A pszeudóskalár-mennyiség, a negatív nyomás egyszeri adottság, ami univerzumot eredményezhet, azonban annak többszöri létrehozása, már multiverzumot eredményezne.
„Energia a gyorsuló mozgáshoz, illetve a tér gyorsuló tágulásához szükséges. A tér gyorsuló tágulását egy feltételezett sötét energia hajtja, ami nem vektormező, hanem egy skalármező, márpedig a skalármezők energiasűrűsége nem ritkul a tér tágulásával, ebből származik a gyorsuló tágulás energiája. Ezzel ugyan sérül az energiamegmaradás törvénye, de az általános relativitáselméletből már száz éve tudjuk, hogy kozmológiai léptékben nem mindig marad meg az energia. Veszhet is (például a közismert kozmológiai vöröseltolódás során), de akár keletkezhet is a semmiből, egy negatív nyomású skalármező öngerjesztő felfúvódásában (például az Univerzum első töredék másodperceiben lejátszódott inflációban, amire számos bizonyítékunk van).”
Egy negatív nyomású skalármező öngerjesztő felfúvódása, az infláció az, ami „gyakorlatilag”létrehozza azt a teret és időt, amit mi már kisimulva Eukleidészi háromdimenziósnak nevezünk. Az „ősrobbanás pillanatát” megelőzően annyira felcsavarodott, önmagába görbült volt a három térdimenzió, hogy nem lehetett kiterjedtségről, időbeliségről, csak valami pontszerűségről beszélni. Ez a pontszerűség,{a semmi} tartalmazta azt az energiát, ami a térdimenziókat mára kiegyenesítette, vagy pedig a felcsavarodottságban, a görbületekben lévő feszültség időbeli feloldódása a keletkező energia? Egy külső szferikus egy pontra irányuló nyomóerő, a pozitív nyomás felcsavarhatja e, egy kiterjedt (anyagmentes) térfogat három térdimenzióját pontszerű állapotba és ehhez mennyi időre lenne szüksége? Magyarul, felhúzható e másodszor a kozmosz rugója?:-0
Az egyenletes sebességű mozgáshoz nem kell semmiféle energia. Ez általános iskolai ismeret.
Így nem kell a fény állandó sebességéhez sem. Energia a gyorsuló mozgáshoz, illetve a tér gyorsuló tágulásához szükséges. A tér gyorsuló tágulását egy feltételezett sötét energia hajtja, ami nem vektormező, hanem egy skalármező, márpedig a skalármezők energiasűrűsége nem ritkul a tér tágulásával, ebből származik a gyorsuló tágulás energiája. Ezzel ugyan sérül az energiamegmaradás törvénye, de az általános relativitáselméletből már száz éve tudjuk, hogy kozmológiai léptékben nem mindig marad meg az energia. Veszhet is (például a közismert kozmológiai vöröseltolódás során), de akár keletkezhet is a semmiből, egy negatív nyomású skalármező öngerjesztő felfúvódásában (például az Univerzum első töredék másodperceiben lejátszódott inflációban, amire számos bizonyítékunk van).
A fény terjedési sebessége még ideális körülmények között sem lehet(ne) állandó. Az állandó sebesség egy végtelen ideig tartó, ezért végtelen távolságot átszelni képes, a saját energiájából soha nem vesztő olyasféle valami volna, ami nincs – legalábbis, az minden ismeretünknek ellent mondana.
Az efféle távolság(-és sebesség)mérés kozmológiai értelemben relatív nagy távolságon belül lehet (megközelítően) pontos, amikor már +- néhány százmillió fényévnyi tűréshatárról beszélünk.
Ennek nem (látszólag sem) mond ellent annak (nem csak) elméleti lehetősége, hogy a tér egyre gyorsuló tágulása okán sem lehet állandó a fény terjedési sebessége.:-)
Másrészt: a világegyetem (gyorsuló) tágulása egy roppant energiaigényes folyamat (volna), amit csakis (folyamatosan megújuló) plusz energia tudna fenntartani – akárcsak, mintha az univerzum egy fekete lyuk magja volna.
„oszt most mégis ott tündöklik a látóhatárunk peremén???”
Ha egy tőlünk 1 milliárd fényévre „eltávolodott” csillag 1 fény-évvel „távolabb/később” fekete lyukká omlik össze, akkor is a csillag által kibocsájtott fényt látjuk még nagyon sokáig, mert hosszú az út, amit be kell járnia a fénynek idáig.
Annyifélét kéne tudnunk a világunkról, hogy az már kissé soknak látszik és ez a sokféle cáfolja egymást.
Elegendő lenne azt megtudnunk miért úgy érkeznek ide a távolabbi objektumok fényei mintha azok elrobogó objektumok lennének. Mert ugye akár merre tekintünk a legtávolabbiak mind ugyanakkor a mostani pozíciónk közelében járt?.../persze akkor még egyik sem létezett/...oszt most mégis ott tündöklik a látóhatárunk peremén???
Ha erre reális magyarázatot találunk ez a sok egymásnak ellentmondó elmélet kiiktatható volna.
Az IDŐ, a legnagyobb úr a világmindenségben. Mivel mindennek és azok megfigyelőinek is meg van a maga ideje. Még az átellenes 13 milliárd fényévre levő objektumoknak is.:((
)))„Csak azon töprengjetek, hogy ha ellátunk 13 milliárd fényévnyi távolságba, akkor az objektumunk (amit nézünk éppen) hol járt 13 milliárd évvel ezelőtt?”
Itt volt az orrunk előtt, csak éppen mi nem voltunk még itt, ahol vagyunk. :)(((
Csak az a baj, hogy az a fény amelyik akkor távozott a most látható objektumunkból az már régen messze messze jár a mi mostani megfigyelőhelyünktől.
De most azt próbáld elgondolni, ha az ottani objektumunkról pislantgatnánk ide, akkor vajon mit láthatnánk a mi itteni pozíciónkkal átellenes 13 milliárd fényévre levő objektumokból??? Persze, persze "görbeterű világmindenségünk" mindent megold, hi hi hi.
„Csak azon töprengjetek, hogy ha ellátunk 13 milliárd fényévnyi távolságba, akkor az objektumunk (amit nézünk éppen) hol járt 13 milliárd évvel ezelőtt?”
Itt volt az orrunk előtt, csak éppen mi nem voltunk még itt, ahol vagyunk. :)
Csak azon töprengjetek, hogy ha ellátunk 13 milliárd fényévnyi távolságba, akkor az objektumunk (amit nézünk éppen) hol járt 13 milliárd évvel ezelőtt?
/Szerintem a világunk végtelen ideje létezik és végtelen ideig létezni fog. Minden létező objektum szétszéled, "napszél", "földszél", "holdszél". Csak üss egymáshoz két marok méretű kavicsot sötétben, látni fogod, hogy villanások keletkeznek. Na a végtelen időben minden "elszéled", majd a szétszéledt anyagot fénysugár halmazokká torlaszolja, ködökké, majd új objektumokká sűrűsödnek. Az új halmazok a működő objektumok fény halmazainak gócpontjainál tömörülnek. A tágulás elmélet csak fantazmagória./
De a praktikusságon túl mutat valami sokkal többet is, egy szinte hihetetlen dolgot, vagyis hogy a potenciált mindig manipulálhatjuk egy tetszőleges függvénnyel. Egyedül az a fontos, hogy amit hozzáadunk, az gradiense legyen valaminek. Bárminek. Tehát a lényeg, hogy amit hozzáadunk, abban ne legyen rotáció. A skálázásban nem lehetnek hurkok.
És hogyan alkalmazható ez az elv a Schrödinger-egyenlet esetében, ha időben változó potenciált akarunk az egyenletbe beírni?
Tegyük fel, hogy a potenciál változása négyes gradiens, vagyis nekünk ebből (elsősorban) az időbeli változás kell.
Esetleg helyfüggő konstanssal szorozva. Alapvetően a helyfüggő konstans is lehet valaminek a gradiense.
