Segítség: az Iszoldában a talik között a Mumu talira kattints. Ott megtalálod magas, mackós
termetét nem lehet eltéveszteni. Két képen is láthatod teljes alakjában, amint a fényképezőgép lencséjével farkasszemet nézve áll egyiken egy lány, másikon egy fiú vállát átkarolva. Remélem leírásom alapján könnyen rátalálsz.
Gondolkoztál-e már azon, mitől válik valaki a nagy tömegből egyszer csak személyes barátoddá? Aláírom, hogy normális körülmények között kezdetek kezdetén induló pontként elegendő az egymás iránti kölcsönös szimpátia. A lelki összhang feltételezi az elveitek egyezőségét. Ha utóbbi hiányzik, akkor összhang sincs. Nyilván, ha nem is tudatosan, de tudat alatt az elveid mindenképp nagy szerepet kapnak egy jó ismerettség igaz barátsággá alakulásában.
Első látásra szimpatikusnak tűnhet bárki, de magamat ismerve, ha később napfényre kerül az elveimmel homlok egyenesen ellentétes érzés világa (például antiszemita, pszichopata, családját semmibe vevő, másokat elnyomó, stb, még sorolhatnám)egész biztosan nem lesz igaz barátommá, legfeljebb csak tiszteletben tartom másságát. Attól függően milyen fokú ellenérzésem vele szemben kerülöm társaságát, vagy marad továbbra is az engem körbe vevő tömeg része.
Kedves Mumu,
Üdvözöllek téged és mindenkit. Először vagyok ebben a topicban (többit is inkább csak olvasom), remélem nem zavarok. Bízom benne, nem süllyed el hamar ez a topic, mert tetszik a a célja.
De valami számomra furát találtam a megjegyzésedben:
"2.Baratod kivalasztasaban vannak -e elvek amiket betartatsz? tehat legyen iklyen vagy olyan es errol nem mondasz le?" Barátok kiválasztásában hogyan lehetnek elvek ? A barátok lesznek, alakulnak, érkeznek valamilyen nem feltétlenül irányítandó módon. A magam részéről nem tartom az igényesség kritériumának azt, hogy elveket tartsak be barátságok kialakításában. Ha találok egy szimpatikus, velem egy hullámhosszon levő embert, akivel remekül megértjük egymást, esetleges elvi okokból utasítsam el ???
Inkább azt tartom fontosnak, hogy ha már kialakult, akkor igyekezzek ápolni.
Mit gondoslz?
Üdv.
Nem gondoltam erre.Megengeded hogy kerdezelek ?
1.Komolyabb dolgokban (most ne az itteni incidensre gondolj)dokumentalod-e magadat mielott valamirol megalkotnad a velemenyedet?Megkereseda legalabb is konyebben elerheto anyagot ?
2.Baratod kivalasztasaban vannak -e elvek amiket betartatsz? tehat legyen iklyen vagy olyan es errol nem mondasz le?
3.Keresed-e ha valaszthatsz hogy kivel ulsz le beszelni ?
Egyebkent altalaban ha "csajozom", akkor nagyon tudok adni magamra, mind kulsoleg, mind pedig erzelmi sikon. Azt nem hazudom, hogy az oltozkodesem, autom, lakasom, igenyes lenne, mert nem lenne igaz, bar szeretnem, de neha rajtam kivulallo okok miatt, neha meg a lustasagom miatt. Az arany 30/70% :)
Nincs csak egy nickem:mumu.Van egy Mumu tali,ott vagyunk.
Nem csak faradtsagos hanem onkaros.
T.i.ha tobb nicket hasznalsz (van olyan is aki sajat magaval vitatkozik egy topicba..tobb nick nev alatt) akkor a forumot (vagy mondjuk a kommunikaciot masal ) jateknak veszed.Lehet hogy elersz vele valami erdeklodest ha masnak mutatod magadat mint vagy,de ki utan erdeklodik,helyesel,vitatkozik a masik partner ? Egy kepzelt figuraval.A valaszai nem neked szolnak hanem a krealt figuranak.Semmi nem lemerheto vele.
Ha azzonban valodi ugyert szallsz sikra,mondod velemenyedet sajat magad,akkor leolvashatod majd a reakciobol,hol allsz,kinel allsz ugy hogy erdemes legyen ujabb beszelgetesek megkezdesehez vagy esetleg barmikor ki lephetsz az anonimitasbol es visszaterhetsz oda.
Nem latlak az Iszoldaban. Milyen neven vagy ott? :)
"A nick cserek az onbizalom hianyat jelentik.Szamotokra is ? "
Nem feltetlenul. Egyszeruen megunja az ember a regit/rola kialakult kepet, meg szeretne egy masik szerepet jatszani. En is most gondolkozom egy uj nicken (nem volt sok eddig), de, mint azt talan bastyaelvtars irta anno, tobb vele a faradtsag (marmint egyszerre tobb nick), mint amennyi szorakozast jelent. :)
Javaslom terjunk at valobban az igenyeseg temajara.En sem vagyok a szemelyeskedes baratja.Reszemrol minden OK.
Orulok hogy ralit es engem is olvastal.Akkor tudsz egy kepet csinalni rolunk helyesiras hibaval (nalam) meg annelkul.
Tobbszor talalkoztam tarsaimal a kepemet megtalalod az Izoldaban.Semmi mas minoisegem nincs mint aminek leirom magam.
Peldaul ez is az igenyeseghez tartozik.Vagy elfogadnak ugy ahiogy vagy vagy nem.A nick cserek az onbizalom hianyat jelentik.Szamotokra is ?
Nos, abban a hozzaszolasban 3 sertes es egy tevedes volt, talald ki, mire gondolok.
Sajnos faradt vagyok es ingerlekeny, mar a szmajlikat sem teszem ki, ezert:
Mindenkitol bocs, akit oszinte erzeseiben megbantottam, nem tudtam, mit cselekszek. Ez komoly. Altalaban nem tudom pontosan.
Nyugi, pontosan tudom, kik vagytok, vagyis rali es Mumu, itt a neten. Ha hiszed, ha nem, olvastalak titeket. Ugyan kit erdekel, ki hany eves? Inkabb az, hogy mit mond.
Nem hiszem, hogy kioktato stilusban szoltam volna Mumuhoz, a jelzoket sem en kezdtem ragasztgatni.
De nem szeretnek atmenni szemelyeskedesbe, nem kell mindent veresen komolyan venni, gyerekek.
Mint latod az igenyeseget maskep is lehet ertelmezni.De maradjunk annyiban hogy Neked ez nem tetszik.Jo ?
A hibamat nem tudom gyorsan megreperalni.
Mondjuk bojkotalsz majd engem.Mi errol a velemenyed ?.
Kulonbben ,mert ez nem uj kritika nyitottam volt (igy arhaikusan kifejezve magam)egy topicot"Itt kritizaljatok,Mumu".Ott megtalalod a temat teljes kibontakozasaban...
A topic elhalt,sajnos,vegkimerulesben (megengeded hogy a "sajnos" ele es utana veszot tegyek?Mit mond errol a tanarod ? ).
Azn igényességhez többek között az is hozátartozna,hogy tájékozódunk,mielőtt jelzőkkel illetünk valakit.Az sem az igényesség jele,hogy hatvanvalahány éves embert ilyen kioktató stílusban megszólunk.Ezek-szerintem-a primitívség jelei.
Nos-ezek után világítsál rá arra,miért volt az én hozzászólásom primitív?Mert megint nem tájékozódtál,kivel és miről vitatkozol?
Ugyan miert offolok? Igenyessegrol van szo, nem? Elozo hozzaszolasod nem volt valami igenyes...mondhatni primitiv volt, de ilyet igazan nem merek komolyan mondani, mert megharagszol ram, lam, mar a piros szint is kierdemeltem.
Legalabb nehany alap dolgot jegyezz meg, hogy pl. hogy elott vesszo van (ahogy tanarom mondta, "vesszo nelkul nem tudunk hogyozni"), vesszo elott nincsen space, de utana van, uj mondat elott szinten space; esetleg olvasd el meg egyszer a hozzaszolasaid, mielott 'ok'-ot nyomsz, hogy kiszurd az eluteseket. Aztan felolem irhatsz angolul is, ha az jobban megy. :)
Remelem, nem veszed ezeket zokon (tenyleg nem kertem sokat), de ha mar igenyesek klubja, akkor...
Ezzen mar ne veszekedjetek.Nyugodtan kritizaljatok mert igaz hogy a helyesiras az igenyes megjelenteteshez tartoztik.En nem jartam egy napot sem magyar iskolaba (holott a magyar az anyanyelven de most kerultem vegre magyar teruletre).Amit publikalok kijavitjak nekem es itt is talalok nagyjabbol megertest.Nem hiszem hogy most ezt a par evet arra fogom forditani hogy megtanuljam az u-t es a-t.Maradok a nyelv szellemenel,kifejezogazdasaganal.
De aki meg igenyesebb annak joga van kritizalni,miert ne ?