Egyik emblémaemberünknek, Antal Lászlónak van egy kis könyve a hatodik mondatrészről. Sokak szerint a mondatelemzésnek a legfőbb célja a nép butítása. Én nem értek velük egészen egyet, azonban az, hogy a gondolkodás fejledését nem szolgálja, az biztos. A fordítás tekintetében pedig kb. annyira hasznos, mint amennyire káros.
Tegnap, egy fordítói kerekasztalon hümmögtünk éppen a hozzánk képest nyugati nyelvek úgymond a magyarétól eltérő, ún. nominális stílusáról. Ennek a fordítási problémának az áthidalására kevéssé alkalmas a mondatelemzés.
"Velünk nem ostoba, aprólékos szabályok tömkelegét magoltatták be, hanem megismertük a magyar nyelv szerkezetét, költők-írók jó hosszú, bonyolult mondatait elemeztük."
"Sokan szidják itt a nyelvtan tanítását, de én egyáltalán nem értek egyet velük."
Velünk nem ostoba, aprólékos szabályok tömkelegét magoltatták be, hanem megismertük a magyar nyelv szerkezetét, költők-írók jó hosszú, bonyolult mondatait elemeztük.
Nem volt sok, értelmetlen apróság, telefonkönyv bemagolása, de kaptunk rengeteg hasznos ismeretet a nyelv szerkezetéről, ami később, mikor fordítottam, nagyon sokat használt.
Sokan szidják itt a nyelvtan tanítását, de én egyáltalán nem értek egyet velük.
Én teljesen reál érdeklődésű volta annak idején (mondhatnám: matematikabuzi), de a nyelvtanulást azért szerettem, és ahhoz sok segítséget nyújtott a magyar nyelvtan alapos megtanulása. Később, mikor elkezdtem fordítani, különösen áldottam az egykori nyelvtanórákat.
Egészen biztosan változik iskolánként (és azon belül tanáronként is) .
Pont azt szokták hozzáértők kifogásolni, hogy a magyartanárok zöme utál nyelvtant tanítani, ezért háttérbe is szorítja az irodalommal szemben. (Más kérdés, hogy a mostani tananyag egy részéért annyira nem is kár.)
Miért nem a Dél-Dakota név helyesírása az alkalmazott analógia? Nekem sokkal természetesebbnek tűnik ezzel összefüggésbe hozni a megyeneveket, mint az utcaelnevezésekkel. Az AkH. 177.a. pontja szól a közszót előtagként fölvevő földrajzi nevekről, és ezzel összhangban van a Dél-Dakota forma.
A "kiskun" és "nagykun" melléknevek egybeírása önmagában a jelentésmódosulással (kiskun # kis kun) magyarázható, a Kiskunság és Nagykunság pedig "jelentésükben tömbösödött tájnevek" (AkH. 175.a.).
Ezek (a jelentésváltozás vagy a tömbösödés) egyike sincs jelen a négy vármegye nevében. Helyesírási szempontból ez önmagában nem megytélhető, de tartalmilag más nem is bizonyíthatja jobban, mint épp az élő nyelvhasználat: aki ma leírja ezeket a megyeneveket (szakirodalomban vagy lexikonban), az soha nem írja egybe. Az már személyes élményeken is múlik, hogy valaki elfogadja-e azt az állítást, hogy míg a Kiskunságba elmehetünk kirándulni (= tömbösödött tájnév), addig (az) Alsó-Fehérbe nem (# tömbösödött tájnév).
Szóval a kérdés: miért Dél-Dakota, és miért nem Alsó- és Felső-Fehér, Kis- és Nagy-Küküllő?
Sajnos ez nem érdeklődés kérdése, hanem oszályozásé. Hetek óta veszik a tulajdonnevek kismillió fajtáinak helyesírását. Gondolod a gyerekeket feldobja a sok ötletszerű szabály, aminek a K. Á. megadta mögöttes gondolatmeneteit persze nem mondják, de ha mondanák is, ilyen korban mindegy még. Csoda, hogy a gyerek sokkal jobban szereti a matekot, mint ezt? :)
Ebből nehéz dolgozatot írni? Képzeld el, ha hibátlan lenne.
Egyébként a tévéműsorok címének írása nyilván nem különbözhet a más műcímekétől. Ugyanakkor, meg kell mondani, hogy a címek írása az AkH követkeetlenségeinek egyike.
Először is, a szabályzat megkülönbözteti az állandó és az egyedi címeket. (197 és 198. szabály).
Az állandó címekben a kötőszók kivételével minden szót nagy betűvel kell írni (Élet és Irodalom). A 197. szabálynak van egy olyan megjegyzése, hogy a könyvtárügy és a szabvány ebben az esetben is a kisbetűs írást írja elő.
Az egyedi címekben csak az első betű verzális (Az ember tragédiája).
Ezen az alapon a tévéműsorok esetében az esti mese bizonyára két kisbetű. Fiam gyerekkorában volt a tévében egy műsor, amelynek ez volt a címe Esti Mese, itt a 197. szabály szerint ez a két nagybetű lehetséges (de aligha kötelező).
Amik engem tényleg nem érdekelnek - bocs - azok az ilyen önkényes helyesírási szabályok: mit írunk egybe, külön, esetleg nagybetűvel. Ha valamilyen nagyon fontos levelet írok, megnézem, de amúgy nagy ívben...
Ezek olyan szabályok, amik úgy alakultak ki, hogy az Akadámia valamikor a hasára csapott és döntött valahogy.
Sokkal fontosabb a nyelvtan, szókincs.
Nyelvmániákus vagyok, a magyar nyelv szerelmese, de hogy az Akadémia szerint mit kell egybe- illetve különírni, nem izgat fel.
Megmondom: elég sokat olvasok, a saját nyelvérzékemet többre becsülöm, mint az Akadémia szabályait.
Azt sem értem, hogy ilyen témákról, mint egybe- meg különírás, nagykötőjel, hogyan képesek itt emberek a szájukat tépni. Szellemei maszturbáció...
Nyilván nem tudhatom, hogy te hogyan beszélsz. Azt viszont tudom, hogy az emberek általában nem tudják, hogy ők maguk hogyan beszélnek. Sokkal gondozottabbnak hiszik a hétköznapi beszédüket a valóságosnál. És egészen addig nem hiszik el pl., hogy a -ban/-ben végén mondjuk 95%-ban nem ejtenek -n-t, amíg nem hallgatják vissza a titokban felvett spontán beszédüket.
Azt tapasztalom, hogy az iskolai nyelvtannál, csak a XX. sz-i történelem képlékenyebb.
Létezik, hogy régóta úgy kell írni: Esti Mese???
Nincs is annál formában tartóbb, mint a gyereknevelés. A jelenlegi nyelvtan könyve ezt a szabályt adja, persze kivéve, ha mondatszerű a cím. Szép gumiparagrafus. A tévéműsorok címére külön szabály van, hogy mi benne a nagybetű. Régebben nem hiszem, hogy külön téma lett volna a tévéműsor. Mintavételként megnéztem a helyi lapunk mellékleteként adott műsorújságot. Nem egy etelon, botrányos a törelése, képes a szavakban elyválasztani az sz-t is, de minta. Azt tapasztaltam teljesen ötletszerű a műsorcím benne. Ilyenek vannak: Élő népzene Heti Hírmondó Esti Mese egyénként nincs :) Hiradó este, de RTL Klub Híradó Ma Reggel Katolikus krónika
