A Fidesz a választási ígéretei és szlogenjei közül csak egyetlen egyet tartott be, de azt maximálisan: Csak a Fidesz!
Jellemző arroganciájukra a cikkben található reakció az állításokra, "akinek ez így nem tetszik, pereljen be ha tud". Nos, szerintem nem perelni kell csak kiplakátolni szerte a városban, ítélkezzenek az emberek akiket állítólag képviselnek!
Bár lehet ezen a szinten már ez sem érdekelné őket.
A Fidesz-többségű ózdi önkormányzati képviselő-testület a napokban milliós jutalmat szavazott meg Fürjes Pál polgármester, Fazekas Zoltán alpolgármester és Vitális István kabinetfőnök (mindhárman fideszes politikusok) számára. A kezdeményezés maguktól az érintettektől származott. Mindenesetre megpróbálták a neveket, az összegeket és a körülményeket elmaszatolni.
Figyelemre méltó, hogy ellenszavazattal csak a Jobbik két képviselője élt. Az MSZP-s tag valamint a függetlenek megszavazták.
A jobbikos képviselők szóvá tették, hogy a jutalom indoklásában csupa olyan szerepel, amik az érintett fideszesek munkaköri alapfeladatai, amikért a fizetésüket felveszik. Ugyanakkor a fideszesek lesöpörték az asztalról a Jobbiknak azt a javaslatát, hogy a jutalmazás feltétele az eredményes munkahelyteremtés legyen Ózdon.
Ebből egyébként az is világossá vált, hogy a Fidesz alatt nem várható munkahelyteremtés, különben ezt a feltételt miért is ne fogadták volna el...
Különösen visszatetsző a jutalmazás Vitális István esetében, mert nemrégiben 300 ezerről 434 ezer forintra emelte a saját kabinetfőnöki illetményét. 134 ezres fizetésemelés nemcsak a katasztrofális helyzetben lévő Ózdon és nemcsak a mostani időkben feltűnő. Főleg ha figyelembe vesszük, hogy Vitális ezen túlmenőleg hat-hét politikai funkció betöltéséből is szedi a pénzeket.
Magyarázat gyanánt csak annyit mondott, hogy akinek ez így nem tetszik, az perelje be őt a bíróságon, ha tudja.
Megteheti, hogy saját magának emel, mert - mint ő maga is többször kijelentette - ő az igazi főnök a városban.
A Jobbik vérlázítónak tartja a milliós jutalmak osztását Ózdon, ahol az emberek nagy része mélyen a létminimum alatt nyomorog, a pozitív változás mindenféle reménye nélkül.
Tulajdonképpen ezen nem lehet csodálkozni. Azok a hibásak és a felelősek akik oda szavazták őket. Ők csak azt teszik ami elvárható tőlük. Ilyen a természetük.
Mindenesetre el kellene gondolkoni azon, hogy az igazi hatalom és a változtatás lehetősége a demokráciában (remélhetőleg) még mindig a választók kezében van.
A "BUNDA meccsen nincs sérülés, nincs jelentősége a góloknak! Mind két csapat boldogan focizik. Az eredmény biztos és az ÁTUTALÁS! Az eddigi labdarúgó bundákról írtam!! Hogy mi van a politikában NEM tudom!
A szenyvíz bevezetésről kitud valamit?Nagy a csend mi fizetünk és nemtudjuk mire,hallotam, hogy Kissikátorban is megszüntették a befizetéseket, itt csak a néma csend van az utóbi időbe az Ózd.hun sem találni róla semmit helyete megjelenik"404-e hiba, nem elérhető vagy nem létezik"
Jó lenne ha már tájékoztatnának benünket arról, hogy mi is a helyzet.
Ha valaki tud róla valamit legyenszives megosztani velünk.
Ironozd szóhasználatával élve, "költői" a kérdés, hogy az "ózdi-zsenit" miért tarják még mindig tisztségeiben?! Nevezett személy jelenléte a közéletben lassacskán helyrehozhatatlan károkat okoz annak a közösségnek is, amelynek még tagja! Tisztességes, jószándékú, szakértelemmel bíró, becsületesen dolgozó emberek munkáját és becsületét kockáztatja, amihez semmi joga nincsen. Megvannak azok a személyek és szervezetek, akiknek joga és kötelessége lenne ezt az embert megállítani. Miért nem teszik? "Érdemei elismerése mellett" küldjék tartós szabadságra - kb. 20 évre - , amíg megszerzi azt a szaktudást, tapasztalatot, műveltséget és intelligenciát, amikre már jelenleg is szüksége lenne. Ezen tulajdonságokkal rendelkezőknek is hosszú, dolgos évekbe telt, míg eljutottak erre a szintre. A dolog a 25. órában van. Várhatóan 2014-ben érezhetők lesznek a következmények!
Az ózdi városvezetés, különösképpen a polgármester "úr" igazán tarthatna a nagyfőnök (OV) példájára egy nyilvános évértékelő beszédet. Kiderülne mennyit ér a munkájuk a város lakosainak számára akikért igazából tevékenykedniük kellene.
Tévedsz, nem adott át a város semmit a megyei önkormányzatnak. A Bem iskola került az egyházhoz 2011. szeptemberében (az év 2/3 részében a város üzemeltette), illetve a SZIKSZI idén szeptembertől került volna hozzájuk, de ugye ez már állami fenntartású lesz. Ezek a megtakarítások igazán 2012-ben jelentkeztek volna, szóval a hiány idén még kisebb lehet. A másik tévedésed, hogy a megyei önkormányzat nem gyengén el van adósodva. Ez ma már nem igaz, mondhatni reménytelen mennyiségű tartozásuk volt, de a kormány átvállalta az adóságukat.
Egyébként a megtakarításoknál miért nem említetek olyanokat, mint az önkormányzati cégek átalakítása, vagy azt, hogy a hivatal mennyit takarított meg a kiadásaiból például tavaly, 2010-hez képest.
Igazad van, az európai részleg vezetője volt itt. Nem voltam ott, és nem is tartom lényegesnek, hogy pontosan ki. És igen, másnap ment el az országból, 21-én. Ez így igaz, nem kell elhinned, nem tudok veled mit tenni. A testületi határozat pedig ha hiszed, ha nem, ezért készült el a 20-i ülésen. A Március 15 úton egyelőre nem lesz járda, nem tudom honnan szedted az infot, nincs rá pénze a városnak (max pályázati önerőre futná, de nincs jelenleg ilyen típusú kiírás), pedig jó lenne. Szóval hülyeséget írsz.
Én felfogom, hogy a megtakarítás munkával jár azt is érem, hogy azért nyerte a FIDESZ mert változást igér ( ami elmaradt nem csak Ózdon de országosan is) amit nem értek miért kell azt dotálni amit megigér vaki és teljesíti hisz a már egyszer nyert. Szerintem ez is azt igazolja jó a tűzhöz minnél közelebb lenni.
Van- e valamilyen beosztásod az önkormányzat vagy a város vezetésben, azzal összefüggésben?
El lehet gondolkodni! Mit élt meg ebből a város? Egyedül a 25 fő az igaz! A GE-be a 150 fős dolog is csak egy nagy kamu volt! Az a lényeg hogy fényezzük a rendszert, munkahelyteremtés..??!! Amúgy is milyen 5 alkalomról beszél??
Rendben köszönöm. Érdekes, egy kis ferdítgetéssel mennyire fényezed még mindig. Elárulom Neked, soha nem találkozott egyik önkormányzati dolgozó sem és a polgármester sem és a képviselők sem a honkongi vezetővel!
Egy önkormányzati képviselő önmagában nem dönthet a város dolgairól, csak a többség. A jelenlegi polgármester meg a politika közelében sem volt akkor. Elég érdekes nézőpont így felróni, hogy persze most foglalkoznak a Johnsonnal, de akkor nem. A mostani városvezetés másfajta politikát folytat a befektetőkkel. Lovagolhatsz azon, hogy az előző kurzus mit nem csinált, de a mostani épít parkolót és bekötőutat. Szerintem helyesen, és jó, hogy nem a korábbi irányvonal folytatódik tovább a város legnagyobb munkáltatóival szemben.
Másik dolog, hogy szóval nem mondtam, hogy a polgármesternél volt. Nem emlékszem pontosan, vagy az üzemben, vagy Budapesten találkoztak, de arra igen, hogy rohamtempóban jött be az előterjesztés a testületire, mivel másnap utazott el a hongkongi, és a kezébe akarták adni a határozatot, hogy lássák, Ózd jó partner.
Amúgy rögeszméd, hogy a város kisajátítja ezt fejlesztést, vagy magáénak gondolja. Pedig soha, senki nem mondott ilyet. Például a Dossziéban is Fürjes Pál megse említette, hogy a város mivel segíti a Johnsont, csak azt, hogy a cég bővít, és ez örömteli, mert javít a foglalkoztatási mutatóján. Mindenki tisztában van vele, hogy a fejlesztéseket a cég végrehajtotta volna, csak az nem biztos, hogy Ózdon. Johnson téma részemről lezárva, minden lényegi információ le lett írva.
Aki dolgozik a legtöbb esetben nem semmiért kapja a pénzét és még sem halmozzák el plusz pénzekkel sőt ha szerencséje van nem csökken a fizetése!:( Arról még nem hallottam, hogy nem jól végezte a munkáját valaki is a városvezetésből sőt olyat sem, hogy csak rendesen végezte! Viszon mindenki túlteljesíti magát azt hallani!
Senki sem mondta, hogy nem fizetik meg, csak arra akrtam felhívni a figyelmet, hogy nem semmiért kapja a pénzét. Pénzügyileg tavaly a város költségvetésének majdnem 10 százalékát sikerült megspórolni, mint írtam 683 millió forintot. Ez azért mutat valamit, szerintem.