Egy kis zöldségkülönlegesség, bohócpaprika / a bokor nagyobb volt mint 160 cm/ és a kapribogyó különleges virága.Most próbálkozom a hazai körülmények közé szoktatni.A paprika és a capri is növekedik.
Az okra nálam is jól fejlődött ridegtartásban, igaz, egy viszonylag védett és jó tápdús csücskében volt a kertemnek. Önmagában nekem sem ízlett, viszont kiváló adalék lecsóhoz, pörköltekhez, remekül sűríti az ételek levét. Nagyon zsengén kell felhasználni.
Több mindent is lehet még utána ültetni, de közé nem célszerű semmit. Nálunk a cékla bevált, mert télen annyit eszünk, hogy nyáron, mikor annyi minden más van, úgyse kívánjuk, így elég, ha őszre megnő.
Ha ráncosak a magok, velőborsó, ha sima, kifejtő. A velőt valamivel később kell vetni, melegigényesebb.
Túl nagy lesz ahhoz a borsó, hogy a paradicsom jól érezze ott magát. Vagy fut, vagy egy nagy gubanc lesz belőle, ami közé nehéz betömködni a paradicsomot.
Én velő borsót szoktam vetni időjárástól függően március végén, árpilis elején és utána még megnő a cékla.
Azt elfelejtettem írni, hogy az articsókáim a teleltetőben vannak.
Szerintem Nálad kiültetve is áttelelne. Egyszer jól betakarva nálam is átteleltek, talán a következő telet is átvészelték volna, ha a pockok meg nem eszik a gyökerét.
Nekem egy sor árticsókából egy nagy és két kicsi lett, összel kiástam, és cserépben beültettem a fütetlen üvegházba. Sokáig egészen jól néztek ki, de most elvesztették a levelüket. Ez halált jelent, vagy csak lendületet vesznek?
a sáfrányos szeklice nagyon ronda lett; nagy szúrós növények; a virágjuk meg valahogy besült; nem vetek többet.
A tavalyi két articsóka magoncom még megvan, igaz, még mindig palánta méretűek és igen tetvesek.
A Physalis minden évben legkésőbb nyár végén érni szokott januári vetéssel. Most ősszel kiásott magoncaim is vannak a teleltetőben, kíváncsi vagyok, ezek mennyivel lesznek koraibbak.
Van valakinek árticsókája? (Vagy tapasztalata?) Áttelel? Physalis termett valakinél? nekem sikerült végre elég szépen átteleltetnem két nagyot, remélem most lesz belöle valami, mert úgy látom az elsö évben nemigen jut el a termésig.
Mihelyt enyhül a fagy, lehet vetni; hidegtürö, és mivel elég rövid tenyészidejü növény, igyekezni kell vele, hogy az, amit utána vetsz majd, még beérjen. 1m-re 30 szem böven elég, ennél sürübbre ne vesd; én ritkábban szoktam.
Mar sikeresen neveltem peppinot es , perui foldicseresznyet finom mind a ketto de inkabb a pepino tetszik jobban . ez a kep harom nappal ezelott keszult .
Szervusztok, egy darabig visszaolvastam a topikat .
Erdekesnek talalom. ha nem banjatok irnek par szot en is .
Amiota a reklamokban beszelnek a feketegyokerrol, mint fogyokurasnak szamito novenyrol, elgondolkodtam hogy lehet e e kertben ultetni.
Tavaj lattam magot a LIDL-ben az iden nem .
akkor csak nezegettem, Van valakinek kozuletek ?
Tavasszal vettem ruccola magot a Bricostoreben , el is ulttetem ladaba termett is de nekem es a kornyezetemben eloknek nagyon nem nyerte meg a tetszeset...))) HÁÁt nagy vicc az egesz szamomra ehetetlen ..pedig en mindenevo vagyok.))))) idobasra kerult pedig szep nagy levelu volt .
Van valakinek tapasztalata jalapeno paprikával? Jövőre a Habanerokat szeretném kiegészíteni velük, már ha túlélik ezt a hideget és lesz magom belőlük...
Mángoldot ültetni kell, többet is. Spenót helyett nagyon jó, édes, bár a levél nagy része szár, az nem igazán jó. Néha rakott tésztákba is érdemes 3-4 levelet belecsempészni a többi zöldség közé.