No, van itt új elem is, legalábbis
én még nem halottam errõl:
A Fidesszel kapcsolatos
botrányoknál sokkal
érdekesebb és többet mond Dávid Ibolya törekvése
egy
teljesen önálló
MDF kialakítására. Az igazságügyi tárca
vezetoje szerint
ugyanis a Fideszen belül
a kisgazdákéhoz hasonló botrány játszódhat
le, mely
teljesen megoszthatja a jobboldalt,
a Fidesz tehát valószínuleg önmagát
fogja megdönteni.* Ha Dávid Ibolya a történéseket belülrol
nézve ilyen
feltételezésre jut,
mi mit tehetünk ehhez hozzá?
Azért elnézve ezt a lelkes
és lendületes ifjú csapatot (vagy legyek kicsit rosszmájú:
ezt a jóllakott napközis csapatot, amint beengedik az új
játékok közé), amelyik gondolkodás nélkül
megszavaz mindent, amit elétesznek, aztán lobogó narancsszín
nyakkendõjével, égszínkék kitûzõjével
hergeli a Tisza-parti éjszakában sokadik féldeci értágítóját
magához vevõ békés szegedi polgártársait,
azt kell mondanom, nagyon éhesek még ezek a fiókák,
és nagyon kevéssel beérik ugyanakkor: fõ, hogy
folyamatosan etessék õket, és akkor még jó
sokáig fognak fegyelmezetten dalolni. Azt hiszem lényegesen
kevesebbel beérik még jódarabig, mint szocialista
kollégáik, akik hozzászokhattak rég a zsírosabb
falatokhoz, vagy a kisgazdák nagy öregjei, akiken néha
már csak az intravénás pacalpörkölt segít.
Eddig a szívemre hallgattam, amikor a Fideszre szavaztam, most már
az eszemre fogok inkább.
:-)
OFF
Te, Pirítós, neked nem
áll keresztbe néha a szemed ettõl a szédítõen
következetes ly-j cserélgetéstõl? Különleges
agyad lehet...:-)))
Tudod, hogy egyesek afféle jobbos
Gesztipéternek tartanak? Az alanti poénjaidat így
sorozatban olvasva nem teljesen alaptalanul. ;-)
ON
M.
* Lengyel Laci visszatérõ
erotikus álma lesz ez, akárki meglássa!
Egyszer írtam valamit a "Balkánra visz-e Lengyel László?" topikba, de a sok párhuzamos topik miatt hamar elmerült és össze sem vonódott ezzel. Pedig nagyon aktuális, ahogy Laci maga is fojton-fojvást az.
Az ottani topiknyitó:
gorongo 2001-04-23 05:56:19
Tudatlanságom határtalan. Kérlek, homályosítsatok föl engem, hogy van-e Lengyel László Európájában olyan pártgyűlés, amelyen tudós közgazdászok vagy szociológusok pártemberként szónokolnak és szakáguk objektivitását odadobják a pártérdekeknek? Reszketek, hogy mondjatok példát, mert különben azt hiszem, L.L., Petschnig és Ferge magatartása specifikusan balkáni. Márpedig ez nagyon rossz érzés.
Pirítós 2001-04-25 04:54:19
"Kedves gorongo!
Természetesen Európa minden demokratikus országában van a pártoknak ijen-ojan szakértője, aki igyexik minél alaposabb szakmai érvekkel alátámasztani azt, hogy a lyónépet leginkább az ő pártlya tudlya boldogítani.
Ez IMHO bőven belefér a demokrácia lyátéxabájaiba.
Ami szerintem kevésbé fér bele és tömeges előfordulása asszem igazán hazai specialitásnak mondható, hogy erőteljes pártérdekeltséggel rendelkező szakértők független, rosszabb esetben egyedüli autentikus szakértőként lyelennek meg a közönség előtt.
Ez viszont már csúnya megtévesztés - minthogy a független szakértők nyilvánvalóan nagyobb hitellel bírnak, mint a deklaráltan elkötelezettek. Szerencsére a magyar az elmúlt 10 évben tapasztalt annyi ijen hunczutságot, hogy ma már nem ojan könnyű beugratni.
Viszont meglepő (vagy nem is?), hogy erre ezek a rendkívül sokoldalúan tályékozott szakértők és munkáltatóik egyelőre nem lyöttek rá.
Tovább próbálkoznak az optikai-tuninggal felszerelt "szakértők" tekintélyelvű igehirdetésével. Ezek a figurák szakértenek a televízió és a rádió műsoraiban, a napi és hetilapokban. S ha éppen nincs idelyük kinyilatkoztatni, akkor a készséges salytóechók közvetítik a bamba parasztoknak a neves szürkeállomány-tulajdonosok disznók közé szórt gyöngybetűit, akkora "citációs indexet" előállítva, hogy a Pallas Nagylexikona hétvégi bevásárlólistának tűnik mellette. Mert hát akit sokat idéznek, az nyilván hozzáértő, aki pedig hozzáértő, azt érdemes idézni.;-)
Különbség legfellyebb a hangnemben észlelhető; mivel a korábbi fölényes stílus még számukra is észlelhető mértékben hatástalan, hát egyre erélyesebb, egyre arrogánsabb és egyre demagógabb üzeneteket nyomnak - hátha az belyön, pedig valólyában ez csak tovább rontlya a mára már amúgy is megtépázott hitelű szellemi-impotentátok renoméját.
Például itt van ez a Lengyel Laci. Aki a karrierlyét azzal alapozta meg, hogy negyedmagával kivágták az MSZMP-ből. Akkor aztán úgy felkapta a Beszélő, hogy azóta úgy isszák a szavát, mintha olaszrizling csobogna a balyusza alól.
Aztán az elmúlt 10 évben csak kiderült, hogy Laci megfontolt elemzéseinek, következtetéseinek és prognózisainak annyi köze van a valósághoz, hogy ezzel az erővel egy találomra kiválasztott karalábét is megkérdezhettek volna, az se lett volna nagyobb zöldség.
Ámde Laci nem bír annyiszor felsülni, hogy ne vennék elő szegény kis ürgét megint, hátha egyszer az életben nem csípik nyakon.
Hogy az MSZP-nél tovább reménykednek abban, hogy Laci egyszer végre beletrafál, hogy végre elnyeri az eddig vele zéró együttműködési készséget tanúsító Történelem lyóindulatát, az számomra rendkívül megnyugtató.
Mert a lelyárt lemez erőltetésénél semmi sem bizonyítlya lyobban a totális tanácstalanságot és az ötletek hiányát.
Maradlyon is így.
Hali,
Pirítós
KEDVES LENGYEL LÁSZLÓ!
MEDDIG LEHET MÉG SÜLLYEDNI?
Lengyel László
Korrupt miniszter maradhat
Lengyel László politológust, a Pénzügykutató Rt. munkatársát Washington
után, Cegléd elott, és a népszámlálás elozetes adatainak ismeretében az
elmúlt hét belpolitikai történéseirol kérdeztük.
Internetto: Mit tart az elmúlt hét legfontosabb belpolitikai fejleményének?
Lengyel László: A legfontosabb eseménynek a szocialisták kampánynyitását
tartom. A Fidesz már két hónapja megkezdte kampányát, az MSZP pedig múlt
szombaton, a Hajógyári szigeten, valamint május elsején a Városligetben
nyitott. Kovács László pártelnök és a szocialisták hozzá közel álló szárnya
hosszú ido után eloször szólt hangosan és látványosan nagy tömegekhez, és
ami a legfontosabb - tartalmi kérdésekrol beszélt. Kovács hangja, május
elsejei beszédének tárgya újdonság, egyértelmuen a szocialista választási
kampány kezdete, eros kezdet.
Internetto: A miniszterelnök-jelölési hercehurca után mostanra kaptak csak
észbe?
Lengyel László: A jelölési folyamat továbbra is folyik, a párt belso
ügyeként, de a mostani kiállás már a tömegekhez szól, ez az igazi
kampánynyitás. A hét másik látványos és jelentos eseménye a kisgazdák
haláltusája. A pártból való folyamatos kizárások, a ceglédi nagygyulésre
való készülodés az ország szempontjából csak annyiban érdekesek, hogy Cegléd
után hogyan lesz képes muködni a koalíció. Az m1 Hét címu musorában Orbán
Viktor bizakodó volt az együttmuködés jövojével kapcsolatban, s ez nem
meglepo, hiszen ez a dolga. Torgyán azonban a héten elso ízben bírálta
nyilvánosan a Fideszt, igaz, a Hétben o is bizakodó volt. A ceglédi
nagygyulés után bizonyára újabb igényei lesznek a koalíció fenntartásával
kapcsolatban, kizárt kisgazda miniszterek felmentését fogja követelni, Orbán
pedig erejéhez mérten fog dönteni a kisgazda pártelnök által felvetett
ügyekben.
Internetto: A legfrissebb közvéleménykutatások szerint a Fidesz és az MSZP
fej fej mellett haladnak, a SZDSZ pedig a küszöb alatt van. Demszky
legutóbbi beszédében felhagyott az elnökválasztási kampányában hangoztatott
kétfrontos háború gondolatával, egyedüli ellenfélként a Fideszt jelölve meg.
Ez a program a pártelnök fantáziátlanságára utal, vagy egyszeruen nincsen
elotte és pártja elott más alternatíva?
Lengyel László: Természetesen nincsen más választása. A "program"
bejelentését én korábbra vártam, hiszen Demszky sok szavazatot vesztett
kezdeti, MSZP-ellenes kiállásával: az elpártolók egy része a bizonytalanok
táborát gyarapította, mások a szocialisták felé húztak, hiszen az
SZDSZ-szavazók elsodleges opciója az Orbán-Torgyán kormány leváltása, az,
hogy a jelentos részük az MSZP-t utálja, csupán másodlagos. Sosem hittem
Demszky kétfrontos háborújában, hiszen az csak elszigetelodéshez vezethetett
volna, akárcsak a Fidesz '93-as politikája. Már most világos, hogy az MSZP
nem lesz képes a szabad demokraták nélkül kormányt alakítani, az SZDSZ tehát
kulcspárt, jó média kapcsolatokkal és várhatóan eros kampánnyal. Ami a
fantáziátlanságot illeti, nem kell oket félteni, hiszen a szocialistáktól
nagyban megkülönbözteti oket liberális programjuk és Demszky személye, az
évek alatt kialakított sikeres polgármester arculata, amit a hannoveri
villamosokkal legutóbb némileg megtépázott. Demszkynek nincsenek kampány
problémái, küzdoképesebb bármely szocialista politikusnál, az SZDSZ-nek
pedig minden választás elott sikerült kampányával nagyot hajráznia. Jó példa
erre Kuncze személye, akit az utolsó pillanatban nagyon jól játszottak meg,
s ha Horn '98-ban nem támadja olyan hevesen koalíciós partnerét, akár
nyerhetett is volna.
Internetto: Orbán Viktor három napos munkalátogatáson járt Washingtonban,
ahol mintegy 10 percre fogadta ot George W. Bush amerikai elnök is.
Lengyel László: Legnagyobb gondom a Fidesszel, hogy nincsen stratégiai terve
arra nézve, hogy - a hatalom megtartásán kívül - mit akar Magyarországon
elérni, s ez leginkább külföldön derül ki. Orbánnak nincsen nemzetközi
presztízse, amely tárgyalásra alkalmassá tenné. Washingtonban nem volt mit
ígérnie Bush-nak, mert nem volt olyan helyzet, hogy bármit ígérjen. Annak
idején Clinton is fogadta ot, utódjával ellentétben tárgyalt is vele, de
Orbán akkor sem tudott semmi érdemit eloterjeszteni. Ugyanez volt a helyzet
Schröderrel, Blairrel, Prodival való találkozásakor, pedig a magyar gazdaság
és társadalom sikerei nemzetközi elismerés és presztízs alapjai lehetnének,
Orbán mégsem tud élni a lehetoséggel, hiszen pártjának egyszeruen nincsen
elképzelése, nincsen hosszútávú stratégiai terve. Egyetlen dolog derült ki
csupán, amit kíséretébol, és nem o mondott, és amire rá is kérdeztek: a
Fidesz nem lép formális koalícióra a MIÉP-pel. Ha '89-ben megkérdezték volna
Orbán Viktort, együttmuködne-e egy rasszista párttal, nagyon felháborodott
volna, ma pedig csupán ennyit tud felmutatni Washingtonban - ha rákérdeznek,
persze -, pedig amerikai diplomaták szemében ez tárgyalási alapfeltétel,
olyan, mintha valaki lábat törölne, mielott belép egy lakásba.
Internetto: A MIÉP-pel való együttmuködés washingtoni elutasítása jelent
bármi garanciát a majdani tényleges elzárkózásra?
Lengyel László: Orbán Viktor személyesen semmit nem utasított vissza, ezért
nincs semmire garancia.
Internetto: Röviddel a népszámlálás elozetes adatainak kihirdetése után fény
derült az elso törvénytelenségekre. A népszámláló kormányorök
megbuktathatják Pintér Sándor belügyminisztert?
Lengyel László: Sejtheto volt, hogy visszaélésekre kerül sor, hiszen egy
népszámlálás sok mindenre felhasználható. A Fidesz azonban nem áldozza fel
saját miniszterét. Ha a kormányfo valakit az elmúlt három év során
felmentett, akkor az vagy nem volt elég népszeru, vagy tehetetlen volt
tárcája élén. Korrupciós ügy vagy törvénytelenség miatt Orbán nem ment fel
minisztert: minél jobban támadják, annál biztosabb, hogy marad. Ha valaki
meg szeretné buktatni a legnagyobb kormánypárt egy miniszterét, a legjobb,
ha nagy nyilvánosság elott dicsérni kezdi. A Fidesszel kapcsolatos
botrányoknál sokkal érdekesebb és többet mond Dávid Ibolya törekvése egy
teljesen önálló MDF kialakítására. Az igazságügyi tárca vezetoje szerint
ugyanis a Fideszen belül a kisgazdákéhoz hasonló botrány játszódhat le, mely
teljesen megoszthatja a jobboldalt, a Fidesz tehát valószínuleg önmagát
fogja megdönteni. Ha Dávid Ibolya a történéseket belülrol nézve ilyen
feltételezésre jut, mi mit tehetünk ehhez hozzá? Ami a népszámlálás
statisztikai oldalát illeti, számomra a legérdekesebb eredmény az, hogy
Magyarország népessége fogy és mégsem fogy. Ez a tény erosen üti a fogyó
magyarság képzetére épülohivatalos propagandát. Én egy olyan,
kvótarendszerrel muködo tisztességes bevándorlási politikának vagyok híve,
mely a határon túli magyarok és a magyarrá válni kívánó külföldiek
letelepedését hatékonyan szabályozná, s így nem fogyna a magyarság.
Örülök, hogy megköszönöd, de az csak véletlen, hogy neked van igazad ;-)
Én azt akartam bebizonyítani, hogy nekem van, csak nekem véletlenül nincs;-)
Mindenesetre a számok tükrében én most egy kicsit biztatóbbnak látom a helyzetet. És azt is kezdem érteni, hogy LL, miért nem használ az elemzéseihez adatot. Ennek az az egyszerű oka, hogy az adatok fölhasználásával az ember gyakran oda jut, hogy kiderül nem is neki van igaza. Mint ahogy az elmúlt két napban sikerült bebizonyítanom, a Mi volt Keller című topikban, hogy nem igaz, hogy minden szocialista komcsi volt, pedig az ellenkezőjét szerettem volna, de kiderült, hogy kb 6% nagy valószínűséggel nem élvezte konkrét előnyét a diktatúrának és a szovjet megszállásnak. Ugyanúgy most az bizonyosodott be, hogy a választók nemhogy annyira nem hülyék, mint LL gondolja, de még annyira sem emócionálisak, mint én gondoltam. Azaz "véletlenül" épp nem nekem van igazam. De ettől még máskor lehet.
Ez Csongrád megye 7. választókörzete 20 497 szavazó a választás érvénytelen (elso körben persze)
DR.DÁN JÁNOS FKGP 5 357 26,59
DR.DOMOKOS MÁRIA KDNP 929 4,61
GAZDAG JÁNOS MSZP 4 919 24,41
KÓMÁRNÉ ÚJ SZÖV 526 2,61
LAJTÁR ZOLTÁN MIÉP 499 2,48
MAROSVÁRI ATTILA SZDSZ 2 310 11,46
DR.MARTONOSI GYÖRGYFide.3 700 18,36
DR.MIHÁLY ZOLTÁN MDNP 611 3,03
MIKULÁN LÁSZLÓ MDF 657 3,26
MOLNÁR MIHÁLY MUNKÁSP. 642 3,19
A második körben nem indult A fidesz az mdf az újszövetség az MDNP és a KDNP
tehát a várható adatok 19 642 szavazó ment el szavazni ez 845-tel kevesebb.
Nos ez egy kicsit érdekesebb eredmény, de azt mondhatjuk, hogy egy mdnp szavazó otthon marad ilyen esetben, sot szerintem az MDF-es is. Nos ennél azért kicsit kevesebben nem mentek el. Ezek az Mszpre szavaztak? vagy a fideszesek szavaztak az mszpre? Nagyon érdekes, mindenesetre az megállapítható, hogy még az fkgp "jobboldali varázsa" is elegendo volt a jobbos szavazók megnyerésére. Amúgy, ebbol a körzetbol ismertem egy fiút és mivel nekem nem lett volna könnyu döntés az fkgpre szavazni megkérdeztem, hogy o mit tett. Azt mondta, hogy o az ördögre is szavazott volna (ez itt az fkgp szinonimája)
Ja mellesleg ezek a számok Munkáspárt szdsz is az Erlkönigi tétel szerint szavaz azaz 1/3 legalább hajlandó az esélyesebbre szavazni. A MIÉP az megérne egy misét, mert tuti, hogy LL azt mondaná, hogy a bugris MIÉP szavazó éppoly bugris, mint az FKGP szavazó, oszt a bugrisa mégis inkább az MDF-re szavaz, mint a szintúgy bugris mucsai, náci, FKGP-re. Nos kedves LL erre varjon gombot (ez egy szólás, tudja, amiket az emberek mondanak néha)
mindennekelőtt köszi, hogy kitartó számolgatással igazolni próbálod hipotézisemet! Én erre lusta vagyok:-)))
A kisgazda szavazók viselkedésén ne lepődj meg: ők még mindig arra az FKGP-re szavaznak, amit Nagy Ferencék és Kovács Béláék vezettek, és nem Torgyán doktorra és csapatára! Ők mindig is kisgazda szavazók maradnak, és ha pártjuk jelöltje a második fordulóban visszalép, minden felszólítás ellenére is inkább otthon maradnak, minthogy másra szavazzanak (aminthogy akkor is hajlamosak otthon maradni, ha jelöltjük esélytelenné válik, mint ahogy utolsó példádból kiderült)
A MIÉP-esek viszont - ld. lentebb - protest-szavazók, és nagyon is tudatosan arra fognak szavazni, aki leginkább esélyes és> szemben áll ellenfelükkel!
... vagy hüvelykujj-szabály... (Faustregel-Daumenregel; Rule of Thumbs)
Bár eléggé támadható szerintem. Volt az egyik közgáz tankönyvemben egy olyan grafikon, ahol az amerikai tőzsdeárfolyamokat ábrázolták, és kimutatták a kapcsolatot a hausse és baisse, ill. az éppen divatos szoknyák hossza között...
Mindjárt folytatom. Ráadásul annyit elárulok neked is, hogy nem előbb kiszámolom és aztán ideírom a nekem tettszőt, hanem online számolok. Ráadásul az előző beírásomnál nem is az általam várt eredmény született, hanem Erlkönig hipotézise igazolódott. Azaz megállapítható, hogy a választó polgárt (lakosságot) minnél tudatosabbra modellezed annál közelebb kerülsz az igazsághoz. Ezt itt akár LL is vehetné ökölszabálnak. Nem arra gondolok, hogy ha nem így tesz leütöm, csak azt hiszem ökölszabály a neve az ilyesminek.
Lehet, hogy lassan nyitok egy saját topikot, de előbb megnézem, hogy vajh Erlkönignek igaza van-e abban, hogy az ember a második legszimpibre is hajlandó szavazni erre kiválló példa Bács-Kiskun megye 3. választókörzete ahol Lezsák nyert és senki nem lépett vissz a javára szinte.
A szavazás első fordulója érvénytelen volt.19 308 szavazat 47.34%
CSERNUS FERENC Mszp 4 153 22,09
DEÁK ISTVÁN SZDSZ 871 4,63
ERŐS JÓZSEF MUNKÁSPÁRT 939 4,99
KIRÁLY ZOLTÁN MIÉP 1 359 7,23
DR.KISS IMRE LÁSZLÓ FKGP 4 487 23,87
KOSIK MIKLÓS V.PÁRTJA 360 1,91
LEZSÁK SÁNDOR MDF 4 849 25,79
DR.VANCSURA ISTVÁN Füg. 1 243 6,61
ZANA TAMÁS KDNP 538 2,86
A második fordulóban 19 370 szavazó ment el 62-vel több
A KDNP-s és a független és az szdszes nem indult tehát a várható eredmény
MSZP 4153+871+1243/2 (a független fele) 5 645 szavazat
Lezsák 4849+538+1243/2 6 008 szavazat
FKGP 4487
Munkáspárt 939
MIÉP 1359
A valóság
MSZP 5624 -21
Lezsák 7 671 +1662
FKGP 4 373 -114
MIÉP 935 -425
Munkáspárt 499 -440
Erre a magyarázat az, hogy a függetlent nyilván rosszul számoltam, mert még az is lehet, hogy megmondta, hogy Lezsákot szeretné akkor az MDF kap még 621 szavazatot meg úgy tűnik a MIÉPtől 425-öt meg az FKGPtől 114-et az 1180 meg még 62 új szavazót meg kb 300an megtanultak szavazni.
Nos tehát Erkönignek igaza van SZVSZ!!!
A magyar választó várakozásaimon fölül okos a MIÉP szavazók 1/3 hajlandó visszaléptetés nélkül az esélyesebb kevésbé szimpatikus pártra szavazni. (szvsz a fideszt meg még az mdfnél sokkal jobban is szeretik)
A Munkáspárt csaknem fele szavaz az esélyesebb mszp-re.
A kisgazdák viszont nagyon szeretik az fkgp-t csak 2.5% szavaz másképp vagy nem megy el. Ez szintén megdöbbentő nekem.
Mikor jön meg az eszed?
Vasárnap is olyan sületlenségeket beszéltél.
Nem telik a maszopnak, csak ilyen hitelét teljesen elvesztett figurákra?
Mégcsak véletlenül sem sikerül eltalálnia semmit. Hasonlít Kérire, Ághra, meg Petschnigre, nekik sem sikerül. A szakértők....
Csakhogy nehogy valaki azt mondja, hogy Zugló az Budapest
Baranya 2. körzet (esküszöm találomra választottam ki, pontosabban Szili Katalin ismertsége miatt.)
Ide már csak azt írom, hogy 305 + szavazó jelent meg a 2. fordulóra.
Szili Katalinnak elvileg az SZDP+Munkáspárt+szdsz+mszp az 14283 szavazat +153 az űj szavazók fele 14 436 szavazat helyett 14576 ez +9.6 ezrelék
Révész Máriának 14259 + 152 azaz 14 411 helyett 14 451 ez +2.7 ezrelék
Azért van mindenhol +, mert páran közben megtanulták hogyan kell szavazni;-)
Aki akar még az keresgéljen maga, de az megállapítható, hogy nem a vidék nem érti Kovács Lászlót hanem Lengyel László nem érti a politikát meg esetleg a vidéket;-)
Amúgy megdöbbentő, hogy szó sincs itt semmiféle kétpártosodásról ez már 98-ban is megvolt, mindenki tudta, hogy ki az aki neki jó, csak a politológusok nem. (pontosabban ők is;-) )
Szóval megállapítható, hogy teljesen kár megkérdezni a másodlagos pártpreferenciákat, mert tök evidens, hogy ki kire szavaz max úgycsinál mintha... Egyébként valszeg én is úgycsinálnék...
Ez valóban érdekes, volna, bár sajna nem tudom hol lehetne ezekhez az adatokhoz hozzáférni, mindenesetre, aki unatkozik és nem akar dolgozni az nézegesse a www.valasztas.hu-t, mert iszonyú érdekes dolgok vannak a világban. A témához kapcsolódva Lengyel László szakmája nagyon nagyon érdekes és meggyőződésem, hogy ennyi adatból, ami ma már rendelkezésre áll, megfelelően számított, másodlagos pártpreferenciákkal (értsd a nagy pártok, fidesz, mszp) szavazók elhagyásával, megfelelő elutasítottság vizsgálattal (lásd fent) csodákat lehetne művelni 1000 fős mintából is, csak ezek olyan ostobák, hogy csak na. Egy érdekes részletet azért megosztok veletek. Arra próbáltam keresgélni, hogy amit Erlkönignek írtam igaz-e. Azaz az, hogy ha megvan a kedvenc pártod akkor nem szavazol a még nem ellenszenvesre. Nos ezt nem sikerült megállapítanom, de arra emlékeztem, hogy Zuglóban föltűnt, hogy Baráth Etele, Magyar Bálint és Őry Csaba együtt indult, azt hittem, hogy itt mind a hárman álva maradtak, de nem ez történt, hanem Magyar visszalépett és Őry nyert 8db szavazattal ez annyira érdekes, hogy beírom ide nektek.
DR.BARÁTH ETELE MSZP 9 393 28,74
DR.DOBOS KRISZTINA MDF 1 726 5,28
DR.FÜZY MÁRTONNÉ FKgP 3 297 10,09
DR.MAGYAR BÁLINT SZDSZ 5 684 17,39
DR.NAGYKÁLDI ATTILA MIÉP 2 768 8,47
DR.ŐRY CSABA Fidesz 7 769 23,77
DR.ZÁDORI JÁNOS MDNP 801 2,45
ZINNER GYÖRGY MUNKÁSPÁRT 1 244 3,81
Ebből az kéne, hogy legyen, hogy
Baráth Etele 16321
Öry Csaba 16361
Ami lett 124-en otthon maradtak
Az eredmény pedig
16 328 Baráth azaz itt van +8 0.49 ezrelék hiba
16 336 Őry itt van -25 szavazat ez 1.5 ezrelék hiba
Megdöbbentő, hogy mennyire össze lehet adni a szavazatokat és nekem meggyőződésem, hogy ez azóta "mégígyebbül" van. Ilyen ezrelékes pontossággal a politológia természettudománnyá válhatna.
Egy érdekes információ (sajnos csak másodkézből): A fideszes jelölt Dabason a második körben nem kifejezetten azokban a körzetekben erősödött ahol az első körben a Miép nagyot aratott. Tehát közel sem biztos, hogy kizárólag Franka visszalépése okozta a Fidesz ilyen arányú győzelmét és az szinte biztos, hogy visszalépés nélkül is narancsünnep lett volna.
Ezt tudja LL is meg balos barátai, csakhát az összesitett számok oly csábitóak, hogy ezt nem birják kihagyni.
A próféta szóljon belőled. Mindenesetre a maradék 19% az valószínűleg úgy oszlik meg, hogy 4% szdsz, 3%munkáspárt, 4%fkgp, 2%mdnp-vállalkozók pártja szóval nem olyan tuti az a fidesz győzelem. A másik, hogy szerintem ahhoz, hogy ha van lehetőséged a kedvenc pártodra szavazni és te mégis a kissebb rosszra szavazz nagyon nagy tudatosság kell. Azt kell figyelembe venned, hogy ha szeretett pártodra szavazol akkor neki juttatsz kb 1/5 mandátumot (azért, mert ez csak az országos listára fog kerülni), míg a kevésbé szimpatikusnak 1 egészet. Meg kéne nézni, hogy hogyan van, de nekem meggyőződésem, hogy az álvamaradó jelöltek a második fordulóban meg szokták kapni az előző körben kapott szavazatokat.