Ráadásul ez fogalmilag kizárt - azt a tárgyat lopják el, aminek van piaci értéke, különben mi értelme lenne ellopni? Az ingyenes szórólapoknak legfeljebb nagy tömegben és csomagoltan van piaci értékük, mert akkor egyből lehet őket vinni a MÉH-be, de egyesével senki nem fizet értük, azért is ingyenesek. Persze van olyan hülye, aki például könyvcímlapokat lop a netről, de saját maga is amiatt panaszkodik, hogy ezzel egy fillért sem tud keresni, mert nincs rájuk vevője :-).
Ma hagyma fölszedve, holnap savanyúsággyártás, a nem piacképes paprikából, teszek fel képet, mert a meki szerint azért nem piacképes, mert lopott. Már ők így szokják azért tételezi fel.
Ja és ha itt egy nőnek javaslatokat teszel fel, hogy mit változtasson a lecsóján, azt nyitott ajtónál tegyed, mint az orosz izénél
Tévedés! A lengyeleknél is van lecsóhoz hasonló étel, mi több, ezt az ételt a törökök, a tatárok, a bolgárok, az örmények, a grúzok, valamint a mexikóiak is a sajátjuknak tekintik, csak más néven :-). Több-kevesebb joggal megalapozottan, hiszen nagy valószínűséggel a törököktől jutott szülőhazámba, némi bolgárkertészi közvetítéssel (a törököktől kerülhetett a Kaukázusba, a lengyelekhez meg a tatárokon keresztül), a mexikóiaknál pláne többszázféle étel van paradicsomból és paprikából, különböző gyanús mártásokkal.
Most azt az együttérzést várják el, amit annyiszor tagadtak meg másoktól
Én nem is értem, hogyan fajulhatott odáig ez a gonosz világ, hogy az emberek mások pénzéből nem csinálhatják azt, ami nekik tetszik. Szörnyű! Azt meg végképp nem értem, hogy ha valaki olyan iszonyatosan elismert szakember a saját szakmájában, miért nem kapkodnak két kézzel utána.
Elmondanám, hogy boszim tud megértő is lenni, lásd:
- Aja, apppa kopasz?
- Dehogyis! Csak nincs haja.
Ma volt egy engesztelő emlékmise, én Gosiát figyeltem, mikor áll fel, mikor ül le, ő ismeri a dörgést.
Ja! Örököltünk egy sziámi macskát is. Ne röhögj, benne volt a végrendeletben, hogy az örökösök kötelesek haláláig rendesen eltartani. Miután húsz éves, így eléggé éltes korú, viszont sehol nincs (legfeljebb macskaévekben) a megboldogult öreglány két alkalmazottjához képest, akik szintén benne vannak a végrendeletben, röviden annyit tudok mondani, hogy ketten együtt 160 évesek (78 és 82). Az egyik egy madárcsontú néni, a másik egy öregúr, aki mindig kikapott a nénitől, amikor a műfogsorát beleejtette a kávéba. Ezt a problémát megoldottuk, mert készíttettünk neki egy megfelelő méretű műfogsort, így legalább megértjük, mint mond, mert eddig úgy beszélt, mint Marlon Brando tamponnal a szájában. Tomasz bácsi, aki természetesen megjelent (Gosia szerint menekül a nők elől, akiknek házasságot ígért) mélységesen lenézi a két öreg bútordarabot, vén szarosoknak nevezi őket a hátuk mögött, bár ő maga már a kilencvenhez közelebb van, mint a nyolcvanhoz, de szálfaegyenesen járkál, mármint amikor a család idősebb nőtagjai nem látják. Akkor azonnal beleroskad egy karosszékbe és irányított süketséget mímel.
"Egyik alapvető fenntartásom a közismert indexes stílussal szemben éppen az, hogy mások sorskérdéseiről és általában mindenről fanyalgó-fikázó, sőt nyíltan cinikus felsőbbséggel írtak – egész addig, míg nem az ő sorsuk lett hirtelen a téma. Pedig egy újságíró legfőbb erénye az empátia, és az, hogy az ő világától idegen, világnézetétől eltérő dolgokról, emberekről is hitelesen számol be. Nem csupán „objektíven”, hanem emberien.
Most azt az együttérzést várják el, amit annyiszor tagadtak meg másoktól
már stilárisan is egész eddigi tevékenységükben. Ezt nem tartom etikusnak. Ennél is fontosabb tartalmi okai vannak azonban annak, hogy nem szeretnék bedőlni ennek a most folyó nagyszabású szolidaritási fundraisingnek – mindaz, amit ebben a cikkben részletesebben kifejtek.
Az Index nemhogy az országot nem fedte le földrajzilag, Budapestet se reprezentálta egészében"
Csak az egyház nem filozófiai, hanem szociológiai megközelítésből vizsgálja. Amiben van azért némi igazsága. Annál is inkább, mert sokkal magasabb szinten tanulják, mint annak idején maguk a vezető elvtársak a foxi-maxin - ez azért egy nagyon fontos, bár nem igazán körbejárt oka volt a rendszer összeroskadásának: olyan emberek képviselték az eszmét, akik egy szót sem értettek belőle.
Mi is tanultuk a marxizmust, konkrét kérdésekre konkrét választ kell adni a fogyasztóknak, különben nem jön be senki a boltba.
Érdekes módon én is találkoztam hasonlóval.
A rokonságban vannak szocialista emlőkön nevelkedettek, ill. hithű komonisták.
Eccer beszélgetünk a pol főiskolát végzettel. Meséli, hogy az oldódás gyanánt, meg már sejtették a nyolcvanas évek elején már, hogy a komenizmusnak reszeltek, népes ismerkedési banzáj volt eme cég képviselőivel is.
Elképedve mesélte, hogy a püspök a kisujjából rázta ki a marxizmust, szocializmust.
Elvégre részletesen ismerni kell az ellen álláspontját filozófiáját, hogy vitába tudjunk szállni vele.
Jaj, dehogy gyötörtem, egyrészt én sem öntöm otthon a naftát a kredencbe, másrészt mit magyaráztam volna azoknak, akik már kétezer éve ezzel foglalkoznak? Beethovent tanítsam zenére? Még ha csak egy alkalmazott is az öreg bácsi (a tulajdonossal - bár mindannyian szoktuk emlegetni - még senki nem találkozott), de egy multi döntéshozói helyzetben lévő képviselőjével a kisember nem arról beszélget, amiről ő saját maga szeretne, hanem amiről a beszélgetőpartnere akar: az sem véletlenül kezd beszélgetni vele.
Az öreg bácsi nagyon okosan beszélt - előtte biztosan mindenkit közgazdasággal meg cégvezetéssel gyötörtél, ezért hozzád igazította a mondanivalóját. (-:) Egyébként teljesen igaza volt.
Na, véget ért az estebéd a klerikális reakcióval, amely ugyan boszim reszortja volt, viszont nekem kellett beszélgetnem, pedig abban Gosia verhetetlen - igaz, hogy én meg hallgatni másokat nagyon jól tudok, ez a férj hosszú életének a titka. Az előnye viszont egy ilyen beszélgetésnek az, hogy egy pogányt senki nem akar teológiai kérdésekkel izélgetni, a benzinkutas sem önti tele otthon a kredencet naftával. Pár gondolat egy öreg bácsitól:
Mi tulajdonképpen azonos szakmában dolgozunk, csak a mi cégünk kétezer éves. Ezt leszámítva ugyanaz: mi is kereskedünk és szolgáltatásokat nyújtunk, a mi cégünk is hierarchikusan épül fel és több fogyasztónk van, mint bármelyik multinak. Az, hogy a hittel kereskedünk, az minősíti a kereskedőt? Ha a fogyasztó elégedetlen, elmegy egy másik kereskedőhöz.
Látja, milyen érdekes kérdés ez. A kereskedő hisz az árujában? Ismernie kell és hinnie magában, hogy el tudja adni, igaz? Attól, hogy szereti az áruját, még nem biztos, hogy ő maga is azt fogyasztja. Pláne, hogy jó kereskedőnek ismernie kell a konkurrencia áruját is, legalább olyan jól, mint a sajátját. Mi is tanultuk a marxizmust, konkrét kérdésekre konkrét választ kell adni a fogyasztóknak, különben nem jön be senki a boltba. Pláne, hogy ez a két árufajta sokban helyettesíti egymást, csak az egyik az életben ígéri a Paradicsomot, mi meg a halál után, de legyünk őszinték: a konkurrencia sem tudta megvalósítani, amit ígért, minket meg nehéz az ígéreteinkért felelősségre vonni.
Sok függ a kereskedők személyétől is. Itt, Lengyelországban sokan megpróbálkoztak vele a másik oldalról, de nem vitték semmire. Maguknál volt a Kádár - látja, abból kiváló jezsuita lett volna, nagyon nagy taktikus és stratéga volt, nemes ellenfél a magyar testvéregyháznak. Nálunk mindig tele voltak a templomok, maguknál meg az emberek elfelejtették az egyházat. Honnan tudom? Nézze, kétezer éves üzletben kialakul azért a hírszerzés mechanizmusa.
Most is ez a probléma. Nekünk jobb lenne egy ellenségesebb rendszer. A látszólagos államszintű valláspreferálás nem azt jelenti, hogy a politika alárendeli magát a mi üzletünknek, csak azt, hogy fel akarja használni. Nem a közös üzlettel van a gond - kétezer éve ezt csináljuk -, csak a módszerrel. A középkorban, amikor jöttek a nagy kihívások, mert megjelent a komoly konkurrencia, az egyház összefonódott az állammal, a legnagyobb oligarchacsaládok adták a pápákat, a püspökségek hosszú évszázadokig a megfelelő kezekben voltak, hát ezt itt és most nem kell magyaráznom. Ügyvezetőknek ki lehetett nevezni a tehetséges szegény származású gyerekeket, de az ő mozgásterük az oligarchacsaládoktól függött, akik a saját családtagjaikat nyomták be az egyházmegyei székekbe.
Az elnök-vezérigazgató meg a Szent Péter bazilikában? Hát még felszentelt papnak sem kellett lennie, a Szent Római Birodalom bíboros hercege feudális cím volt, ha a hierarchia vezetőjének választották meg, gyorsan felszentelték utólag. Nagyon jól mondja, ugyanaz a helyzet, mint a Keresztapában: az emberek olyanok, mint a kavics, amely ezer éve van a kútban, de a víz nem jut el a belsejébe. A politika felhasználja a mi árunkat, de ami valóban értékes benne, azt nem juttatja el a fogyasztókhoz. Rendszerek jönnek, rendszerek mennek, mi folyton itt vagyunk. Igen, mi egy nagyáruház vagyunk, mindenki megtalálja a maga áruját, vannak olyan árucikkeink, amiket még az ősember pogány hitéből vettünk át, csak átcsomagoltuk - de a világ folyton változik, nekünk is alkalmazkodnunk kell.
Ami külön élmény volt hogy pár év után a fő szakszervezetist, aki véletlenül jó szakember volt, megkínáltak egy jó állással és ezért magas ívben belevágta a faszát a tróger bandába.
Mert elvállalta és a szerelőmmel portásként taliztamm
