Igen, próbálkozni lehet, de az érdektelenség, az összenemtartás ellen semmit nem tudsz tenni.
Szerintem ügyesebb lenne belemerülni egyes témákba, hozzászólásaiddal támogatni a gondolatcserét, mint pártos topicot létrehozni, ami szintén a Kiskunfélegyházára oly jellemző tartást erősitené meg:-(
Vagy (ami szintén nem lenne rossz)- az adott terület problémáival vagy éppen extráival foglalkozó forummá fejleszteni ezt az oldalt.
Sok sikert a fejlődéshez !
Még valamit szeretnék megjegyezni, illetve kérdezni, doktor Jekyll -től:
csak nem gondolod, hogy Félegyházi topiccal majd feldobod az index forgalmát ?
Számomra tulajdonképpen mindegy, honnan is jön egy egy üzenet vagy hozzászólás... Rólam azonban mindenki tudja, hogy a Kecskeméti embereket nagyon szeretem:-))
Már bocsi, de valamivel nagyobb mint Félegyháza...
Nem hiszem hogy közöny uralkodna a megyében, sem pedig a megyéből iró/csettelő emberek esetében.
Ha speciel Kecskemétnek akarnánk topicot nyitni, akkor ahhoz szerintem egyszerűen téma kell. Bumsz.
De elnézést,nem akarok sérteni, ez olyan egy kicsit számomra, mint mikor egy bál előcsarnokában szétnézel, az egyik oldalon lányok, a másikon fiúk...
Ha ez a topic nyüzsgéstől lesz hangos, akkor ez azt jelenti, hogy nem vagyunk közönyösek. Legalábbis nem mindig. Ha nem, akkor igen.(Szóval értitek?)Mindegy rali, hogy miről írsz, a lényeg,hogy írj!
Igazán mély filozófikus gondolatsor a Marcipa5-é! Lehellet finom célzásokkal, és arany igazsággal megtűzdelve. Csupán, mintha az utólsó mondat félbe lenne hagyva...
Igen szerintem is a közöny egy átmenet, több bármilyen szituáció között, söt megkockáztatom, hogy folymatosan átmenetet élünk meg több dolog között. Amely állapot megélése személyfüggő a hogyanját tekintve.
A Közönyös-topicra visszatérve, szerintem a téma aktuális, és érdekes lehet az okokat keresni. Egy megye apátiája, nagyban függ a megyét vezető személyek hozzáállásától, egy adott folyamathoz való csatlakozási szándékától. Sajna kis (a legnagyobb) megyénk is ilyen szubjektív.
Igazad van.Ha beülsz egy presso-ba illik inni egy kávét... a közöny, az mindig egy köztes állomás . Tovább vizsgálódsz,s ott már megtalálhatod az igazi okokat./ Pl a nem odafigyelésre, vagy segítőkészség hiányára, vagy nyersebb, esetleg gorombább hangnem megütésére./Ezekre mindre van valahol magyarázat, s ez nem egyszerűen a közöny.
Van szerencsém a Hírös.Indexet ismerni és tudom, hogy folyamatban van egy fórum koncepció, de amíg az nincs meg addig is szeretnének nekünk egy struktúrálatlan fórumot biztosítani.
rali: nem, nem gondolom, hogy értelmes volt, de ha én is értelmes lennék, nem írogatnék ide (sem) :))
Miért kell rögtön ilyeneket föltételezni valakiről? Alig pár perce vették le rólam a zubbonyt, tudod, azt a hátulkötőset! :))
Többnyire Opinio-nak van igaza, én csak a saccolást könnyítettem meg, azzal, hogy jeleztem: én is szoktam ide látogatni...
Sajnos értelmi szintem nem engedi, hogy bővebben fejtsem ki, mert gőzöm sincs róla, mit is kellene kifejtenem (bab, borsó, stb.) :)))
Engem nem igazán érdekel, hogy melyik városnak van fóruma, az meg pláne nem, hogy azok hogyan rivalizálnak egymással.
Nos, hogy ne csak offtopic legyek:
Nem csak ez a megye közönyös, az emberek maguk azok, és nem csak itt, hanem mindenfelé az országban (tisztelet a kivételnek, de az meg erősíti a szabályt).
Az erőszak folyik a TV-ből, a szex-be meg akaratlanul is folyton beleütközöl, és most itt nem csak a NET-et értem alatta...
Politika, közügyek: mindenki érzi a saját bőrén, hallja a hazugságokat, látja a hatalmi harcot, ahogyan egymásra acsarkodnak a húsosfazék fölött... Mi meg isszuk a levét... Ünnepeljük március 15.-ét, és azt senki sem veszi észre, hogy amit akkor akartak, az még ma sincs meg, egyetlen betűje sem! Hol a 12 pont? (Az Alkotmányról meg ne is beszéljek, annak sincs egyetlen pontja sem betartva) Nos, akkor mit is ünnepelünk??
Az embereket csak a saját sorsuk érdekli, de az is része a nagy közösnek.
Úgy látom, hogy ha nem igazán származik előnye valakinek valamiből, akkor az már nem is számít...
Miért is gondolod, hogy pont ezt a topic-ot fogják föllendíteni? Egy másikban, ahol ha segítséget kérek és (esetleg) kapok is , akkor többször meglátogatom. Esetleg én is tudok használható válaszokat adni, az életképes topic.
Fogalmam sincs, hogy hány Indexes lehet Kecskeméten. Ismerősök között, azt tapasztalom, hogy a munkahelyeken netezők zöme a nyitóoldalnak a ezt használja. Egyébként szerintem a _Gary_ csupán szavazott, biztosan később kifejti...:o)))
Engam sokkal inkább érdekelne, hogy van-é, oly fórum ami reá van hegyezve erre a megyére, vagy egy-egy városra???????
Szerintem sincs tespedés Bács-Kiskunban, csupán ez a fórum 'döcögős' Csuda asszertív vagyok ha azt gondolom, hogy az emberek még talán félnek kissé, írni?
Én nem hiszem, hogy a kecskemétiek közönyösebbek lennének a bajaiaknál. A bajai fórumot amúgy is uyganaz a néhány ember tartja életben, az ő állandó és folyamatos beírásuk tünik soknak.
dr.Jones