Keresés

Részletes keresés

doktor Jekyll Creative Commons License 2001.05.01 0 0 14
Az egészben talán az a legkülönösebb, legalább is számomra, hogy az itt született, többgenerációs családok, egyének jól érzik magukat, de az idegeneknek, betelepülőknek ezt nem szabad. Amikor elkezdtem dolgozni az egyik helyi gyárban, mentem az udvaron és köszöntem az embereknek, és azok csak bámultak vissza rám. Teljesen magamba zuhantam, azt hittem bennem van a hiba. Később azonban rájöttem, nem. Kétszer költöztem, mindenütt idegenként fogadtak.
Most jelenleg nekem sincs más vágyam, mint elköltözni innen, s mivel normális kistelepülés igazán nincs a környéken, egyedüli szóbajöhető helye Kecskemét. Ezért is kapcsolódom be szívesen a topikba.
Az hogy négy újság van, csak a belterjességet erősíti, sokan nem is olvasnak mást, nem szólva róla, hogy az egyik kiadvány az önkormányzat szócsöve.
A gazdasági 'felvirágzáshoz' továbbra is csak azt tudom mondani, hogy új munkahely csak kertészetben illetve varrodában van, viszont százak, talán ezrek/?/ járnak át busszal, kocsival Kecskemétre dolgozni.
Előzmény: Opinio (13)
Opinio Creative Commons License 2001.05.01 0 0 13
Hát úgy érzem a leírtaktól szögesen eltérő meglátásom, magyarázatra szorul:
Nekem 96' -ban volt egy félegyházi munkahelyem azóta folyamatosan látogatóba járok oda, hol tárgyalni, hol egyéb értekezletekre. A meglátásaim -ezek szerint- főként azt a tíz százalékot érinthette, akik félegyházán vállakoznak, dolgoznak és élnek.
Érdekes lenne, valami egésszen egyszerű felmérést készíteni, vagy már meglévőt ismertetni (ha van valakinek a zsebében...) egy olyan statisztikát, amely számszerűsítené az előbbiekben leírtakat. Mert ha ez a 90 %-valóban így van, akkor egyértelműen egy kihaló félben lévő várossal állunk szemben, aki a 24. óráját éli!
Szerintem ez ellen szól, hogy félegyházán van három heti újság (vagy talán négy is, kecskeméten heti igazából egy van, és van egy havi lap a köztér), szerepelteti magát a gazdaság működéséhez szükséges ipar szinte mindeggyike. Tehát a lehetőség megvan!
Én ha változtatnék valamit, az a város vezetése, ami végre a ott élőknek bizalmat adna, nem hiszem, hogy a korrupció, és a kiskirálykodás használ a xxi. században ennek a kiskvárosnak!
Barsony Creative Commons License 2001.04.30 0 0 12
Detto ugyanez a véleményem. Csak néhány órát kell eltölteni a városban ahhoz, hogy érezd, milyen a hangulat. Ridegek és elutasítóak az emberek, az pedig, hogy hány csinos nő van, az most ebben a kategóriában sem nagyon érdekel.
Fejlődni nem fejlődik, ekkora illúzióval nem rendelkezhet senki sem, hogy egyenest virágzó városnak lássa Kiskunfélegyházát.
Az átlag kereset nevetségesen (?) alacsony és állás-, érvényesülési lehetőség szintén nagyon kicsi. Az ambícionális várospolgárok 90 %-a a környező városokban találta meg számítását.
Nem, nem elírásról volt szó: valóban nem szeretnék ott élni. Nem sértés céljából írom, de úgy érzem, az a város megölne engem.
Nem akarom mindenáron felhozni Kecskemétet példaként, de valóban nagyon sok téren vehetne róla példát Félegyháza. És ha gazdasági téren a városlakók nem is tudnak hatékonyak lenni, embertársainkkal való kommunikálás, együttélés terén elleshetnének pár dolgot.
Aki nem hiszi, sétáljon végig Kecskemét utcáin, nézzen az emberek szemébe...
Én rendszerint nyíltságot, kedvességet, mosolyt láttam bennük. És mindez a szívükből jött. Megjátszani nem lehet. Pár hónapja megjelent egy cikk egy lapban Kecskemétről, ahol azt is taglalták többek között, hogy mennyire befogadják az úgymond "idegeneket". És ez igaz. Én 2 év alatt több kedves baráttal, ismerőssel lettem gazdagabb, mint kb. 10 év alatt Kiskunfélegyházán. Ezt nem tudom elégszer hangoztatni, sajnálom.
Egyebekben Kecskeméten érezheted, ha betérsz egy üzletbe, vagy irodába, hogy szívesen látnak. És ez nagyon sokat jelent. Ma sem hiszem el, hogy nem egy angyalsziget van Kecskemét városa felett, ahonnan ez az egész hangulat árad...
Előzmény: doktor Jekyll (11)
doktor Jekyll Creative Commons License 2001.04.28 0 0 11
Helló!
Lehet, hogy az autópálya erre megy el, ettől még ez a város nem fejlődik. Sőt, a legutóbbi képviselőtestületi ülésen is elhangzott, a megyében itt a legnagyobb az elvándorlás. Mivel érint a dolog, szoktam nézni az álláshirdetéseket: varrónő és kertészetbe munkaerő. Semmi más. Ez messze van a gazdasági fejlődéstől.
A nők itt is szépek, mint bárhol másutt a megyében, pl. én Kecskeméten szoktam csinos nőket látni, de ....
hogy kedves emberek laknák?
Én beköltöző vagyok, tizenkét éve költöztem ide, de nem azt tapasztaltam, hogy kedves emberek lennének a törzsgyökeres félegyháziak. És ez nem csak az én, hanem más betelepültek véleménye is. Nehezen vagy egyáltalán nem fogadják be az újat, legyen az ember, vagy eszme, vagy bármi.

Előzmény: Opinio (10)
Opinio Creative Commons License 2001.04.28 0 0 10
"Ismerem a varost, es lehet,hogy azon okbol, mivel nem ott eltem le az eletem, nem is kivanok soha elni. " - bízva abban, hogy ez csupán elírás(!!!)

Hát érdekes dolgokat írtál. Gazd. szempontból a térség egyik legnagyobb mértékben fejlődő városa, ezt főként az autópályának köszönheti! Tehát egziszt. okból, jó nem egy budapest, de azért nincs mit szégyellnie.

A többi dolog pedig a relatívum kategóriája, szerintem. Talán a megyét egyébként is jellemző apátia, itt is villogtatja a ...

DE, 1 - Félegyházán rengeteg, nagyoncsinos nő van, (vaqy amit kevésbé hiszek, hogy amikor arra járok dirrekt kitódulnak az utcákra :o)))

2. és az ott lakókkal beszélgetve, nekem az a benyomásom volt, hogy hihetettlenül kedves emberek lakják a várost, és ez nem kedveskedés! (De szerintem ezt ők maguk sem veszik észre...

Barsony Creative Commons License 2001.04.27 0 0 9
Most vettem figyelembe,hogy letezik ez a topic, es ha valaki meg elnez erre, hat elszeretnem mondani,mi a velemenyem az eddigi hozzaszolasokrol, azok indito okairol.
Nem akarok senkit sem megserteni, sem pedig elvonatkoztatva nyilatkozni, de szerintem Felegyhaza tulsagosan meg akarja örizni "egyediseget", es ezzel az egyediseggel egy kicsit el is szigetelödik.
Valoszinünek tartom,hogy a "varosatyak" operacioi, beallitottsaga de nem utolso sorban hozzaallasa az egyes törtenesekhez, a varos körül kialakult velemenyekhez, vagy kezdemenyekhez olyannyira falsch, hogy ezzel a varso lakoit is elnyomjak,nemengedik öket ervenyesülni.
Nem hiszem,hogy minden Felegyhazi csak a varostablaig lat el, ertem itt atvitten.
A porno üggyel kapcsolatban valoban igaz lehet,hogy az ügy a TV-nek egy jo kis szaftos ügy volt, amit azonban elegge el is torzitottak, jelentem ki azon tapasztalat jogan,hogy volt "szerencsem" beszelni az erintett osztaly egyik tagjaval, ahol is az balhe kirobbant.A kislany reszletesen elmeselte,hogyan törtent, többek között azt is,hogy az ügy nem volt eppen "friss", azok a bizonyos kepek mar regebben is a diakok kezebe került...
De nem ezt akartam kiragadni,csak valamikepp hozzaszolni a topichoz.
Ismerem a varost, es lehet,hogy azon okbol, mivel nem ott eltem le az eletem, nem is kivanok soha elni. A varos nem fejlödik,nem nyitott az "uj" irant. Nem hiszem azonban,hogy ez az egyes polgarokon mulna.
Teny viszont, hogy az egszisztencialis nivo alacsony, az emberek frusztraltak es ketkedöek.
Latom en igy...
.
Opinio Creative Commons License 2001.04.13 0 0 8
Sebaj! A Remény hal meg utóljára.
doktor Jekyll Creative Commons License 2001.04.11 0 0 7
Úgy látszik. Önmagammal meg nem kívánok társalogni, hát még miszter Hyde-dal!
Előzmény: Opinio (6)
Opinio Creative Commons License 2001.04.10 0 0 6
Hát már senkit sem érdekel félegyháza???
Opinio Creative Commons License 2001.03.29 0 0 5
Ez a helyzet most, a buszt illetően nem átmeneti Félegyházán?
Előzmény: doktor Jekyll (4)
doktor Jekyll Creative Commons License 2001.03.26 0 0 4
Más. Ma volt szerencsém/?/ busszal jönni Félegyházára. A busz amikor lekanyarodott az állomáshoz - mellesleg elsodorta a vizügyesek felezővonalon túlra kitette korlátját - alaposan alá kellett szednie a kormányt, mert alig öt méteres kőhalom, a másik oldalon zsúfoltan álló buszok akadályozták. Miden hiába, így is elvitte egy másik busz türkörjét. A következő mellett úgy ment el, hogy az ujjam nem fért volna be a két jármű közé. Amikor némi izzadás után megtette ezt a száz méternyi távot, s féloldalt beállt - mert csak így fért el - már csak a szűk helyre bezsufolódott utazni vágyó tömeg rohamát kellett állnia.
Ha egy város ilyen rohadt sok pénzt költ a főutcája illetve a buszállomás előtt elfutó utca rendbehozatalára, miért nem áldoz a buszállomására.
Mert így az állapot balkáni - és most elnézést kérek az albánoktól.
doktor Jekyll Creative Commons License 2001.03.26 0 0 3
Szerintem mindketten tudjuk, hogy az olajügyben pont az a személy az érintett, akinek elmozdításáról a polgármester tehet, ha akar. Ebből két következtetés vonható le: vagy ő is benne volt a dolgoban, amit nem hiszek, vagy a holló a hollónak elve, ami valószínűbb. Én egyébként jól szoktam szórakozni, amikor a helyi tévé leadja a képviselőtestüteli ülést. Akadnak ott olyanok, akiket nálunk nyugatabbra nemhogy képviselőnek, de a tehenészet vezetőjének nem alkalmaznának. Intelligencia nulla.
A másik. A pornóképes dolog kellemetlen, de szerintem más iskolákban is előfordul. Viszont tudod, hogy a helyi tévések dolgoznak a TV2-nek is, és kell, nagyon kell az anyag. Ha a nem lennének helyben, csak ki kellett volna rúgnia tanárt és nincs országos ügy.
Előzmény: Opinio (2)
Opinio Creative Commons License 2001.03.26 0 0 2
Dr. dJ!

Én a polgármestered helyében örülnék, ha csak ez a baj Félegyházán. Én sokkal sajnálatosabbnak tartom, hogy a Mórásokat lejáratták pár pornó képpel, hogy elsikkadt az olajbotrány, hogy a fürdő mizéria mára a képtelenség hangulatába vonul...stb.

Mert sajnos itt valkiknek, vagy valakiknek a gyengesége szembetűnő. Tőllünk egy kicsit nyugatabbra ennél sokkal kisebb dolgok esetén is levonva a konzekvenciákat, köztiszteletben álló személyek önkritikát gyakorolnak. De ha ez nem következik be magától, annak komoly oka lehet -

mint például a vezetők kiválasztásánál a megfelelő alternatívák felállítása, vagy a köz megnyilvánulása indirekt hullámvasút szerkesztése esetén.

Előzmény: doktor Jekyll (1)
doktor Jekyll Creative Commons License 2001.03.24 0 0 1
Csak egy a sok gond/olat/ közül. Nekem rohadtul b...sza a csőrömet, hogy miközben a központ - polgármesteri hivatal és környéke - szépülget, a város többi részét elönti a szemét.
Miért lehetett ez a város virágos város?? Az erről döntők csak a polgármesterig jutottak el?
- a központ alól a Kossuth utca maga kivétel, ezzel a bukkanókkal - oda szoktam vinni a srácokat huzllámvasútozni, olcsóbb, mint elmenni a Vidámparkba.
hiros.boss Creative Commons License 2001.03.24 0 0 0
Sajna nem vagyok félegyházi, de úgy érzem ebben a megyében már nem csak Kecskemét a 'Hírös', hanem az egész megye (külön-külön, és egyszerre is). Ez amennyire +, annyira lehet -, is!
doktor Jekyll Creative Commons License 2001.03.23 0 0 topiknyitó
Ha már Hírös fórum, legyen egy külön topikja a hírős város árnyékában létező városnak /is/. Kíváncsi vagyok lesznek e idevalósiak.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!