Az emberek nagy részének,tényleg van gondja a búcsúzással,főleg a Hollywood-i filmek és lávsztorik után,de legalább a cihológusok megélnek az ilyen problémák elrendezéséből.
Meg is fordíthatjuk.Van-e problémája valakinek a valaki megközelítésével és kitartással mellette,vagy a valamihez való ragaszkodással.
Vagy ami mégjobb,a menjek vagy maradjak kérdés?
Kidobjam vagy ne dobjam ki?
Mint egy centrifugában a frissen mosott hálóing úgy érezheti magát az ember,ezért van annyi ráncos arc,de ez jó a kozmetikai iparnak.Ők a döntésképtelenségből élnek,amely ráncokban jelentkezik az egyébként is kedves bolygólakó arcán.
A jelen,múlt és a jövő itt összecsavarodik és csomóvá fejlődik,mivel a jelenben elkezdünk a múltban megszerzett dolgaink jövőbeli sorsáról gondolkozni és ha nincs a közelben egy jóságos Jedi,akkor a nagy gondolkozás hatására,a homo sapiens kiemelkedő egyedévé válhatunk.
Úgy tűnik a dolgok tartanak minket a múltban,de csak úgy tűnik,mert a mi figyelmünk kezd el a múltban ragadni,miközben másoknak telik az idő és így mi maradunk a múltban.Tudatosan vagy öntudatlanul lehet,hogy ott akarunk maradni,néha szükség van rá nem mondom,de ha képesek vagyunk megszabadulni múltbeli dolgoktól,akkor képesek vagyunk megtartani is azokat. Az ember saját képességét a dolgok megtartásában vagy elengedésében növelni kellene.Az elengedése valaminek összetartozik a megtartása valaminek képességgel és kölcsönhatásban vannak egymással,mint a jó a rosszal.A találkozás és a búcsúzás is összetartozik,De,ha csak a búcsúzással foglalkozunk,az olyan,mintha a sportszeletnek csak a végét harapnánk le mindíg és aztán eldobnánk.
Itt jön be az,hogy mekkora értéket(szellemi,fizikai,érzelmi) tulajdonítunk dolgoknak,ha kicsit,akkor könnyen eldobjuk,ha nagyot akkor nehezen,szóval FONTOSSÁG az egyik kulcs.A saját tested mennyire félted és a másét?
A saját autód és másét?
Miért van a különbség a tiéd és a másé között?Azért elsősorban,mert valami trükk folytán azt gondolod,hogy különbség van a tiéd meg másé között.
De ez csak egy gondolat!!
Na nem akarok senkit összezavarni.(már úgyis összevan)
ja igen, ugyanúgy, ahogy az ember szeretteitől nem szivesen válik el haraggal (mijen gáz, ha pont akkor láttad utóljára), ugyanezt a mentalitást kéne minden kis aprósággal is követnie. Mindent úgy kéne otthagynia, mintha utoljára hagyná ott (akár a lakását reggel, vagy a kocsiját a parkolóban, akár a szomszédot, vagy elalvás előtt a plafont, és a világot), hiszen nem tudhatja, hogy tényleg nem utoljára teszi-e, amit tesz, és amikor találkozik valamivel olyan szemmel kéne néznie azt (bármit), mintha először látná. Szoval szerintem a "búcsúzás és üdvözlés álapotában" kéne leledzenie. Gondoljatok bele, hogy semmi sem tart örökké, és ha a fentiek szerint élnénk, mennyivel több örömet találnánk azokban a dolgokban, amiket most ununk, és a fásultságunk miatt nap mint nap elmegyünk melletük, egy pillantás nélkül, mexokásainkból épült keskeny folyósókon.
off
Thoughts
egy dolog amiben hiszel, minden jogos alap nélkül: abban, hogy másnap felébredsz. Egyetlen okod, hogy eddig mindíg ezt tetted:)))
hát ja. A dolog lényege a halhatatlanság utáni vágy. A halál gondolatának megemésztése. Van aki ezt megoldja azzal, hogy hisz a halál utáni életben, mások a "nyomot hagyni" elvet követik, megint mások annyi baromságot csinálnak, hogy véletlenűl se jusson eszükbe a dolog.
Megint mások pedig kicsit direktebb módon állnak a dologhoz, és a criogenizáció, vagy a cybernetika felé kacsintgatnak. Az élethez való ragaszkodástól azthiszem a legnehezebb elbúcsúzni, azt a legnehezebb elengedni. Ezt a gondolatkört mindenki lefutja, épp ezért könnyen érthető, hogy sokan képtelenek arra, hogy ne legyen ezen a szellemi polcon valami, ami (akár racionális, akár nem, vagy nem racionális, de megalapozott, vagy se így, se úgy) megnyugvást jelenthet.
Vallások közt azért van ami jó, szerintem, mégpedig az, ami a jelenben élni tanít meg. (mert van ilyen)
A búcsú/elengedés számomra egy kiemelten fontos dolog, pont azért, mert egy bizonyos búcsúzás hiánya nagyon sokáig munkált bennem tudattalanúl, mert nagyon kicsi voltam, mikor búcsúznom kellet volna. Mióta túlvagyok a dolgon, és feldolgoztam, (remélem teljesen):) azt vettem észre, hogy egy bazi hosszú lánc első szemét téptem csak szét.
Tulajdonképpen azt gondolom, hogy az érme másik oldala a kulcsa a kérdésnek, ugyanis valamit akkor tudsz igazán "elbúcsúztatni" távozásakor, ha megfelelő módon "üdvözlöd", mikor az életedbe érkezik.
Kicsit mas iranyba megyunk mint eredetileg gondoltam, de be kell latnom, hogy ez is benne van. Reszben igazat adok nektek. Sajnos en is azt latom, hogy amint darabokra hullik jelen vilagunk, az emberek jelentos resze, akar korabbi hite es megyozodese ellenere, uj ertekek, uj hit fele fordul.. Szerintem ebben meg nem lenne semmi hiba. A baj ott kezdodik, hogy elveti az addigi hitet, mert nem volt jo, de a minden aron valakihez, valamihez tartozas, a megszokas, hogy megmondjak mit, mikor es hogyan tegyen nem valami uj fele viszi, hanem a tavolabbi multba. Pedig esetleg mar arrol is bebizinyosodott, hogy nem jo, megsem kepes keresni egy teljesen ujat. Reszben persze talakozhat a regi hit vm. atdolgozott verziojaval, de ezek sajnos legtobbszor vadhajtasok, amik esetleg meg rosszabbak.Valamiert szuksegunk van hitre, ugy tunik csaknem mindannyiunknak, de keptelenek vagyunk elszakadni az ezereves hagyomanyoktol. Es abben egyetertek, hogy ehhez a konyvegetes keves, talan szuksegtelen mert csak tovabb erositheti amit gyengiteni szerenenk.
A FÖLD nevű bolygón lévő őrültség egyik kijáratán kopogtattál most be vagy ki ezzel.
A kérdés az,hogy a fizikai tárgyakon kívül,multban megszerzett hamis adatokat,vagy mára már szilárd tényekké vált őrült ideáktól képes-e a Homo sapiens búcsút venni?
Nem tudom, mi a célod ezzel a topiccal, tehát mi a filozófiai lényege a dolognak, azt sem tudom, most részleteiben kívánnád-e elmeséltetni, de tényszerűen máris elmondom, hogy sokszor álltam ilyen keresztútnál, és megtettem a megfontolásaimat, és búcsúztam. Biz. esetekben igazán nem volt könnyű, sőt. De mondhatom, ha szükséges esetben az ember megteszi, az megtanítja az embert arra, hogy a koloncokat ne hurcolja magával és magában, hozzásegít ahhoz is, hogy belevágjunk még az önkritikába is, és elviseljük azt, amit az örök erkölcsi törvények megismertén azok által tartott tükörbe belenézzünk és meglássuk magunkat (állapotunkat, helyzetünket) annak fényében, minek hatására megkezdhetjük saját magunk faragását, valamint elviselni Istennek szobrászmunkáját saját magunkon. Me megtanulunk nem görcsösen és kitartóan ragaszkodni emberalkotta dolgainkhoz.
Erdekelne a velemnyetek es termeszetesen a sajat tapasztalataitok is arrol, hogy tudunk-e bucsuzni? Kepesek vagyunk-e megvalni targyainktol, elengedni boldog vagy kevesbe boldog emlekeinket, hogy teret adjunk az ujaknak. El tudunk-e bucsuzni egymastol baratainktol, vagy szeretteinktol (nem csak a vissaavonhatatlan bucsura gondolok). Osszessegeben tudunk-e a jelenben elni, vagy a multban tartanak azon dolgaink, melyektol nem tudunk bucsut venni.
