni a rendhagyó dolgok, nem igaz? Őszre kiforrja magát a téma, írok ide róla majd, illetve az ozd.lap.hu-n is kint lesz link.
Örömmel látom amúgy (mint szerkesztője az oldalnak), hogy egyfajta kultúrkör kezd kialakulni az ozd.lap.hu körül, ha csak ennyit értem el vele, már megfelelt a kívánalmaknak. Mondjuk akkor is örülnék, ha üzleti kör kezdene így kialakulni, de annak is van már jele.
Petyus: csak mert nem válaszoltál a levelemre, biztos megkaptad pedig. Az adatbázis pedig érdekelne, lásd mint fent. Az egyszerű dolgok rendszerint a leglogikusabbak, és ahogy te elmondtad, a te rendszered az.
Kösz.
Beszélni kellene róla, hogy gondoljátok?
Jó lenne egy jobb/ még jobb/ ez bizony nagyon núdli!!!
Ez már nem az én műfajom, de jó lenne ha összefognátok, akiket még érdekel ÓZD
Igen, meg volt egy másik is, most hirtelen nem tudom a címét, de mind a kettő elfogyott Arankánál. Én ott vagyok a helytörténeten, de ezekről lemaradtam...
Van egy falu Baranyában: Ózdfalu a neve. Van egy Erdélyben: Magyarózd. Nem kellene felvenni városunknak ezekkel a kapcsolatot? Az utóbbi ráadásul ritka gazdag folklórral bír.
Csak úgy eszembe jutott...
Ha valaki olvassa, aki tehet valamit ezért...
Volt itt több film is, de mindnek ALMÁSI TAMÁS volt a rendezője.
A címek / www.montazs2000.hu -ról ollózva /:
Szorításban / In a Vise (Ózd-series) (1987)
Első száz év / The First Hundred Years (Ózd -series) (1988-92)
Lassítás / Slow Motion (Ózd-series) (1989-92)
Miénk a gyár I-II. / The Factory is Ours I-II. (1989-93)
Acélkapocs / Bonds of Steel (Ózd-series) (1994)
Petrenkó (Ózd-series) (1994-95)
Meddő / Barren (Ózd-series) (1994-95)
Tehetetlenül / Helpless (Ózd-series) (1997)
Így már csak megtalálod valahogy.
A fölrobbantott nagy kémény valószínűleg a kohógáztároló volt az istenmezei hegyoldalban. Na annak volt jellegzetes szaga. Mióta nincsenek kohók, már csak egy-két utcában érezni valami jellegzeteset, de az inkább szag. És teljesen más(ok)tól van.
Nahát, de jó olvasni ezeket, hogy Dédes, meg hogy Lázbérc, stb! Én putnoki vagyok, sokat jártunk gyerekkoromban a Lázbérci tóhoz. Apukám horgászott. Sok ózdi osztálytársam és iskolatársam volt a gimiben. Most Pesten lakom.
en nem ott szulettem, de sok rokon van arrafele, rendszeresen jarunk. nagyon szeretem.
nektek is ugy tunik, hogy jellegzetes illata van annak a varosnak?
volt egyszer egy dokumentumfilm, a teveben adtak, az ozdi kohaszatrol szolt es ahogy tonkrement az egesz. egyik nagyhatasu kepe volt, ahogy felrobbantottak azt a nagy kemenyt vagy mit.
tudja esetleg valaki, hogy ki csinalta a filmet, es hogy hol lehet follelni?