Fiatal mérnök koromban geodéziai számításokhoz több típust - közöttük a Facit-ot is - naponta több órán át használtam!
Három számsor létezik:
Az első a beállítás, melyet a lehúzható kis bütykökkel kell beállítani.
A második a fordulatszámláló, melynek helyérték szerinti változtatására van a tekerőkar alatt az oda-vissza váltó - hüvelyk és mutatóujjal mozgatható billentyűje.
A harmadik az eredménysor. Itt olvasható le a végeredmény!
Az alapbeállításhoz tartozik a tizedes jegyek és a hármas tagozódás lovacskáinak beállítása. A szabály az, hogy a beállító sor és a fordulatszámláló sor tizedeseinek összegét kell az eredménysorba beállítani és ehhez igazítani a hármas tagolást.
Legegyszerűbb az összeadás:
A beállító sorban az első tagot beállítva és egyet tekerve megjelenik az eredmény sorban, majd a második tagot beállítva és egyet tekerve az eredménysorban a két tag összege szerepel. Ha negatív számot kell hozzáadni, akkor természetesen visszafelé kell egyszer tekerni.
Ebből már ki is található a kivonás technikája:
Egy tekeréssel az eredmény sorba beviszed a kisebbítendőt, majd negatív irányba tekerve a kivonandót, az eredménysort leolvashatod.
A szorzás:
Az egyik tényezőt beállítod a másikat pedig betekered pozitív irányba (mint a húsdarálót). Természetesen mindig csak a helyértéknek megfelelő számig kell tekerni, azután váltani a következő helyértékre. Kis gyakorlattal azt is meg lehet szokni, hogy 5-től fölfelé az eggyel magasabb helyértéknél 1-el többet tekersz, azután az eggyel alacsonyabbnál addig vissza (mintha a húsdarálót a beragadt mócsing miatt hátra tekernéd), amíg a kívánt érték nem látható a fordulatszámlálón! Ekkor az eredményt le lehet olvasni az eredménysoron.
Az osztás: annyiban bonyolultabb, hogy először a beállítóval az osztandót be kell állítani és egy + irányú tekeréssel levinni az eredmény sorba.
Ha ez megvan akkor az osztót állítod be és negatív irányban, természetesen a helyértéket addig váltogatva, amíg ez szükséges, addig tekered, amíg O nem lesz. Természetesen ez csak a maradék nélküli osztásnál érhető el. Ha van maradék akkor az marad az eredménysoron és a fordulatszámlálón pedig leolvashatod a végeredményt! A fordulatszámlálón az általad megkívánt pontosságnak megfelelően kell beállítani a tizedes lovacskáit és a beállító sor tizedeseinek és a fordulatszámláló tizedeseinek az összegét az eredménysoron.
A gyökvonás iterációval történik:
Először megpróbálod kitalálni a szám gyökét és azzal elosztod, az eredmény és a kitalált szám közötti (durván becsült) számtani közepet fejben megjegyzed (esetleg leírod egy számolócédulára), majd az osztás eredményét mutató fordulatszámlálót a beállítás változtatása nélkül 0-ra tekered, ekkor az eredménysorban vissza kell, hogy kapd azt a számot, amiből gyököt akartál vonni. Most a megjegyzett számot állítod be és osztasz, majd az egész ciklust megismétled annyiszor amilyen pontosan kíváncsi vagy a szám gyökére. Gyakorlott felhasználó három-négy ciklus után kitekerte a szám gyökét!
Megfelelően szervezett sorrendben összetett műveleteket is végre lehet hajtani, de ezzel már bizonyára van gyakorlatod, mert ezt éppen úgy kell csinálni, mint a legegyszerűbb (memória nélküli) elektronikus számológépekkel.
Sok sikert a próbálkozásokhoz!
Annyit még, hogy létezett olyan típusú gép is, amin hátul - leggyakrabban a tekerő alatt - volt egy váltó tolóka, amivel váltva az előre tekerés irányában hátra fordult és ugyanígy a hátra tekerés esetén előre. Ennek az összetett számolásoknál volt jelentősége. A praktikus alkalmazására rá lehet jönni! Talán ilyen volt a Facit is, de az én kedvencem a Melitta biztos ilyen volt!
Létezett még a klasszikus Brunschwiga, ebből olyan típus is volt, ahol két gépet építettek egybe és középen egy kis sebességváltóhoz hasonló karral lehetett váltani azt, hogy ugyanazzal a számmal az első gépen osztani, a másikon szorozni lehessen! Ezt speciális geodéziai, navigációs és tüzérségi lőelemképző számításokhoz használták!
A tekerős számológépek alkalmazása, hasonlóan a logarléchez, az elektronikus számológépek megjelenésével egy - két év alatt eltűnt a gyakorlatból!
Jó szórakozást!