az irodalmi nyelv. Ennek használata elvárt a kultúrkörök többségét érintő kommunikáció során. Országos jelentőségű kommunikációs csatornák: tv, rádió, újság; filmek, könyvek általában stb.
Azt hiszem, számomra itt a bökkenő. Amíg az a bizonyos kultúrkör (tahóság) megmarad magában, nincs gond. Semmi bajom azzal, hogy az utcaseprő vagy a parasztgyerek nem beszél irodalmi nyelven, de azzal sokkal inkább, hogy az "országos jelentőségű kommunikációs csatornák" hovatovább ugyanúgy beszélnek, mint az utcaseprő vagy a parasztgyerek. Valószínűleg az emiatti mérgelődésem jön ki bizonyos indokolatlan maximalizmusban. ---
Erre utaltam én is. Ebben egyetértünk. Csak én nem 'címkézem' a delikvenseket annyira, mint te, de én sem szeretem a jelenséget. A TV nézés időm jelentősen csökkent ill. más csatornákra tevődik át. Oda ahol infót is lehet szerezni és nem csak a 'csacsogást' nézni. De innen kezdünk erősen offba hajlani.
A virulens ügyében nem tágítok, mert nem szeretem a vírusokat. Derülni e vonatkozásban esetleg akkor tudok, ha az egyszeri gimnazista "fegyvert s mérget a kutyának" kínferdítésére gondolok az Aeneis elején (arma virumque cano). De jókedvem lesz akkor is, ha az egérpadra nézek, mert tudom, hogy az nem úgy pad, ahogy angolul, de ezt mégsem műveletlenségre utaló szónak tartom, hanem szójátéknak.
Jó reggelt! Köszönöm a megjegyzéseket, sokat okultam belőlük, például a szolid szót illetően, mert bizony fogalmam sem volt róla, hogy ez a jelentésváltozás/bővülés már olyan régen megtörtént.
Ami a 'szoláriumbarnát' illeti, magam is tahóságnak tarto(tta)m a használatát; gondolom, köztudott, hogy a rendőri jelentésekben találták ki, amikor körül kellett írni a cigány fogalmát.
A lényeget azonban szemlátomást nem sikerült kiemelnem, pedig próbáltam: Semmi bajom azzal, hogy az utcaseprő vagy a parasztgyerek nem beszél irodalmi nyelven, de azzal sokkal inkább, hogy az "országos jelentőségű kommunikációs csatornák" hovatovább ugyanúgy beszélnek, mint az utcaseprő vagy a parasztgyerek. Valószínűleg az emiatti mérgelődésem jön ki bizonyos indokolatlan maximalizmusban.
Abban viszont igazatok van, hogy a szakember másként nézi a nyelvfejlődést, mint a laikus, és magamaz az utóbbiakhoz kell sorolnom. Nyilván túlértékelem az iskolázott nyelvhasználatot, és túlzottan lebecsülöm az ellenkezőjét, még ha egy idő múlva normává nemesedik is.
Nem tudom, hány éves vagy és hol nőttél fel, de én gyerekkoromban a szót mindig az általad "márszintecsak"-ként minősített jelentésben hallottam használni az anyanyelvemen és később mint idegen nyelvi jelentését ismertem meg, amit "eredetileg"-ként minősítesz. Mit sem tudtam róla (nem volt otthon TESz-ünk), hogy a biedermeier korban egyszer már a másik jelentés is átkerült a magyarba. Akkor nyilván a finom körök emelték át a németből, a családomat és a környezetemet ezzel szemben valódi, 20. századi tahó magyar beszélők alkották.
egy kulturális jelenséget nem célszerű alá-fölé rendelő jelleggel minősíteni, inkább a megértésére, magyarázatára törekedjünk.
PC, amit írsz (irónia nélkül), ám miután megértettem az említett kulturális jelenséget, törekedtem a magyarázatára is, és ez a törekvés jegecesedett ki a "tahóságban", bár magam is megjegyeztem, hogy udvariasabb a népi etimológiát emlegetni, körülbelül mint a cigány helyett a szoláriumbarnát.
az irodalmi nyelv. Ennek használata elvárt a kultúrkörök többségét érintő kommunikáció során. Országos jelentőségű kommunikációs csatornák: tv, rádió, újság; filmek, könyvek általában stb.
Azt hiszem, számomra itt a bökkenő. Amíg az a bizonyos kultúrkör (tahóság) megmarad magában, nincs gond. Semmi bajom azzal, hogy az utcaseprő vagy a parasztgyerek nem beszél irodalmi nyelven, de azzal sokkal inkább, hogy az "országos jelentőségű kommunikációs csatornák" hovatovább ugyanúgy beszélnek, mint az utcaseprő vagy a parasztgyerek. Valószínűleg az emiatti mérgelődésem jön ki bizonyos indokolatlan maximalizmusban.
„Szótárkészítőknek sokat kéne járni villamoson, piacra, több rádióriportot hallgatni, és főleg egyetemeken, kollégiumokban, sőt középiskolák folyosóin hegyezni a fület. Akkor nem késnének 10-15 évet egy jelentésváltozással vagy bővüléssel.” Szívemből szóltál. Szerencsére vannak ilyen szótárkészítők is (remélem, én is ilyen vagyok). Egyébként szerintem egyszerűbb jól összerakott kortárs korpuszokat használni, és akkor kifejezetten jönnek szembe az adatok. (Az ÉKsz.2 esetében adalék, hogy sok modern adat állt a főszerkesztő rendelkezésére, de ebből egy csomó mindent talonban tartott, mondván, hogy még nem szótárérett. És ebben a hozzáállásban alighanem igaza volt.)
A TESz szerint első írásos megjelenése 1824, míg a ma leginkább elterjedt és (le)minősített jelentésváltozata 1871-ben. Mivel az elterjedés egy jelentős része már az első írásos megjelenés előtt megtörténik, ezért elég rég használatos a 'magyaros' jelentésváltozat is.
Általában jelzem, hogy egy kulturális jelenséget nem célszerű alá-fölé rendelő jelleggel minősíteni, inkább a megértésére, magyarázatára törekedjünk. Egy elkülönülő kultúrkörben történő kulturális elem változás első használóin lehetne számon kérni a miért?-et, de aki már az anyatejjel szívta magába a más kulturális elemet, annak az a természetes és nem érti, nem érzi, hogy mi a baj vele. Nem is kell értenie, mert nem ő a hibás. Egyáltalán nem is kell hibást keresni.
A folyamatosan globalizálódó világunkban ezek a korábban jobban elkülönülő kultúrkörök egyre jobban egymás mellett élnek, használóik egyre sűrűbben érintkeznek, elemeik egyre jobban kicserélődnek. Ez természetes dolog. S az is hogy a legdominánsabb körökből kikristályosodik egy egységesebb kör, mely közvetítő szereppel bír. Ez a nyelv területén az irodalmi nyelv. Ennek használata elvárt a kultúrkörök többségét érintő kommunikáció során. Országos jelentőségű kommunikációs csatornák: tv, rádió, újság; filmek, könyvek általában stb, ... Magyarulez és egyéb igényes más fórum. De nem érdemes mindenáron elvárni a hétköznapi beszédben, helyi jelentősségű csatornákon, ... csevegő kellegű fórumokon, stb.
Én akkor már problematikusabbnak tartom a virulens melléknévnek a kevésbé művelt nyelvben kialakult, népetimológiai alapon a 'viruló'-val rokonított értelmű használatát.
Most nincs nálam szótár, de nekem a szolíd szó mindig 'visszafogott, szerény' értelemben élt (ráadául hosszú í-vel, de az most mindegy). Ahogy hirtelenjében utánanéztem, már a XIX. században is bőven élt ez a jelentés.
Azt is kérdezhetnéd, mi történt a "kavalkád" szóval, amely 10-15 éve még "színpompás díszfelvonulás" értelemmel ragyogott. 10-12 éve már általános a következő jelentése: "zűrzavar, kavarodás". A nemrég megjelent ÉKSz természetesen nem tud a már több mint 10 éve élő jelentésváltozásról. Szótárkészítőknek sokat kéne járni villamoson, piacra, több rádióriportot hallgatni, és főleg egyetemeken, kollégiumokban, sőt középiskolák folyosóin hegyezni a fület. Akkor nem késnének 10-15 évet egy jelentésváltozással vagy bővüléssel.
Mi történt a szegény "szolid" szóval? Eredetileg "tömör, szilárd, megbízható" volt a jelentése, ma már szinte csak "visszafogott, nem tolakodó" jelentésben látom használni, nyilván a "szelídhez" hasonló alakja miatt, sőt már hosszú "í"-vel is írják.. Ez történt, vagy valamit rosszul látok?
Ehhez kicsit kapcsolódva megemlítem, hogy vagy két éve szó volt itt a "csocsó" szó eredetéről. Amikor Magyarországon megjelent a játék, még hosszú évekig nem jelent meg a szó, és "asztali focinak" hívták. Van hivatalos Csocsószövetség, honlappal. Írtam nekik emailt, hogy tudják-e, miből származik a szó. Nem tudták. (!) (Viszont sokáig kaptam tőlük meghívókat.) (Persze az is lehet, aki tudta volna, nem olvasta az emailemet.)
Feltételezem a frankó szónak a 'remek', 'kiváló' jelentésére gondolsz. A köznyelvben ez terjedt el, de szaknyelvekben és történelmileg más jelentései is vannak. Persze, ezek összefügghetnek.
Eredetileg a szó jelentése 'szabad', 'független', 'nyílt'. A nemzetközi kereskedelmi nyelvben kialakult a 'bérmentesítve' jelentés, tehát az, amikor a feladó kifizeti a küldemény kézbesítésének díját. (Szállítási szerződésekben lehet ilyesmit olvasni: "franco vagon magyar határ".)
A TESz szerint a köznyelvinek vélt jelentés a francia argóbol kerülhetett a nyelvünkbe, ahol a c'est franc kifejezés jelentése 'itt nincs baj; nem gyanús'
A TESz ismer 'becsületes' jelentést is, ezek összefügghetnek.
Igaz kérdőjelesen, de a TESz.-ben az első előfordulását 1577-re teszik, mégpedig acsarkodik valakire jelentéssel. A henceg verzió csak az 1800-as évekből adatolható. "A hetven számnévből való magyarázata nem meggyőző, az is lehet, hogy a számnévvel való alaki egyezés valamiféle népetimológiás fejlődés eredménye."