Keresés

Részletes keresés

Qwert37 Creative Commons License 2021.11.30 0 0 23

Én a helyedben inkább Pestre költöznék be, vagy bejárnék továbbra is Pestre. Hamarosan gyorsabb lesz Felsőpakonyból a bejutás, mert felújítják a lajosmizsei vasútvonalat (3-4 év). Lakásárak tekintetében nem sokkal drágább Pest mint Kecskemét, de Pesten van élet, míg Kecskemét egy kihalt város. Nincs itt semmi (semmi érdekes), kb. úgy érzem.

 

Budapesten tanultam egyetemen, ott éltem 4,5-5 évig, majd aztán ott dolgoztam 2 évig (feljártam), aztán nem rég óta Kecskeméten dolgozom. Nagyon lehangoló számomra Budapest után Kecskeméten élni, pedig itt nőttem fel, de teljesen elszoktam tőle. Meg kell mondanom, Kecskemét inkább áll közelebb egy Felsőpakony szintű településhez mint Budapesthez.

 

Ami az iskolákat illeti viszont, jó színvonalas általános iskolák és gimik vannak Kméten. Van egyetemünk is már 5-6 éve, de azt csak akkor ajánlom, ha az autóiparban akarsz dolgozni, vagy a gyereked azt akar/fog tanulni (nem tudom, hány éves vagy).

 

Van egy nagy színházunk, és egy kamaraszínház, plusz a sznoboknak van egy stúdió színház is, emellett egy nagy művelődési központunk. Buli helyek is vannak, bár azokba nem jártam. Nincs nagy hallgatói élet itt, inkább a gimnazisták városa, sem mint az egyetemistáké. A főtér mellett van egy 4 emeletes pláza is, jó nagy mozival. Van kulturmozink is a belvárosban.

 

Mivel állami szférában dolgozom, arról nem tudok nyilatkozni, mekkorák az elhelyezkedési esélyek a versenyszférában. Egyébként sok neves cég működik itt a városban a köztudott Mercedes-en kívül is, szóval lehet válogatni.

Előzmény: Lisa Bonett (22)
Lisa Bonett Creative Commons License 2021.09.18 0 0 22

Helloka!
Felsőpakonyi lakos vagyok, de nagyon szeretnék már elköltözni innen.
A kérdésem az lenne, hogy milyen Kecskeméten lakni? Megfelelő lehet fiataloknak?
Mikor érdemes albérleteket nézegetni (aka mikor ér véget a szeptemberi hajrá, mert gondolom most az van...)
Vannak kulturális lehetőségek, stb?
(Tapasztalatokra vagyok kíváncsi, azért ide írok és nem mindenféle cikkeket olvasok a témába, szóval előre is köszi a segítséget! ^^)

BullyBundy Creative Commons License 2017.02.08 0 0 21
Ladies First Creative Commons License 2014.01.04 0 0 17

Kedves Kecskemétiek!

Szeretnénk a csapattársaimmal együtt a segítségeteket kérni, abban, hogy az általunk készített kérdőívet töltsétek ki. 

A kérdőív az alábbi linken elérhető és maximum 5 percet vesz igénybe a kitöltése. Számunkra azonban nagyon sokat jelentene és segítene a beadandó munkánkban. 

Segítségeteket előre is köszönjük!

A kérdőív itt található:
https://docs.google.com/forms/d/1o2VBKVcr9oarS6Y8YR07GW5PGH_Uhi1xIW5u2nIHcyo/viewform

BTV Creative Commons License 2013.06.10 0 0 16

Kecskeméti katonák a dunabogdányi gáton (NoComment)

Kzella Creative Commons License 2013.06.02 0 0 15

Igen

Előzmény: Anna0129 (14)
Anna0129 Creative Commons License 2013.05.27 0 0 14

Hahó, van még itt valaki? :)

rali Creative Commons License 2007.09.12 0 0 12
Nem baj.
Vagyunk másutt.
Előzmény: Kzella (11)
Kzella Creative Commons License 2007.09.10 0 0 11
Na meg ide se jön senki.
Előzmény: rali (10)
rali Creative Commons License 2007.03.01 0 0 10
Meg a tavalyin se, meg az idein se....
Előzmény: marcipa (9)
marcipa Creative Commons License 2005.11.19 0 0 9
Ennyi kecskeméti!?
..és a tegnapi talin alig voltunk!:-(
Törölt nick Creative Commons License 2003.11.22 0 0 8
A Széchenyi tér sarkán áll még a hamburgeres bódé (a (volt?) buszállomásnál)? (kb 10 éve voltam ott utoljára, de ott ettem életem legjobb burgereit. sajnos azóta - bár többször jártam a városban - nem voltam a téren)
rali Creative Commons License 2003.11.22 0 0 7
A másik topicban válaszoltam, nézd meg ott.
Előzmény: M.Gabi (6)
M.Gabi Creative Commons License 2003.11.21 0 0 6
Segítséget szeretnék kérni. A férjem (Herczeg Miklós) hugát szeretném megtalálni, aki 1978-ban született Kecskeméten. Pár éve született egy kisbabája (fia?).
Kérem, bárki tud róla jelezze. Karácsonyra szeretném, ha végre együtt lenne a család!
Köszönöm: Molnár Gabriella
TanDEM Creative Commons License 2003.06.12 0 0 5
Segítséééggg!!!!! Kecskeméten MZ szaküzlet kerestetik, sürgősen. Áll az életem, míg e gyönyörű idő múlik. e-mail vélaszt kérek. Köszi mindenkinek. Gázra.
HEnci Creative Commons License 2001.05.28 0 0 4
Na már 3! :DD
Előzmény: Adinfinitum (1)
Baliquez Creative Commons License 2001.05.28 0 0 3
Gyüszmékelünk, gyüszmékelünk... Csatlakozák.
Előzmény: HEnci (2)
HEnci Creative Commons License 2001.05.28 0 0 2
Tényleg csak ennyien vagyunk, vagy mindenki a Hirösben van?????
Előzmény: Adinfinitum (1)
Adinfinitum Creative Commons License 2001.05.07 0 0 1
Na, azért ennyire nem kéne tolongani:))))))))
vircsirke Creative Commons License 2001.05.07 0 0 0
HOOOOOOOOOOOOO!
Előzmény: Adinfinitum (-)
Adinfinitum Creative Commons License 2001.05.07 0 0 topiknyitó
Kecskemét is kiállítja nyalka verbunkját,
Csárda előtt ki is tűzi veres zászlaját.
Gyertek ide, fiatalok, tessék beállni,
Nyolc esztendő nem a világ, lehet próbálni.

Amott sétál egy kisleány nagy vidámsággal,
Utána megy a rózsája nagy bátorsággal,
Lassan siess, lassan sétálj, kedves angyalom,
Fényes kard az oldalamon ne villámoljon.

Kardomnak a markolatja nem csupa rézbül,
Ki van öntve csillagosra sárga ezüstbül,
A fényes nap hogyha rásüt, szépen tündöklik,
Kis anygalom ha rátekint, elszomorodik.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!