Az idei nagyhét, az Eucharisztia évében, talán kicsit hangsúlyosabban szól arról az isteni szeretetről, a végsőkig elmenő szeretetről, amellyel Jézus értünk adta életét.
A feltámadás öröme járja át életünket ezekben a napokban!
II. János Pál Húsvéti Üzenete
az Urbi et Orbi áldás előtt
1. ’Venit Jesus…et dixit: Pax vobis!”… Jézus eljött és azt mondta nekik: „Békesség veletek! (Jn 20.19) Krisztus mai ünnepi áldása: Békesség legyen veletek! Békesség legyen minden embernek a világon! Krisztus valóban feltámadott, és békét hoz mindenkinek! Ez a Húsvét Jó Híre!
Ma van az a nap, „melyet az Úr szerzett” (117 zs.) mely a Föltámadott dicsőséges testében újítja meg a bűntől sebzett világ eredendő szépségét, teszi új fénytől ragyogóvá.
2. „A halál az élettel harcra szállt” Krisztus rettenetes harc után győztesként tér vissza és a történelem adott pillanatában bejelenti a Jó Hírt: „Én Vagyok a Föltámadás és az Élet!” (Jn 11.25). „Én Vagyok a világ világossága!” (Jn 9.5). Üzenetét egy szóban lehet összefoglalni: „Pax vobis- Békesség veletek!”. Az Úr békéje bűn és halál felett aratott győzelmének gyümölcse, s drága árat fizetett érte.
3. „Békességet adok nektek, az én békémet adom nektek! Nem miként a világ adom én nektek” (Jn 14.27). A világ békéje – ahogyan azt a mindennapi tapasztalat mutatja gyakran nem más, mint a hatalmasok óvatos egyensúlyozása, mely előbb utóbb felbillen.
A Föltámadott Krisztus békéje mély és teljes, és ki tudja engesztelni az embert az Istennel, önmagával és a teremtéssel.
Sok vallás vallja, hogy a békesség Isten ajándéka. Ezt láthattuk az Asszisszi Találkozón. Bárcsak minden hívő a világon erőfeszítéseket tenne egy emberibb, testvéribb világ építésére, bárcsak fáradhatatlanul dolgoznának azon, hogy bebizonyítsák, hogy a vallási meggyőződés soha nem a gyűlölet és széthúzás, hanem mindig csakis a testvériség, harmónia és szeretet forrása lehet.
4. A különböző földrészek keresztény közösségeit remegve és reménnyel kérem, hogy hirdessék, hogy Jézus valóban feltámadt, és dolgozzanak, hogy az Úr békéje véget vessen a Szentföldet vérbe borító gyilkolásnak, tragikus atrocitásoknak, mely éppen ezekre a napokra a borzalom és csüggedés árnyát borítja.
Úgy tűnik, hogy nem a békét, hanem a háborút hirdették meg! Azonban a háború semmit nem old meg, csak még nagyobb szenvedést és pusztulást okoz, semmit sem old meg a bosszú. Ez valóban nagy tragédia, senki sem maradhat csendben, tétlenül, legkevésbé a politikusok és vallási vezetők! A nyilatkozatokat a szolidaritás konkrét cselekedeteinek kell követniük, azért, hogy mindenki felfedezhesse a kölcsönös tiszteletet és visszatérhessen a becsületes tárgyalóasztalhoz.
Azon a földön, ahol Krisztus meghalt és feltámadott a halálból, a hátrahagyott üres sír tanúskodik csendesen, de hatékonyan. Ő önmagában rombolta le az ellenségeskedés megosztottságát az emberek között, miközben mindeneket kiengesztelt a Kereszt által. (Ef 2,14-16), s most arra kötelez bennünket, tanítványait, hogy számoljuk fel a gyűlölet és bosszú minden okát.
5. Az emberiség családjának hány és hány tagja szenved nyomorúságtól és erőszaktól! A világ sok szögletéből halljuk a könyörgést, a segítségkérést, mert szenvednek és haldokolnak: Afganisztán rettenetes megtámadása az elmúlt hónapokban, s most borzalmas földrengés rázta meg, s a világnak oly sok országából, ahol a társadalmi ellentétek, a rivalizálások gyötrik testvéreinket.
Harmadik évezred emberei! Férfiak és nők! Hadd ismételjem meg: Nyissátok meg szíveteket Krisztus, a megfeszített és feltámadott Úr előtt, aki a békét kínálja nektek!
Ahová belép a Feltámadott Krisztus, igazi békességet visz! Bárcsak mindenhová, mindenek előtt az emberi szív mély, nehezen gyógyuló sebeibe belépne a béke. Bárcsak áthatná a békesség a társadalom minden rétegét, az emberek közötti kapcsolatokat, a nyel, a mentalitás okozta különbözőségeket, s mindenhová a szolidaritás és szeretet kovászát vinné.
6. S Te, Feltámadott Úr, aki legyőzted a szorongattatást és a halált, add nekünk a Te békességedet! Tudjuk, hogy a békesség csak az idők végezetével fog teljesen megnyilvánulni, amikor eljössz dicsőségedben. De bárhol jelen vagy a világban, már munkálkodik ott a béke. Ez a meggyőződésünk, ennek Te vagy a sziklaalapja, aki ma feltámadtál a halálból, Te, aki magad vagy a mi üdvösségünkért feláldozott Bárány! Te kérted tőlünk, hogy őrizzük meg a remény szikráját a világban.
Ezen a ragyogó napon az Egyház hittel és örömmel énekli: „Krisztus, az én reményem, feltámadt!” Igen, krisztus feltámadott, és vele feltámadott a mi reményünk is! Alleluja!
Virágvasárnap van, a nagyhét kezdete.
Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezünk.
Minidg megrendít a szenvedéstörténet olvasása. Ugyanakkor lelkesít, hogy Húsvét ünnepe közeledik,és a feltámadás örömében lehet részünk.
Kívánom, hogy ezt a hetet csendességben, elmélyülésben tölthessük.
Engles
"A mondás eredetéről és önállóságáról pedig tanúskodik Konfuciusz..."
Szerintem tenyleg nincs semmi koze a ket szemelynek egymashoz.
Azert, mert amit mindketten megfogalmaztak, az nagyon szep es jo dolog, gyanitom, hogy nem csak ennek a ket embernek jutott eszebe a vilagtortenelem alatt.
Az mas kerdes, hogy ezt a valos eletben mennyire/hogyan valositotta meg Konfuciusz ill az o tanai szerint elok vmit Jezus es a keresztyenek.
--
MEg vmikor a topic elejen folmerult a Buddhizmussal valo kapcsolat is. Ez sem egy uj dolog. Talan mintha Gardonyi is pedzegetett volna ilyesmit, es mar o is egy regebbi esemenyt irt le. Azonban a Buddhizmus es keresztenyseg *alapjaiban* ter el egymastol. Nem csak latszolagosan.
Hovatovab! Mindezeknek mi kozuk van a negyhethez??? Mult het vegen olvastam, hogy milyen szep is lenne, ha ilyenkor mindenki magaban olvasna a nagyheti esemenyeket, kulonosen a Jezus szenvedeseirol szolo reszeket, majd pedig megosztana masokkal is a sajat gondolatait.
Nem lenne ez hasznosabb?
Tessek onkritikat gyakorolni kedves topiktarsak :))) Ja, es bocs az ékezetek nélküliségért, nekem így jobban esik :)
"Hovatovább már ott tartunk, hogy a történeti Jézus relativizálódik, holott az emberiség történetében, Isten és ember viszonyában az Ő eszméi a legeredetibbek, a legönállóbak."
Hm. No jó, akkor kezdjük kicsit távolabbról:
"A mit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal." (Mt 7.12) Ez a híres jézusi aranyszabály. A mondás eredetéről és önállóságáról pedig tanúskodik Konfuciusz:
""Ci-kung megkérdezte mondván: »Van-e olyan egyetlen szó, amelyet az ember egész életében követhet?« A mester így felelt: »Hát nem ilyen szó a kölcsönösség (su)? Amit magadnak nem kívánsz, azt ne tedd az embereknek.«"(Konfuciusz: Beszélgetések és mondások (Lun-jü). In.: Tõkei Ferenc (vál., ford.): Kínai filozófia. Ókor. I-III. köt. Akadémiai, 1980. XV. 23)
Szerinted Jézusnak Konfuciuszhoz sincs semmi köze, vagy nem eléggé kritikai a szövegvizsgálatom?
Igen, a II. vatikáni zsinat szerint pedig "az ember csak szabadon fordulhat a jó felé".
Krisztus az Evangélium szerint derűs ember volt, tisztelte és szerette az életet, beszédeiből a korabeli mindennapok mélységes ismerete rajzolódik ki.
Ezért nem hiszem, hogy "ajánlatos" lenne kivonulnunk a társadalomból. De persze a "beleibe" sem kell túl mélyen belefúródnunk (ahogy Pilinszky írja.)
Igen, a szabadakarat nagyon fontos, bár véleményem szerint nem azért kaptuk, hogy saját sorsunkat irányítsuk, hanem azért, hogy a jót magunktól válasszuk.
5Móz. 30:19 … az életet és halált a adtam előtökbe, az áldást és az átkot: válaszd azért az életet, …
Úgy néz ki, hogy a világ egészében az átkokat választotta. Igaz, az egyén még választhat magának életet. Nekem kevesebb bizalmam van az evilági emberek iránt, hiszen maga Isten jelenti ki, hogy addig rontják a világot amíg az majdnem teljesen elpusztul. Ha Ő közbe nem lép. Az ilyen tendenciát folytató társadalmakban nem ajánlatos részt venni. Egyet tehetünk. Figyelmeztessük és bizonyságot tehetünk ellenük, hogy vérük saját fejükön legyen. Bizony, ez a világ a tűzre van fenntartva és jobban tesszük ha ezt komolyan vesszük.
Kedves Szombatosok,
azért ne feledkezzünk meg arról a szabad akaratról sem, amelyet Isten - legalábbis a magamfajta katolikusok szerint - az embernek adott, hogy saját sorsát szabadon alakítsa. Ezért van jelentősége a társadalmi döntéseknek is, sőt, a vallástalan emberek is rávehetők jó döntésekre az evilági sorskérdésekben. Ezért szólítja fel az egyház a hívőket a közéletben való résztvételére is.
Kedves eddigi és további hozzászólók,
a mai Népszavából bemásolom Bábel tornya már remeg című cikkemet, mely nagyrészt e topic nyitó gondolatkörére épül.
Bábel tornya már remeg
Bábel tornyának bibliai története ma korszerűbb olvasmány, mint valaha. A köztudatban elsősorban a hatalmas torony építésének kudarca él, de az ószövetségi történet más elemeit is aktuálissá teszi az emberi nagyravágyás. Bábel tornya mai kifejezéssel élve globális projekt volt. "Rajta, építsünk várost és tornyot, amelynek teteje az égig ér", mondták az ószövetségi Sineár földjének lakói. Idősebb Brueghel festménye egészen olyannak ábrázolja a hatalmas várostestből kiemelkedő Bábel tornyát, mint amilyenek napjainkban az úgynevezett megavárosok. (S ahogy Fritz Lang mutatta a jövő városát Metropolisz című némafilmjében.) De a szövegben van egy még érdekesebb utalás is. Az Úr a következőképp kommentálja a korabeli nagyberuházást: "Ez csak kezdete a tevékenységüknek. Ezután semmi sem lesz nekik lehetetlen, aminek a megvalósítását elgondolják." Ezért zavarja össze az építők nyelvét, akiknek közös nyelv híján abba kell hagyniuk a város építését.
Világnézetünk szerint eltérhet a véleményünk abban a tekintetben, hogy személyesen az Úr, vagy a természet rendje akadályozza-e meg az égigérő tornyok építését? A Biblia sikerének egyik titka éppen az, hogy az Úr benne kinyilatkoztatott akarata nagyjából egybeesik a természet és a természetközelben élő társadalmak rendjével. (Ok vagy okozat ez, most ne kutassuk.) Az emberiség évezredeken át nem kerülhetett olyan helyzetbe, hogy a természet rendjét globális méretekben felborítsa, s ezért Bábel tornyának története sokáig az emberi gőgről és hatalomvágyról szólt. Csak a legutóbbi évtizedekben vált lehetővé, hogy az emberiség technikai, tudományos és környezeti tekintetben mindenbe belekezdhessen, aminek az ötlete éppen eszébe jut. A mai ember számára ezért a Teremtés könyvében olvasható figyelmeztetés a környezetvédelem lényegét fogalmazza meg. Nagyon nagy bajok származhatnak abból, ha az emberiség (valójában persze csak annak befolyásos töredéke) gondos számítás és körültekintés nélkül mindenbe belekezd, "aminek a megvalósítását elgondolja". Noha a környezetvédelmet sokszor - amúgy joggal - konkrét ügyekkel azonosítják, a dolog mélyén mégis ez az ősi kérdés rejlik. Megtehetünk-e mindent a környezetünkkel és általában a természettel, amire pillanatnyi érdektől vezérelve kedvünk támad?
Néhány hete az egész világot bejárták a brit nagyvárosok körül égő hatalmas máglyák képei. Százezer szám égtek a lemészárolt állatok, amelyek titokzatos betegséggel fertőződtek meg. A kergemarha-kór okát a szakemberek abban látják, hogy a szerencsétlen állatokat elhullott társaik testéből készült táppal etették. A marhák több millió éven át beérték a növényi táplálékkal, s csak a legújabb időkben kényszerültek rá a kannibalizmusra. Aligha csodálkozhatunk azon, ha alig néhány generáció után a természet visszaüt arra a civilizációra, amely ilyen látványosan felborította a táplálékláncot. A tömeges állattartás időről időre más járványokat is kivált, amelyek valóságos hadiállapotot okoznak az Európai Unió határain belül és kívül. Végső soron nem arról van szó, hogy az állatok nem "nagyüzemi hasznosításra", hanem állati életre születtek? S ha minden átmenet nélkül mégis az előbbire fogjuk őket, akkor valósággal beleég a húsukba a természet tiltakozása a visszaélések ellen? A háziállatok domesztikálása emberek és állatok végtelen generációin át zajlott, míg napjainkban egyik napról a másikra kényszerül bele sok millió állat egy soha nem volt ridegségű rendbe. Nem részletezve most a genetikai manipulációkat, a klónozást és a közeljövő egyéb leleményeit. S mivel a húsukat esszük és a tejüket isszuk, minden nyílt és lappangó betegségük átöröklődik belénk és utódainkba.
Nem őrültség hát azt gondolni, hogy mindent megtehetünk velünk, amit több millió év alatt senki sem tett meg az élővilággal? A hagyományos közösségekben (s az ortodox zsidóknál a mai napig) elsőszámú közösségi ügy volt az élelmiszerek előállítása. Nem akkor tévedtünk zsákutcába, amikor elfogadtuk, hogy ez szakmai kérdés, amelyhez az átlagember egyáltalán nem érthet? Ha annak idején népszavazásra teszik fel a kérdést, etessük-e marhatáppal az amúgy növényevő állatokat, könnyen lehet, hogy a háziasszonyok, latintanárok, autószerelők és publicisták bölcsebb - és hosszú távon szakmailag is igazabb - választ adtak volna az úgynevezett szakembereknél. Akikben szinte szó szerint a "semmi sem lehetetlen, amit elgondolunk" megszállottsága munkál a csontliszttől egészen a klónozásig. A környezetvédők más tiltakozó mozgalmakkal szemben nem kevesebb, hanem radikálisan több demokráciát követelnek. Azt, hogy a laikus többség minden olyan gazdasági és tudományos döntésbe beleszólhasson, amely érdemben kihat a társadalom vagy éppen az egész emberiség jövőjére. Seattle-től Prágán át Davosig ez a beleszólási igény fogalmazódott meg, amelyre a világot uraló gazdasági elitnek egyelőre a merev elutasítás a válasza.
Árvizek és a globális felmelegedés korát éljük. Noha az emberiség korábban is jóvátehetetlenül el tudott pusztítani kisebb-nagyobb természeti egységeket (így lett kopár még az ókorban Ciprus szigete), az egész földgolyó klímáját csak mostanában tudja veszélyeztetni. Zágoni Miklós e hasábokon is lendületes adatokkal bizonyította, hogy a sok természeti katasztrófa nem véletlenül történik velünk. A sokat emlegetett üvegház-hatás a természet rendjébe történő, oktalan beavatkozás szükségszerű következménye, s a fekete leves java még csak ezután következik. A század- és ezredforduló beköszöntét övező közöny és érdektelenség oka jórészt az, hogy az emberek ösztönösen, zsigereikbe táplált előrelátással félnek a jövőtől. Az ötvenes és hatvanas évek jövőt illető optimizmusa az ismeretlen járványoktól és környezeti katasztrófáktól való szorongásba csapott át. (Egyébként még arra sem kaptunk választ, honnan ered valójában az AIDS, s ha tényleg a majmoktól, akkor annyi évezred után miért éppen a mi életünkben csapott át az emberre?)
Az ifjabb Bush elnök nemrég azt a kijelentést tette, hogy a széndioxid nem tekinthető szennyező anyagnak, s ezért az Egyesült Államok nem is tervezi a széndioxid-kibocsátás csökkentését. Ez ugyan ellentmond saját választási ígéreteinek és az előző amerikai kormány nemzetközi kötelezettségeinek, de ez politika, amelyről többféleképp lehet gondolkodni. Az azonban túlmegy a józan politikai vitán, ha a világ vezető hatalmának első embere egyszerűen kijelenti: a széndioxid nem szennyező anyag. Szódavízbe keverve valóban nem az, bátran fogyaszthatja bárki a whiskey-jéhez. (Bár én nem szeretem szódával.) A széndioxod azonban egyik fő okozója az üvegház-hatásnak. Nem vagyok szakember, de annyit én is hallottam, hogy a légkörben levő széndioxid-mennyiség (mely üvegként nyeli el a napfényt és visszafogja annak visszatükröződését) jelenleg hat Celsius fokkal emeli meg a Föld átlagos hőmérsékletét. Hasonló okból, mint ahogy nyáron melegebb van egy üvegtető alatt, mint a szabad levegőn.
Ha a levegőbe jutó széndioxid mennyisége a jelenlegi trend szerint folytatódik, akkor ötven év múlva - csak ennek hatására - újabb hat fokkal emelkedhet Földünk átlagos hőmérséklete. Saját világa felfűtésére, a jéghegyek elolvasztására, a tengervíz szintjének megemelésére és a Golf-áram eltérítésére is csak most adódott lehetősége az emberiségnek. Igen, ma már ez is lehetséges, alapvetően megváltoztathatjuk a földeket és a vizeket. De erre szinte szó szerint áll a "ha a tüzet szereted, a füstjét is szenvedd" igazsága. A baj csak az, hogy a következményeket most és fél évszázad múlva elsősorban nem azok szenvedik el, akik most a döntéseket hozzák. Zömmel a szegény országok lakói és a gazdagabb államok szegényei szenvednek majd a mindenható profit érdekében. Ahogy az amerikai környezetvédők keserűen kommentálták, Bush elnök ezzel a politikájával nem a gyerekeket, hanem a "big business"-t védi. Elég szegényes az a demokrácia, amelyben az állampolgároknak bele sem nem szólhatnak abba, hogy a kormányok milyen döntésekkel veszélyeztetik a jövő generációk élethez való jogát. (Ez természetesen nem csak az Egyesült Államokra áll, ahol a környezetvédők legalább megszervezhetik magukat, s a zöld ügy a Gore-Nader belviszály miatt bukott el négy esztendőre.)
Bábel képzeletbeli tornya, a természet korlátlan átalakításának terve minden ízében remeg. A modern ember fél a tápláléktól, amit eszik, fél a levegőtől, amit beszív, retteg az ismeretlen betegségektől, amelyeket balsejtelme szerint maga a tudomány okoz, s ösztöneivel érzi, hogy a természetet nem lehet büntetlenül leigázni. (A tudomány természetátalakító erejét egyébként egy bizonyos Sztálin nevű gondolkodó hirdette legharsányabban - különös, hogy művének folytatói manapság nem hivatkoznak rá.) Ha őszintén hiszünk a demokráciában, akkor úgy kell kiterjeszteni annak működését, hogy a gazdasági és környezetvédelmi döntések nyilvánosak legyenek, mindenkor a többség és a jövő generációk érdekeit szolgálják. Az emberek többsége bizonyosan nem akar égigérő tornyot és a lehetetlen megvalósítását, megelégedne egy kicsit élhetőbb világgal is.
Én is azt hiszem, hogy azoknak kellene bizonyítékokkal előállniuk, akik Krisztust NEM a keresztény vallás alapítójaként szeretnék értelmezni. Az viszont igaz, hogy az első századokban a keresztény egyház még nem tagadta kategorikusan a lélekvándorlást. De amúgy is számos korabeli filozófiai iskola hatása alatt állt, legalábbis Szent Ágoston és társai működéséig. Nyilván nem csak a filozófiai azonosság, hanem a korabeli "magas kultúra" hatása is érvényesült abban, hogy végül az arisztotelészi és platóni (bár sok kérdésben ez a kettő is ellentmond egymásnak) lett a kanonizált filozófiai hagyomány nem-keresztény gyökere.
Szerintem némiképpen eröltetett a keresztyénség és a buddhizmus párhuzamba állítása. Egészen egyszerűen azért, mert a két világvallás - avagy Jézus tanításai és az időközben intézményesült buddhai gondolat - kétezer év alatt kevéssé érintkezett, nem hatott egymásra.
Senkit se tévesszen meg a morális hasonlóság. A nagy életigazságokat tekintve minden világvallás mutat hasonló jegyeket: még Mohamed is jutott olyan erkölcsi következtetésekre, amelyek magától értetődőek az Egy Istent vallók számára, de ettől Mohamed még nem keresztény vagy zsidó hatásra gondolkodott, amikor alapvető kérdésekben állást foglal,holott a hasonlóság kézenfekvő lenne, hiszen mindkét vallást testközelből ismerte.
A két vallás - keresztyénség és buddhizmus -közötti hasonlóság semmiképpen sem fakadhat abból a tényből, hogy Jézus Egyiptomban töltötte gyermekkorát, hiszen ez legenda, a történeti Jézusról alig-alig tudunk valamit. Bátor állítás kijelenteni, hogy Jézus megismerkedett volna a buddhizmussal, hiszen maga sem utal rá, az evangéliumok sem ismerik a párhuzamot, buddhista tanok közvetlenül nem jelennek meg a jézusi életműben. Meggyőződésem, hogy közvetve sem. Minden ellenkező állítást bizonyítani illene, hiszen bizonyság híján Jézus és Buddha merész párosítása puszta fikció marad.
Általában véve nem kedvelem "A zsidó Jézus", "Jézus és a buddhizmus" stb. hangzatos, mindent, és annak ellenkezőjét is bizonyítani kész könyveket. Lehet éppen vizsgálni ezeket a vonatkozásokat, de komoly forráskritikával, a lényeget - hogy ti. Jézus a keresztyénség létrehívója - mindenképpen szem előtt kell tartani. Hovatovább már ott tartunk, hogy a történeti Jézus relativizálódik, holott az emberiség történetében, Isten és ember viszonyában az Ő eszméi a legeredetibbek, a legönállóbak.
Csak nagyjából olvastam el az utóbbi pár hozzászólást amelyben arra céloztok, hogy Jézus a buddhizmusból merítette szeretetét, tanait, bölcsességét stb.
Véleményem és személyes meggyőződésem az, hogy ez nem így történt. Jézus szavait, példabeszédeit figyelmesen átolvasva illetve viselkedését alapul véve nem kétséges, hogy Jézus vagy nem került kapcsolatba a buddhizmus tanaival vagy ha mégis, annak nem volt semmilyen alakító, formáló hatása Őrá nézve.
Természetesen van hasonlóság Jézus és Buddha tanítása között - főleg a felebaráti szeretet terén, de ennek az a magyarázata, hogy mindketten MEGÉLTÉK és megértettek, hogy mi AKADÁLYOZZA az emberek egymás iránti szeretetét. Buddha bölcsessége a megvilágosodásból fakad, míg Jézusé az Atyai Lélektől (vagy SzentSzellemtől). De mindkettő KÜLÖN FORRÁS, Jézus tanítása, bölcsessége nem a buddhizmus, hinduizmus, brahmanizmus stb. hagyományaiból, tanításaiból származik. Azt pedig teljesen kizártnak tartom, hogy Jézus járt volna Indiában, ha bármely evangélium ezt állítja, azt jóesetben tévedésnek (szigorúan véve pedig hamisításnak) tartom.
Mindezt nem piszkálódó vagy provokáló szándékkal írtam.
A legismertebb könyv e témában Holger Kersten (freiburgi protestáns vallásoktató) könyve, a "Jézus Indiában élt" (BioGráf 1992). Itt-ott kifjezetten meglepő és szemellenző-szaggató. Nem is tudtam például, Szent Jozafát legendája Buddháról szól. Vagy hogy a katolikus egyház egészen Origenészig elfogadta a reinkarnáció tanát, csak aztán Justiniánus (!!!) betiltatta egy csonka zsinaton 553-ban, ami ellen Vigilius pápa ki is fejezte tiltakozását stb. stb.
Mindenesetre tény, hogy a távol-keleti vallások nem egy, ún. klasszikus jézusi elvet már i.e. 600 körül megfogalmaztak (az aranyszabály szó szerinti szerzője pld. Konfuciusz), csak valahogy a Szentszék ezt még most sem szereti nagyon hangoztatni.
Kedves Engels,
egy pillanatig sem hiszem, hogy provokálnál. (Ilyen névvel amúgy se....) Azt hiszem, a keresztények túlnyomnó többsége semmit sem tud arról, mennyire ismerhették a korabeli Közel-Keleten a buddhista tanokat.
Voltam egyszer egy lelkigyakorlaton, amelyet egy Nuygatról hazalátogató, igen nyitott és magát szociálliberálisnak nevező jezsuita tartott. Ő a keleti típusú meditációt propagálta és egyébként is láthatóan rokonszenvezett a buddhizmussal. Úgy tudom, a magyar egyház egyelőre messze áll ettől. Ha tudsz e témakörben ajánlani valami hasznos olvasmányt, gondolom, többeket érdekelne.
"Alapvetően azonban Jézus Krisztus mégis a zsidó hagyományt, az Ószövetség tanítását értelmezte át a radikális szeretet nevében."
Jogos. Én csak azt mondom, hogy pont a "radikális szeretet" az, aminek hagyománya buddhista volt akkoriban már jó párszáz éve, és amely nem csak "közvetve", hanem az egyiptomi buddhista misszió révén akár közvetlenül is hathatott a fitalságát Egyiptomban töltő Jézusra. Az istenkirályt kereső napkeleti bölcsek is pontosan úgy viselkedtek, mint a láma-reinkarnációt kereső boncok, és egy 12 éves kis láma, akit gondosan nevelnek, szerintem mai is vitatkozhatna tudós papokkal bármely zsinagógában...
Nem provokálok. Csak valahogy - az az érzésem - a kereszténység a zsidó és hellén hatás mellett mintha megtagadná buddhista gyökereit, holott Jézus életében is már legalább két-három olyan "vándorsztori" megtalálható, amelynek forrása Buddha élete. És e gyökerek éppen most válnának aktuálissá, amikor a világon a kereszténység egyetemes üzeneteit keressük.
Kedves Engels,
valóban nem lehet kizárni, hogy a Közel-Keleten az adott időben közvetve hatottak a buddhizmus igéi is. Alapvetően azonban Jézus Krisztus mégis a zsidó hagyományt, az Ószövetség tanítását értelmezte át a radikális szerete nevében. Az Evangélium nehezen érthető az Ószövetség nélkül, másfelől - legalábbis szerintem - meg is haladja azt. A törvények részletes betartása helyett magasabb dimenzióra emeli a szeretet általános parancsát.
Messzemenően egyetértek majdnem minden gondolatoddal. De engedj meg egy aprócska kiegészítést: A parttalan szeretet, a minden elesettel való szolidaritás gondolatát a nazarita Jézus valószínűleg az akkoriban már Egyiptomban is párszáz év óta térítő buddhista misszionáriusoktól vehette át. Ezt megemlíteni részemről nem az ikonrombolás szándéka inspirálta, hanem a figyelemfelkeltésé olyasvalaki számára, aki szerint "Európa buddhista is"...
Kedves Wunde és minden csettelő!
Köszönöm gondolataitokat.
A hét második felében Siófokon részt vettem a Pax Romana katolikus értelmiségi mozgalom kongresszusán és beszédet is mondtam. Gondolatataim nrészben e topic témájához kapcsolódnak, részben a magyra katolikus egyház jövőjéről szólnak. Ha kissé hosszú is, figyelmetekben ajánlom előadásom leírt szövegét.
Hegyi Gyula
A szolidaritás egyháza?
A "keresztény Európa" kifejezésről mindig újságírói pályám egyik drámai pillanata jut eszembe. A kilencvenes évek elején a Magyar Hírlap szerkesztőségében interjút készítettem Tegyey Gábor jezsuita szerzetessel, a brüsszeli katolikus információs központ vezetőjével. A nagy műveltségű és progresszív gondolkodású jezsuita látható élvezettel szedte ízekre Antall József akkori miniszterelnök "keresztény Európáról" szóló téziseit. Interjú közben az atya váratlanul rosszul lett, mint később kiderült, agyvérzést kapott. Bár semmi gyakorlatom sincs az ilyesmiben, csodával határos módon néhány perc alatt sikerült orvost szereznem. Amikor másnap meglátogattam a már lábadozó szerzetest, azonnal az interjú sorsáról kérdezett. Félbe maradt jegyzeteim alapján elkészítettem a cikket, s Tegyey atya a betegágyán nemsokára fülig érő mosollyal olvashatta a tőle származó, s négy hasábos címbe kiugratott idézetet: "A keresztény Európa csak lázálom".
A "keresztény Európa" emlegetése Tegyey szerint kifejezetten ártalmára van a katolikus egyháznak. Egyrészt már régóta értelmét vesztette, másrészt széles körben gyanakvást és ellenszenvet kelt a keresztényekkel szemben. Az egyház a kulturálisan és világnézetileg sokféle Európában csak más értékrendekkel versenyezve jelenítheti a kereszténység kétezer esztendős értékeit. Ehhez pedig el kell sajátítania e verseny korszerű szabályait is. Ha vélt előjogaira számítva nem ezt teszi, akkor esélye sincs a sikerre. Ez a gondolat különösen érvényes Magyarországon, ahol nagy hagyománya van annak az önsorsrontó magatartásnak, amely a versenyhelyzetre sértődött félrevonulással reagál. Nemcsak az egyháziak, hanem a világiak, sőt, olykor az uniós csatlakozással foglalkozó politikusok körében is.
Míg a "keresztény Európa" kifejezéssel csak a kontinens elmaradottabb részén lehet házalni, addig a "szociális Európa" jelszava mostanában a nyugati fővárosokban is divatosan cseng. A szocialista politikusok által kreált, de kereszténydemokrata körökben is felvállalt fogalom elsősorban az észak-amerikai és távol-keleti versenytársadalmakkal szemben kíván egy igazságosabb és kiegyensúlyozottabb modellt felmutatni. A szociális Európa legtömörebben talán Jospin francia miniszterelnök bon mot-jával jellemezhető: piacgazdaságot igen, piaci társadalmat nem akarunk. Az Európai Unió a jövedelmi és infrastrukturális különbségek tudatos kiegyenlítésére törekszik. Mégpedig úgy, hogy a gazdagabb egyénektől és térségektől lefölözött javakat - központi politikai akarattal - a szegényebbek felzárkóztatására csoportosítja át. Aligha véletlen, hogy Thatcher bárónő repülősóért kiált és a számára borzalmas "szocializmus" szót emlegeti a brüsszeli bürokrácia hallatán. Ha túloz is, annyi bizonyos, hogy az Európai Unió tudatosan vállalja a jövedelmek újra elosztását, a fejlettségbeli különbségek kiegyenlítését és a lemaradókról történő, intézményes gondoskodást. Ilyen értelemben csúnya idegen szavakkal élve szociálisabb, etatistább és dirigistább, mint az a neoliberális modell, amelyet a rendszerváltó országok többségére erőltettek a kilencvenes években. Innen származik az a paradoxon, hogy az uniós csatlakozás Magyarország esetében egyszerre követeli meg a piaci reformok folytatását és ugyanakkor a szociális feszültségek jelentős mérséklését.
Van-e bármi köze a "szociális Európa" divatos kifejezésének a Tegyey atya által oly lesajnálóan emlegetett "keresztény Európához"? Pontos fogalmazásra törekedve úgy helyes fogalmazni, hogy természetesen nincs. De volt és finom áttétellel a jövőben is lehet. Vallásilag és kulturálisan a mai Európa ugyanannyira ateista, muzulmán vagy buddhista, mint amennyire keresztény. Másfelől a szociális Európa alapeszménye végső soron mégis az Evangéliumban és az Apostolok Cselekedeteiben megjelenő szolidaritásra épül. A baloldali mozgalmak, akár bevallják, akár nem, Krisztustól és az őskeresztényektől vették át az egyenlőség és a testvériség gondolatát. A szegények, a betegek, az elesettek iránti szolidaritás, a közösségi értékek tisztelete, a vagyonnal együtt járó felelősség gondolata alapvetően keresztény hagyomány. (Bár bizonyos elemei a zsidó és az iszlám vallásban is megjelennek.) A versenyelvű amerikai társadalommal és az államosított szovjet modellel szemben Nyugat-Európa 1961-ben alkotta meg az Európai Szociális Chartát, a jóléti társadalom alapokmányát. Néhány év múlva a II. Vatikáni Zsinat Gaudium et Spes című dokumentumában a katolikus egyház is hitet tett a teljes foglalkoztatásra, az erős szakszervezetekre és a tulajdonnal járó felelősségre épülő társadalom modellje mellett. Ez volt a jóléti állam diadala, mely a második világháború utáni Nyugat-Európában a szociáldemokrácia és a keresztény szociális gondolat közös gyermekeként született meg.
Ennek azonban lassan már negyven esztendeje. Az új évszázad - és vele az új évezred - a sokoldalú félelem és szorongás szellemében kezdődik. A jóléti állam mély válságba jutott, a szegények és a gazdagok közti szakadék a gazdag országokban is folyamatosan növekszik. A globális felmelegedés a szakértők szerint néhány évtizeden belül világméretű katasztrófával fenyeget. Addigra jelentősen megfogyatkoznak az energiakészletek, s a kiszikkadó olajcsapokért olyan állatias küzdelem várható, amelynek előképét a Mad Max című film már elénk vetítette. Mindenfelől új és ismeretlen járványok várhatók, miközben a tudomány a meglevő járványok (így az AIDS) eredetéről sem tudott érdemlegeset mondani. A gazdag országok ma leginkább bombákkal és kereskedelmi szankciókkal fegyelmezik a gyengébbeket, azt sugallva nekik, hogy ha állig felfegyverkeznek, akkor majd ők is beleszólhatnak a nagyok játszmáiba. (Legjobban Kína látszik érteni ezt a leckét.) A Biblia szerint az Úr elsősorban azért zavarta szét a bábeli torony építőit, mert megértette, hogy az emberek a torony befejezése után mindent megtehetnek majd, "aminek a megvalósítását elgondolják".
A népbutító szórakoztatóipar minden igyekezete ellenére sokan tudják az eszükkel (és még többen érzik a zsigereikkel), hogy a következő néhány évtized nehezebb és válságosabb lehet annál, amit az elmúlt húsz-harminc esztendőben megéltünk. A nyugati civilizáció eddig úgy oldotta meg a konfliktusait, hogy a problémáit - a szegénységtől az ideológiai háborúkon át a környezetszennyezésig - a világ fejletlen részébe exportálta, nyersanyagát és munkaerőkészleteit pedig onnan frissítette fel. Saját leleménye, a globalizáció, a világ "összeszűkülése" azonban lehetővé tette, hogy ezúttal ne a birodalom, hanem a gyarmat vágjon vissza. Fegyverrel, menekültek tömegével, borzalmas járványokkal, vagy éppen globális környezetszennyezéssel.
A kereszténység minderre egyetlen választ adhat, az egyetemes szolidaritásét. Kritikusai sokat ironizáltak azon, hogy a szolidaritás, a jó cselekedetek jutalmáért az egyház egyedül túlvilági jutalmat ígérhet. A modern világban a helyzet alapvetően megváltozott. Az elemi szolidaritás hiánya szociális és környezeti téren egyaránt visszaüthet arra az elitre, amely megfeledkezik mások és a természet tiszteletéről. A huszadik század kegyetlen diktatúráit egyértelműen a liberális gazdasági és társadalmi modell hibái segítették hatalomra. A tőzsdeválság méhéből már születtek szörny-államok, s ha a nyugat-európai szociáldemokrácia harmadik utas kísérlete nem sikerül, akkor a jobboldali és később baloldali szélsőségek hamarosan ismét tarolhatnak Európában. Az ózonlyuk sérülése a jövő környezeti katasztrófáinak parányi előjeleként máris bőrrákkal fenyeget, az elegáns fürdőhelyeken éppúgy, mint a favellák között. Ha a gazdag egyének és államok elsumákolják a szolidaritást, akkor könnyen rájuk omolhat a jelenlegi rend és szó szerint rájuk sülhet a létező világ. A szolidaritás, gyakorlatiasabb szóval az együttműködés elsősorban a gazdaságilag fejlett, de kicsiny és sebezhető országok számára válik parancsoló szükségszerűséggé. (Mint amilyen Magyarország is.)
A keresztény szolidaritás két jellemzőjét Krisztus határozta meg az erőszakmentességben és a parttalan szeretetben. A keresztények a legradikálisabb szociális és környezetvédő mozgalmakban is részt vehetnek, ha azok nem pusztítással, hanem átfogó reformokkal kívánják megváltoztatni a jelenlegi világrendet. Másfelől a múlton való kesergés és sértettség a legbiztosabb út a keresztény üzenet lejáratására. A magyar katolikus egyház előtt is egyetlen komoly alternatíva áll: a "keresztény Magyarország" lázálma, vagy a szolidaritás egyházának újjászervezése. Az előbbi út jellemzői Mindszenty József bálvánnyá emelése, az államegyházi szerep (amúgy reménytelen) visszaigénylése, a múlt dicsőségének és sérelmeinek felmelegítése, s nem utolsósorban a "keresztény-nemzeti" ideológia újraélesztése. Párhuzamosan azzal, hogy a hasonló "nemzeti" katolicizmus Szlovákiában a lappangó, a Csángóföldön a nyílt magyarellenességet pártolja. Amikor a magyar és mondjuk a szlovák katolikus egyház vitájában egy külügyminiszter közvetít (még ha jó szándékkal is), akkor a katolicizmus szót csak pironkodva lehet "egyetemesnek" fordítani.
A másik út - s ezen is tett már apró lépéseket a magyar egyház - a radikális szolidaritásé. Szakítani a huszadik századi nosztalgiákkal, s a mindenkori hatalommal való együttműködés (vagy merev szembenállás) helyett ott kell aktívnak lennie, ahol erre a legnagyobb szükség van. A szegények, a hajléktalanok, a betegek, a menekültek között. A karitász szolgálatán túl tevőlegesen küzdve a társadalmi igazságtalanságok mérsékléséért és a "piacelvű társadalom" szellemisége ellen. II. János Pál pápa nyomán valóban keresztényellenes botrányként utasítani el a rasszizmust és a nacionalizmust, beleértve a magyar nacionalizmust is. Az egyházat senki sem akadályozhatja meg abban, hogy felvállalja a cigánymissziót, iskoláiban kvóta szerint taníttasson roma gyerekeket, s idővel cigány papok és püspökök is misézhessenek a magyar templomokban. A magyarországi kínaiak éhesek a keresztény igére, de ezt ma leginkább Amerikából átrándult misszionáriusoktól kapják meg. A szakszervezetek vágyakozva idézik a szociális enciklikák fennkölt szövegét, s kíváncsian várják, hogy a hazai munkavállalók érdekében számíthatnak-e a katolikus egyház (s persze a protestáns felekezetek) támogatására?
A környezetszennyezés ellen a legjobb törvény sem elégséges, ha nem jár együtt a társadalmi tudat megváltoztatásával. Az egyház - éppen a Bábel tornya példázata alapján - a környezetvédelem lényegét értetheti meg a társadalommal. Nem tehetünk meg mindent a természettel, amit tudományos felkészültségünk alapján megtehetünk: mert teóriánk sok van, de földből és légkörből csak egyet kaptunk. S a környezetvédelem szempontjából egyre megy, hogy Természettől vagy Istentől kaptuk. Ha az egyház mindenütt a legjobb és legnemesebb ügyek mellett mutatja meg magát, s messze kerül a hatalomtól és a pénzügyi elittől, akkor különösebb térítés nélkül is felkelti tanítása iránt az értékválságban szenvedő, szellemileg és lelkileg éhező tömegek érdeklődését. Mint sok minden, ez is ebben az évtizedben dől el. A szociális és környezetvédő mozgalmak még képlékenyek, sokféle befolyásra nyitottak, s az egyház szabadon választhat a sokfelé nyitott szolidaritás és a befelé zárkózás között.
Kedves Hegyi Gyula,
...örömmel olvastam soraid. Ugy gondoltam irok egy par sort, az én pechem marad ha nem irok neked valami ujat. Elnézést a hibakért, én német vagyok, csak magyarul is tudok.
Több komoly témat ragadtal ki. Itt az embereket rendszeresen foglalkoztatja a kizsakmanyolas. Szabad almodnunk, de nem szabad dadognunk. Probaljuk meg a jelenlegi jövö-sokkot megvilagitani, és vajon képesek vagyunk-e vallalni a haladast, amikor nem vagyunk idö-milliomosok. Mi azt tapasztaljuk, hogy jobban élni azt jelenti, többet dolgozni, de több szabad idöt kérünk. Hiszen a vagy végtelen...Sok embernek itt a vagya a multhoz valo visszatérés, az egyszerüség. A megallas kényszerét érezzük. Felfogjuk a karpotlas, menekülés szükségét. Az eligeneditö munka kényszerre gondolok, mint menekülés és a karpotlasnal, hianyzik a gyermekeknek a „fészek melege“. A nök mar régen félnapozhatnak (nincs szüksége mindenkinek dolgozni, de kell nekünk is az elismerés). Mivel a szabad idönek adunk elsöbséget és azt mondjuk „Zeit ist Geld“...és nem kell, hogy agyonüsse az idöt a munkahelyén valaki. Nö persze a kreativitas is ezzel ha van több szabad idönk és a klub élet, a sport is virul. Uj szemlélet ez, harmonizalni akar. A csata hol fog eldölni (a hatranyos helyzetü népeknél). Ez nem éppen tetszés szerinti feladat. A jobban élés nem véletlen és a jolét nem jobb mint a nyomor. A problémank még az , hogy a férfiak mindig jobban elkényesztetettek a katonasagnal észrevehetö.
Keresztényként élni mit is jelent?
Isten szereti az embert, létünk bonyolult, de valalni kell a szeretet kapcsolatait és szembenézni az elöre nem latottakkal. Svajc a békéért küzd és a béke nem az hogy nincsen haboru , hanem folytonosan épiteni kell.
Böségi tarsadalmunk miatt segitkezünk ahol tudunk külömbözö formaban. Mi itt sporolunk, mindig is azt tettük. Egyszerüen nem latni, ki a miliomos az utcan, ha nem latod a kontojat. Gyüjtsük az ujsagpapirt tonna szamra, az öreg hasznalt üvekeket, hiszen a nyersanyag takarékossagara ügyelni kell. Nem dicsekvés akar lenni, hanem a közteherviselésre törekszünk.
Az adorendszerrel nem vagyunk kibékülve, mert egy miliomos, kevesebb adot fizet mint egy középosztalyu. A szegényeknek is a minimum megélhetöség biztositva van, lehet autoja, Tv-je is. Szegény és szegény között orszagonként kell külömbséget tenni. Minden multinacionalis a nép, az igazgatasi szervek is lassan, vallalatok, bankok. Persze mindenre szavazni kell szüntelenül, még a bepolgarosodasnal is, minden ami a szemünket szurja. Ha a mértéktelenség veszélyeit nézzük melyek ellenörizhetetlenné vallnak (gentechnika, kisérletek az allatokkal, lazongunk). Kétségbeesni nem szoktunk, hanem hullamokat kavarunk. Mert a rend szeretete maga is rendet teremt. Megrémit bennünket ha a vallas szabadsagot nézzük, mert az lepel...A sarlatanok ellen is lazadunk. „ Az
allam van az emberért, nem pedig az ember az allamért“ A politika ne deformalja az ember arculatat. Fontosnak latjuk, hogy mit hagyunk szellemben mint szivben a gyermekeinkre.
A küszöböt batran kell atlépni, jozan ésszel Istennel.
Tisztelettel / wunde
Én is azt olvastam, hogy református, evangélikus és katolikus egyházi vezetôk egyaránt arról számoltak be, hogy ebben a húsvéti idôszakban sokkal többen vettek részt a szertartásokon, mint korábban.
A pápa már évek óta hirdeti a nagy lelki megújulást, a kereszténység új tavaszát, "amire a Szentlélek indítja a különböző közösségeket a családtól a nemzetekig és a nemzetközi szervezetekig, nem mellőzve a különféle kultúrákat, civilizációkat és egészséges hagyományokat." (Tertio Millennio Adveniente, 1994)
,,A Megváltás harmadik évezredében Isten a keresztények nagy tavaszát készíti elô, amelynek kezdete immár elôre látható.'' (Apostoli levél 1999 pünkösd ünnepén)
,,Az Egyház megtapasztalhatta egy megújult tavasz jeleit. Ezeket a jeleket a II. Vatikáni zsinat ébresztette fel, a szó legtágabb értelmében, tehát a zsinattal kezdődött meg a 2000. év Nagy Jubileumának előkészülete.
A szentév sokak szívét megnyitotta a remény felé és Krisztus fényével világította meg a világ előrehaladásának útját.'' (II.János Pál 2001.jan.14-i beszédébôl)
,,A HARMADIK ÉVEZRED MINDEN EMBERÉNEK, férfiaknak és nőknek, MEGADATOTT A FÉNY HÚSVÉTI AJÁNDÉKA, amely elűzi a félelem és a szomorúság sötétségét; MINDENKI MEGKAPJA A FELTÁMADT KRISZTUS BÉKÉJÉT, AMELY SZÉTTÖRI AZ ERŐSZAK ÉS A GYŰLÖLET LÁNCAIT. (A pápa húsvéti üzenetébôl, 2001.ápr.15-én)
A kijelentô mód az, ami a pápa beszédeiben a Szentlélek sugalmazására utal. Ezért bízom abban, hogy a világ megújulása a jóakaratú emberek által, a Szentlélek erejébôl be fog következni.
Nem igazán tudtam, hogy melyik topicba férhetne be az a gondolat, amit mindenképpen szeretnék megosztani Veletek, jónéhányat el is olvastam, és végül is úgy döntöttem, hogy ebben a topicban lesz a legjobb helyen.
Elöljáróban csak annyit, hogy római katolikus vagyok, mégis egy olyan eseményről szeretnék beszámolni, amely egy evangélikus templomban történt tegnap (16-án, hétfőn) este. A Deák téri Evanélikus Templomban a kárpátaljai árvízkárosultak javára tartottak jótékonysági koncertet, ahová a belépés ingyenes volt, és mindenki a saját pénztárcájának megfelelő nagyságú összeggel támogathatta az árvízkárosultakat.
Külön sorban szeretném megemlíteni a főszervezők nevét. A Gryllus testvérekről van szó, Dánielről és Vilmosról. Az esten velük együtt fellépett Sebestyén Márta is. A 15 Zsoltár című gyönyörű művet adták elő. Rajtuk kívül még két keresztény zenekar adott koncertet, úgy illik, hogy az ő nevüket is megemlítsem: a Kosbor, és a Promise zenekarok.
Tele volt a templom! Bizonyára sok pénz összegyűlt, de ami legalább ilyen fontos: volt ott evangélikus, katolikus, református, ateista, stb. Egyszóval jóhiszemű EMBEREK gyűltek össze, jelen esetben egy evangélikus templomban, ahol az egész hangverseny egy Istentiszteletbe volt ágyazva (megvallom őszintén, sosem voltam még evangélikus Istentiszteleten), ahol egy volt a lényeg: SEGÍTENI.
Úgy érzem, ez egy nagyon jó, és követendő példa arra, hogy vallási, politikai hovatartozás nélkül is EMBEREK tudunk lenni! Ott, és akkor hatványozottan éreztem Isten erejét, hogy igen, összefogással, az egyéni érdekek félretételével lehet keresnivalónk!
Csak ennyit szerettem volna mondani. Köszönöm, hogy meghallgattatok!
Kedves Mirabolan,
tavaly egy berlini házaspárral én is ott voltam Tihanyban a körmenetnél. (A templomba már nem fértünk be.) Idén a tó túlpartján, a fonyódi hegyen levő templomban voltam Nagyszombat este misén. Kevéssé nevezetes hely, de a panoráma legalább olyan szép. Nálunk volt körmenet, de csak a templomot kerültük meg, nem is annyira az időjárás, mind inkább sok résztvevő előrehaladott kora miatt.
Kár, hogy nem kicsit előbb írtál. Délelőtt egy fogadáson köszöntést váltottam Orbán Viktorral. Szívesen átadtam volna üzenetedet, talán még nyílik rá alkalom. Nemcsók urat délután biztos látom.
A Magyar Pax Romana e héten Siófokon (megint egy balatoni helyszín) tartja előadását. Engem is felkértek egy korreferátum megtartására. Hasonló gondolatokat szeretnék felvetni, mint a topic-nyitóban. A keresztény egyháznak (többen számban az egyházaknak) minden eddiginél egyértelműbben a szolidaritás egyházává kellene alakulnia: szociális téren éppúgy, mint a teremtett világ és környezet megőrzésében.
Az idei Nagyhét számomra annyival volt örömtelibb a szentévinél, hogy nagyszombat este fél 11-kor, a szentmise után kezet foghattam Orbán Viktorral és a feleségével a tihanyi Apátsági templomban.
Mint minden évben, itt ezen a napon gyűlnek össze a legtöbben, pedig a tűzszenteléssel már fél 8-kor elkezdôdnek a szertartások, és a gyertyás körmenet csak a rossz idô miatt maradt el (jelképesen tartottuk meg).
Kedves Gyula, megragadva az alkalmat, arra szeretnélek kérni, add át a tihanyi hívôk szívélyes üdvözletét a kormányfônek, akinek sokan nem kerültek/kerülhettek a közelébe.
Szeretettel üdvözöljük egyúttal Nemcsók Jánost, volt kollégánkat is a BLKI-bôl (katolikus barátnôi).