„A filozófia s a tudományok sem tudtak ezeknek a fiatalembereknek újabb dopingot adni az élet megfutására” (1922 Szabó Dezső); „Melyik isten dópingol engem, / hogy csodája legyek magamnak / és ennen mozdulataimtól / mintegy idegentől riadjak?” (1929 Babits Mihály); „ha foglalkozom vele, csinálom, fűtöm, főzöm, dopingolom, készítem, az nem szerelem” (1933 Karinthy Frigyes); „[Balzac] éjszámra fennült, köpcös testét barátkámzsába csavarta, s erős feketekávékkal dópingolva magát a munkára” (1934 Babits Mihály); „Ha a nagy szavak dopingja megszűnik, meglazul a széles tömegek nemzeti ellenállóereje” (1937 Szvatkó Pál) – szóval sok régi magyar adat van rövid p-vel (van dopping is bőven); a jelenség a jappán, klubb, klipp, dzsipp, bloggol sorba csatlakozik bele, az egy szótagú angol eredetű tövek végén a mássalhangzó honosításkor gyakran megnyúlik.
Welsh O.E. Wilisc, Wylisc (W.Saxon), Welisc, Wælisc (Anglian and Kentish), from Wealh, Walh "Celt, Briton, Welshman, non-Germanic foreigner;" in Tolkien's definition, "common Gmc. name for a man of what we should call Celtic speech," but also applied to speakers of Latin, hence O.H.G. Walh, Walah "Celt, Roman, Gaulish," and O.N. Valir "Gauls, Frenchmen" (Dan. vælsk "Italian, French, southern"); from P.Gmc. *Walkhiskaz, from a Celtic name represented by L. Volcæ (Caesar) "ancient Celtic tribe in southern Gaul." The word survives in Wales, Cornwall, Walloon, walnut, and in surnames Walsh and Wallace. Borrowed in O.C.S. as vlachu, and applied to Romanians, hence Walachia. Among the English, Welsh was used disparagingly of inferior or substitute things, hence Welsh rabbit (1725), also perverted by folk-etymology as Welsh rarebit (1785).
>Ehhez a vitához köthető a "hókusz pókusz" szavunk. Az úrfelmutatáskor ugyanis az áldozó pap Jézus szavait idézi: "Ez az én testem". (Hoc est corpus meum = hok eszt korpusz meum). Ennek elferdítése a hókusz pókusz.<
De a latinul tudó informátorom szerint:
"A Szentmise szövegében helyesen így szerepel: Hoc est enim corpus meum..."
Az etymonline szerint a XVII. századból való (Hocas Pocas formában) mint bűvésztrükköknél használt állatin invokáció, lehetséges, hogy a Hoc est corpus meum kif. eltorzítása a szentáldozásból.
"Egyetlenegy bökkenő az aránylag késői adatolás; ilyen esetben ugyanis illenék honfoglalás előtti (természetesen nem magyar) adatot is feltalálhatni." Hát ez az. Én se gondoltam komolyan, hogy egy - csak a - pleisztocénban létezett folyó neve fennmaradhatott ;-) De mi van, ha ez a folyó még most is létezik és mondjuk Körösnek (esetleg Marosnak) hívják (csak "odébbment" a medre néhány kilométert). Végül is az idézett Kondoros-völgy pont párhuzamos az említett folyókkal.
Nem lehet, hogy a Körös név egy változatáról van szó? Mivel nem vagyok nyelvész és nem tudom milyen hangváltozások jöhetnek adott esetben egyáltalán szóba, lehet, hogy ez egy nagyon buta feltételezés, de jobb ötletem nincs.
„a szakemberek szerint a folyónevek a legősibb »alakulatok«” Ez csak a nagyobb folyókra, folyamokra érvényes: annyi az oka, hogy általában ezek mellett mindig élt annyiféle népesség, hogy ha az egyik lecserélődött is, a többi mindig továbbvitte a nevet.
„Igaz, akkor a török-csuvas eredetnél régebbi kell legyen a név is.” Elvben belefér. Az s végű Temes, Maros, Szamos, Körös csoportba remekül belefér, és ezen nevek a római birodalmat megelőző korra mennek vissza (a Temes például rokonítható a Temzével, bár erről hallgatnak a szótárak). Egyetlenegy bökkenő az aránylag késői adatolás; ilyen esetben ugyanis illenék honfoglalás előtti (természetesen nem magyar) adatot is feltalálhatni.
„Ja, és rögtön egy helyesírási kérdés is: a »pleisztocén kor« vajon nem kötőjellel írandó? A »pleisztocén« melléknév?” Az első, a könnyebb: kötőjelet semmiképp se használunk, ugyanis az az egybeírás egyik speciális esete, és semmi nem indokolja a használatát (leginkább indokolhatná jelen esetben a szótagszámlálás szabálya, de az csak többszörös összetételekre terjed ki, márpedig a pleisztocén és a kor is egyszerű szó; illetve a néma betűre vagy a magyarban szokatlan bonyolult betűkapcsolatra végződő szavak utáni kötőjel, de ennek se teljesül a feltétele). Tehát abban biztosak lehetünk, hogy vagy különírunk, vagy a teljes egybeírást alkalmazzuk.
A kettő közötti döntést a két tag közötti viszony megállapításával célszerű kezdeni. Jelen esetben a pleisztocén főnévi minőségjelzője a kornak, hiszen áll az Ez a kor (a) pleisztocén parafrázis. A főnévi minőségjelzőket (bizonyos speciális eseteket leszámítva) különírjuk, így a pleisztocén kor írásmód a helyes.
"Most már csak azt nem tudjuk, mikor is tűnt el ez a folyó."
Nem biztos, hogy eltűnt, lehet, hogy csak néhány kilométerrel arrébb költözött :-)
"Feltételezem, nem a pleisztocén korban kapta a hangzatos "Kondoros" nevet. :)"
Mivel a szakemberek szerint a folyónevek a legősibb "alakulatok", ezért még az is lehet, hogy már éltek azon a tájon akkoriban emberek. "A homo sapiens a pleisztocén során teljesen kifejlődött és az időszak végére pedig (az Antarktisz kivételével) minden kontinensre eljutott." (Wikipédia)
[Mivel bennem is azonnal ez a kérdés merült fel, már utánanéztem :-))). Igaz, akkor a török-csuvas eredetnél régebbi kell legyen a név is.]
[ Ja, és rögtön egy helyesírási kérdés is: a "pleisztocén kor" vajon nem kötőjellel írandó? A "pleisztocén" melléknév? ]
Én másoltam, ott így volt. Kedves rumci légyszi ezt te szakértsd.
"A pleisztocén kori folyómedrek általában alig-alig kivehetők, kivételt mindössze a Békéscsabától Szarvasig követhető Kondoros-völgy képez. Gyakorta a régészeti lelőhelyek füzére rajzolja ki az egykori medreket ezen a vidéken."
Most már csak azt nem tudjuk, mikor is tűnt el ez a folyó. Feltételezem, nem a pleisztocén korban kapta a hangzatos "Kondoros" nevet. :)
[ Ja, és rögtön egy helyesírási kérdés is: a "pleisztocén kor" vajon nem kötőjellel írandó? A "pleisztocén" melléknév? ]
Köszönöm az ötletet! Ennek nyomán a válaszra is rábukkantam: "A pleisztocén kori folyómedrek általában alig-alig kivehetők, kivételt mindössze a Békéscsabától Szarvasig követhető Kondoros-völgy képez. Gyakorta a régészeti lelőhelyek füzére rajzolja ki az egykori medreket ezen a vidéken." (A linket sajnos nem tudom idetenni, mert folyton belefagy a gépem. A guglival találtam 'Kondoros folyómeder' beírásával.)
Pont ezért írtam, hogy nem zavar az eltérés Kálmán Béla és a FNESz között. Nekem is mindegy, hogy az a víz kanyargós, avagy hódos. De milyen víz??? Most csak saccra mondom, a legközelebbi vízfolyás minimum 20-30 km-re van. Bennem is valami olyan lehetőség motoszkált, mint amit Lájszló említett: valamikor a régmúltban esetleg tényleg lehetett ott valamilyen víz. Erre bátorkodtam rákérdezni.
A FNESz. ezt az etimológiát csak mint legvalószínűbbet adja, ergo jelöli, hogy nem biztos az etimológia. De abban a tekintetben, hogy valami vízzel kapcsolatos motiváció áll a név mögött, mindegy, hogy az a víz éppen hódos volt, kanyargós, esetleg hullámos, fodros.
> A Körös ugyan elég kanyargós folyású volt eredetileg, meg tán hódok is élhettek benne, de miért pont Kondoros kapta volna erről a nevét, amikor a holtágaktól is elég messze van?
Márpedig Kondoroson valaha keresztülfolyt valamilyen folyó, állítólag bizonyos légifelvételeken kivehető a régi meder helye (sajnos már nem emlékszem, hol olvastam erről), sőt 2000-ben vagy mikor a belvíz is sokak szerint pont emiatt sújtotta legjobban épp Kondorost!
Én csak olvasok és olvasok és folyton kérdések merülnek fel bennem :-)
Kálmán Béla emlékeim szerint a "kanyargós vízfolyás" jelentésű nevek között említi a Kondoros nevet. (Most nem tudom megnézni, mert nincs nálam.) A FNESz szerint viszont a Kondoros jelentése "olyan víz, hely, ahol sok a hód". Igazából nem is az zavar, hogy ez a kettő nem egyezik meg, hanem - némi jelen idejű helyismeret birtokában - az gondolkodtatott el, hogy ez eredetileg vajon milyen vízre vonatkozhatott. (A Körös ugyan elég kanyargós folyású volt eredetileg, meg tán hódok is élhettek benne, de miért pont Kondoros kapta volna erről a nevét, amikor a holtágaktól is elég messze van?)
"Meg egy csomó szó, ahol a tő már kiavult stb., pl. buľva ’gumó’, húžva ’gúzs, háncskötés {a szláv alapszót megőrizte a m. gúzs!}’, jazva ’sebhely, forradás, heg’, kanva ~ konva ’kanna’, kotva ’horgony’, krkva ’ránc’, krokva ’szarufa’, mrkva ’répa’, panva ’serpenyő’, pitva ’boncolás’, plutva ’uszony’, pošva ’hüvely, tok’, rakva ’koporsó’, vetva ’ág’, vrstva ’réteg’."
Gyerekkoromban én még kantával (sic!) jártam a kútra vízért. Most viszont azt tapasztalom, hogy ezt a szót az ország más részein nem ismerik (mellesleg az egyéb "folyadéktároló" edény nálunk is kanna - pl. teáskanna - volt). Ezek szerint ez egy előző fázisa lenne az átvételnek (kanna>kanta>kanva), vagy már megint nem ennyire egyszerű?
Bocs, de nekem valahonnan úgy rémlik, hogy a "lenne" a casus potentialis, míg a "volna" inkább a casus irrealis kifejezésére szolgál, de ez tényleg csak halvány emlék. Pl. "ha volna (de sajnos nincs, cas. irr.) elég pénzem, mindenki az én vendégem lenne" <--> "ha lenne elég pénzem (mert nyernék a lottón, cas. pot.), akkor sem hívnék meg senkit".
OFF Kedves rumci, köszönöm válaszodat, amely jó lezárása ennek a (nehéz hinni, hogy utolsó) "csörténknek". ON
Gondolom azért, mert a volna és a lenne szinonimák, a volna viszont igei segédszó is, tehát lefoglalódik annak, a lenne meg marad ige és segédige.
Hasonlóan nyíródott ki a voltam volna alak (egyetlen huszadik századi adatáról tudok: Ime, hát megleltem hazámat), ma már csak lettem volna van a köznyelvben.
Hogy egy funkcióra két alak legyen egy nyelvben, hosszan nem szokott fennmaradni: vagy önálló funciókat növesztenek, vagy az egyik kihal.
