Megmondom őszintén nem tudom megéri-e, ugyanis én egy ilyen kis "aranyos" készüléket egy westeles ismerősömnél láttam ( de nem a cégtől kapta :)), szóval nem tudom mennyire érdemes zaklatgatni őket. Amúgy amint már mondtam ez a készülék (én csak abból tudok kiindulni amit láttam) először be kell, hogy mérje az adott telefont, ami pár méter távolságból kell, hogy történjen és beszélni kell közben a lehallgatandó telefonnal a tulajdonosának, Szóval szerintem ez az egyetlen pont, ahol meg lehet fogni a lehallgatót. Viszont ha már egyszer megvan a telefon akkor nem tudom, hogy be kell-e mérni mégegyszer, annyira nem értek hozzá. Esetleg ha van valaki aki ezekről többet tud itt az megoszthatná velünk.
Kérdéseidre a válaszok a következők:
1. Igen
2. Kb. akkora, mint egy régebbi telefon és nem bonyolult
3. Semmit
az egyedüli hibája ezeknek a készülékeknek ( legalább is amiket én ismerek), hogy pár méteres távolságból be kell velük mérni először a telefont, utána mehet a dolog. Egyébként 60-70 ezer Ft-ba kerül
Sziasztok!
Mostanában kétszer is megesett az a furcsaság, hogy a telefonunk kikapcsolás után kb 1 -1,5 órával csippant egyet (olyan hangot ad mint amikor közvetlenül bekapcsolás után nem éri el a SIMet).
Nem tudom mi lehet ez de az "Összeesküvés feeling" beindult gyorsan...
Üdv
BZs
Nem 0-a az, aki erre kepes. Egyebkent tenyleg letezik a jelenseg, volt par hete egy riport valamelyik teve csatornan, ott egy faszi mutatta be, hogyan, mivel csinalja...altalaban csak szorazkozasbol teszik, de hogy mi lehet az ellenszer, arrol sajna 0 informaciom van.
Egyik ismerősömet folyamatosan zaklatják mobilon pár napja.
Kérdésem a következő: le tudja-e hallgatni valaki egy másik ember mobilját, sms-eit elolvasni, elmentett számait megnézni?
Mennyire kell bonyolult szerkezet ehhez?
Mit lehet tenni ellene? A szolgáltatónál jelezni vagy mit? Nem is tudja, ki lehet...