Magam is örülök a kórház elért jó eredményének és Gratulálok. Egy kicsit azért zavarban vagyok, örülnék, ha valamelyik benfentes tájékoztatna róla, hogy mennyi is most a tarifa az egyes osztályokon - a bekererülés, az 1 hetes kezelés, a műtét, esetleg az elfekvő osztályon? Úgy értesültem, hogy az új főDR-ok erre nagyon kényesek.
" a 60 éves tűzoltók egymásban botladoznak és nézik egymást, hogy ki segítsen a 63 éves mentősöknekS"
40 éves nyugdíjasokról beszélek....akik sokszor 25 évnyi szolgálat után eltartottakká válnak. Ez azt jelenti, hogy kb. 30-40 évig az adófizetők tartanak el fiatal, munkaképes embereket. Ne mondd nekem, hogy tűzoltónak vagy rendőrnek lenni (külonösen Ózdon) olyan nehéz feladat, hogy 40 évesen nyugdíjazzák őket. Rengeteg olyan szakma van ami legalább olyannehéz és stresszes, mégsincs meg ez a kiváltság.
A Kárpát Haza Őrei Mozgalom január 21-én szombaton, 10-14 óra között félpályás útlezárásokat szervez a szlovák határ átkelőin, egyben felhívja a csatlakozásra a nemzeti szervezeteket.
Az akció célja: tiltakozás a szlovák kormány kettős-állampolgársági törvénye, a magyar állampolgárságot felvett magyarok hatósági üldözése és a máig érvényben lévő Benes - dekrétumok ellen.
A Jobbik BAZ-megyei elnöksége a tiltakozás céljaival a legteljesebb mértékben egyetértve úgy döntött, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye Jobbik szervezetei csatlakoznak az akcióhoz oly módon, hogy Bánréve, Tornanádaska, Tornyosnémeti és Sátoraljaújhely határátkelőin megszervezi az útlezárásokat a gúnyhatártól befelé vezető oldalon, a fent meghirdetett időpontban.
Kérünk mindenkit, hogy csatlakozzon valamelyik helyszínen a tiltakozáshoz, zászlókkal, transzparensekkel és természetesen minél több gépjárművel!
Ózdi és környékbeli résztvevők! A nagyparkolóban gyülekezünk 09.15 órától, majd 09.30 órakor együtt indulunk a bánrévei helyszínre, az államhatár magyar oldalára a befelé tartó sávra.
"a narancs.hu Kis-Magyarország rovata közreműködőket keres – vagyis olyan civileket vagy újságírókat, akik rendszeresen tudósítanának minket és lapunk közönségét a Budapesten kívüli Magyarország homályban maradó, elhallgatott ügyeiről."
Nyilvánosságra hozta a magyar gazdaság közeljövőjéről szóló Növekedési Terv első változatát a Nemzetgazdasági Minisztérium. A 170 oldalon felbukkan az ózdi kulturális galaxis és a kelet-európai banán, kiderül belőle, hogy kormány tényleg nem nagyon bízik a 1,5 százalékos növekedésben jövőre, és bár Orbán Viktor pénteken reggel azt mondta, hogy konkrét beruházások is szerepelenek a tervben, ilyenből csak egyet találtunk.
Felhívnám a figyelmét a kertesházakban lakóknak , főleg a peremkerületekben lakóknak, hogy egy 4 tagu társaság járja egy fehérszínü, piros rendszámos személy autóval a környéket és olcsó esső csatorna szerelést ajál, méterenként 2000forintér.Aki igénybe veszi annak ott 25méter csatornánál is százezer forint fölött számláz.Ha nem akar fizetni akor megfenyegeti, hogy egy bizonyos "Kotai" jön és majd az intézkedik.Jó lenne ha valaki odafigyelne.Állitólag somsáj- hodoscsépány környékén voltak ellenőrzések és ezek előfordulása is itt volt a tegnapi napon.
Tájékozódni kellene mielőtt hülyeségeket írsz a bérekkel kapcsolatban.
Szerinted nem végzik a dolgukat tisztességesen? Valószínűleg az ügyintézőnek aznap már te voltál a harmincadik értetlen ügyfele,ne csodálkozz,ha náluk is elszakad a cérna,ők is emberek.
Bocsánatot kérek,de a hozzászólásodból nekem az jött le,hogy szellemileg te már rokkant vagy.
A Te idődben a kommunizmusban lehet, hogy a seggüket vakarták az elvtársnőid az irodákban, de ez most nem így megy. Osztályvezető helyettesi szint alatt meg tényleg szarul keresnek a hivatalban IS. Az meg milyen dolog, hogy "örüljenek, hogy van munkájuk" - beszarok Rajtad, talán még fizessenek is, hogy dolgozhatnak nem????
Ja és tanulj meg helyesen írni - előre szólok nem kell a duma, hogy gyorsan gépelsz és nem figyelsz, gépelj lassabban....
Nagyjából leszt*rom, hogy mennyit keresnek, örüljenek, hogy van munkájuk, és végezzék normálisan. Más is ez teszi, csak nem vakarja a s*ggét napi 8 órában az irodában. Mindnestre a hozzászólásból jól leszurhatő, miért van elcseszve ez az oraszág. Ha az elevenbe talált a megjegyzés, sajnálom, de az igazságon semmilyen kozmetikázás nem változtat.
"A te rokkantnyugdíjadat"
??? Nem vagyok rokkantníyugdíjas. Azt meg pont elhiszem, hogy minimálbér alatt dolgoznak... Aha, jó vicc...
A Jobbik Magyarországért Mozgalom ózdi önkormányzati képviselőjeként helyreigazítási kérelemmel fordulok Önhöz, mint az Ózdi Kommunikációs Nonprofit Kft. ügyvezető-főszerkesztőjéhez. Kérelmem alapja az Ózdi Városi Televízió Ózdi Krónika című hírműsorának 2011. november 24-i adása, melyben hírt adnak Ózd város képviselő-testületének aznapi üléséről.
A műsorban valótlanul állítják, hogy az ellenzék egyetértett a 2012. év költségvetési koncepciójával. Ezzel szemben az igazság az, hogy a Jobbik két ózdi önkormányzati képviselője tartózkodott a koncepcióról szóló szavazásnál.
Valótlanul állították ugyanebben az adásban továbbá, hogy az előterjesztéseket egyhangúan elfogadta a képviselő-testület. Ez már csak a fentiek miatt sem lehet igaz, de más előterjesztések esetében is voltak nem, illetve tartózkodó szavazatok.
Fenti állításaimat alátámasztja a testületi ülésről készült jegyzőkönyv, valamint az Önök által az ülésről készített televíziós felvételek.
Kérem Tisztelt Főszerkesztő Urat, hogy a valótlan tartalmú állításokat az Ózdi Krónika adásában azonos helyen és időtartamban helyreigazítani szíveskedjen!
Felhívom továbbá Főszerkesztő Úr figyelmét, ha ésszerű határidőn belül nem tesz eleget kérésemnek akkor kénytelen leszek jogi úton azt érvényesíteni.
Milyen hatalmas pénzükről beszélsz? A hivatali dolgozók bérét már kitárgyaltuk,keresd vissza a 12535 hozzászólásnál. A te rokkantnyugdíjadat sem keresik meg jópáran...
Nem kell csodálkozni, az összes ózdi médiumban ez megy. Pl. ma reggel megnéztem az ÓVTV híradóját, hát mit hallok? Az ellenzék támogatta a 2012-es költségvetési koncepciót! Ezzel szemben a Jobbik tartózkodott.
Azt mondja a bemondó, hogy az előterjesztéseket egyhangóan fogadták el, de a fentiek miatt például már hazugság az állítás. Ráadásul volt nem szavazat is az ülésen, az is az egyhangú kategóriába tartozik?
Lehet, hogy jó lenne kikérni az ülés jegyzőkönyvét, még a végén kiderül hogy az is meg lett hamisítva.