Keresés

Részletes keresés

E.D.I.N.A. Creative Commons License 2013.07.26 0 0 1965

Nos, tegnap a férjem találkozott egy családtagjával. Aki kivételesen normális, az esküvőnkön is ott volt, de nemtudta hogy mi a gond köztünk és a család között. Akkor nem mondtuk neki, mert az esküvőjén nem akar az ember félkegyelműekről mesélni, de most rákérdezett, és a férjem elmondta neki, mire a válasz: hát ők nem éppen ezt mondták. Húsvétkor volt náluk, és úgy tűnik hogy kisbeszámolót tartottak rólunk neki. Másik távoli - de ebből adódóan normális - rokonával is találkozott a párom, akitől ugyan ez a válasz jött. Tehát a kedves anyósomék terjesztik fűnek-fának, hogy mi így úgy amúgy. Olyasmiket persze kihagy a történetből, mint a k*vaanyázás, a rokonaim zaklatása, a papunk lebeszélése az esküvőről (a szomszédunk, aki segíteni szokott ennek a papnak, azt hallotta tőle, hogy ha az atya összeadott volna minket, akkor a kedves anyósom "elátkozta" volna őt), az örökségből való kitagadás, a hajtépés...pedig szerintem nyugodtan ecsetelhetné ezeket a dolgokat is mindenkinek. Csak azt az egyet nem értem, hogy mi ezzel a célja? Mert az már ok, hogy el akarunk menni innen, csak ahhoz idő kell, de aztán? Ha már nem leszünk a megyében, akkor mire megy majd ezzel az ócsárolással?

E.D.I.N.A. Creative Commons License 2013.07.18 0 0 1964

Jól tetted, mert egy kapcsolatban olyan nincs, hogy csak az egyik félnek kell alkalmazkodni mindenben. Most hol tartotok?

Előzmény: lebemann (1963)
lebemann Creative Commons License 2013.05.28 0 0 1963

Sőt, akkor most folytatom: a párom azt mondta, hogy eltávolodtunk egymástól. Újra felhozta a szüneteltetést is, amit két éve is megcsinált. Csak most én már nem engedek ilyen JÁTSZMÁKNAK. Ha tud rendes lenni velem és szépen átbeszélni mindent, akkor oké, ha nem, akkor tarthatunk szünetet. Immáron olyan forevöröset....

Előzmény: E.D.I.N.A. (1962)
E.D.I.N.A. Creative Commons License 2013.04.30 0 0 1962

Én mindig azt mondtam, hogy jó annak, akinek csak a pénz miatt van gondja a párja családjával. De látva a te helyzetedet, hát.... az a baj, hogy mikor ilyen súlyos a helyzet, akkor már nem csak a pénzről szól a dolog, hanem minden másról is. Hihetetlen hogy nem gondol bele az anyósod, hogy nektek így nincs jövőtök. Ezzel akasztott ki a sajátom is, hogy képes tönkre tenni a fia életét, mert nem úgy döntött ahogy ő akarta. Akarta...parancsolta.

Valahogyan a sarkatokra kéne állnotok, és meghúzni a határt, beszélj a pároddal, hogy milyen jövőtök lesz így? Nem kellene mindent ráhagyni az anyósra.

Előzmény: lebemann (1957)
E.D.I.N.A. Creative Commons License 2013.04.29 0 0 1961

Hát, a férjem azt mondta, hogy egy hónapot vár (addigra kér időpontot az okmányirodánál, biztos ami biztos), felhívja őket hogy leadták e már, ha meg nem, akkor megy, és intézi ő.

Előzmény: Tóthika (1960)
Tóthika Creative Commons License 2013.04.29 0 0 1960

Az a baj, hogy ha valamit elcsesznek, akkor papíron a férjed a felelős mindenért. Mivel nincs rálátásotok a dolgaira, akármit csinálhat. Például indíthatott egy új vállalkozást is, ahova átmenthette a régiből a működő dolgokat, a párod nevére meg felhalmozhatott adótartozástól kezdve hitelig bármit is. (Láttam már ilyet.) Pont azért érzem reális veszélynek, mert írtad, milyen cirkuszokat csinált piszlicsáré dolgok miatt. Aki ennyire rosszindulatú, sokra képes.

Előzmény: E.D.I.N.A. (1959)
E.D.I.N.A. Creative Commons License 2013.04.29 0 0 1959

Én nem haragszom, egyrészt mondtak már rám cifrábbat is, másrészt aki minősít valakit, az elsősorban saját magát minősíti.

Ha olyan baromi egyszerű lett volna kilépni ebbl az egészből, akkorrég megtettük volna. Nem folyik disznóság a hátunk mögött, mert ez anyósomék vállalkozása, csak nekik van belőle hasznuk, ha valamit elcsesznek, akkor magukkal csesznek ki. A fiától már nincs mit elvennie, lévén hogy mindenétől megfosztota már, hozzám meg aztán semmi köze. Mikor összeköltöztünk, majdnem 3évvel ezelőtt, akkor mondta neki a párom, hogy az autót irassák már le a nevéről, ne ide jöjjenek a csekkek. Hát nehogy már mi mondjuk meg hogy ő mit csináljon- ez volt a válasz. Erre írtam múltkor, hogy az esküvőnk előtt egy héttel rohanni kellett ide kocsival aláiratni a papírokat, méghozzá feleslegesen, mert még most is a nevén van az autó. Ez egyszerűen csak annyi, hogy direkt nem úgy csinálják a dolgokat, hogy nekünk jó legyen akár egy kicsit is. Gondolhatod, hogy ha olyan egyszerűen ki tudnánk lépni ezekből a dolgokból, akkor nem vártunk volna egy percet sem. Igaz, ki tudunk lépni belőle, ez tény, csak ha olvastad a régebbi bejegyzéseimet, akkor gondolhatod hogy nem akarunk megint egy marha nagy balhét, hogy megint telefonálgassanak, üvöltözzenek a telefonba, meg hogy az ÉN rokonaimat zaklassa az az elmebeteg, akikkel már nem is tartom a kapcsolatot (sőt, lassan senkivel sem, mert annyira szégyellem ezt az asszonyt). Állítólag majd ő beviszi az igazolványt az okmányirodába. Legyen így. De a férjem fel van készülve az ellenkezőjére is, akkor majd megoldja ő, és ha cirkusz lesz, hát cirkusz lesz. Disznóságot meg csinálhat anyucika nyugodtan, mert nagyon érik máregy feljenetés az ő rokkantnyugdíjával kapcsolatban, ketten is vallomást tudunk tenni, szóval csak rajta.

Egyébként múltkor  férjem összefutott azzal a hölggyel, akivel én is találkoztam még tavaly, aki ismerte az anyját, és részvétet nyilvánított nekem, a férjemnek is elmondta, hogy őszintén sajnál minket, meg a férjem is mesélt néhány dolgot a kedves mamáról, és mondta hogy a néni nem csodálkozott.

Előzmény: Tóthika (1958)
Tóthika Creative Commons License 2013.04.29 0 0 1958

Ne haragudj, finomabban is fogalmazhattam volna. Az viszont tény, hogy ha akkor elkezditek intézni a kilépést a vállalkozásból, mikor ide megírtad anyósod legundorítóbb húzásait, akkor már régen megszabadultatok volna tőle. Változatlanul az a véleményem, hogy saját magatokkal szemben iszonyatos felelőtlenség ennyi ideig húzni az ügyet. Honnan tudjátok, hogy semmi disznóság nem történt a hátatok mögött?

Előzmény: E.D.I.N.A. (1955)
lebemann Creative Commons License 2013.04.28 0 0 1957

No látom Edina, Nektek sem egyszerű.... :-/

 

Tényleg az van, hogy mind emocionálisan, mind pedig effektíve is sok negatívum tud jönni a szülői oldalról. Amúgy nálunk is az van, hogy az én családom sem szent. Amivel mondjuk az apám lényegesen normálisabb, mint az anyósom, hogy soha, de tényleg soha nem károsított meg, sőt. Olyan dolgokhoz segített hozzá fénykorunkban, mint presztízsautó, egzotikus nyaralás, a családi vállalkozása akkori felálásában stabil megélhetés, ingatlan ügyek stb.

Amiben viszont apám nekem is az agyamra megy, hogy mivel még mindig a családi vállalkozás romjaiból vegetálgatunk, így gyakorlatilag ő sokszor beleszarik a magánéletembe. Spontán ötletsziporkákkal mondjuk szombat este 8-kor, vagy a hangos TV bömböltetéssel. (Egy az épület, két lakás külön, de felhallatszik, amikor nagyon felcsűri.)

Aztán a kert közös és túrós is a háta. Gyakorlatilag leszarja mindenki, mert fater ránk várna, de nem tudja megállni belepofázás nélkül, a párom meg ezt nem szereti, így ki se megy hátra.

De előnyére legyen mondva, hogy nem lop tőlem. Anyósom gyakorlatilag pedig meglop bennünket, hisz ami a mi kis közös életünkből kiesik ezáltal, azt vagy nekem kell belepótolnom, vagy le kell róla mondanunk.

 

Pl a POFÁM LESZAKADT tavaly, hogy anyós sipákol, mint a fábaszorult bélféreg, hogy felőrli az adósság, senki nem segít, a páromat bele akarja zsarolni újabb hitelek közös felvételébe, hogy a másikakat legyen miből törleszteni, szedi a magas sápot a páromtól és anyósék tavaly lementek a Balatonra, mi meg egy napra se' tudtunk.

 

Na ez nálam is kikúrta a biztosítékot, pedig nagyon béketűrő fickó vagyok.

E.D.I.N.A. Creative Commons License 2013.04.27 0 0 1956

Egyébként a vállakozás már jóval azelőtt az ő nevén hogy, mi összejöttünk volna.

Előzmény: Tóthika (1954)
E.D.I.N.A. Creative Commons License 2013.04.26 0 0 1955

Köszönjük a jellemzést először is! Másodszor pedig pontosan erről beszélek, hogy mi meg akarunk szabadulni tőle, a vállalkozóitól, mindentől, és pont erre céloztam, ohgy ha még sokáig szarozik anyucika akkor el lehet ezt intézni máshogy is. Van NAV-os és behajtós ismerősöm is, és beszéltem is vele. Csak anyuci szokás szerint megnehezíti a dolgunkat, direkt hogy kicsesszen velünk. De köszi mégegyszer! Kedves vagy!

Előzmény: Tóthika (1954)
Tóthika Creative Commons License 2013.04.26 0 0 1954

Ne haragudj, de ti se vagytok százasok. Ezek után a férjed a nevét adja a vállalkozáshoz? Tisztában vagytok vele, hogy anyagi és büntetőjogi felelősséggel tartozik mindenért? Nincs annyi eszetek, hogy megkérdezzen egy kívülálló szakértőt, miképp szabadulhatna meg az egésztől, netán beballagjon az APEH-hoz (bocsi, NAV), és visszadja, amit kell? Tudod, ki tenne szívességet ezeknek úgy, hogy még a bokáját is megütheti...

Előzmény: E.D.I.N.A. (1953)
E.D.I.N.A. Creative Commons License 2013.04.26 0 0 1953

Egyébként ami nálunk megy most, az újabb húzás, férjem nevén van anyuci vállalkozása. Akarata ellenére könyvelő anyuci megcsinálta neki az adóbevallást. Férjem mondta hogy kéri a vállalkozóit, hogy le tudja adni. Semmi válasz. Felhívta a testvérét hogy mi lesz, jó, beviszi neki valamelyik nap a munkahelyére. 2 hét után felhívta a férjem, hogy akkor mi van, erre a válasz, hogy anyucika üzeni, ne aggódjon, meg fogja kapni. Jó, rendben, ezzel nincs is gond, de akkor minek kell s*gget csinálni a szájából, hogy behozza valamelyik nap??? Miért kell egy ilyen kis csip-csup ügyben is hülyének nézni a férjemet? Én már látom megint, hogy készülnek valamire, ez megint valami hátbaszúrás lesz, érzem. De nem gond, el lehet ezt intézni máshogy is.

 

Egyébként az újabb "hadicsel", amit kitaláltak (tulajdonképpen csak a normális emberi viselkedés, de ez rájuk nem jellemző) hogy amikor a szent család valamelyik tagja összefut a városban a férjemmel, akkor köszönés után fapofával továbbmennek. Ez az újabb "büntetés", hogy azok után amit művelt anyucika a gardedámjával a s*ggében, most nemállnak szóba a férjemmel. Pedig eddig tök normális dolog volt, hogy elhordtak mindennek mindkettőnket, zaklatták a rokonaimat, stb., utána meg mikor összetalálkoztak az urammal, akkor úgy leálltak cseverészni, mintha a világon minden a legnagyobb rendben lenne. 

Mi már csak el akarunk innen menni, és egy új normális életet kezdeni.

E.D.I.N.A. Creative Commons License 2013.04.26 0 0 1952

Nagyon szomorú amit leírtál :( És ez a baj igazából, nem az, hogy valaki nem bír együtt élni az anyósával, vagy hogy nem tudja elviselni, hanem hogy minidg kicsapódik a dolog a kapcsolatokon, két ember kapcsolatán, akik szeretik egymást. Talán segítene, ha legalább te kimennél külfüldre dolgozni, egy kis távolság és egy kis plusz pénz megváltoztatná a dolgokat, aztán meg mehetne a barátnőd is, már ha van lehetőségetek kimenni.

Én nem értem az ilyen embereket abszolút, nálunk, a mi családunkban alap dolog, hogy minimum anyagi szinten támogatjuk egymást, főleg szülő a gyerekét. Hogy képesek emberek ennyire önzőek lenni, eszükbe sem jut hogy a saját tulajdon gyerekük éhezik e? Hogy hiányt szenved e? Sőt, hogy boldogtalan?

Nálunk is ez megy a férjem oldaláról, semmit nem kapott, sőt, ami őt illette, azt is elvették tőle. Ezzel nincs is gond, mert szerencsére megvagyunk, de az a rengeteg zsarolás, és szemétkedés, ami ezzel járt, az kitörölhetetlen, és a kapcsolatunkra is rányomta a bélyegét. Sokszor álltunk ott mi is, hogy hagyjuk az egészet a fenébe, bár mindezek után, még ha így is lenne, a férjem azt mondta hogy soha többé nem menne oda vissza lakni közéjük.

Remélem megoldódik a problémátok, bár ez a zsarolósdi nagyon el tudja durvítani a helyzetet, ebből kellene először is kiszállnotok valahogy :/

Előzmény: lebemann (1951)
lebemann Creative Commons License 2013.04.22 0 0 1951

Hadd hozakodjak elő én is a mi szappanoperánkkal, ha már csak egy ember is okul belőle és meg tudom jobbítani a jövőjét, megérte. Illetve kíváncsian várom a kívülállók, elfogulatlan objektív véleményét is.Szóval anyósom: sosem kíváncsiskodott, sosem pofázott bele olyanba, hogy miért középen nyomjuk a fogkrémes tubust, vagy hány percig főzzük a tojást. Nem. A közhelyes és szánalmasan tipikus anyósszindrómák nálunk kimaradtak. Ellenben van egy csúnya árnyoldala is. Kellemes olvasást kívánok.Idén 15 éve, hogy összejöttem a párommal. Ő akkor egy szolíd, de vonzó végzős diáklány volt, én meg egy 26 éves későnérő "kamasz". Ő érettebb volt a koránál, én meg előtte szabadultam fel egy csomó zárkózottsági családi kötelem alól, tehát nálam a késő huszonévek teltek úgy, mint más fiatalnak mondjuk 18-25-ig. De mi zsák és a foltja voltunk. Mielőtt összejöttem a lánnyal, az anyját már ismertem, harsány ordibálásáról, örökös feszült karattyolásától volt hangos a környékünk. No mindegy, nem hittem a "nézd meg az anyját..." kezdetű közhelyben, no meg a szerelem mindent visz :)Ekkor még (ma már nem sajnos) mi jóval tehetősebbek és ezáltal lazábbak voltunk, mint az ő családjuk. Ugyan a szülői házban laktam én is, de jól menő cégünk volt, nekem álomautóm, szerettem a 'dolce vita'-t.  Ezek az előzmények fontosak a történethez. Anyósom hamar megszokta, hogy a lányát nem kell támogatnia, mert a hülye (kis sznob) vőjelölt úgyis mindent fizet, ha programot, nyaralást stb.. akar.  Nekem sem esett nehezemre, mert szeret(t)em őt, anyós viszont sokszor hozta a lányát kényelmetlen helyzetbe, mert a lány nagyon nem az a fajta nő volt sosem, hogy kihasználja az embert. De végzős diákként nem volt keresete. Ellenben otthon nálunk mindig 110C-on forrt a levegő. Állandó konfrontációk, ordibálások, cirkusz, részeges nevelőapa stb. Sokszor én adtam neki a házunkban egy külön csendes szobát, hogy a vizsgáira tanulni tudjon.Az anyjával annyira nem jöttek ki jól, hogy két év járás után, 19 évesen kérte, hogy hadd költözzön hozzám. Az anyjának nem tetszett, de mi eldöntöttük, a lány jött. Hosszú ideig nem volt munkája, de nekem ez nem volt gond (akkor). Aztán amikorra lett munka, a lány is maximálisan tisztességes volt velem így anyagiak terén is. A párom egyetlen baja, hogy képtelen a társas együttélésre, alkalmazkodásra, így elég hamar unszolt, hogy a szülői házból is menjünk el. Holott átalakítottuk a szülői házat külön lakásokká, tehát zavartalan és szeparált életünk volt. De pár évre rá összehoztuk a saját kis házat is. De ezt is csak én (iiletve apám segítségével). A páromnak csak munkabér jövedelme volt, tehát esélytelen lett volna bármi beszállás, meg előtte vett magának újautót, amit törlesztenie kellett. Aztán szépen éldegéltünk a saját vackunkon, amikor az anyós előhozakodott a farbával, hogy van egy valag hitele az ő házukon, a párommal vegyenek fel hitelt közösen, abból anyós kiváltja a dolgait, a párom az autóját, csinálnak neki ott, annál a háznál egy üzlethelyiséget (mert ő közben kitanult egy másik szakmát, melléktevékenység végett), majd anyós az ottani tetőteret beépíti, kiadja és az egész hitelt abból fizetik. A párom is megszabadulhat a kocsihitelétől és még a helyisége is meglessz. Szép és csábító, de ismervén anyósom szeleburdról való származását, én azt javasoltam a páromnak, hogy külön kellene hitelszerződéseket kötni, és az övét inkább tegyük a kisházamra és ott helyiségezzünk. De az anyja annyira manipulatív és erőszakos, hogy sajnos az alapfelállás valósult meg. (Én ott hibáztatom magamat, hogy nem voltam sokkal erőszakosabb és végülis hagytam, hogy így alakuljon.) Tehát felvettek mondjuk 11,5M, ebből a páromra ment kb 2,2, anyósra a többi (hitelei kiváltása stb). Az volt a feltétel, hogy addig felesben fizetik, amíg a házrész el nem készül és ki nem adják. Anyós elqrta a pénzt, az adósság maradt, a párom pedig fizetheti a hitel felét tovább is. Tehát kb a páromnak kellett volna az elhasznált pénz arányában fizetni kb 15-16e/hó, ellenben anyóspajtás 40-et szedett be (!!!) Addig nem is szaroztam ezen, amíg, nálam is nem ütött be a szar és nem lett egyre rosszabb a cégünknek és a mellette lévő vállalkozásomnak. Sajnos lecsúsztam, (közhely, de a válság hatására) és a kicsi házunk rezsije is sokszor megoldhatatlan gondokat okozott. Én kiveszekedtem anyósból, hogy számolják újra a fizetnivalókat. Ezt egy, azaz egy hónapig tartották, utána nem. Sajnos a párom a mai napig úgy éli ezt meg, hogy nem volt/nincs más választása. (Az anyja kegyetlenül erőszakos, a párom meg, bár sok tekinteben nagyon haragszik az anyjára, mégis függ tőle, manipulálható az anyja hülye természete által.)Sajnos nálunk, a mi családunkban is lettek hitelek, mert a céget meg akartuk menteni apámmal, testvéremmel. Tehát mi is beleléptünk a szarba. Annyira nem tudtunk mit csinálni, a párom fityingjei és az én kiszámíthatatlan vergődésem, hogy végül a kis ház eladása mellett döntöttünk (mindannyian) és visszaállítottuk azt az állapotot, ami előtte volt. Újra itt, a nagy házban, külök lakrésszel. Nekem is kevés a bevételem, de azt itthon állítom elő, ami az egykori családi vállalkozásunk maradványából kijön. Ami a tanulság, nagyon sokat ártott a kapcsolatunknak anyós hitelkavarása és a mai napig is. Anyósom érzelmi zsarolja a lányát, hogy miatta fogják elálverezni a házukat, ha nem fizet bele eleget. A kis üzlethelyiséget sem a párom használja, hanem anyós kiadja időnként bérlőnek és onnan is szedi a sápot. A párom utálja, hogy itt kell laknunk, de közben ő is tehetetlen. A svájci frank az egekben. A párom időközben munkahelyet váltott, mert unta a főnökei kicsinyes dolgait. (A tanult szakmájában dolgozott, hazai viszonylatban korrekt fizuért, mármint ha az anyóshitelrészt nem vonjuk le. A főnökeinek tényleg voltak hülye dolgai, de a párom is konfrontáció és a megbeszélés helyett a megfutamodást választotta és elment egy sokkal szarabb, megalázóbb munkakörbe, jóval kevesebb pénzért. Itt ugyan a kollágák és a főnökök normálisak, de a bele lóg ki, annyit dolgozik és mondom, kevesebbért.) A melléktevékenységét nem tudja gyakorolni stb stb. Gyakorlatilg el vagyunk lehetetlenülve. A visszarendeződésünk 3 éve volt, de két éve majdnem szétmentünk. Persze, frusztráltak vagyunk mindketten. Ő az anyja miatti tehetetlenség, kis pénz, örök hullafáradtság miatt és, hogy itt kell lakni, én meg amiatt, hogy nem tudok én sem kitörni ebből a bűvkörből. Sajnos, lúzerség ide, felnőttfelelősség oda, annyira szarul megy minden, hogy én is csak vegetálok. Itt a ház fenn van tartva, tehát a páromnak nem kell beleadni, ő csak a kajába kell beszálljon és nyögi az anyja erőszakterhét. És nem áll a sarkára, inkább a kapcsolatunkba ágyazódott be egy fagyosság és feszültség. Ha bárki jót akar magának, NE szövetkezzen szülőkkel, anyósokkal pénzügyi tranzakciók tekintetében! Az egykori gyönyörű életünk helyett csak egy sajgó nagy seb maradt...

Amazing Grace Creative Commons License 2013.03.02 0 0 1950

Ez nagyon szomorú. Szerencsére nekem normális anyósom van, sosem volt konfliktusunk.

Előzmény: E.D.I.N.A. (1948)
Gézoo Creative Commons License 2013.03.01 0 0 1949

Szomorú, hogy így van!

Előzmény: E.D.I.N.A. (1948)
E.D.I.N.A. Creative Commons License 2013.02.28 0 0 1948

És akkor az idei év öngólja kedves anyósomék részéről: az esküvőnk előtt, aki nem olvasta volna a mi kis szappanoperánkat, annak írom: miután a telefonba beleordibálta az elmebeteg a férjemnek, hogy azonnal le kell mondania az örökségről, alá fogja írni a papírt, és a kocsit is átírják a nevéről (milyen kár, úgy élveztük fotózgatni és küldözgetni nekik a gépjárműadós csekket és levelet), másnap már itt álltak előttünk a "küldöncök" a kocsival, a papírokkal, hogy azonnal alá legyenek írva. Erre a héten a postaládánkban ott kuksol az önkormányzatos levél a gépjárműadóról, ugyanúgy a férjem nevén, fizessen 30e Ft-ot. Kérdezem tőle, mi ez? Nem írtad alá a papírt? De igen. Önkormányzatnál mondja az ügyintéző, hogy ez biza még a férjem nevén szerepel. Felhívta az öccsét, hogy küldjék már el legyenek szívesek az aláírt papír másolatát, hogy be tudja vinni az okmányirodába, és vigyák már be ők is, ha már ilyen sürgős volt, hogy fél éve nem csináltak semmit. Erre a válasz, hogy hát ők azt várják, hogy legyen vevő az autóra, és ne kelljen kétszer írni a papírt, meg fizetni ugye. Tessék. De ide tekerni kellett a kocsival, párban persze, hogy rögtön írja alá a papírt a férjem, félórás szentbeszéddel, max hangerővel körítve. Ezért, hogy fél év után is nekünk jöjjön a papír, és nekünk kelljen küldözgetni a csekket. És ha a férjem olyan gerinctelen lenne, mint ők? És odamenne, hogy akkor ő igényt tartana a nevén szereplő gépjárműre? Akor lenne nagy óbégatás...

Na mindegy, szóval az a lényeg, hogy cirkusz az mindig legyen. Soha, semmit ne intézzünk normális emberek módjára, hanem első haragból felindulva, a lehető legnagyobb önégetéssel.

borzimorzi Creative Commons License 2013.02.27 0 0 1947

Hopp, mit lőttem Nektek! Az anyósom c. filmet:

 

https://www.youtube.com/watch?v=7vg_J82G5qw

 

Üdv:

b

E.D.I.N.A. Creative Commons License 2013.02.26 0 0 1946

Nos, nálunk elérkezett a férjem születésnapja. Ezután az óriási cirkuszolás után nem gondoltuk volna, hogy bármelyik rokona is veszi magának a bátorságot és felhívja. Egész szombaton csörgött volna a telefonja ha nem kapcsolja ki. Először a nagyanyja, aki az esküvőnk előtt belső parancsra felhívta, hogy dolgozik e a következő hétfőn, majd szónélkül kinyomta a telefont (a munkahelyén akarták aláíratni vele az örökségről lemondó papírt, és mellékesen cirkuszolni is), majd amikor a férjem felhívta az anyját, és az lehordta mindennek, gyilkostól kezdve, ahogy már említettem, a nagymama, még 5perc sem telt el, de már hívta is a férjemet, hogy hogy beszél ő az anyjával, mit képzel magáról....
Aztán mikor a 2. hívásáa is sikertelen volt, akkor érdekes módon, nem sokkal később a férjem unokaöccsének jutott eszébe felhívni. Hát nem meglepő? Majdnem egyszerre jutott eszükbe felhívni. A férjem ekkor mondta azt, hogy jólvan, elég volt. És kikapcsolta a telefont. Ettől függetlenül el volt képedve, hogy gondolhatják komolyan, hogy a történtek után csak úgy felhívják a szülinapján? Csak tátogott kikerekedett szemmel. Végülis, eddig is így ment, anyuci nekiment, tépte a haját, aztán egy hónap múlva csodálkozva kérdezte tőle, hogy "akkor hozzánk be sem jössz?" Végülis, én mindig mondtam, hogy akivel mindent meg lehet csinálni következmények nélkül, azzal meg is fognak csinálni mindent, amit csak akarnak.

A kedves mamának és az unokaöcsinek is meglett volna a lehetősége hogy ünneplősdit játszanak: az esküvőnk. Küldtünk meghívót. De nem, inkább anyucika háta mögé álltak, fél lábbal a s*ggében, és onnan támogatták a nagy cirkuszi előadást. Akkor most mit várnak? A férjem öccse is vígan leállt a piacon cseverészi a bátyjával, mintha mi sem történt volna, mintha nem ő vezette volna ide a keresztapjával akocsit, hogy aláírja aférjem a papírokat, és nem ő mondta volna, hogy "most minden rosszabb miattad". Ezek a dolgok ilyenkor el vannak felejtve. Érdekes.

Kabai Alexis Creative Commons License 2013.02.12 0 0 1945

Sziasztok! Van itt minden, ahogy látom. Én nem is akarnék mások életébe okoskodni, de azt el kell mondanom, hogy hála égnek én nagyon jól megvagyok az anyósommal. és amiben csak lehet segít! Mindenkinek ilyen anyóst kívánok!

E.D.I.N.A. Creative Commons License 2013.02.12 0 0 1944

Kedves Bubu, talán ezt már nem olvasod el, én még csak most olvastam a problémádat. És vele némelyik kommentet is, amik tényleg nagyon kemények. Nekem is rengetegszer mondták ezt, köztük az anyósom is, hogy fiatal és tapsztalatlan vagyok, és ugyanilyen rosszul esett. Én nem szeretem ezt hallani, és mondani sem, bár van akire igaz.
Én ugyan ilyen szerelmes voltam/vagyok a férjembe, mint te a párodba. 18 éves voltam, maikor összejöttem vele, ennek már hét éve. Viszont én anno pont fordítva láttam a dolgot mint te, pedig ezerszer rosszabb dolgokkal kellett megküzdenünk az anyja miatt, mint neked, már akkor az elején. Én abban nőttem fel gyermekkorom óta, hogy olyan emberek vettek körül, akik erőltették a kapcsolatukat olyan rokonaikkal, akiket a hátuk közepére nem kívántak. Az anyámtól kezdve a sógornőmig, mindannyian olyan lelki/mentális sérüléseket szereztek az anyósaik miatt, mert a nagy szerelem miatt erőlködtek, hogy kell a jó kapcsolat, ami már visszafordíthatatlan. És nagyon sokszor a gyerekekre is kihatott. Én mindig inkább úgy láttam, hogy hiába szeretem, imádom azt a férfit, egy-két-három évig fáj ha elhagyom, de aztán elmúlik. Viszont ha azanyja tönkreteszi az életünket, na az sosem múlik el. És ha visszaolvasol itt, sok nő ír középkorúak, a tönkrement házasságukról, az anyós miatt. Nekem eszem ágában sincs azt mondani, hogy hagyd el a párodat, dehogy hagyd! Viszont az a helyzet, hogy ha összeházasodtok, igen is kérheted tőle, hogy kevesebbet foglalkozzon a mamával, és legyen szigorúbb vele. Engem a "mégiscsak az anyám" szöveggel ki lehet kergetni a világból. Az ember ezt nem választhatja meg, nem is kérte, csak kapta. És miért tartozik hálával olyasmiért, amit gyakorlatilg ráerőltettek?! Egyik nő sem azért szül gyereket, mert hogy jajj de jó lesz annak a gyereknek, hogy élhet, hanem önmaga miatt, az ösztönei miatt, és mert milyen édes egy kisbaba, stb. Ha együtt éltek, akkor van egy közös életetek. Ha erre rád kihat az ő anyjának a hülyesége, akkor akkor a közös életetekre hat ki. Te egy ideig eltűröd ezeket a dolgokat, de majd amikor babátk lesz, és te alig várod majd hogy a férjed hazaérjen, és átvegye kicsit, hogy pihenhess egy fél órát, és a mama meg elrángatja valahová, ahová oda sem megy, akkor sokkal, de sokkal nehezebben fogod venni ezeket a dolgokat. Ezt mi is nagyon sokáig csináltuk, én tűrtem, és tűrtem. A férjem úgy járt haza látogatóba mintha én nem lennék, azok után, hogy az anyja lekurvázott, és lekurvaanyázott. Ez olyan megalázó volt számomra, hogy azt elmondani sem lehet. Én nem kértem tőle hogy ne menjen haza, csak hogy húzza meg a határt, vagy pedig válasszon hogy mit akar, engem, vagy az anyját, mert ez így nem igazán fer dolog. 6 évig kínlódtunk emiatt. Senkinek nem kívánom. Éjszakai pánikrohamok, fulladás, gombóc a torokban napokig, fejfájás 24 évesen.....és így szüljek gyereket? Nem. És ezt ő is belátta végül.
Tudod, a legjobb ilyenkor a mérlegelés. Sokan azért ápolgatják a kapcsolatot olyannal akit utálnak, általában rokonnal, mert bele van vésve a fejükbe, hogy tartani KELL a kapcsolatot, és mert el sem gondolkoznak, hogy mi van ha...? És hogy miért, ez nekem miért jó? Mikormi össze költöztünk, a férjemet csak akkor hívták, ha cirkuszolni akartak. Nem volt nehéz a mérlegelés, mi lesz velünk, ha nem tartjuk a kapcsolatot? Rengeteg idegességtől, és feszültségtől szabadulunk meg. És semmi mást nem tudtunk felhozni. Érdekes, nem? Most már remekül megvagyunk. Pedig rengetegszer akartunk szakítani. Ti mit veszítenétek a mama nélkül? A párod mit veszítene? A testvérei mit veszítettek, akik nem tartják vele a kapcsolatot? Gondoljátok át egy kicsit, mert mi is vártuk a nagy égi csodát, hogy egyszer csak minden olyan jó lesz, de a dolgok csak rosszabbak lettek, míg már a kapcsolatunk is kezdett rámenni.
Egyébként irigyellek téged, amiért "csak" ilyen problémáid vannak az anyós jelölttel, tudom ez nem vigasz, de nekem ezerszer durvább volt. Rám olyanokat mondott, mikor még nem is ismert, hogy a fia csak azért jár hozzám, hogy "legyen hová tennie a farkát", és még sorolhatnám.
Egy kapcsolat nem szólhat arról, hogy az egyik fél mindenben enged, a másik meg semmiben. Erre megoldást kell keresnetek, ne várjátok meg, míg egészségügyi problémáitok lesznek pl. Tew megérted azt, hogy a párodnak ez ffontos, de neki is értenie kell, hogy neked meg ez így rossz. Őszintén remélem hogy megszabadultok tőle, mert ő már csak öregedni fog, az pedig mint tudjuk nem "okosodással" jár :/

Előzmény: Bubu89 (1942)
borzimorzi Creative Commons License 2013.02.09 0 0 1943

Sok szerencsét és jó életutat!

Üdv:

b

Előzmény: Bubu89 (1942)
Bubu89 Creative Commons License 2013.02.06 0 0 1942

Én a magam részéről lezártam a témát,elfogadom mindenki véleményét,de szerintem Ti sem menekültetek el igaz szerelem elől,mert azt az ember érzi,ki az,aki a lelkének egyik fele,aki mellett az egész életét el tudná képzelni.Ennyi.Sziasztok.

Előzmény: Bubu89 (1941)
Bubu89 Creative Commons License 2013.02.06 0 0 1941

Mit nem értek én?Úgy gondolom,a felfogásommal nincs probléma,sorok után ítélni viszont nem az igazi,hanem látottak és tapasztalatok alapján.Ami a párom robbanását illeti,Ő inkább meghunyászkodik,mintsem veszekedjen velem,és tisztelem is emiatt,a megértésem viszont ott él bennem,hisz ha nem érteném meg,valószínű el akarnám választani az anyjától,amit sosem fogok tenni.Megértem,hogy az anyja,és kész.Ami a menekülést illeti,a szüleim és családom is azt mondta,hogy fogd meg ezt a fiút,mert ilyet sose találsz,és ami anyósom illeti,nem kizárt csak túl dramatizáljátok,egyébként elbeszélgettem édesanyámékkal,őszerintük csak szimplán buta,falusi asszony és nem szefós.

Előzmény: cila10 (1940)
cila10 Creative Commons License 2013.02.06 0 0 1940

Sajnálom,hogy nem érted meg amit írunk.Fiatal vagy és tapasztalatlan.Tele élet igenléssel,ami nagyon jó!De...

Itt kezdődnek a bajok,mert te azért fordultál ide tanácsért,mert érzed,hogy valami nem stimmel.Hidd el,hogy már korunknál fogva is megéltünk nagyon-nagyon sok mindent.

Az igaz szerelmet,a párunk megtalálását,anyós-após problémát,tragédiákat,örömöket,boldogságot,csodákat (mert vannak!).

Azt is tudom,mert már átéltem,hogy ha neked nem lenne kétséged a jövőtökkel kapcsolatban,akkor nem fordultál volna ide tanácsért.Vakon repűlnél a jövőtök felé,és semmi és senki véleménye nem érdekelne.

Amúgy a robbanás nem anyósodnál várható,ha nem a párodnál,és az életed mint egy kártyavár fog összeomlani.Hiszen 14 évig otthon élt,és minden alapot otthonról hozott.Ami nem biztos hogy baj,hiszen van tartása,erkölcsi értékrendje,képes a szeretetre és ragaszkodásra.A baj az,hogy te nem tudod elfogadni azt,amiből ő érkezett.

Az évek múlnak,a szerelem átalakul és ha nincs megértés,szeretet,elfogadás,tisztelet a másik iránt,akkor megette a fene az egészet.

Sok boldogságot kívánok neked az életben,de most is csak azt tudom mondani,hogy menekülj saját érdekedben.

Előzmény: Bubu89 (1925)
Bubu89 Creative Commons License 2013.02.05 0 0 1939

Ja rosszul emlékeztem.Nem a szülők elhalálozásáról volt szó nálad,na de akkor joggal írtam le,mi lesz,ha anyósom elhuny,kire marad a kislány,aki akkor már ugye felnőtt nő lesz,de ugyanúgy képtelen lenne bármit is megcsinálni.:SSS

Előzmény: Bubu89 (1938)
Bubu89 Creative Commons License 2013.02.05 0 0 1938

Az igen!

Köszönöm a hosszú sorokat,rendkívül érdekes a témához való hozzáállásod és a gondolataid is egyaránt.Mindenképpen megfogadom,hogy babatervezés előtt a genetikai vizsgálatot be fogom iktatni a párommal.Ez a minimum.Nem tudom,hogy mennyire költséges,de nem érdekel,a lényeg,hogy egészséges utódot hozzak világra.
A 19 éves ifjú fivérről..: nem tudom,hogy gyógyszerkezelésben részesült e,vagy csak szimplán egy rossz csont lett,és exkluzív nevelésben részesült.Nem tudom.Mindenesetre nagyon a témán vagyok,hogy meg tudjam,kinek van még a kislányon kívül bármiféle fogyatékossága szellemileg,de fogalmam nincs,hogyanis kérdezhetnék rá,anélkül,hogy gyanússá váljak.Mármint érted,mire gondoltam.A kislány... az viszont igen megrázó élmény,és valóban igaz lehet,ha az édesanya-édesapa elhuny,nekem és a páromnak kellene vigyázni a leányzóra?Akkor nekünk semmi életünk nem lesz,ugyanis a kislány semmit nem tud magától  megcsinálni,pisilni is úgy kell elvinni,étkezni is nehezen tud,ráadásul a nap 24 órájában vele kell lenni,mert pakolászik,elvisz valamit egy másik helyiségbe,ilyenek.Nem akarok gonoszkodni,Isten is, és párom bocsássa meg ezt nekem,de nekem az a kislány púp a hátamon lenne.:(  Én 2 gyereket szeretnék mindenképp az életembe,elég lesz őket gondozni,még akkor szenteljem a beteg sógornőmre az életem 24 órában? Én akkor hogy fogok dolgozni járni?Vagy a párom?Egy ember nem kereshet 3 emberre,nem tudunk úgy megélni.
Most kiakadtam.Tudom,tudom,hogy gonosznak tűnök!!!  Azt hiszem,most inkább nem is írok többet!
Viszont várom még válaszod borzimorzi!Jó veled csevegni,legalábbis én sokkolódok... 

Előzmény: borzimorzi (1937)
borzimorzi Creative Commons License 2013.02.05 0 0 1937

Aha. Hát, ezt a témát nem könnyű felhozni, az már igaz. De meg fogja érteni, ha igazán szeret. Azt nem merem tanácsolni, hogy ültesd le ide a topic elé, mert hiába a névtelenség, esetleg úgy érezné, ki lett beszélve a családja. Pedig ebben a fajta kommunikációban pont az a jó, hogy "nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek". És senkinek sincsen arca, neve, lakcíme hozzá. De te ismered, a te párod. Hátha így is megoldható.

 

Azt felelős jövendő szülőként mindenképpen meg kell értenie, hogy egészséges gyermeket szeretnél, nyilván ő is . Márpedig akkor a genetikai szűrés igencsak ajánlott. Még akkor is, ha csak valamelyik nagyszülő volt pszichiátriai beteg vagy effektíve genetikailag sérült. De így, hogy közvetlen felmenő, az anyja, és közvetlen rokon, a kishúga...  Így pláne abszolút indokolt.

 

Nézd, pl. a Down-kórt már lehet szűrni egész pici embrión is. 44 éves barátnőm van, aki úgy vállalt gyerket,  hogy ab start stimulálták, aztán leszívtak egy csomó petesejtet, amennyit csak tudtak, megtermékenyítették őket, és amikor már kis sejtcsomók voltak (70-100 sejt), akkor kivettek mindegyikből egy sejtet és megnézték genetikailag. Még más genetikai defektusokra is szűrték, csak már nem tudom, mikre. Kettő embrióból való sejt volt abszolút egészséges. Azokat, amelyekből ez a két egészséges sejt lett leválasztva, beültették neki és egészséges ikrei lettek.  Szeptemberben iskolába mennek.

 

Gondold meg, 40-hez közel nem lehet egy Down-kóros gyereket kockáztatni, hiszen túl fogja élni a szüleit, és akkor ki fogja gondozni?   Így egészséges gyerekek lettek.

 

De az is lehet, hogy csak túlaggódjuk, és a genetikus szakorvos megnyugtat, hogy minden OK, a férjed nem hordozza, bármi is az. Hát nem jobb 9 hónapig vígan lenni, mint 9 hónapig körmöt rágni meg görcsölni?

 

De bocsi, most már tényleg vacsi, mert mindjárt itthon a Zuram, és éhes lesz. :-)

 

Üdv:

b

Előzmény: Bubu89 (1935)
borzimorzi Creative Commons License 2013.02.05 0 0 1936

Nézd, én megértelek. Ha valaki egy rossz szót szólna előttem az Uramra, nem sok maradna az illetőnek a gigájából.  :-)  Pontosan tudom, milyen az, amikor az ember ráismer saját lelke másik felére, aki mindenben kiegészíti. Aki neki született. Ilyen leginkább csak egy van, és a legtöbb embernek nem sikerül megtalálnia. Azt nem tudom, hogy mindenkinek megvan-e valahol a másik fele, és azt sem, hogy esetleg vannak-e kivételek, akiknek két ilyen tökéletes párjuk is létezik a világban. Utóbbira még nem láttam példát, az biztos. De azt tudom, milyen az, amikor az ember rátalált, hozzáment, és vele él. 15 éve vagyunk házasok, ennyi idő alatt sok hibánk is kiderült. Egyikünk sem hibátlan, no.  De valahogy a hibáink is kiegészítik egymást. Ez nagy áldás, és bolond lennél lemondani róla!

 

Hanem ez az az "intézet"...  Csak nekem gyanús? Nagyon sok olyan pszichiátriai betegség is van, amire gyerekkorban csak azt mondja a laikus rokonság, hogy "rossz a gyerek". Az sem sok jót ígér, hogy "különösebb gond nincs a 19 éves fivérrel". Izééé... Akkor ugyebár valamilyen gond azért van? Mi a betegség pontosan és milyen gyógyszerrel tartják karban? Jó lenne azért, ha ezt kiderítenéd, akkor már el tudsz indulni. Pláne írod, hogy az anyjára hasonlít, az ő természete. Ne hari, de nekem ebből az jött le, hogy bizony a jövendőbeli anyósodtól alighanem valami rosszat lehet örökölni.

 

Szerencsés esetben a kedvesed egyáltalán nem örökölte, recesszív módon sem hordozza. De ennek megállapításához rendes, genetikai szakorvosi vizsgálat kell. És sok pontos információ, teljes családi anamnézis, a közvetlen egyenesági rokonok s lehetőség szerint a felmenők bajainak pontos ismerete, mielőtt gyereket vállalnátok. Szerintem. Persze, érdekes játék a genetikai rulett is, csak én nem játszanék olyat, és másoknak sem ajánlanám...

 

Ha igazán szeretitek egymást, ez nem lehet gond. A genetikai vizsgálatok is megvannak pár hónap alatt. Aztán eldöntitek, hogy házasodtok-e, gyereket vállaltok-e. Ismerek gyermektelen házaspárt is, akik boldogok, mert szeretik egymást. Nem a hetedik mennyország, de sokkal boldogabbak, mint sokan, akiknek pedig van gyerekük, nem is egy. Nálunk nagy a család, az egyik nagyanyám bigott katolikus volt, 13 gyereket szült, bár a II.VHután már csak 7 maradt. De így is 27 első unokatestvérem volt, amíg még mindegyikük élt. Sokfélék vagyunk, sokféle családban, és sok mindenfélére látok példát.

 

Az is egy opció, hogy házasság igen, gyerek a kockázat miatt nem. Vagy csak mesterségesen, spermadonor használatával. Vagy akár úgy, hogy a férj és a feleség együtt választják ki az illetőt, és felkérik donornak, ilyen is van. Horribile dictu, szerzetes rokonom is van, akit az egyik unokatestvérünk kért fel donornak. Sajnos őneki nem lehet gyereke, korábban rák miatt kezelték, és a kezelés mellékhatásai miatt nem termelődnek spermiumai. A nejének az első házasságából származó lánya már felnőtt, 22 évesen elköltözött, és szerettek volna még gyereket, de csak így lehetett. Nem tudom, hogy összeegyeztethető-e a cölibátussal, de nem is érdekel. Két olyan férfinak is lett így gyereke, akiknek amúgy nem lehetett volna, az egyiknek a korábbi betegsége  miatt, a másiknak meg a fogadalma miatt. De örökbe fogadni is lehet.

 

Mindenképpen azt kívánom, hogy boldogok legyetek! S ennek sok-sok módja van...

 

Aztán, ha már házasok vagytok, netán gyerek is van, kit érdekel az anyós? Nem lakik veletek, havonta egyszer meg kibírjátok. Pláne, hogy ha még párszor eljátssza ezt, hogy elfelejt eljönni találkozóra, vagy otthonában felkeresitek megbeszélt időben, de nincsen otthon, akkor teljesen természetes lesz, hogy csak nálatok találkoztok. Minden hónap első vasárnapján délután 5-7. Ha jön, jön. Ha nem, hát nem. Kez' csókolom.

 

Arra viszont fel kell készülnötök, hogy ha az anyós agresszív élettársa netán egyszer túl nagyot üt, és anyósod elhalálozik, akkor gondoskodnotok kell majd a kisleányról, a férjed fogyatékos kishúgáról, amíg csak él. Mert a többi testvérek aligha fognak odaállni...  Viszont az is igaz, hogy mivel az anyjuk közös, a húguk ellátásába kötelesek lesznek legalább pénzzel beszállni, tehát anyagi segítségetek lesz, akár mert önkéntesen hozzájárulnak, akár mert bíróság kötelezi erre őket. De azt valószínűsítem, hogy rátok marad a beteg gyermek, ha az anyja elhal. Márpedig a későn született gyermek túl fogja élni az anyját még akkor is, ha semmi tragédia nem történik, csak simán szokás szerint a szülő előbb megy el.

 

Bocs a hosszáért, most már tényleg eldugulok! Sok volt belőlem, de jó volt Veled beszélgetni. Drukk!

 

Üdv:

b

Előzmény: Bubu89 (1931)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!