Keresés

Részletes keresés

Imádok_fotózni Creative Commons License 2024.04.29 0 2 202

Sziasztok!

 

Van még bőven a témába vágó élményem, így gondoltam mesélek egy újabbat.

 

Szintén az a barátnő, akiről korábban szó volt. (Szerencsére sokáig voltunk együtt így van bőven mit mesélni 😉)

 

Mivel úgy láttam,h ezek a szituk nincsenek ellenére, sőt…, megmutattam neki néhány extrém bikinigyártó honlapját, hogy rendelhetnénk. Nagy örömömre kis húzódozás után partner volt benne és a wickedweasel oldalról rendeltünk is néhány darabot. Aki ismeri a gyártót, annak nem kell ecsetelnem, mennyire extrém darabokat gyárt a cég. (Most már szolidabbakat is, de anno szinte csak extrém bikinikben utaztak) Az egyik, amit rendeltünk egy nagyon pici alsó hozzá passzoló háromszög felsővel. A felsőben semmi extra nem volt, de az alsó a microminimus néven futó termék volt, aminél a falatnyi kifejezés erősen túlzó, mert ez a méret bizony a fél fogamra sem lenne elég 😃 (van egy képem róla, megpróbálom csatolni) Kb szó szerint lehet venni ennél, hogy néhány cm-nyi anyagból készült. Mit mondjak, elég feltűnő volt, mikor erre váltott a strandon. Hirtelen megnőtt a környéken sétáló pasik száma 😃 Azt mesélte anno,h tetszett neki a pasik reakciója is, de a csajok irigy pillantása még jobban 😊 Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy engem húzhatott vele. Tény, hogy amikor hason feküdt és csak néhány pánt fedte a estét, izgatóan nézett ki. Arról nem is beszélve,h miközben én bekentem naptejjel, nem nagyon fértem el a nadrágomban. Ilyenkor többször volt,h a naptejezés közben be-becsusszant a kezem a combjai közé. Ha már engem húznak, valamit vissza kell belőle adni, ha van rá lehetőség 😉 Ami még eszembe jutott erről a micro alsóról, hogy annyira kicsi volt,h ha nem figyelt oda, mikor átcserélte, akkor előfordult,h félrecsúszott, becsúszott és mondjuk kilátszott a nagyajka egyik oldalon. Soha nem vallotta be, de szerintem volt, amikor ez nem véletlen volt 😉 De jól tudta,h többek közt ezt is imádtam benne.

 

feck61 Creative Commons License 2024.04.05 0 0 201

Ez mikor vólt?

Előzmény: banika1 (190)
perverz13 Creative Commons License 2024.03.28 0 2 200

én is kicsaltama nejem anno a lupára :) tök jó volt :) igaz egyszer összefutottunk a kollégáival :) (nem véletlen)

Előzmény: banika1 (190)


Gladiátor1974 Creative Commons License 2024.03.28 0 1 199

Tényleg? Köszi...

Előzmény: Transalp71 (198)
Transalp71 Creative Commons License 2024.03.27 0 1 198

Menj oda és nézd meg. Ez ilyen egyszerű.

Előzmény: Gladiátor1974 (197)
Gladiátor1974 Creative Commons License 2024.03.27 0 1 197

Hétköznapokon is van "forgalom"? Én általában olyankor tudok menni.

Előzmény: Transalp71 (196)
Transalp71 Creative Commons License 2024.03.26 0 1 196

Hétvégente, szombat vasárnap, ünnepnapokon, én tavaly május elsején voltam a Csörge tavon először, volt is kapás, a Bajai nudin meg szinte mindig volt kapás. Akkor kel menni amikor szép napsütés és meleg van, ilyenkor vannak nudizók.

Előzmény: Gladiátor1974 (195)
Gladiátor1974 Creative Commons License 2024.03.26 0 1 195

Szívesen! Mikor érdemes kinézni?

Előzmény: Transalp71 (192)
Pinte007 Creative Commons License 2024.03.26 -1 0 194

Izgalmas téma! Régen volt részem nekem is ilyenben exemmel meg volt hogy egyedűl is! Szívesen beszélgetnék erről egy megbizható személlyel!  pinte07@freemail.hu

Szeximádó1 Creative Commons License 2024.03.25 0 1 193

Szép idők voltak az biztos. 14 voltam amikor kimentem a Lupára elöször és azóta élek a nudizmusnak :)

Előzmény: banika1 (190)
Transalp71 Creative Commons License 2024.03.22 0 0 192

Gyere el a Csörge tóra vagy a Bajai nudira!

Előzmény: Gladiátor1974 (191)
Gladiátor1974 Creative Commons License 2024.03.22 0 0 191

Tavaly voltam párszor az M9-nél, de a csodás élményt csak a napsugarak és a környezet adott.

Előzmény: par4h (188)
banika1 Creative Commons License 2024.03.22 -1 11 190

Amikor még a Lupatavak szabadon voltak látogathatóak!

  

Élvezetes volt, hogy más pasik is élvezték a feleségem látványát.

par4h Creative Commons License 2024.03.08 -1 0 189

plus :) oasis del1 :) , (  

csodálatos strandok szerte Magyarországon :)   köszönöm mindenkinek a csodálatos pillanatokat.)

 

nyáron pedig horvát fkk strandok :) ....

Előzmény: par4h (188)
par4h Creative Commons License 2024.03.08 -1 0 188

és csodálatos események a homokon.. 2022.. 2023 M9 :)

Előzmény: par4h (187)
par4h Creative Commons License 2024.03.08 -1 0 187

:) tavaly nyáron a szikin, szép élmény, "volvo" páros :)

Gladiátor1974 Creative Commons License 2024.03.08 -1 1 186

Elmeséled?

Előzmény: Trabi fiú (184)
purgatorial Creative Commons License 2024.03.08 -1 3 185

Netről bemásolt kép.

 

Epornerpics.com

Előzmény: Gladiátor1974 (183)
Trabi fiú Creative Commons License 2024.03.08 -1 0 184

Nekem az abdai tónál volt egy hasonló kalandom a barátnőmmel...és egy idegen pasival.

Előzmény: Gladiátor1974 (183)
Gladiátor1974 Creative Commons License 2024.03.08 -1 1 183

Igazán izgalmas fotók az odaadó feleségről. Merre szoktatok horgászni? Elsétálgatnék arra.. 

Előzmény: imrew (182)
imrew Creative Commons License 2024.02.09 -2 12 182

ptorpedo Creative Commons License 2024.02.04 -1 2 181

Igazán jól nevelt hölgy. Tartsa meg a jó szo(k/p)ását. 

Előzmény: imrew (179)
imrew Creative Commons License 2024.02.03 -2 16 179

Ilyen egy igazán gondoskodó feleség, szereti kényeztetni a férjét és a haverját és még arcra is engedi

Imádok_fotózni Creative Commons License 2024.01.22 0 9 178

Gondoltam egy újabb sztorit megosztok …

 

Szintén ez a barátnő, egy kora nyári hétköznapi meleg napon, miközben szemben ült velem (háttal a medencének, attól kb 10 méterre) épp egy kötős bikini alsó volt rajta. Egyszer csak azt látom, hogy mindkét oldalt kiköti a madzagot körülnéz és elöl lehajtja teljesen a bugyit. Hirtelen köpni nyelni nem tudtam. 😃 Figyelte a hatást 😊 Szemmel jól látható volt az arcomon is és az ágyékomon is. Csak néhány percig tartott ez a performansz, de nekem örökre a retinámba égett. Ennyire még soha nem vártam,h menjünk haza a strandról 😃 és megadjam neki ami jár 😉

Imádok_fotózni Creative Commons License 2023.12.29 0 6 177

Ha már strand és átöltözés. Bő 10 évvel ezelőtt az akkori barátnőm elég bevállalós volt. Őt kértem meg jópárszor, hogy ne az öltözőben hanem a napozó részen vegye fel a bikinijét vagy akár fürdés után ott cserélje át egy másikra.  Szerencsére ő is izgalmasnak találta 😊
Az érkezéskori átöltözésnél a pólót fent hagyta és úgy vette át a bugyit, de amikor a vizes bugyit lecserélte a tangára, amiben napozott, azt csak úgy simán a törölközőn ülve megoldotta. 😉

Persze ezt csak olyankor csináltuk mikor nem volt nagy tömeg és akkor is egy eldugottabb részen. Azért így is volt alkalmanként néhány ember, akinek feldobtuk a napját. Arról nem is szólva, hogy ez neki és nekem is izgalmas volt 😊

ptorpedo Creative Commons License 2023.12.19 0 5 174

Balatonmáriafürdő-alsón a szomszéd sráccal, akik németeket nyaraltattak, rendszeresen vittük fürdőzni a német háziasszonyokat amig a srác faterja horgászni vitte a férjeiket. Rendszeres volt, hogy az 50-100 m-re lévő stégen raktuk partiba a hölgyeket. De gyakran vittük őket a fenyvesi discóba is. 

KiskukisKéjsóvá Creative Commons License 2022.05.30 0 2 172

A csodás 90's években a lányoknak nem kellett kabin az öltözéshez,
egy törölközőt körbecsavartak magukon, és kezdték is.
Rengeteg hófehér popsit, meg cicit láthattunk kivillanni.
A szerencsések még puncit is véltek felfedezni egy-egy
kicsit szelesebb napon :)

 

Dejó is volt fiatalnak lenni.....

Csapdász91 Creative Commons License 2018.08.07 0 9 171

Mivel nincs semmi olyan történetem ami nagyon erotikus lenne, és ennyire szaftos mint az eddigiek, de szeretném felfuttatni a topicot mert szerintem sok van itt a háttérben csak mindenki lapít, és csak olvasgatna.

Ezért megosztom veletek milyen is volt 14-15 évesen meglesni a női öltözőt és természetesen kicsit könnyíteni is magamon.

 

Természetesen egész nap nézegettem a csajokat, mi mást is csinált volna egy 1 éves srác, és hát volt hogy állt a cerka rendesen a medence közepén ezért 40-50 percig bent álldogáltam.

Olyan délután 4-5 felé nem bírtam tovább így bementem az öltözőbe hogy majd akkor most könnyítek magamon.

Az öltöző:

Kis fülkék amiken elhúzhatsz egy ilyen műanyag/szövet anyagot és az "takar belőled". Nah most nagy sietségemben bementem a nőibe, és hát nem kell gondolom elárulnom, de senki nem használta az igazi védelmet és takarást nyűjtó szövet függönyt, kivéve én.

Meg is érkezett az első női hang, majd utána többen is. változatos korosztály ezért változatos méretek, és ívek a testeken.

De azóta sem felejtem el, a csajt akit amúgy is egész végig néztem gyönyörű citrom bikiniben ahogy levesz magáról mindent és a csudaszép teljesen simára borotvált puncija ott volt előttem 5 méterre. Csak kukucskálni mertem elhihetitek.

 

Előszedtem az addigra már majdnem felrobbanó faszomat, és 2 húzás után azonnal a függönyre élveztem, megpróbálva minden hangot magamban tartani. Nem nézett oda senki.

Vártam még pár percet és mikor éppen üres volt az öltöző vörös fejjel, és teljesen megkönnyebbülve kiosontam.

 

Utána tudom évekig vertem erre a citrom bikinire.

 

Hát nekem ennyi lenne a kis szösszenet, nem túl sok erotikával, és nem is sok izgalommal, de hátha beindul itt valami

BétaHím Creative Commons License 2018.08.07 0 6 170

Balaton, Déli-part

amikor még tombolt a topless, barátnőmet is sikerült rávenni a fölső elhagyására. Úgy napozott, úgy sétált el a lépcsőig, s jött be velem szépen félmeztelenül a vízbe. 

 

Nekem ez sem volt elég. A víz alatt úgysem látják, ezért lekönyörögtem a bugyiját is. Persze nem volt könnyű feltűnés nélkül levenni, majd az én nacimba begyűrni. De utána nagyon jó érzés volt tudni, hogy a csajom tök meztelenül sétálgat ezer ember között a strandon. Akkoriban minden második nő félmeztelenül fürdött, a víz meg derékig ért.

 

Egyébként ő is szerette ha a selymes Balaton víz - ahogy ő mondta -, simogatta a cicit meg a puncit.

 

Na persze én is simogatni akartam. A bójáknál pont nyakig ér a víz, hopp, fölkaptam a kisasszonyt a derekam köré és raktam be Herkulest. Ezzel nem voltunk egyedül, általában úgy nézett ki ez a szakasz, hogy bója - két fej - bója - két fej - bója, stb. Kb 50 méterre voltak egymástól a vizidugi párocskák. 

 

a vicces csak az volt, amikor egy kezdő szörfös tévedt arra, aki a bóják közt próbált szlalomozni.

 

Ráadásul velem is megtörtént, hogy kezdő szörfösként a mély víz szélén próbáltam haladni, amikor befutottam az erotikus zónába. Két párocska is ügyködött a bóják vonalában, én meg próbáltam elegánsan kifordulni onnan. De nem sikerült, viszont cserébe teljesen elállt a szél. Ott álltam nagyon bocsánatkérő arccal a deszkán, s négyen nézték mérgesen, ahogy pumpálni próbálom a szelet a vitorlába, bocsi-bocsit dörmögve.

 

 

Törölt nick Creative Commons License 2018.07.18 -2 2 169

Az előzőt nem tudon felúlmúlni mert szex nem volt. Beszélttünk már róla a párommal hogy egyszer ki kellen próbálni a textilmentes strandot és nem régen volt rá mód. Tényleg kellemes érzés napozni és főleg úgy úszni hogy nincs rajtad ruha! Az első lépéseken kell átesni és már nincs is szégyellősködés. Ruha gyorsan le és irány a víz! Most már meg tudom érteni a nudizmus kedvelőit..

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!