Azt mondja Szanyi a GAME OVER-ban, ha valaki biztos valami MSZP-s galádságban, tegyen feljelentést.
Ők hány esetben is tettek, amit nagy dírrel-dúrral bejelentettek?
"Ilyen volt a médiakuratóriumok ugye, aminek az alkotmányellenességével telekiabálták az egész világot, aztán már mondhatta az AB, hogy nem is alkotmányellenes, úgyse ez a lényeg, ugyebár?"
Az AB persze nem ezt mondta, csak egyre inkább olyan döntések születnek, amiket aztán mindenki szabad értelmez. Azt azért még ők is elismerték, hogy szerencsétlen egy helyzet alakult ki.
"tisztelt baloldal - amelyik egyébként az érvényben lévo rossz törvényt alkotta"
most melyik törvényre gondolsz? (média? azt tényleg úgy szar, ahogy van. De hatpárti konszenzus alkotta)
"Ugyanilyen voltak az SZDSZ sajtótájékoztatói a Fidesz-közeli cégek, meg Simicska meg a Postabank "törvénytelenségeirol". Nagyon-nagyon sok törvénytelenségre meg lopásra bukkantak természetesen. És egy feljelentést se tettek. Vajon miért? Esetleg nem azért, mert az egész pakli vád kevesebbet ért a papírnál, mint amire nyomtatták?"
Tévedsz kedvesem. Tettek feljelentést, a rendőrség még mindig állati keményen dolgozik az ügyön. Gondolom marhára beleizzadtak. Pihennek kicsit, akárcsak a két cégtulaj török ügyében.
"nem az kibál-e, akinek a háza ég"
Kiabál itt már mindenki: Kövér, Torgyán, Répássy, Rogán, Demszky, Vancsik, Csurak ...
Kedves Sarele,
szerintem rá is vonatkozik.
Ugyanakkor, meg ne haragudj, ha valami alkotmányellenes, akkor az Alkotmánybírósághoz kell fordulni. Aztán lehet ugyanúgy nem elmenni, stb, mondván: folyamatban az alkotmánybírósági vizsgálat.
Persze, ha valami még véletlenül sem alkotmányellenes, a legegyszerubb azt mondani, hogy ez bizony alkotmányellenes, aztán elfeledkezni arról, hogy az AB-vel is leméressük az állításunkat.
Egyébként az ellenzék, különösen az SZDSZ, rendszeresen él ezzel a demagóg eszközzel, kihasználva, hogy az újságírók valahogy mindig elfelejtik megkérdezni oket, miért nem élnek a jogorvoslattal.
Ilyen volt a médiakuratóriumok ugye, aminek az alkotmányellenességével telekiabálták az egész világot, aztán már mondhatta az AB, hogy nem is alkotmányellenes, úgyse ez a lényeg, ugyebár? Mindösszesen arról van szó, hogy a tisztelt baloldal - amelyik egyébként az érvényben lévo rossz törvényt alkotta - semmilyen javaslatba nem megy bele, ami a jelenlegi szerencsétlen helyzeten változtatna, ugyanakkor nem adna nekik ugyanannyi kuratóriumi tagot, mint a jobboldali pártoknak. Arról nem beszélve, hogy a világon jobboldal-baloldal felosztású médiaellenorzés sehol sem létezik - mert ezer okból teljes képtelenség -, fenntartanak egy rossz helyzetet, és a kormányt teszik felelossé érte.
Ugyanilyen voltak az SZDSZ sajtótájékoztatói a Fidesz-közeli cégek, meg Simicska meg a Postabank "törvénytelenségeirol". Nagyon-nagyon sok törvénytelenségre meg lopásra bukkantak természetesen. És egy feljelentést se tettek. Vajon miért? Esetleg nem azért, mert az egész pakli vád kevesebbet ért a papírnál, mint amire nyomtatták?
Ha valami alkotmányellenes, kedves Sarele, akkor tessék az Alkotmánybírósághoz fordulni. Nem csak hogy így tiszta, nem az kibál-e, akinek a háza ég. Állampolgárként én ezt követelem az adómból fizetett képviseloktol.
Meg azt is, hogy számoljanak el a vagyonukkal.
Ugyanakkor lásd be, hogy vannak dolgok amiről vannak akik azt képzelik, hogy alkotmányos, mások azt, hogy nem. Addig amíg ezek az urak s, hölgyek csak imígyen gondolkodnak, nem fog a véleményük megváltozni, ezáltal cselekedeteik is álláspontjukat fogja tükrözni.
Talán emléxel a háromhetes parlamenti ciklusok bevezetéséről. Ugyanez volt a probléma, hogy 2/3-os szabályt változtattak meg állítólag feles szavazással. Képzeld az a paradox (ismered e szót?) helyzetet, hogy mig a kormánypártok háromhetente, az ellenzék hetente ülésezett volna. Aztán mit is mondott az Alkotmánybíróság? Persze megkérdezték.
Nem úgy mint most.
Arra válszolj nagyokos, hogy miért nem fordul senki az Alkotmánybírósághoz?
Szívesen válaszolok Sovány-dagi úr ügyben, ha tudok, de mi az alkotmányellenes benne?
Szóval bármit meg lehet tenni, hátva valaki nem fordul az AB-hez, és átmegy? Így képzeled?
Amúgy törvény és törvény között van hierarchia. Ismered talán et a fogalmat. Ha a BTK azt mondja, hogy nem szabad bérgyilkolni, de Demeter miniszteri rendelettel ezt engedélyezi, attól azt még nem szabad!
A koalíció most módosított lazán a (2/3-os) házszabályt. így már nem kötelező megszavazni a vizsgálóbizottságok létrehozását. Persze a Fidesz Rt. részvényesei, pajtásaikkal, eddig sem tették. Fura, hogy a szocik hagytak azért átmenni egy-két ilyen ellenzéki kezdeményezést.
De arra nem feleltél: Sovány uraságra nem vonatkozik az Alkotmány?
Ha 2/3-os a törvény, és felessel lett megszavazva, akkor van jogorvoslat: Alkotmánybíróság.
Ehhez a szervezethez még sem a szocik, sem a szadesz nem fordult, mindkét párt csak azt szajkózza: alkotmányellenes! Ha igazán biztosak lennének a dolgukban, már tutira megtették volna a kontrollépéseket.
Az előző ciklusban sokaknak (nagy többségnek) nem tetszett pl. a Bokros csomag. Mégsem indult sem polgári engedetlenség, mégsem szólított fel egyik akkori ellenzéki párt sem a törvények be nem tartására, hiszen ezt hatályos jogszabályok nem is teszik lehetővé, ugyanúgy mint most.
Ez nem az ellenzéki honatyák jogairól szól. Törvényről és törvénytiszteletről. 2/3-os tv-t nem illik felessel felülbírálni.
Tojo beadta. És? Lássuk is.
És ha valamihez a kormány vagy a koalíció nem járul hozzá akkor kalap-kabát?
És hogyis van ez a kötelező elmenetel? Csak az ellenzékre vonatkozik? pl. Kövérre nem?
A probléma elvi, no meg anyagi a pár milliós szakértői díjakkal.
És az egészből nem lesz semmi
Úgy tudom, Torgyán és neje már benyújtották a benyújtanivalót. Fura, hogy mintha az ellenzék az egész perpatvar okozójáról mintha már szépen el is efeldkezett volna, pedig eredetileg ezzel indokolták a vizsgálóbizottság felállítását.
Egyébként érdekes a kérdés abból a szempontból is, hogy Derek érvelése szerint teljes jogi lehetetlenség a képviselok összességének a vagyongyarapodását ellenorizni. Hiszen az ellenzék ehhez nem járul hozzá, ugyebár, és mivel Derek szerint csak kétharmados szavazattal lehetne végrehajtani a vizsgálatot, akkor ezek szerint kalap-kabát.
Mindez nagyon jó, mindez nagyon szép, ha az ellenzéki honatyák jogairól van szó.
És az adófizetok jogai merre találhatók?
Tehát szerinted az, amit most a szocik és a szadesz csinál az polgári engedetlenség?
Akkor miért nem ezt mondják? Ezt még egyetlen képviselőjük sem ejtette ki a száján, csak alkotmányosságról beszélnek.
Kérdezem, van-e egyéni polgári engedetlenség, vagy csak frakciófegyelem van, és ennek folyományaként frakció-polgári engedetlenség?
Na ne röhögtess. Egyébként kibicnek semmi sem drága.
"Jogsértés senkit nem hatalmazhat fel ujabb jogsértésre, ezt neked is tudnod illene. "
Azert van egy hatar,hogy meddig kell az allampolgarnak elturnie a hatalom jogserteseit. Talan eloszor a hatalomnak kellene betartani a szabalyokat es az alkotmanyossagot, es aztan kovetelni barkitol jogkoveto magatartast. Egyebkent a jogsertes igenis felhatalmazhat barkit jogsertesre es ez a tudatosan vallalt jogsertes a hatalom kiszolgaltatottjai reszerol amit az egesz vilagon polgari engedetlensegnek hivnak. Az allampolgrnak ehhez joga van, amihez a hatalomnak nincs joga az a hatalyos alkotmanyos eloirasok megszegese, vagyis egy ketharmados torveny felulbiralasa egy felessel, tehat az ennek nem engedelmeskedo kepviselok ellenallasa ezzel szemben teljesen jogos, megha torvenyszeges is a forma szerint.
Jogsértés senkit nem hatalmazhat fel ujabb jogsértésre, ezt neked is tudnod illene.
Szó sincsen katonai diktaturáról, csak egy vagyonnyilatkozatról, ami lehet érdektelen is, de éppenséggel lehet sokatmondó is. De nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy azért találták fel az Alkotmánybíróságot, hogy az Alkotmányból vezesse le, hogy valamely intézkedés, törvény megfelel e az ország alaptörvényének, annak szellemének és betűjének. Erre egyik nagyeszű honatya sem hivatott sem a bal sem a jobb oldalon.
Lehet, hogy az Alkotmánybíróság bizonyos esetekben lassan hozza meg döntéseit, de jelen esetben a fő baj, hogy mindeddig SENKI SEM KÉRTE FEL arra, hogy megszólaljon ebben a kérdésben.
Így aztán hazug a dolog...
"Mindeddig úgy tudtam, hogy ha egy politikai párt alkotmányellenesnek vél valamit, akkor az alkotmánybírósághoz
fordulhat, ugyanakkor a dolognak halasztó hatálya nincs. "
Ilyen alapon ,ha a kormany bevezetne a katonai diktaturat, nem lenne joga ellenallni senkinek, hanem meg kell varnia ,mig a megfelo szintu birosag a kormany donteset megsemmisiti.:-))
Az ellenallasi zaradek mar az Aranybullaban benne volt, es az nem mostani.
"A mulasztók arra hivatkoznak, hogy a parlamenti bizottság felállítása alkotmányellenes és ezért nem tesznek eleget
annak előírásainak."
Igazuk van , mert a kepviselok jogallasat ketharmados torveny szabalyozza es ezt nem lehet megvaltoztatni feles torvennyel. Vagyis miert lennenek kotelesek aszisztalni kormany torvenysertesehez.
Éppen hogy nem O-ák, hanem a privatizáció során igencsak megtollasodott "honatyáink":(
Érdekes, hogy éppen az MSZP és az SZDSZ soraiból kerülnek ki a "törvényt nem tisztelők" Csak nem valami véletlen ?
Tudják Ők, hogy mi ellen és miért tiltakoznak.
Vagy netán erkölcsi O-ákra gondoltál ?
Nagy hazug mocsok banda az egész, nem tudom mit szólna hozzám az APEH, ha az adóbevallásomat csak az internetre tenném fel, aztán azt üzenném nekik, ott van nézzetek bele.
Rögtön kirónának száz lepedő birságot az tuti.
Na, ezt kellene itt is alkalmazni.
Az un. üvegzseb törvény nyomán létrejött parlamenti bizottság nem tudja teljes mértékben teljesíteni feladatát, mert több mint száz parlamenti képviselő, dacolva a törvény szigorával, nem nyújtotta be az előírt vagyonbevallását a bizottságnak.
A mulasztók arra hivatkoznak, hogy a parlamenti bizottság felállítása alkotmányellenes és ezért nem tesznek eleget annak előírásainak.
Mindeddig úgy tudtam, hogy ha egy politikai párt alkotmányellenesnek vél valamit, akkor az alkotmánybírósághoz fordulhat, ugyanakkor a dolognak halasztó hatálya nincs.