Ezt egy kicsit bővebben, mert gyenge a felfogásom!
(Egyébként off, és nem akarlak felhúzni, de van valami titka, hogy Zrlic miért nem játszik? Nem mintha lényeges lenne, csak olyasmi, mint a Bajkusa-mániám:)
Egész jó volt! Bár régebben azért több csel volt, és a kiharcolt szabadrúgásokat fordítva is meg lehetett volna adni. Ráadásul a sárga lap miatt legközelebb azt hiszem, nem játszhat.
Egervári Sándor, a Dunaferr vezetőedzője nem kertelt. Néhány perccel a győriek ellen sikeresen megvívott bajnoki találkozót követően arra a kérdésre válaszolva, hogy véleménye szerint ki nyújtotta a legjobb - s előre elárulhatjuk, egyben a legmeglepőbb - teljesítményt csapatából, a mesteredző Thomas Sowunmi nevét említette.
Tény, hogy a magyar szinten sem kiemelkedő színvonalú mérkőzést Tököli Attila két góljával abszolválta a hazai gárda, azaz a szakvezető megnevezhette volna a válogatottnál jelenleg csak biztonsági tartalékként számításba vett támadót, ám Egervári Sándor a szokatlan szerepkörben (balhátvédet) játszó Sowunmit emelte ki.
„A Győr ellen már rutinos balhátvédként léptem pályára, hiszen az előző fordulóban a Vasas ellen már ezen a poszton játszottam - viccelődött a mérkőzést követően a játékos. - Nem nyújthattam rossz teljesítményt, mivel ezúttal is nekem jutott a balbekk szerepköre. Persze, abban, hogy ez így alakult, szerepet játszik az, hogy Kiss György sérülése még nem jött rendbe. A posztra hárman pályáztunk, és végül én lettem a befutó, mégpedig az alkatomnak köszönhetően. Az eddigi két, hátvédként megélt meccsünkön nyertünk, úgyhogy Kiss Gyuri kezdhet aggódni. Remélem azonban, hogy hamarosan újra csatárt játszhatok, és az elmúlt két találkozó sikerének fényében szokatlan, ám kellemes kirándulásként tekintek vissza a balbekk helyén töltött percekre."
Illusztris vendége volt a bajnoki mérkőzésnek. A belga válogatott egykori kiválósága, jelenleg az élvonalbeli Charleroi vezetőedzője és résztulajdonosa, Enzo Scifo is megtekintette a találkozót. Belgium egyik legnépszerűbb embere Balla György menedzser társaságában foglalt helyet a lelátón. Scifo lapunk kérdésére elmondta, hogy egyelőre nincs kiszemelt játékos, minden pályára lépő labdarúgóra kíváncsi.
„A magyar csapatokról és a magyar bajnokságról nem sokat tudok - jegyezte meg Scifo. - Annyi azonban bizonyos, hogy támadó középpályásra és csatárra van szüksége csapatomnak. Azért jöttem Magyarországra, mert korábban a nálunk futballozó Garaba Imre és Balog Tibor is közönségkedvenccé vált a jó játéka miatt. Én egyébként az Anderlecht játékosaként egy ideig együtt laktam Urbán Flóriánnal is."
Scifo tehát titokzatos volt, ám a hírek szerint elsősorban Simek Péter és Thomas Sowunmi miatt érkezett Budapestre. Azt azonban elmondta, hogy nem Tököli Attila játéka csábította hazánkba.
Nem Mészárost akarom bántani, mert szerintem egész tehetséges játékos, de nyugodtan lecserélhette volna Egervári a 30. percben. De megkockáztatom: Tököli helyett is beállíthatta volna Sowunmit, mert T. csak ide-oda forog és az arcáról sem a fanatizmus sütött ma. Ha viszont Csehi helyére volt szánva, akkor végképp érthetetlen, miért várt, mert hihetetlen gyengén játszott. (Mellesleg a kupameccs után azt mondta, a védelemmel volt baj, akkor miért állítja be megint a katasztrofális Salamont?)
Thomas Sowunmi kapcsán ugyanakkor járt nálunk egy menedzser, aki elmondta, hogy a játékos iránt Kínából érdeklődnek. Az említett ügynök először a futballistával beszélgetett, de Thomas a vezetőkhöz irányította őt. A beszélgetésünk során elmondtam, hogy céljaink megvalósításához szükségünk van minden labdarúgónkra, de ez nem jelenti azt, hogy elzárkóznánk az értelmes tárgyalások elől..."
Hát, ezt azért nagyon nem kéne! És milyen csapat vajon? a Bicskeié?
Köszi. Megdolgoztam vele:)) Tegnap sajnos kiment a net, úgyhogy csak délelőtt tudtam feltenni. De a megtekintése után igazán bedobhatná magát Thomas, mert ez elég távol volt a válogatott szinttől. Persze nem sok labdát kapott, és mindig be kellett húzodnia egy felfutó ember mögé, nem igazán értem ezt a rendszert. Régen rohant az alapvonalig, ott elkaszálta a védőt - szabályosan - és ment be a labdával, de ez most teljesen hiányzott. Mondjuk, volt már sokkal rosszabb is, most legalább egy-két szép dolgot csinált.
Ez kétségtelen:) Váczi a múlt ,Thomas a jelen.'99 tavaszán - az utolsó és nem túl sikeres Gellei-évben - az akkor még cserének se igen szánt Thomas előtt ültem az MTK-pályán.Azt mondtam neki ,hogy ne menjen el ,mert rövidesen ő lesz itt Váczi utóda.1 hónap múlva berúgta azt a bizonyos győztes gólt Siófokon!